Mezei néző

A blog tízéves évfordulója kapcsán szerettem volna kicsit kilépni a komfortzónámból, és felkérni néhány olyan művészt, aki így vagy úgy, de meghatározó inspirációs forrásom volt. Kerékgyártó István, Kerekes-Katz Petra, Magács László, Pelsőczy Réka és Megyesi Zoltán után most ismét operaénekes következik.

Cser Krisztiánnak a Hunyadi László premierje után írásban küldtem el a kérdéseimet, aki a válaszait szinte azonnal vissza is küldte. Most ezt olvashatjátok ti is.

2023 augusztusában - Cser Krisztián Fb-oldaláról felhasználva

Az Iskolapélda után öt nappal igazi villámlátogatást tettem a FÉM-ben: odarohantam, majd visszarohantam dolgozni, így kifejezetten boldogan élveztem minden másodpercét a színházi időnek, ahol üdítő módon most is nagyon sokféle életkorú néző töltötte meg egészen a nézőteret, illetve a szünetben a kávézót is.

A FÉM pont nem erre való: elég jó hely ahhoz, hogy valaki sokkal előbb megérkezzen, beszélgessen és még utána is helyben maradjon. Utóbbi annál is könnyebben ajánlható, mert a színház közönségtalálkozókat is szervez néha az előadás után. Ha tehettem volna, ott is maradok.

Az Esti Kornélt szívesen ajánlom mindenkinek, aki szereti Kosztolányi novelláit, vagy/és szeretne valakinek kedvet csinálni az elolvasásukhoz, de akkor is, ha csak egy kellemes színházi estét töltene el barátai társaságában. Kosztolányi művei mindig lehetőséget adnak arra is, hogy valaki csak a felszínüket élvezze, de igény szerint kibányászható belőlük a mély mondanivaló is. Ez most is így volt, ez az előadás is lehetőséget ad a szórakozásra is, de akár a kritikus elemzőknek is jó alapanyag lehet.

A következő alkalom március 10-én lesz, néhány jegy még kapható.

A FÉM „Arts&Café”, ahogy a nevében is benne van: független színház, saját koncertekkel, és ezen túl még kellemes találkozóhely is - eddig mindig tele volt, ahányszor ott előfordultam.

Az Iskolapéldát még februárban láttam – sose gondoltam, hogy szinte egy hónap csúszással fogom róla az ajánlót kitenni, de így hozták a körülményeim.

Megyesi Zoltánnal legutóbbi budapesti fellépése, az Athália után ültünk le beszélgetni a Zeneakadémián – ez volt életem első interjúja, nemcsak ebben a sorozatban.

Miért pont rá esett a választás?

Miután a megírt 2000+ előadásajánló közül több, mint 600 operai témájú, úgy gondoltam, hogy két operaénekeset is beválasztok a tízbe, mégpedig azt a kettőt, aki a legtöbb írásban szerepel.

Megyesi Zoltán pályáját a 2006-os Kovalik-maraton óta töretlenül figyelem, nagyon megszerettem Ferrandóként azonnal, és mivel később nemcsak az Operában láthattam, de sok koncerten is (gyakran fellép mindhárom zenekarral, amelyiket szorosabban próbálok követni), így elmondható, hogy ez a blog elég nagymértékben nyomot hagyhatott az utóbbi tíz évének. 

fotó: Berecz Valter/Operaház

Ugyan a jelenlegi munkabeosztásom ebben a hónapban nemigen teszi lehetővé a hétköznap esti színházba járást, ugyanakkor új távlatokat nyitott: ezen a héten délelőtt szabad voltam. Ennek köszönhetően a blogom tizedik születésnapja mégsem telt el színház nélkül: kisétáltam Budaörsre, a Városi Ifjúsági Klubba, ahol korábban már Az osztály vesztesét és A kutya különös esetét is láttam. Ezúttal a már 2021 októbere óta műsoron lévő A kis herceg-verziót választottam, amelyet Saint-Exupéry regénye nyomán a rendező, Varsányi Péter írt, és Hajós Zsuzsa dramaturg gondozott.

Az előadás egy óra szünet nélkül, nagyszerű választás elsősorban alsós gyerekeknek, de én, illetve a két másodikos osztálytól függetlenül jelen lévő idősebb hölgyek ugyanúgy élveztük.

Aki látta a Kalapot, nem fog meglepődni, hogy Gyulay Eszter, a Nézőművészeti Kft. rendező-dramaturgja és egyben művészeti vezetője, most is egy mentális betegséggel foglalkozik, ismét egy szokványostól eltérő előadást rendezett. Most sem választja a könnyebb utat, viszont cserébe hosszan el lehet gondolkodni a látottakon. Ez az elsődleges cél, a betegséggel kapcsolatos előítéletek lerombolása, de persze nem mellékes az sem, hogy mindkét színésznek, Marton Róbertnek és Soltész Bözsének is jó feladatot ad.

Az éppen tíz éve futó blogom születésnapja alkalmából készülő interjúsorozat a kérdezettek pályájának utóbbi tíz évéről szól, egyfajta mérlegkészítés. Kerékgyártó István, Kerekes-Katz Petra és Magács László után Pelsőczy Rékáról lesz szó.

Miért pont Pelsőczy Réka?

Pelsőczy Réka azok közé a művészek közé tartozik, akinek minden megmozdulására kíváncsi vagyok harmadéves kora óta, legyen az egy bármilyen szerep vagy rendezés, még akkor is, ha az nem „hazai terepen” történik, azaz a Katonában, amelynek pályakezdése óta a tagja. Mindenképp szerettem volna persze, ha a Katonát képviseli valaki ebben a sorozatban is, amelynek működését 1988 óta tudatosan és a teljesség igényével követem, de ez csak egyetlen tényező volt a sok közül.

Nagyon örülök, hogy vállalta az írásban elküldött kérdéseim megválaszolását, amelyek érintik színészi, rendezői, filmes és tanári munkáit is. Az általa visszaküldött dokumentumba néhány utólagos megjegyzést szúrtam be mindössze, illetve az említett előadásokhoz kapcsolódó linkeket és az interneten talált fotókat.

Kép a pultból - Szokodi Bea fotója (ahol nem jelölöm, azok a képek szintén tőle származnak - ezúton is köszönöm neki a segítségét és az interjúhoz küldött válogatását. Szerettem volna képeken is megmutatni Pelsőczy Réka arcait.)

Már tavaly tavasszal is láttam az Első Magyar Karanténszínház utódjának, a Webszínháznak Shakespeare sorozatából néhány részt, de elsodortak az események, a nagyon sok új élő bemutató. Jelenleg a sorozat rendezőjével, Magács Lászlóval készült interjú kapcsán megint újra elkezdtem nézni az első évadot, és néhány részbe egészen beleszerettem. Miután mindegyik azonnal elérhető (a Webszínház honlapján, jelenleg 800 Ft-os áron), terjedelmükben jellemzően 25-35 percesek, feltétlenül célszerűnek érzem, hogy legyen róla ajánló az én felületemen is. Annál is inkább, mert az egész sorozat eddig elkészült és már megnézhető 22 eleme együtt is sokat mond a mi világunkról Shakespeare tükrén keresztül.

Borbély Alexandra és Döbrösi Laura - Célkereszt, vagy amit akartok

Még 2022-es júniusi előadás bemutató volt a Mirad a Pinceszínházban, így nem csoda, hogy azóta már többen is javasolták nekem a megnézését. Ajánló blogot írok, reménykedem benne, hogy lesz, aki az én javaslatom hatására veszi észre, hogy egy előadás épp neki készült, és én is hajlok arra, hogy mások tanácsát megfogadjam.

Praktikus információk: a helyszín a Pinceszínház stúdiója, talán harminc néző fér be, és üli körbe a játékteret. Menetidő: egy óra, helyfoglalás: érkezési sorrendben.

Miért pont ő?

Magács Lászlót még 1998-ban, a Merlinben ismertem meg, amikor annak angol szekcióját vezette, én pedig éppen Kamondi Zoltán rendezőasszisztenseként többek között ott is dolgoztam. 2013-ban már az újonnan – most már színházként megnyitott – Átrium igazgatója volt, és valami belső sugallatra éppen hozzá fordultam legelőször a blogindítás ötletével. Érzékeny pillanat volt, könnyen lebeszélhető lettem volna. Magács László viszont azonnal komolyan vett, eltöltött velem egy órát, kifejtette mennyire fontos lenne a színészeknek, ha jelentősen több visszajelzést kapnának a hétköznapi előadásokról is, sőt – ahogy Ady és Kosztolányi is tette, sőt később alkalmanként Koltai Tamás – ugyanaz a személy többször is megnézne valamit, és meg is írná a tapasztalatait. (Az újranézésekkel és megírásukkal később én is próbálkoztam leginkább operák esetén, ha nem is lett ebből rendszer.)

Néhány évvel később még egyszer beszélgettünk az Átriumban, akkor már a színház Nézőképző, fiataloknak szánt előadásairól, majd aztán néhányszor a TRIP hajón is, amely Magács László pályájának következő állomásává vált 2017-től. Mindkét helyre vittem több osztályt is, akiken lemérhető volt ezeknek az előadásoknak a hatása.

Most arra kértem, hogy a saját pályájára nézzen vissza, különös tekintettel az elmúlt tíz évre, térjen ki a fontos fordulatokra. Közel egy órán át beszélt, majdnem folyamatosan, kevés kérdést vetettem közbe. Nem maradhatott ki így sem a Merlin, sőt rendezői pályakezdésének időszaka sem. Megjegyzem, a beszélgetés ennyire nem követte az időrendet, ugráltunk a különböző korszakai között. Ez itt egy tömörített, „kisimított” verzió.