Miért pont ő?
Magács Lászlót még 1998-ban, a Merlinben ismertem meg, amikor annak angol szekcióját vezette, én pedig éppen Kamondi Zoltán rendezőasszisztenseként többek között ott is dolgoztam. 2013-ban már az újonnan – most már színházként megnyitott – Átrium igazgatója volt, és valami belső sugallatra éppen hozzá fordultam legelőször a blogindítás ötletével. Érzékeny pillanat volt, könnyen lebeszélhető lettem volna. Magács László viszont azonnal komolyan vett, eltöltött velem egy órát, kifejtette mennyire fontos lenne a színészeknek, ha jelentősen több visszajelzést kapnának a hétköznapi előadásokról is, sőt – ahogy Ady és Kosztolányi is tette, sőt később alkalmanként Koltai Tamás – ugyanaz a személy többször is megnézne valamit, és meg is írná a tapasztalatait. (Az újranézésekkel és megírásukkal később én is próbálkoztam leginkább operák esetén, ha nem is lett ebből rendszer.)
Néhány évvel később még egyszer beszélgettünk az Átriumban, akkor már a színház Nézőképző, fiataloknak szánt előadásairól, majd aztán néhányszor a TRIP hajón is, amely Magács László pályájának következő állomásává vált 2017-től. Mindkét helyre vittem több osztályt is, akiken lemérhető volt ezeknek az előadásoknak a hatása.
Most arra kértem, hogy a saját pályájára nézzen vissza, különös tekintettel az elmúlt tíz évre, térjen ki a fontos fordulatokra. Közel egy órán át beszélt, majdnem folyamatosan, kevés kérdést vetettem közbe. Nem maradhatott ki így sem a Merlin, sőt rendezői pályakezdésének időszaka sem. Megjegyzem, a beszélgetés ennyire nem követte az időrendet, ugráltunk a különböző korszakai között. Ez itt egy tömörített, „kisimított” verzió.
Kezdjük akkor az elején:
Vámos László volt az osztályfőnököm a főiskolán, és azt mondta, hogy olyan rendezőket akar nevelni, akik bármikor bármit meg tudnak rendezni - ahogy mondani szokták -, akár a telefonkönyvet is. Így jöttem ki. A színházcsinálásról a legtöbbet a Nemzetiben tanultam, ahova rögtön utána öt évre szerződtem, a színházban Sík Ferenc megbízott azzal, hogy vigyek egy nemzeti akadémiás osztályt. Túlzásnak éreztem friss diplomásként egyedül belevágni egy ilyen vállalkozásba, és megkerestem Béres Ilonát, felkértem és valami egészen isteni szerencse révén elvállalta. Talán az egyik legharmonikusabb pár évem volt, Ilonával együtt csináltuk a Nemzeti akadémiáját, és ez lényegében posztgraduális képzés volt számomra.
A nemzetis időszakodban már elkezdted a Merlint is, ahogy ez a Wikipédia-szócikkedből kiderül.
A Merlint a semmiből hoztuk létre Jordán Tamással 1991-ben. Viszonylag sok szerepem volt benne, hogy megszülessen.
Gondolom Jordán Tamással is sikerült egyetértésben dolgozni, több, mint tíz évig működtetek együtt.
Az a munkakapcsolat maga volt a harmónia. Tamással volt egy véd- és dacszövetségünk, nagyon őszintén beszéltük meg a problémáinkat. Tiszteltük egymást. Tamásra nagyon felnéztem, hogy milyen energiákkal és innovációval csinál egy helyet. A Merlin több volt, mint színház, és egy újabb posztgraduális képzés volt számomra. Fantasztikus dolog volt, hogy olyan kaliberű művészek dolgoztak ott, aztán elkezdtem az angol szekciót is csinálni. Egyszer csak belebotlottam Peter Brookba, akivel dolgoztam, aztán eljött Magyarországra. Meg is nézte, amit csináltam, és ez is egy nagyon fontos pillanatban történt, amikor éppen kezdődött az angol világgal való együttműködésünk, aminek valódi hozadékai lettek, londoni munkák. Később mentünk a Csongor és Tündével Indiába, és létrejött A kékszakállú herceg vára is.
Mi változott, miután egyedüli igazgató maradtál a Merlinben?
Miután 2003-ban átvettem Tamástól az egészet, akkor egyszerűen elsorvadt az angol, mert nem volt már arra is energiám és időm. Tamás még ugyancsak 2003-ba odavitte a Nemzetibe az angol S.Ö.R.-t (Shakespeare összes műveit rövidítve), amit még a Merlinben rendeztem 2001-ben. Ez az előadás még a tavalyi évadban is ment.
2012 óta, amióta már nem működtetitek a Merlint, milyen érzés az épületét látnod? Arra hivatkoztak, hogy le akarják bontani, emiatt kellett a színházat megszüntetni benne, vagy nem?
Sok elképzelés volt az épülettel. Eleinte a menzát akartak csinálni a városházi dolgozóknak, majd inkább egy tévécsatornát. Szépen, lassan minden további terv is kútba esett, és akkor fölmerült, hogy lebontják. Mivel én közben néhány megfelelő helyen elhintettem, hogy ez egy műemléképület, így aztán megint mást akart helyette, egy csilivili színházat... A mai napig a Merlin neve szerepel a homlokzaton...
Az életben két-három nagyon egyszerű elvem van. Az egyik az, hogy a dolgokat el kell tudni engedni. Huszonkét év egy helyen azért az kicsit több a soknál, még akkor is, hogyha nagyon intenzív, nagyon sikeres és nagyon változatos volt ez a világ. Pont jókor jött az újabb kihívás, és a nagy kérdés, hogy egy más méretű, más profilú és arculatú színházat is tudok-e csinálni.
Mielőtt az Átriumra áttérünk, engem azért a másik két elvedet is meghallgatnám, hátha másnak is tanulságos.
Az egyik egy üzleti: a jó főnök menet közben korrigál, és azért ez valóban sok mindenre vonatkozhat, a másik pedig végképp egy baromság. Vállalom, hogy azt gondolom, hogy az út alád fut, tehát, hogyha valamit akarsz, azért megdolgozol és jól fogsz hozzá, akkor az meg fog történni. Ez a gondolat bamba harmóniát ad nekem az életben. Nagyon sok konkrét példám is van arra, hogy valóban megtörténik
Az Átrium megnyitása - fotó: Pataky Mihály
Ezek után tehát megnyitottátok a sok éve üresen álló Átrium épületét…
2012-ben kezdtem el az Átriumot. Már majdnem 2013 volt, mert ha jól emlékszem, októberben vagy novemberben nyitottunk. Nagyon jó döntésekből fakadó nagyon sikeres színház lett. Ugyan a logisztikában elvétettem egy-két hibát, de arra büszke vagyok, hogy jelentős színház lett, erős előadásokkal.
Milyen nehézségeket okozott a beindítása? Előtte ez használaton kívüli mozi volt.
Vittem a merlines csapatom, aminél tökéletesebb csapat nem volt akkor a városban. Ha eltűntem egy hétre akkor sem vette senki észre, mindenki tudta, hogy merre van az előre, mindenki szerette csinálni és odatette magát. Rájuk tudtam építeni.
Az Átrium épülete a Budapest Filmé volt, felmérették az állapotát, én pedig megtaláltam a befektetőket, akik megvették. Az épület azóta is magántulajdonban van.
Alföldi Róbert az első időszakban is már komoly szerepeket kapott ott, és azóta is a színház meghatározó arca.
Az első bemutató a Vaknyugat volt, amit akkor Gothár Péter rendezett és Alföldi Robi játszott benne. Sokat számított, hogy Robi akkor vesztette el a Nemzetit, nagyon kiemelt figyelem övezte, de nagyon fontos volt az Átriumnak a Pintér Béla Társulat is. Béláéknak már akkor nagyobb közönsége volt, mint amit a Szkéné ki tudott szolgálni, ezért ajánlottam együttműködést. Végül tizenötezer néző láthatta évente ötven estén őket az Átriumban, körúti színházas jegyárakon. Ettől mindenki tartott először, de kiderült, hogy simán eladtuk a jegyeket drágábban is. Most már az UP rendezvénytérben, még több nézőnek játszanak.
Nagy dolog, hogy lehetőséget adtatok Béláéknak, de ezen túl ez alatt az öt év alatt te az Átrium mely előadásaira voltál a legbüszkébb?
Béláéknak mindössze egy előadását finanszíroztuk. Részben azért jöttem el az Átriumból, mert azt éreztem, hogy nem az én világom ez a hatalmas nézőszám, háromszázötven ember tölti meg esténként. Nagyon nagy felelősség, és nagyon speciális előadások kellenek hozzá. Az érdekesebb előadásainkat szerettem. Például arra büszke voltam, hogy Bodzsár Márk saját darabját mutatta be az Átriumban (ld. W. úr üzen), és ezt nem azzal mérem, hogy hány előadást játszottunk belőle, mert nem játszottuk sokat, de mégiscsak elindultunk valami felé.
Miközben nézőnevelő, kvázi alternatív előadásokkal is foglalkoztál a nézőtér megtöltése mellett, jött egy egészen más kihívás is.
2014-ben jött egy producer és azt mondta, hogy van háromszázmillió forint egy előadásra. Ez lett A játékkészítő, amely hihetetlen izgalmas munka és nagy kihívás volt, hihetetlen a stábbal - hihetetlen siker. Eredetileg hat előadást terveztek, de végül három nap alatt 12 előadást csináltunk meg a Tüskecsarnokban, ahova háromezerötszáz néző fért be egyszerre.
A Játékkészítő csapata - Az előadás FB-oldaláról
Feltehetően A játékkészítő üzleti vállalkozásként is jól működhetett, és ebből kiindulva mégis létezhet jövedelmező üzleti színház.
Én ebben alkalmazott rendezőként voltam jelen, de azért fontos állomás az életemben. Van benne egy pici sikertelenség is, mert láttam benne továbblépési lehetőséget, de eltértek az én elképzeléseim a producerekétől, így nem együtt folytattuk. Látszólag nem logikus, de miközben egyszerre dolgoztam 100-150 emberrel a színpadon brutál pénzért egy látványshow-n, közben rendeztem az Átriumban egy furcsa alternatív Csongor és Tündét is (ld. Kerengők ).
Ezt 2016-ban láttam a diákjaimmal. A következő évben lejárt az ötéves átriumos szerződésed, nem hosszabbítottad meg, és jött a TRIP hajó. A hajón is voltunk több osztállyal, izgalmasnak találtuk azt is.
(MN: Az Átrium eddigi előadásaival 45 bejegyzésem foglalkozik.)
fotó: Kárpáti Fanni
A hajó nagyon érdekes helyszín. Egyszerre csináltunk színházat, koncertet, klubot meg közösségi teret. Az egy folyam/tengerjáró hajó. Trianon után építették, amikor már elvették az ország saját tengerét, és olyan hajót akartak a fineszes építők, amely folyón és tengeren is tud majd közlekedni. A Kassa nevű az utolsó, ami megmaradt ebből a típusból. Nagyon nagy élmény volt, amikor 2017 nyarán bementünk abba a térbe, elég jól indultak a dolgok itt is. Az Átrium után már nem vágytam megint a színházigazgatásra, de mégiscsak csábító kihívás volt egy hajón a Batthyány térnél színházat csinálni.
Ez is több volt, mint „csak” színház. Olyan hellyé vált, ahol jól lehetett találkozni. De hamarosan jöttek a nem a hajóra készült projektek, mint például a Városmajorban A tizennégy karátos autó .
A tizennégy karátos autó - fotó: Éder Vera
Abszolút léptünk kifelé onnan, kitaláltam egy új formát, az úgynevezett koncertszínházat, aminek az első előadása a Tizenkét szék volt, de az még a hajóra készült. Ez a műfaj nagyon drága mulatság, így a következő projektet (ez lett a Tizennégy karátos autó) már eleve egy nagyobb helyszínre terveztem. Keresztes Tamás megrendezte, bemutattuk, és még tárgyaltunk további helyszínekről, amikor jött a lezárás és megállt minden. Azóta megállapodtunk a Várkert Bazárral, és alkalmanként náluk nézhető.
Ezek után jött a lezárás és az Első Magyar Karantén-Színház
Engem nem ért annyira váratlanul a lezárás, olvastam híreket, már járattam az agyam, hogy mi fog történni, ha bezárják a világot. A lezárás napján délután ott ült ötven ember a hajón, és arról beszélgettünk, hogy most mi legyen. Szinte azonnal elkezdtük a streamelést. Először a fiam kamerájával, aztán kaptunk újabb kamera szetteket. Volt olyan időszak, amikor két teljes szett volt a hajón, és azt csinálhattunk, amit akartunk. Gondolkodtunk Csejdy Andrással, és erre a különleges helyzetre mindenképp reflektálni akartunk. Kiírtunk egy pályázatot egyfelvonásosokra, és egy hónap alatt százhat mű érkezett be. Huszonkettőt felolvasószínházi módon be is mutattam.
Általában megjött a darab, gondoltam egy rendezőre, akit fölhívtam, kértem, hogy ossza ki. Ezek után felhívtuk a színészeket közösen, és mindenki azonnal igent mondott, gondolkodás nélkül. A karanténszínházat mindenki ingyen csinálta. Ingyen kaptam a cuccot, ingyen írták a darabokat, ingyen jöttek a rendezők, ingyen jöttek a színészek.
Mindezt mivel magyarázod?
Le tudtam kötni azt a tenni akarást, ami az emberekben volt. Ugyan nem a színpadon, nem közönség előtt, de mégiscsak színházat csináltunk.
Igen, jó lehetett, ha valaki megint azt érezhette, hogy művész, hogy szükség van rá. Ez az, ami sokaknak hiányzott.
Nagyon abszurdnak hangzik, de a legerősebb időszakát a hajó a járvány alatt futotta. Az Első Magyar Karantén-színház brutálisan nagy érdeklődést generált negyvenhat országban. Kínában riportfilmet csináltak róla, amelyet százmillióan néztek meg. Nekünk, európaiaknak a kínai méretek nagyon idegenek, és nem is gondolom, hogy százmillió kínai nézte a karantén-drámaversenyünket. De azért négyszázharminc ezren mégis megnézték a közvetítéseinket az alatta pár hónap alatt mindenhol a világon. Ez azért nagyon erős pillanat volt. Csináltunk utána egy bulit a hajón, amikor már lehetett nyitni és a feleségem szerint ez egészen olyan volt, mint a POSZT. Sikerült összefogást generálni.
Most hol a hajó?
Másfél évvel ezelőtt elvittük egy ilyen úgynevezett parti szemlére, ami minden hajónál kötelező. A működtetést közben átvette egy nagyon ambiciózus csoport, akik komoly fejlesztéseket csináltak. Az eddigi egy bejárat helyett kettő lesz, de ez lényegében megoldhatatlannak tűnő problémát okozott. Azóta sem kapták meg a fővárosi önkormányzattól a kikötési engedélyt, pedig ugyanaz a hajó, ugyanaz a profil, ugyanaz a hely.
Amint tudom, a Karantén-színház projektednek lett folytatása, sőt még mindig tart ez a folyamat.
Sosem akartam hagyományos színházi közvetítéseket csinálni. Szerencsémre Meister Natália Nóra még főiskolásként megkeresett, hogy szívesen dolgozna a karanténszínházban operatőrként. Együtt gondolkodva átértelmeztük a kamera szerepét, egy néző szemszögeként kezeltük, és innentől kezdve mindent ennek rendeltünk alá. Létrehoztunk egy táncos előadást, Kovács Gerzson Péterrel, a Tranzitot. Bent volt a kamera a táncosok között, és így folytattuk. Mindenki rémüldözött, de hittem abban, hogy működni fog. Senki nem kíváncsi már arra, amire 1965-ben, másként kell színházat közvetíteni. Ezek után kitaláltam a Shakespeare 37-et, amelyben kortárs írók reflektálnak az általuk kiválasztott darabokra. Az ő szövegeikből készítünk egy-egy húsz perc körüli hosszúságú egysnittes mini filmet.
Meister Natália Nórával, a Shakespeare 37 forgatása
A színház a pillanattal elmúlik, de ezek a felvételek nyilván azóta is elérhetőek.
Ezek fent vannak mind. Évadokban gondolkodtam, most kezdtük el a harmadikat, és ez a legcsodálatosabb munka, amit valaha csináltam. Kialakult egy új filmnyelv, interaktívan, közösen alakítottuk ki Natival, és ez fantasztikus dolog. Például az, ahogy Erdős Virág képes a Rómeó és Júlián keresztül nagyon személyes problémákat megfogalmazni… Az a folyamat, hogy megbeszéljük, elkészül, én leülök az íróval, megértem. Rákérdezek, miért ezt írta, esetleg kérek egy-két módosítást, aztán ha ez kész van, akkor fölkérjük a színészeket. Ezért a munkáért már fizetünk, de nagyon keveset. Utána van egy olvasópróba, majd megtanulják a szöveget és jön a felvétel.
Még mennyi van hátra?
Most a harmadik évadból már leforgattunk 5 részt. Még hét hiányzik. Igazából nem is 37 film lesz, csak 35, mert a VI. Henrik és a IV. Henrik is csak egy filmben lesz.
Sok helyről jönnek a színészek, sokan a barátaim, az én generációm, ahogy például az első részben Tóth Ildi, Györgyi Anna, Szikszai Rémusz és László Zsolt, de volt olyan film - a Szentivánéji álom, amit tánccal és monológgal csináltam. Nincsenek épített díszletek, hanem mindig valami spéci helyszínre megyünk. Nagyon szórakoztató dolog ez a sorozat. (MN: nézni is jó ezt a sorozatot. Az elkészült 22 részt megnéztem, nemsokára ezekről külön ajánló következik.)
2022. júniusában olvasópróba a TRIP hajón Fabacsovics Lilivel
Az írókat konkrét darabhoz kérted fel, vagy kaptak egy listát?
Nem, folyamatosan kérem fel az írókat és ezzel együtt a választható darabok listája is rövidül. Egy író van, Kemény Zsófi, akitől kettőt kértem. Miután írt egy fantasztikusan érdekeset, felkértem a Troilus és Cressidára is, mert azt gondoltam, hogy lenne róla mondanivalója.
Volt olyan, aki elvállalta a megírást, de aztán rájött, hogy nem való neki?
Volt ilyen, ami nem készült el. Meg volt egy, amivel én nem tudtam mit kezdeni.
Elmondhatjuk tehát, hogy a Shakespeare 37 volt számodra az utóbbi tíz év legnagyobb meglepetése, amire 2013-ban biztosan nem gondolhattál?
Abszolút. Ki gondolt 2013-ban arra, hogy lezárják a világot?
Igaz. De filmes ambícióid és filmjeid voltak korábban is.
Igen, csináltam néhányat, de mindig azért, mert úgy hozta a helyzet, leginkább megrendelésre, de nem voltak filmrendezői ambícióim. Az egy másik szakma. Ez a sorozat nagyon színházszerű. Megjegyzem, kitaláltam egy filmet is, meglátjuk, hogyan jutunk el odáig.
Mi az, ami most ezen kívül még foglalkoztat?
1991 óta színházigazgató voltam kicsit vagy nagyon, társigazgató vagy egyedül igazgató, de másfél éve nem vagyok színházigazgató és ez olyan felszabadító érzés, hogy azt el nem tudom mondani. Ugyan elszórakoztatott ez a tevékenység minden örömével és gondjával, mindig csak akkor rendeztem, amikor akartam, vagy amikor volt valami vágyam.
Most itt ülünk a Marczibányi téri művelődési házban, ahol a munkáim mellett színházi tanácsadói pozícióra kért fel Vámos Ágnes a Kult2 igazgatója. Fel fogjuk erősíteni a színházi működést. Amikor a Marcziról beszélünk, akkor nem csak a Marcziról beszélünk, hanem a Klebelsberg Kultúrkúriáról, balatoni helyszínekről, tánc klubról, galériáról. Óriási lehetőség van benne.
A 80 nap alatt a Föld körül próbája
Ezen kívül van egy új rendezésed is, a 80 nap alatt a Föld körül, amelynek volt már egy nyári bemutatója, de most fogják igazán sokan megismerni a Pesti Színházban február 11-től.
Megállapodtunk, hogy az a TRIP, a Kult2 és a Vígszínház közös produkciója lesz, a Lóci játszik-kal. Volt egy kis zavar a gépezetben az elején, de nagyon jó hangulatú és nagyon jó atmoszférájú előadás jött létre kicsit kalandosan. A pesti előadások mellett egy vidéki turnét is előkészítünk.
A későbbi terveidre is rá akartam kérdezni. Mire számítasz a következő tíz évben, mire vágynál?
A Shakespeare 37 befejezése mellett, nagyon szeretném továbbvinni a koncertszínházi vonalat, a következőkben szeretném megcsinálni Orwelltől az 1984-et, és erről már tárgyaltam is.
A magánéletedben történt valami jelentős változás az elmúlt tíz évben, amely említhető?
Becsúszott egy kutya, és most már viszem is sétálni.
Köszönöm a beszélgetést, a kutyádnak is, nagyon nyugodtan hallgatott végig minket.
Fotó: Kuttner Ádám
Marczibányi tér, 2023. január 20. (a harmadikként elkészült interjú)
PS. Ahol a fotós személye nincs megjelölve, ott az eredeti FB-posztban sem volt, ahonnan a kép származik. Megjegyzem, Magács Lászlóról jelentős kihívás volt képeket találni. Szerettem volna, ha a bejegyzésbe kerül olyan kép, amelyiken együtt van Jordán Tamással, vagy például Alföldi Róberttel, de láthatóan nem törekedett arra, hogy saját magát előtérbe tolja, nem nagyon készülhettek a nyilvánosság részére ilyen felvételek eleve sem. A vele készült korábbi interjúk is "képszegények".
