Megyesi Zoltánnal legutóbbi budapesti fellépése, az Athália után ültünk le beszélgetni a Zeneakadémián – ez volt életem első interjúja, nemcsak ebben a sorozatban.
Miért pont rá esett a választás?
Miután a megírt 2000+ előadásajánló közül több, mint 600 operai témájú, úgy gondoltam, hogy két operaénekeset is beválasztok a tízbe, mégpedig azt a kettőt, aki a legtöbb írásban szerepel.
Megyesi Zoltán pályáját a 2006-os Kovalik-maraton óta töretlenül figyelem, nagyon megszerettem Ferrandóként azonnal, és mivel később nemcsak az Operában láthattam, de sok koncerten is (gyakran fellép mindhárom zenekarral, amelyiket szorosabban próbálok követni), így elmondható, hogy ez a blog elég nagymértékben nyomot hagyhatott az utóbbi tíz évének.
fotó: Berecz Valter/Operaház
Mennyire érzed, hogy szem előtt vagy?
Nem vagyok szem előtt.
És szeretnél ennél több figyelmet?
Aki előadói pályára megy abban azért van egyfajta exhibicionizmus. Élvezzük, hogyha rólunk szól az a pár perc a színpadon. Ezzel együtt, abszolút nem vagyok sztár alkat, a celebritás létet, ami a világsztárok életével jár, napi szinten nem is bírnám elviselni. Hozzáteszem, ez nem is reális veszély, az az ismertség, ami mondjuk a hatvanas-hetvenes években egy Simándynak kijutott, ebben a szakmában már senkinek nem elérhető, a leghíresebb magyar énekesnek sem, mert annyival több csatorna van, meg annyival több információ.
Mire vágytál, amikor operaénekesnek készültél, és visszanézve ez mennyire volt reális?
Halvány elképzelésem sem volt arról, hogy milyen lehet. Kétségek nélkül kezdtem el és Verdi-bariton szerettem volna lenni, ugyanis az operénekesi pálya felé egy szegedi Macbeth-előadás indított el, amelyben gyerekszereplőként felléptem. Aztán rá kellett jönnöm, erre nincs esélyem. Ez okozott egy megtorpanást, de aztán sikerült magamat lírai tenorként újra strukturálni.
János-passió a Nemzeti Filharmonikusokkal - 2022 - fotó: Csiby Szilvia
Nem éppen a tenort irigylik a legjobban az énekesek közül? Nem érzed, hogy ezzel a hanggal kimondottan jól jártál? A rendkívül kevés magyar tenor egyike vagy.
Szerintem most nem vagyunk annyira kevesen, mint 10-15 évvel ezelőtt, de annak persze örülök, hogy tenorként sokkal több koncertet énekelhetek, mintha bariton lennék. Az oratóriumokhoz tipikusan szoprán, tenor, mezzoszoprán és basszus kell, alig kell valamihez bariton. Úgy látom, hogy basszusból most sokkal inkább hiány van, ahogy jó operai baritonból is kevés van.
Milyen oka lehet ennek? Valószínűleg ugyanannyi jó adottságú ember születik. Nem lehet, hogy egzisztenciálisan kevésbé tűnik ez a pálya vonzónak? Ráadásul rengeteg munka kell hozzá, és nincs semmi garancia arra, hogy valaki ebből ugyanúgy megél, mintha mondjuk elmenne közgazdászként egy multihoz.
Ez is ok lehet, de akár csak a véletlen ingadozás is. Egy dologban viszont biztos vagyok: ha valakiben felmerül az, hogy bármi mást is csinálhatna, akkor ne legyen operaénekes, de színész, vagy más előadóművész se. Én is egy gyönyörű, szépen indult matematikus karriert hagytam ott, mert akkor azt éreztem, hogyha nem próbálom meg az éneklést, akkor megőrülök.
Azért választottad először a matematikusságot, mert az biztosabb pályának tűnt? (Ezt ember nem hagyta még ki veled kapcsolatban, de nyilván megkerülhetetlenül hozzád tartozik.)
Nagyon könnyen ment, volt hozzá tehetségem, és a matematika ráadásul egy nehéz, de gyönyörű és örökérvényű valami. Persze a szüleim is azt mondták, hogy kell valami biztos, és ebben teljesen igazuk is volt. Először a Covid, majd az idei operai előadás-lemondások is elég direkten emlékeztettek ennek a pályának a bizonytalan voltára.
Eleinte párhuzamosan tanultam a kettőt, és a matematika ment jobban, hangilag nem voltam még eléggé érett, és személyiségben sem. Doktoráltam, tanítottam a szegedi egyetemen, majd a Műegyetemen, mielőtt adtam egy komoly esélyt az éneklésnek 2000 körül.
fotó forrása: jegy.hu
2005-ben már operastúdiós voltál. Azóta mondhatjuk, hogy sokféle zenei területen ott vagy, nemcsak az operában. Ingyenes templomi koncerteken, a Budafoki Dohnányi, az Orfeo és a Fesztiválzenekar hangversenyein, fellépsz a Nemzeti Filharmonikusokkal, sőt vannak önálló dalestjeid is. Emiatt is van rólad olyan sok említés a blogomon.
Most az Athália után beszélgetünk, amelyet éppen 14 éve énekeltél utoljára, szintén Vashegyi György vezénylete alatt. Ennek apropóján tekintsük át, hogy mi történt veled a pályád összes területén.
Nagyon sok minden sikerült, amit szerettem volna és nagyon sok minden viszont nem. Vannak mostanában is nagyon jó lehetőségeim, de talán kevesebb. Azt azért mondhatom, hogy a pohár félig tele van így is. Koncerteken gyakorlatilag szinte mindent elénekeltem, amit el szerettem volna énekelni, és sok mindent szerencsére eléggé sokszor is. Jöttek ismeretlen darabok is, amelyekről aztán kiderült, hogy nagyon jók, most például Werner oratóriumai. A jó pásztort nemrég előadtuk, meg lemezre is vettük, és még rengeteg olyan darab rejtőzködik, amelyről nem tudhatom, hogy valójában mennyire fantasztikusak. A tíz év alatt egyértelműen fejlődtem, most már egy Psalmus Hungaricust vagy egy Verdi Requiemet is ki mernék próbálni. A szerepek drámai részének a megvalósítása már nem okoz nehézséget, de a hangom líraisága is megmaradt, volumenben pedig biztos, hogy nőttem. Sok dalt is sikerült elénekelni, Fülei Balázzsal a Bartók Emlékházban eljátszottuk Schubert három nagy dalciklusát. (MN: A Youtube-on mindegyik koncert elérhető.) Jó volna egyszer mindhárom dalciklust teljesen kívülről is előadni.
fotó: Bartók Emlékház (FB-oldal)
Az is kellene hozzá, hogy többször is elő tudd adni közönség előtt, nem?
Igen. De amilyen kevés dalkoncert van, ahhoz képest nekem nagyon sok lehetőségem adódik. Ez jó, amit sajnálok az az, hogy az Operaházban főszerepet legutoljára 2014-ben énekeltem. Pont ebben a szezonban lett volna megint sok minden, ami aztán elmaradt.
Megnéztem a listád a Digitáron. Körülbelül háromszáz előadásod biztosan volt, csak kérdés, hogy milyen szerepek. (MN: A Digitár az Opera archívuma, lehet keresni előadásokra, személyekre egyaránt.)
Igen. 2015 volt egy olyan év, amikor rengeteg feladat jött, több mint hatvanöt alkalommal énekeltem. Nagyon sok comprimario szerep volt közte, amivel amúgy semmi baj nincsen. Mindig csapatjátékos voltam, szeretek jó csapatban dolgozni. Ettől volt jó szerintem a Mozart-maraton, hihetetlen erős együttes kémia volt. Nekem ez a produkció, ahol a Così fan tutte tenor szerepét, Ferrandót énekeltem, volt az igazi főiskola.
Az a Ferrando számomra igazi csoda volt, azóta figyellek, amióta abban a szerepben megláttalak először 2006-ban.
Egyszeri alkalom volt, akkor összeálltak a csillagok, sok szerencse kellett hozzá. Amúgy az utolsó percben kaptam a szerepet, rövid idő alatt tanultam meg.
Egy ilyen súlyú szerepre mennyi idő az ideális?
Meg lehet tanulni egy-másfél hónap alatt bőven, csak utána még érnie kell, akkor lesz fix.
Ott volt a Sevillaiból az Almaviva, azt a karaktert nagyon sokszor csináltad, veled szoktuk meg.
Igen, éppen akkoriban nem nagyon volt más, aki csinálja, szerencsém volt. A második évadra lett jó igazán, nagyon szerettem, pedig iszonyú hosszú és nehéz szerep, de remek játéklehetőség. Megjegyzem, hogy Almaviva lelki alkata azért nem áll igazán közel hozzám, neki az élet egy nagy buli, csak megszületnie volt nehéz. Ez azért nem én vagyok.
Almaviva - Fotó: Éder Vera
A te Almavivád igazán szerelmes volt, ahogy a te alakításodban kinézett, azt végképp nem lehetett a Figaro grófjává összekötni. Teljesen valószínűtlen, hogy három év alatt megunta a feleségét.
A két darabnak ez a fajta összekapcsolása talán csak akkor indokolt, ha kifejezetten egy sorozat részeként adjuk elő – általában nem ez a helyzet.
Mégis Beaumarchais trilógiát írt, amelyben azért ott van, hogy három év után csak elunta a feleségét.
Szerintem három erős vígjátékot akart írni, ennyi volt a célja, amelyek persze lazán összefüggenek, de önmagukban is megállnak. A legérdekesebb az a folyamat lenne, hogy mi történik a házasságukban éppen az alatt a három év alatt, hogy változik meg a gróf ennyire, és ez sehol nincs megírva.
Ha az Almaviva már elvileg a múlt, akkor milyen szerepeket kellene énekelned a hangod jelenlegi állapotát tekintetbe véve? Képzeljünk el egy operaigazgatót, aki pont Megyesi Zoltánban gondolkodik. Mivel bízna meg?
A jelenlegi feladatok közül a Máté-passió evangélistája igazán az enyém. Az én vagyok. Nagyon szeretem a Puccini- és Strauss-operák comprimario szerepeit is. A szerepálmokra térve: A Szöktetésben elvileg benne voltam, de elvitte a covid. A Belmonte már többször kerülgetett, de soha nem sikerült még egészben elénekelni. A Szerelmi bájital Nemorinója is álom egyelőre. A Titus kegyelme Tituszát és Monteverdi: Orfeóját is imádnám énekelni, mindkét figura pszichológiájáról elég sok gondolatom van. Kimaradt még a „rendes”, azaz a felnőtt-előadásbeli Taminó, igaz, a Parázsfuvolácskában szinte az egész szerepet elénekelhettem.
Parázsfuvolácska - fotó: Puskel Zsolt
Ennek nem is voltam a tudatában, a Parázsfuvolácskára a fiamat többször vissza kellett vinni, abban azonnal megjegyzett téged, mindig azt hittem, hogy csak én nem láttalak a „rendes Fuvolában”, de azt is csináltad. A Szöktetésre és A sevillai borbélyra a közönség is nagyon vágyna, utóbbi mintha már 2015 óta nem is lenne műsoron.
Mozartot mindenképp szeretnék énekelni, az való is nekem. Sajnos, a Don Ottaviót az Operában csak egyszer kaptam meg, egy előadást és egy nyilvános főpróbát énekeltem. A Fesztiválzenekarral viszont ebben a szerepben felléptem kétszer is New Yorkban, teljesen nemzetközi csapat részeként, ahol a kollégáim éppen a Metropolitanban, vagy a Scalában léptek fel közvetlenül a Don Giovanni produkció előtt. Számos, olyan nem abszolút főszerep is van, amit nagyon jó alakítani: tulajdonképpen minden szerep jó szerep, ahol van tér egy önálló személyiség, egy saját történet megfogalmazására is. A Hunyadi László negatív tenorszerepét, V. László királyt is nagyon élveztem – szerintem a legkomplexebb figura az egész darabban.
Hunyadi László - fotó: Berecz Valter/Operaház
Az nagyon jól állt neked, én is láttalak.
Köszönöm - sajnos, csak egy évadban énekeltem. Érdekes amúgy, hogy a Hunyadi francia operai mintát követ: a tenor főszerep mellett, annak ellenlábasaként van egy szinte azonos súlyú, másik tenorszereplő. A francia repertoárba is szívesen belekóstolnék komolyabban, a hangvétel elég közel áll hozzám és a nyelv sem akadály.
Olyan helyzetekkel milyen gyakran találkozol, amikor olyan szerepet ajánlanak, ami jónak hangzik, de tudod, hogy nem való a hangodnak, sőt esetleg árt is neki? Képes vagy arra, hogy visszaadd?
Hogyne. Nem szeretek nagyot égni. Volt rá eset, hogy mégis elvállaltam olyat, amit nem kellett volna, de nem jól sikerült – utána évekig nem hívtak ahhoz a zenekarhoz. Ha nem ismerem a darabot, mindenképpen megnézem a kottát.
Mi az, amit az utóbbi tíz évedből a sikereid közül szívesen említenél?
Nagyon örülök, hogy az Iphigeneia visszajön májusban (MN: Gluck: Iphigeneia Tauriszban ), ezt jó volt csinálni. A 2014-es premiert Vashegyi György vezényelte – talán meglepő, hogy mennyire jól együtt tudtak együttműködni Alföldi Róberttel, a rendezővel. Szerintem nagyon szép előadás lett, és ez nem a Rigoletto, ami megáll magától is.
Pedig „hagyományosat” szeretne a legtöbb néző, de ez az, amit nem kap.
Így van. A „hagyományos” előadásoknak az a veszélye, hogy könnyen elkopik, ha nincs mögötte az állandó igényesség előadói oldalról, erős előadói személyiség, könnyen porossá válik. A „modern” előadásnak meg az szokott a leggyakoribb buktatója lenni, hogy nem elég az erős alapötlet, vagy a darab valahol mégis ellene mond a koncepciónak.
Maszkabál - fotó - Fodor Gabriellával
Egyedül Haja Zsolt az, aki benne maradt az Iphigeneiában rajtad kívül, mindenki mást kicseréltek. Annak idején megfogott a baráti kapcsolatotok az előadásban, abba lehetett nézőként belekapaszkodni, hogy láttunk két tényleg összetartozó embert. Nem félsz attól, hogy teljesen más lesz az előadás? A rendező távollétében, nagyrészt más szereplőkkel simán vissza lehet állítani egy előadást?
Nem baj, ha kicsit más lesz. Menni fog. Fodor Gabi a címszerepben biztosan zseniális lesz, és nagyon várom a közös munkát Zsoltival. Rengeteg olyan opera van, ahol a tenor és bariton sokat van együtt színpadon, és vele már sokszor játszottam együtt ilyen helyzetben, könnyen megy a kommunikáció.
Hogy emlékszel vissza a Leander és Lensziromra? Én például nagyon szerettem benne a karakteredet, Mar-Szúr herceget, élt az a figura.
Azt nagyon szeretem. Jó volt a felkészülés, a próbaidőszak is Zsótér Sándorral. Nem én vagyok, de igazán jó volt játszani.
El valahova - Molnár Annával - fotó: Csányi Kriszta
Később volt egy kalandod a Forte társulattal és Horváth Csabával is, az El valahova, ahol csak ketten voltatok Molnár Annával operaénekesek. Mennyire volt nehéz egy ilyen nagyon egységes csapathoz igazodni?
Iszonyatosan nagy megtiszteltetés velük játszani, sokat tanultam tőlük. Emberileg, szakmailag tisztességesek, hatalmas a teherbírásuk. Nagyon másként működnek, mint az operaénekesek, őszintén tisztelem őket. Talán még többet beletesznek az előadásba a saját személyiségükből, és nem csak pszichikailag, de fizikailag is hihetetlen igénybevétel minden egyes produkció.
Egy másik terület: ingyenesen szoktál a Deák téri templomban is fellépni, tehát nem csak akkor énekelsz Bachot, ha esetenként egy-egy nagyobb koncertre felkérnek. Szerintem ennek köze van ahhoz, hogy mostanára kimagaslóan az egyik legjobb Bach-énekes lettél.
Sok éve, átlagosan talán évente tízszer éneklek ott, nagyon kedves emberek, akiktől rengeteg szeretetet kapok. A produkciók legérdekesebb része amúgy az, amit a közönség, sajnos, nem hall – amikor Sali bácsi - dr.Kamp Salamon – elemzi a művet. Az éneklést itt szolgálatként élem meg, így akármilyen nehéz énekelni való hirtelen könnyűvé válik.
2018 decemberében a Deák téri evangélikus templomban - Schöck Atala, Kamp Salamon, Szemere Zita és Najbauer Lóránd mellett
Amikor Bachot énekelsz, mindig érzem az átszellemültségedet és ezt nagyon szeretem, ezt is emlegetem mindig veled kapcsolatban. Az, hogy te a régi zenébe így belekerültél és benne is maradtál, gondolom, Vashegyi Györgyön is múlt, aki mellett pályád kezdetétől folyamatosan jelen vagy.
Igen, ő az elsők közt szavazott bizalmat nekem és azóta is rengeteg zenei felfedezést köszönhetek neki. Boldog vagyok, hogy bármennyit is változott húsz év alatt a hangom, továbbra is képes vagyok arra a hangadásra, amit a régi zenei repertoár megkíván.
Emellett úgy láttam, hogy Wagner, pontosabban Mime is nagyon jól állt neked A Rajna kincsében, de tavaly Az eladott menyasszony egyik komikus szerepe is, amelyet a Budafoki Dohnányi Zenekarral énekeltél.
Ez egy furcsa dolog. Soha nem voltam egy beskatulyázható énekes, és szinte az egész pályám arról szól, hogy ne hagyjam magam beskatulyázni. Hangilag szerintem elsősorban lírai tenor vagyok, de alkatilag valahogy mindig is jól álltak a karakterszerepek. Ezek szinészileg mindig jó feladatok, de gyakran a személyiségemnek egy olyan oldalát kell ezekben használni, ami nagyon sérülékeny, talán magam előtt is szégyenlem. Vasek szerepével is meg kellett küzdenem, mire jól éreztem magam benne. És van aztán ennek a szerepkörnek egy olyan része, amit hangilag is veszélyesnek érzek.
Az eladott menyasszony - Heiter Melindával - fotó: Nagy Attila
Hogyan érint téged az a tény, hogy eltolódott az Operaházban az igazgatóválasztás? Úgy gondolom, hogy a legrosszabb választás volt a bizonytalanság elhúzódása, így nyilván nem tudhatjátok pontosan, hogy alakul a következő évad.
A bizonytalanság mindig is jelen volt és most igazából pont az volt a legrosszabb, hogy már-már azt hittük, hogy kvázi biztonság van, és lehetne tervezni évekre előre. Ezek után augusztusban lemondták a fél évadot, nekem szeptembertől áprilisig kiesett minden. Ez rosszabb, mintha eleve a bizonytalanságra készültem volna. Július végén volt egy nagyon jól sikerült szólóestem. (MN: Szokos Augustinnal, a Youtube-on meghallgatható még, két részben). Ennek a sikerén feltöltődve rengeteg energiával készültem a 2022-23-as évadra, amely ráadásul életem egyik legjobbja lett volna, erre hirtelen megint kézifék...
2018 - Klassz a pARton - Balatonfüred
Az elmúlt években énekelted Csehországban, sőt Lengyelországban is a Farnace címszerepét (MN: Vivaldi operája). Hogy kaptad meg a szerepet?
Közel tíz éve járok viszonylag rendszeresen Lengyelországba egy zenei fesztiválra – szerintem egy Visegrád Fund-os támogatáshoz kellett nekik egy magyar énekes, de a kapcsolat azóta is rendszeres. Itt ismert meg az a cseh zenekar, akik aztán meghívtak erre a Farnace-ra. Az egyik legvonzóbb eleme a felkérésnek az volt, hogy az egész Európában egyedül álló Cesky Krumlov-i eredeti barokk színházban is előadhattuk, ahol többszáz éves hatalmas fagerendákra szerelt fogaskereken keresztül, kötéllel mozgatják ma is a kulisszákat.
Ezek szerint továbbra is az ismeretségekben lehet reménykedni, illetve még inkább abban, hogy a hangodat meg tudod tartani versenyképes állapotban.
Így van. Azt remélem, hogy egy elég magas színvonalat megbízhatóan tudok hozni – a cél persze az, hogy ez minél magasabb legyen. Igyekszem mindig jól felkészülni, nem szeretek csalódást okozni.
Zeneakadémia - 2018 - fotó: Tuba Zoltán
A válság témája megkerülhetetlen. Ha visszaszámolok, a 2019-es évadtól ez a negyedik, amelyik nem szabályos. Neked mi segített abban, hogy ne ess szét? Nekem imponált, hogy összekaptad magad és még civil munkát is vállaltál.
Szükségem van arra, hogy hasznosnak érezzem magamat. Ezt vállalom, ez az énképemhez hozzátartozik. Táppénzen sem voltam soha.
A matematikussághoz nem akartál visszanyúlni?
Nem lehet csak úgy visszatérni. A kutatói pálya nagyon kemény és folyamatosan benne kell lenni. Az én pályaváltásom egyik oka volt, hogy témát kellett volna váltanom, mert amiről a doktorimat írtam, az nagyjából kimerült. Egy új témába kezdeni nem egyszerű: meg kell ismerned mindent, amit addig kikutattak, mire hozzá tudsz szólni a témához. Egy egész kásahegyen kell magát átrágnod, de addig, amíg te is valami újat nem tudsz mondani, nincs sok sikerélmény – a tudományos közösség az új eredményeket ismeri el. A Covid alatt többen tudják, hogy sört szállítottunk, majd később ételfutár is lettem. Ezt hobbiként azóta is megtartottam, nagyon szeretek biciklizni, hihetetlenül pihentet. Nagyon szeretem csinálni, persze főállásként kemény kenyér.
fotó: Berecz Valter/Operaház
Sörszállítás közben egyszer találkoztunk, meg is lepődtem. De volt olyan, hogy futárkodás közben felismert más is?
Még a Covid idején, másik kolléga, aki szintén futárként dolgozott és egy lépcsőházban összetalálkoztunk. Olyan is volt, amikor a megrendelő megjegyezte, hogy milyen jó hangom van, de nem tudta, hogy énekes vagyok. Hálás vagyok ezekért a tapasztalatokért, sokat tanultam belőle, átértékelődött az énekesi pályám utána.
A Covid idején megszerezted a zeneakadémiai diplomád is. A diplomakoncerteden jártam, nagyon jól is sikerült. Volt valami plusz célod ezzel azon túl, hogy ez is meglegyen? Az nem várható, hogy emiatt több szerepet kínáljanak.
Magamnak akartam, hogyha később tanítanék, a hiánya ne legyen akadály. Nem mellesleg, nagyon magas minőségű oktatást kaptam a Zeneakadémiától, örülök, hogy belefogtam.
Éneket tanítani, azt továbbra sem akarsz?
Egyetemen tanítottam matematikát, kétségtelenül van pedagógus hajlamom, de éneket tanítani, az nagyon felelősségteljes dolog. Ha ezzel valakinek tudok segíteni, örömet tudok vele szerezni, akkor szívesen, de nem akarok mindenképpen tanítani.
A Facebookra kiválasztott profilkép - fotó: Körmendy Imre
Ha még 10 év múlva is fogom ezt a blogot írni, újra készíteni fogok veled egy interjút. Hol szeretnél tartani akkor?
Szeretnék akkor már idősebb tenorszerepeket is énekelni, egy ilyen szerepálom A zsidó nőből Eléazár (MN: Halévy operája). Maradok még akkor is evangélista, és hasonlóképpen lesznek koncertjeim, ahogy most is. Itt a Zeneakadémián énekeltem néhány éve a Sámsont (MN: Händel oratóriuma), és ehhez hasonlóan olyan szerepekre vágyom, amelyek testhezállóak és van bennük egyfajta pszichológiai komplexitás. Szeretnék néhány jelentős szerepet, de nagyon jó lenne majd igazán jó produkciókban kisebb fogaskeréknek lenni. Basilio (MN: énekmester Mozart Figarójában) is lehetek később is bármikor. A feladatok alakítják az embert. Szerintem tíz év múlva is alapvetően nagyon hasonló dolgot fogok énekelni, mint most. Abban bízom, hogy abszolút képes is leszek, megmarad a hangom intakt állapotban, sőt még akár tovább is fejlődik.
Ehhez a pályához nagyon jó idegrendszer is kell, a rengeteg stresszt fel kell dolgozni.
Tanultam autogén tréninget, a Covid alatt online részt vettem egy nyolchetes mindfulness tanfolyamon, mindkettőt csak ajánlani tudom, hihetetlenül hasznos, főiskolán kellene tanítani.
Meg talán az se baj, hogyha valaki a félig üres pohárról azt érzi, hogy az inkább tele van.
Most jól vagyok, mennek az Athália koncertek, folyamatosan dolgozom a civil állásomban is, de nem tagadom, hogy augusztusban elveszíteni majdnem az egész évadot, nagy csapás volt, hónapokig nem jöttem ki belőle.
2021 - István, a király - Erkel Színház
Ezek szerint igazi szüneted az voltaképp nincsen, de nem is vágysz rá, igaz?
Arra jöttem rá, hogy sokféle munkát lehet kombinálni, és az nagyon pihentető is. Mindig ugyanazt csinálni viszont nagyon fárasztó. Nem mindegy, hogy van egy kis kerted, vagy pedig 50 hektár kukoricád, teljesen más hozzáállást kíván.
És lehet, hogy ezért is variálod a műfajokat, vállalsz Bachot és daléneklést egyaránt?
Igen, ez biztos. De már nagyon hiányzik a színpad, már idejét se tudom mikor voltam utoljára.
Az eladott menyasszony tavaly februárban volt.
Igen. Azóta az Operaházban Rákárus voltam a Porgy és Bessben, és az István, a királyban az egyik gonosz. Ennyi. Várom az áprilist, a Máté-passiót és az Iphigeneiát.
Nagyon köszönöm a beszélgetést, majd megyek és megnézlek megint.
Zeneakadémia, 2023.01.12.
