Az éppen tíz éve futó blogom születésnapja alkalmából készülő interjúsorozat a kérdezettek pályájának utóbbi tíz évéről szól, egyfajta mérlegkészítés. Kerékgyártó István, Kerekes-Katz Petra és Magács László után Pelsőczy Rékáról lesz szó.
Miért pont Pelsőczy Réka?
Pelsőczy Réka azok közé a művészek közé tartozik, akinek minden megmozdulására kíváncsi vagyok harmadéves kora óta, legyen az egy bármilyen szerep vagy rendezés, még akkor is, ha az nem „hazai terepen” történik, azaz a Katonában, amelynek pályakezdése óta a tagja. Mindenképp szerettem volna persze, ha a Katonát képviseli valaki ebben a sorozatban is, amelynek működését 1988 óta tudatosan és a teljesség igényével követem, de ez csak egyetlen tényező volt a sok közül.
Nagyon örülök, hogy vállalta az írásban elküldött kérdéseim megválaszolását, amelyek érintik színészi, rendezői, filmes és tanári munkáit is. Az általa visszaküldött dokumentumba néhány utólagos megjegyzést szúrtam be mindössze, illetve az említett előadásokhoz kapcsolódó linkeket és az interneten talált fotókat.
Kép a pultból - Szokodi Bea fotója (ahol nem jelölöm, azok a képek szintén tőle származnak - ezúton is köszönöm neki a segítségét és az interjúhoz küldött válogatását. Szerettem volna képeken is megmutatni Pelsőczy Réka arcait.)
Végigtekintettem a 2013-22 közötti összes új bemutatóidat, amelyek száma évente 3 és 9 között ingadozik, sőt azt is megnéztem, hogy ezek közül hányban vagy színészként, illetve rendezőként jelen. Számok közlése és a saját következtetéseim helyett nagyon érdekelne, hogy te hogyan látod ezt az időszakot, hogyan változott a rendezői és színészi tevékenységed aránya?
Úgy ment el az 10 év, hogy szinte észre sem vettem. Pont egy féléve fogalmazódott meg bennem, hogy meg kéne nézni, hogy mi történt, miket csináltam, úgyhogy köszönöm, hogy segítesz ebben. Annyit tudok, hogy nagyon nagyon sokat dolgoztam, és visszanézve a tanításra, és a rendezésre nagyobb hangsúly került, amellett, hogy az évtized elején ott volt a Petra von Kant, a végén meg a Moszkva Pekingben Olga, a Magányos emberekben Márta szerepe. Ennek a rendezői, osztályvezetői színészi erőltetett menetnek a végén, ami egy részről egy tudatos lassítás, befékezés, másrészről a körülöttem és ezáltal bennem fortyogó változások, folyamatok eredménye, most kevesebb rendezői feladatot vállalok, viszont váratlanul, egyre jobb színészi lehetőségeket kapok.
fotó: Fábián Éva
Azért vállaltál rendezéseket, mert nem érezted elegendőnek a színészi feladatokat, vagy voltak olyan művek, amelyek megszólítottak, és mindenáron foglalkozni akartál velük?
Az utóbbi 10 év rendezései az azt megelőző 10 év rendezéseinek eredményei. Egyik munka hozta a másikat, és mindig volt valami izgalmas ezekben, vagy a darab vagy a színészek vagy egy új társulat. Soha nem vállaltam el olyan darabot, ami ne izgatott volna, amivel nem lett volna feladatom, de az utolsó pár évben már nagyon megválogattam, hogy mi az a darab, amire több hónapot szeretnék szánni az életemből.
Semmi értelme a múlton rágódni, de azt gondolom, bátrabban kellett volna a magam útját járnom, színészként és rendezőként, alkotóként is egy ennél is szabálytalanabb pályát jó lett volna bejárni, mint egy szobrásznak vagy festőnek, egy szubjektívebb, jobban az önkifejezésre épülő pályát. Mikor Abramovics életrajzát olvastam, ezt teljesen világosan éreztem. És bár voltak erre utaló próbálkozásaim, valahogy mégsem jöttem rá erre, nem is gondoltam, hogy ilyen ösvények is vannak, nem figyeltem eléggé, és valószínűleg mostanra találtam meg magam annyira, hogy ez egyáltalán felmerüljön.
Magányos emberek
Nagyon sok rendező felkérésre dolgozik, foglalkozásként tekintenek erre a szakmára. Te színész-rendezőként milyen gyakran vállaltad más ötletének a megvalósítását, és mennyire kaptál szabad kezet az ilyen előadásoknál? (Például a szereposztás kialakítása kapcsán…)
Nem tudom mások ötleteit megvalósítani, csak ha az már az én fejemben is benne volt, vagy valami miatt izgalmas lehetőségnek látom. Az esetek nagy többségében szabad kezet kaptam, néha volt, hogy konkrét feladattal kerestek meg, de csak olyan munkát vállaltam, ami érdekelt valami miatt, még ha utólag azt gondolom is, hogy lehet, hogy nem kellett volna, vagy valamit elrontottam benne, de nem tudom mit. Viszont Orlainál, és a Budaörsi Latinovits színházban is figyelembe vettem, hogy az adott színháznak mik az igényei. Nem voltam önző ilyen értelemben, mert én is tanultam. Kíváncsi voltam tudok e különböző műfajokban helyt állni…, ez néha elterelte a figyelmemet arról, hogy éppen engem mi foglalkoztat igazán az adott időszakban, miről akarnék én beszélni. Tényleg rajta voltam egy hullámon, nem volt megállás, sokszor jól is esett, hogy nem kell azon agyalni, a nem létező időmben, hogy mit szeretnék én… nem figyeltem oda eléggé.
Te is említetted, hogy ebben az időszakban többször rendeztél Orlai Tibornál, illetve Budaörsön, meglehetősen sikeres előadásokat. Van-e kedvenced ezek közül? Melyekre vagy büszke?
Három rendezésemre vagyok nagyon büszke, ha ezekre gondolok, boldogságot érzek.
Római vakáció, Születésnap, Vadászat. Valószínű azért, mert ezek szakmai és közönségsikert is hoztak. A munkáim nagy részét nagyon szerettem, és szeretem ma is, de hihetetlenül megviseltek, és ma is megviselnek a nehézségek, amik egy elkészült munka után adódnak, van e közönsége, van e hely, ahol játszani lehet, hányszor tudják játszani, van e rá pénz, megtalálja e a nézőit, betegségek, beugrások… Ezek a rajtam kívülálló okok szinte elviselhetetlen szorongást keltenek bennem, ami konkrétan fizikai fájdalom.
Fontos munkáimnak tartom még: Én egy szemüveges kisfiú vagyok, Szeret..lek, Kicsi nyuszi Hopp Hopp, Leányálom Kft., Ibusár, Sweet Charity, Átnevelhetetlen, Musik Music Musique, Budapest, Te!
Kép a pultból a Mi osztályunk c. előadás után - Pelsőczy Réka kollégákkal (Rajkai Zoltán, Takátsy Péter, Kovács Lehel)
A katonás munkáidhoz mit adott hozzá, hogy alkalmanként külső helyszíneken is dolgoztál? Milyen reakciókat kapsz a kollégáidtól? Elmennek megnézni a rendezéseidet?
Már jó régóta vagyunk együtt, ismerjük egymást, mint a rossz pénzt. Engem felszabadít, és lelazít, hogy a magam ura lehetek. Úgy érzem ilyennek ismernek, ilyennek fogadnak el. Vannak kollégáim, akik eljönnek, vannak, akiket én hívok a próbaidőszak vége előtt. Nagyon értékesek számomra a visszajelzéseik. De nem várom el, hogy eljöjjenek, én is kevesebb dolgot látok, mint amennyit kellene.
(MN: a fotók keresése közben találtam egy 2017-es videót, amelyet a társulat készített Pelsőczy Réka Jászai díjához gratulálva. https://www.facebook.com/katona.budapest/videos/10158417891025384 )
A Katonában játszott szerepeid közül ebben a tíz évben melyeket tartod pályád kiemelkedő állomásának? (Nagyon érdekel, hogy erre mit mondasz, ha beszélgetnénk, nyilván bedobnám, hogy szerintem ez meg ez meg ez…- de így csak várom a választ.) Van-e olyan, amelyikre elmondhatod, hogy a legközelebb áll hozzád? Miért?
Kíváncsi lennék te mit mondasz.
Nekem mindig fontos, hogy az előadást milyennek érzem, hogy az egész jó legyen. Mik a fontos állomások:
Baál, Portugál, Mi osztályunk, Petra von Kant, és a Magányos emberek
Taps a Portugál utolsó előadása után
Milyen volt a Portugált ilyen nagyon sokszor eljátszani, majd letenni?
Nagy élmény volt! Soha nem fogom elfelejteni!
Nekem két olyan élményem is van veled kapcsolatban, amikor rendkívül erősnek éreztem az előadásban épp a te alakításodat, viszont a teljes produkció annyira nem győzött meg, hogy végül nem is tudtam ajánlót írni róla. Hogy viszonyulsz az ilyen helyzethez, milyen egy olyan előadást játszani, amelyikről nyilván érzitek, hogy hagy hiányérzetet sok nézőben, de neked személy szerint jó dolgod van benne?
Nem jó érzés. Nekem nagyon fontos, hogy a kettő együtt legyen. Az Együtt a legfontosabb. Jó dolog dolgozni egy jó feladaton, de ha nem áll össze, ha a többiek nem boldogok a maguk dolgával, ha nem találkozik a közönség ízlésével, akkor valami csorbul. Ha a saját részem az egészen belül egy önálló etap, akkor tudom imádni és kiszedek belőle magamnak mindent, amit lehet. A Munkavégzés során nem biztonságos c előadásunk, nem ért el osztatlan sikert, pedig a média világának őrületét figurázta ki, de Miranda egy jutalomjáték volt nekem, nagyon szerettem. És ilyen szerelem szerep volt a Sáskák is, És az Iglic! Majdnem elfelejtettem. (MN utólagos megjegyzése: ezeket mind nagyon szerettem én is, az Iglicet feltétlenül kiemeltem volna, örülök, hogy szóba hoztad.)
Olga - Moszkva-Peking Transzszimfónia
Hatféle darabban játszol jelenleg, van-e különbség a napod beosztásában aszerint, hogy melyik kerül műsorra este?
Igen. A Magányos emberek kitüntetett helyet foglal el a szívemben, erre már 5-re bemegyek a színházba, és ezzel a többiek is így vannak. A Magányos emberek elé, nem nagyon tetszek programot. De ez azért is van, mert még friss a darab, sokat vagyok bent, igazi nagyívű feladat, nem akarom szétaprózni magam, szétverni az amúgy is szétszóródó figyelmemet.
Amúgy fél 7-re megyek be a színházba. Reggeltől tudom, hogy mit játszom, és ehhez kapcsolódóan, van bennem egy könnyű vagy egy nehéz érzés a mellkasomon. Az idegrendszerem készül. Viszont a várakozási időket, üresjáratot nem nagyon bírom. Akkor szeretek bent lenni, ha dolgom van. Nyomkodni a telefonom, vagy semmitmondó csevegésekbe bocsátkozni nem szeretek. Sőt!
Még egy kép a Magányos emberekből - Mentes Júliával és Tóth Zsófival
Ha nincs éppen dolgod, és nem is kell a pályáddal kapcsolatban kérdésekre válaszolgatni, tudsz-e igazán kikapcsolódni? Hogyan? Hogy tűröd azt, ha nincs új projekt a láthatáron? El tudod-e viselni, ha nincs semmi feladat? (Vagy ilyen sosincs, de vágynál rá?)
Azt hiszem, nagyon is el tudom! Tevékeny vagyok alapvetően az ilyen időszakokban is, egy teremtő, egy élményhajhász, azt hiszem legjobban ezt szeretem: belélegezni az élet jó dolgait, megérintődni, kapcsolódni, meglátni, együtt lenni…nem érzem az állandó szereplés, és rendezés, jelen levés kényszerét, sőt, egyre kevésbé igénylem. Nem látom az értelmet a produkciók folyamatos gyártásában, amit aztán 12 előadás után levesznek. Se színészként se rendezőként. Azt hiszem, kicsit túltoltam az elmúlt 10 évet.
Lassabb, elmélyülősebb dolgokra vágyom. Ilyenek az irodalmi- város- és szellemtörténeti séták amiket vezetek, és amikből most három új is készül: egy Molnár Ferenc és Fedák Sári kapcsolatát feldolgozó, egy séta a 15. kerületben, amit alig várok, hogy megismerjek, és egy számomra nagyon kedves helyen Köveskálon teszünk majd egy sétát tavasszal és ősszel. Ha az ember kapcsolódik a múlttal, a házak történetével, emberekről olvas, akik ott éltek, vagy valamit létrehoztak, magát is jobban el tudja helyezni a saját korában, és a térben, ahol éppen van.
Munkavégzés során...- Miranda
Ne maradjon említés nélkül a filmes vonalad sem, bár elsősorban színházi színésznek tűnsz. Hogy viszonyulsz a filmezéshez? Vágynál-e több filmes feladatra, vagy teljesen elég a színház?
Filmekben eddig epizódokat játszottam, és ezek mind jól jöttek anyagilag, és a népszerűségnek sem ártott. Ezt ugyanúgy sorsszerűnek látom, mint minden mást is. Merre mozogsz, kikkel találkozol, milyen emberek vonzanak… sosem kerültem filmesek közelébe, nem alakultak ki olyan ösztönös kapcsolataim, mint színházi alkotókkal… nem arra vitt az út. Lehet ezt erőltetni, de én minden ilyen helyzetben rémesen érzem magam. Nem tudok csak azért filmbemutatókra járni, meg bulikra, hogy hátha meglát valaki. Nem akarok szenteskedni, próbáltam. Nem ment. Ha megérzem magamban, az árnyékát is annak, hogy ezt igazából érdekből teszem, égni kezd az arcom, és nyom a mellkasom, és képtelen vagyok.
Egy mai szabálytalan nőről, vagy anyáról szóló szerepet szívesen eljátszanék egyszer.
A Magányos emberek olvasópróbája - Horváth Judit fotója (2022)
A színházi vagy a filmes szerepek eljátszása okoz-e nagyobb nehézséget számodra?
Nem okoz nehézséget már egyik sem. A filmben jobban rá vagyok szorulva a rendezőre, hogy mik az arányok, nem vagyok e hangos, ami azt jelenti, hogy normál hangerővel beszélek, filmen az is sok tud lenni… néha alig hallom, amit a partner mond. És nem látom úgy át az egész filmet, a karakteremnek a szerepét a viszonyrendszerben, hiába vagyok nagyon érzékeny és finom, ha az összevágott anyagban kiderül, hogy egy erősebb, harsányabb karaktert kellett volna hozni, hogy ellenpontozzam kicsit a főszereplő finomságát… ezek bosszantóak… nyilván, ha sokat forgatnék erre is jobban ráéreznék.
Vágynál esetleg filmrendezésre is?
Hazudnék, ha nemet mondanék. Hosszú ideig fejemben volt. De ez is egy olyan dolog, amit fejben lejátszottam. Nagyon drága műfaj a film, a színháznál is sokkal sokkal drágább…. Mire beleteszed azt a melót, művészileg és kapcsolatilag, már lehet, hogy hosszú évek telnek el és már nem is az a történet megy benned, mint amibe belekezdtél… és akkor még nem is beszéltem arról, hogy meg tudod-e csinálni azt amit szeretnél, vagy rengetegen beleszólnak. Én ezt most egy biznisznek látom, sokkal kevésbé művészi kifejezésnek. Nem kell minden ötletnek megvalósulnia. Én rövidtávon tudok nagy erőfeszítéseket tenni. Ezek alkati dolgok. Szóval nem csak abból áll, hogy felvétel indul, Tessék! Meg milyen világa legyen a filmnek.
fotó: Fábián Éva
A mérlegkészítés közben szomorúan vettem észre, hogy volt összesen öt olyan munkád (külső helyszínen) az elmúlt 10 évben, amelyeket mégsem láttam. A többi előadásodról 53 bejegyzésem azért elkészült.
Úristen! Az nem kevés. Nagyon megtisztelő.
Részt vettél a Textúrán, még annak korai fázisában (2014-ben), rendeztél a Szabadkai Népszínházban, sőt a Vaskakas Bábszínházzal (Leányálom Kft) és a Baltazár Színházzal (Kvantumtorna) is dolgoztál. Ezek közül volt-e olyan projekt, amelyikre különösen szívesen gondolsz vissza, és valami miatt különösen fontosnak érzed, sőt tervezed is a folytatásukat?
Volt még az Én egy szemüveges kisfiú vagyok, Az öldöklő angyal (PIM), A szeret…lek (Hoppart), A Kicsi nyuszi Hopp, Hopp (Kino), meg a KV társulattal a Gardénia. (MN: igen, ezeket láttam is, de mivel 2013 előttiek, emiatt nem hoztam szóba.)
Szabadka is fontos volt, rajongok azért a társulatért, a tehetségükért a hozzáállásukért.
A Vaskakas szintén a szívem egy darabja. Ott rendeztem a Pecsenyehattyú és más meséket, aztán a Leányálom KFT-t, de velük közös koprodukcióban készült a Hullaégető is. A Vaskakas a tenyerén hordott engem. Kocsis Rozi, Tengely Gábor és a társulat, úgy fogadtak el engem rendezőként, ahogy addig a saját kollégáim és a kritika soha. Ez nagyon nagy megerősítés volt, azt megelőző évekhez képest. Addig kitaláltam, és Gáspár Anna segítségével, nagyon nehéz körülmények között hoztunk, hoztam létre dolgokat, struktúrán kívül… Tengely Gáborral való találkozás változást hozott az életembe, tőle, és Kocsis Rozitól kaptam első rendezői felkérésemet. Olyanok voltak nekem, mint a friss levegő.
Sirály - Éder Vera fotója
2019 telén láttam akkor harmadéves osztályod Sirályának egyik főpróbáját. Azóta a diákok erős többsége jó helyzetekbe került, megjegyezhettük már a nevüket sokféle előadásból, filmekből. Mennyire erős a kapcsolatod velük, illetve általában a korábban végzett növendékeiddel?
Változó. Azt hiszem, ha nem is találkozunk, van köztünk egy eltéphetetlen kötelék. Egy köldökzsinór. Miközben azért a látható világban sokukkal már nagyon eltávolodtunk. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember egy régi szerelmére gondol. Teljesen külön élet már, de van egy nagyon erős, és személyenként különböző színű és hőmérsékletű érzelmi lenyomat, ami nem törlődik ki. Lehetne többet néznem őket, ki mit csinál, hol tart… de nem itt tartok most az életemben, nem ez a dolgom. Ha együtt dolgozunk, az színészként és rendezőként is nagy pluszt ad. Ott mindig van valami. Drukkolok nekik. Meg aggódom értük. És nem tudok tanácsod adni. Mindenkinek egyedül kell mennie. Ez az izgalmas, meg ez a nehéz.
Petra von Kant - fotó: Horváth Judit
Nem hiányzik a tanítás? Az „SZFE átalakítását” mostanára meg tudtad-e emészteni, vagy ezen nem lehet túllépni?
Az SZFE átalakítást nem lehet megemészteni. Az hogy nem ment tovább a tanítás, az először nagyon fájt, de az azt követő napokban rájöttem, hogy talán nem is baj, ha 10 év után van egy kis szünet, és a magam életében lehetőséggé vált, hogy újragondoljak dolgokat, szóval véletlenül akkor történt ez is amikor történnie kellett. De lehet, hogy fogok még tanítani, ha akarok. Ha akarok akkor meg fogom találni az útját. Elmondhatatlan hálás vagyok Gálffi Lászlónak, hogy ekkora ajándékot adott az életemnek 10 évvel korábban, amikor meghívott az Egyetemre.
Nem gondoltál arra, hogy a végzett diákjaiddal te is készíts valamiféle újabb közös előadást, ahogy például Máté Gábor megtette éveken át egyik osztályával?
De gondoltam. De az egyeztetés miatt lehetetlennek látom. A próbákat is és a játszást is.
Mesteremberek
Az említett Sirály előadásán megfogott a terem falára kiírt szöveg, amely tőled származott: „Néha nem érdemes üres medencébe fejest ugrani.” Emlékszel még arra, hogy mikor és miért mondtad ezt a mondatot? Azt gondolnám, hogy próba közben… (Nekem ez azóta eszembe jut sokszor, mintha én is hajlamos lennék az efféle akciókra.)
Szerintem egy vizsga előtti megbeszélésen mondtam. Mindig van hova fejlődni, de egy premier, vagy egy vizsga közege, idegállapota, nem mindig alkalmas arra, hogy új dolgot próbáljunk ki, hogy feleslegesen kockáztassunk. Elég, ha végigmegyünk a kötélen, nem kell szaltózni is rajta, mert majdnem biztos, hogy leesel. Ezt érezni kell abban a pillanatban.
Voltam ilyen helyzetben premieren, annyira meg akartam felelni a bennem nem bízó rendezőnek, Scherer Péter volt a Kolibriben, hogy a premieren is próbálkoztam azzal amit kért…rémes élmény volt… rémes voltam, megállás nélkül véleményeztem magam minden kimondott mondat után, és aztán majdnem elsüllyedtem a szégyentől… akkor fogalmazódott meg bennem ez az “üres medence”, amibe én hülye fejest ugrottam. A rossz érzésem később is megmaradt, pedig évekig játszottuk ezt az előadást, és ennek az utálatnak aztán felszabadító ereje volt: mivel soha többet nem akartam megfelelni a rendezőnek, sem senkinek, ez a szerep áttörést hozott a saját színészi mitológiámban. Senki fontos ember nem látta, de én tudom. Ott történt valami.
Atujeva - Az ügy
Mi az, amit másként látsz most, mint tíz évvel ezelőtt például a színházak helyzetével kapcsolatban?
Ha tágabban kérdezed, ország, és kultúrpolitikai szinten bűnnek látom, ami történik. Ha csak azt nézzük milyen hihetetlen összegek mennek magyarkodó alapítványok, programok , filmek, színházak részére, és milyen előadások, sorozatok, filmek születnek, amikben sokszor a bennük dolgozó művészek érzik rosszul magukat, és eközben, hogy van kiéheztetve a főváros, hogy van ellehetetlenítve, pocskondiázva köpdösve a független szcéna, épphogy az “elfajzott művészet” nem hangzik el…és mindezt úgy beállítva, a rendszer és csatlósai magukat állítják be áldozatnak…hányingert és tehetetlenséget érzek… döbbenet.
Sajnálom a fiatalokat, mert nem látni most a lehetőségeket… biztos lesz egyszer változás… de addig évek mennek el, és egy színészéletben ezek az évek nagyon sokat számítanak.
Nem jó a fiatalokon a létbizonytalanságot érezni, hogy nemhogy azt nem tudják, hogy miből lesz egy lakásuk, családjuk, hanem egyáltalán be tudnak-e vásárolni a hónap második felében. Szorongást, fásultságot, depressziót tapasztalok sok volt tanítványomon. Nincsenek jól. Rengeteget dolgoznak, jó munkákban vesznek részt… és ennek ellenére is.
Nyilván ebben minden benne van: a politikai légkör, a közhangulat, a háború, a klímaválság, az identitásválság, a gender-háború, az internet, az iszonyú mennyiségű feldolgozhatatlan és fölösleges információ, az állandó és azonnali reagálás-kényszer. Szerintem MEG KÉNE ÁLLNI. KI KÉNE KAPCSOLNI. KICSIT CSAK OTT KÉNE LENNI, AHOL ÉPPEN VAGYUNK, AZOKKAL, AKIKKEL ÉPPEN VAGYUNK. CSENDBEN LENNI. Mindenkinek visszatalálnia saját magához.
Munkavégzés során...- Miranda
A pályádon miben léptél leginkább előre az elmúlt tíz év alatt?
Tudatosabb lettem, mit akarok, mi a fontos, mik az értékeim. Miben akarok részt venni. És ezáltal milyen képet alakítok magamról. És ez nekem fontos. Hogy ha majd visszanézek ne kelljen megbánnom dolgokat, miket csináltam, kikkel és hogy. Színészileg is érzékelek most egy váratlan előrelépést, amiben van véletlenek csodás egybeesése is, meg hogy amikor már nem akarod, akkor megkapod.
Hol szeretnél tartani 2033-ban?
Szeretnék a koromhoz mért legjobb formában lenni. Nagyon fontos, hogy ne hízzak el, hogy fizikailag aktív tudjak maradni. Szeretném ezt a magammal összhangban levő minőséget gyakorolni és megőrizni, amire mostanában találtam rá. Minden más alkotás, teremtés csak melléktermék. Nem könnyű idők jönnek, a világban és életkorom miatt a családi életemben is van mit őrizni, van mire vigyázni. A séták miatt, olyan szellemekkel vagyok kapcsolatban, mint Szerb Antal, vagy Nemes Nagy Ágnes- az emberi minőségen kell dolgoznom. Az élet mindenestül megrendítő. Nem mindegy hogy megyünk keresztül a borítékolható veszteségeken és fájdalmakon.
Minden kombi cirkó... - Wágnerné
