Mezei néző

Még nem volt olyan régen a Vígszínház sajtótájékoztatója, amelyre ugyan néhány perc késéssel érkeztem, de azért még láthattam Schnábel Zita impozáns díszletét, és az azt belengő füstöt, és meghallgathattam Bodó Viktort is, aki a Hamburgban egyszer már létrehozott előadásának víges újragondolásáról beszélt.

A beharangozás, a rendező korábbi munkái (és a Kamrában megszületett legendás Kafka-rendezésének), illetve a szereposztás ismeretében hasonló hangulatú előadásra számítottam, bár kevésbé akrobatikus színezetűre.

Röviden: a produkció szünet nélküli, nagyjából 2 óra és 10 perces, nagyon szépen kidolgozott csapatmunka, amely rengeteg energiát és nagy koncentrációt igényel a színészektől. Már most készen volt a péntek délelőtti főpróbára, és mindenkinek ajánlom, aki a fellépő színészeket kedveli, vagy/és örömmel merül el Kafka világában. Az ifjabb Vidnyánszky Attilától pedig olyan jelentős teljesítményt látunk, amely alapján színészete kedvelőinek ez kötelezően nézendő előadás. Remélem, estéről estére elmennek érte drukkolni, hogy hibátlanul sikerüljön nagy mutatványa.

Valamivel, de nem sokkal hosszabban kifejtve:

Nem gyakran adják a Julius Caesart, élőben én is mindössze negyedszer találkoztam vele. 1988-ban a Radnótiban, 1994-ben a Katonában láttam és 2014-ben a Vígben (erről van is beszámoló, visszakereshető). Utóbbi szintén Fekete Ádám és Forgách András szövegét használta, amelyet most Székesfehérváron Tucsni András dramaturg gondozott.

Ez a főpróba még annál is különlegesebb élménnyé vált, mint amire akkor számítottam, amikor a színház meghívását köszönettel elfogadtam, és elsősorban közéleti kérdéseivel számomra üdítően kiemelkedett a hét összes többi általam látott előadása közül, amelyek mind a párkapcsolatok kríziseivel foglalkoztak. (Majdnem minden darab ilyen, az, a kivétel, amelyik nem - például a Julius Caesar.)

Röviden: mindenkinek ajánlom a megtekintést, különösen érdemes lenne erre rengeteg diákot vinni, még mielőtt jönnek a nagy hidegek és a fűtés miatt néhány hónapra (feltehetően) bezárják az épületet. (De hátha nem muszáj! - ezt remélem.)

Brutus és serege - Sághy Tamás

Hosszabban kifejtve:

Elkészült az idei új Pintér Béla-előadás, ráadásul úgy, hogy a hiányzó állami támogatás helyett a csapat rajongóinak adományai tették ezt lehetővé: egy nap alatt több, mint ötmillió forint gyűlt össze célzottan azért, hogy „Az imádkozó” létrejöhessen.

Jankovics Péter és Fodor Annamária

Ez a gesztus önmagában is reményt ad: kell ez a független színház, Pintér Béla és társulata nem hiába dolgozik, szükségünk van rá.

Főpróbát látva ajánlót lehet írni vagy semmit, és én ezúttal az előbbit választom. Nem érzem vitathatónak a helyzetet: a színházat legalább hetven százalékosan megtöltő meghívott közönség egyérteleműen nagyon élvezte a látottakat, sokat nevettünk. Aki két és fél órát arra szeretne szánni, hogy kikapcsolódjon egy angol bohózattal, annak a „Komédia egy bankrablásról” nagyon jó választás. Nem csoda, hogy jó sok előadást előre eladtak teljesen. Ezek a nézők szerencsések lesznek, mert az előadás megfelel az előzetes várakozásoknak, betölti a neki szánt szerepet a repertoárban. Ahogy hallottam, a Thália nem fogja a fűtését sem visszavenni a téli időszakban, így minden szempontból adott lesz a kellemes szórakozás. Ha nem így gondolnám, egyszerűen elhallgatnám az egészet, de mivel ráadásul egyértelmű, hogy a színészektől nagyon intenzív jelenlétet követel meg a rendezés, úgy érzem, hogy így is jár nekik a nyomhagyás, hiába nem „rendes” előadást néztem, csak főpróbát. Eléggé készen voltak már mostanára is.

Ember Márk - Tamási Zoltán

Meglehetősen kinőtte magát az Operabeavató, az idei menü most már nem egy sorozat, mint ahogy eleinte a Kamrában volt (a Cosí fan tutté-t végig tudtam írni, ha valaki szeretné, vissza tud rá tekinteni), hanem azonnal kettő. A „Rendező közbeszól” a 6Színben már megkezdődött, egy hét múlva már jön a második rész is, itt, a Magyar Zene Házában, amely minden korábbi helyszínnél tágasabb, a Bánk bán lesz terítéken. Kovácsházi István és Sándor Csaba volt a két vendég az első alkalommal, így tökéletes estét várhattunk.

A dolgok jól is alakultak, sajnálhatja, aki tervezte, de lemaradt végül. Ezzel a nyomhagyó bejegyzéssel tartalmas szórakozást kívánok mindenkinek, aki a két sorozat bármelyikére jegyet vált az év folyamán.

Sándor Csaba, Göttinger Pál, Dinyés Dániel és Kovácsházi István

Barta Lajos alig egy évvel született később Adynál, de 44 évvel többet volt módjában átélni a XX. századból – nehéz eldönteni, hogy melyikük volt a szerencsésebb. „Szerelem” című darabját 1916-ban mutatta be a Víg, majd nem sokkal később a kolozsvári színház is. Nem sokkal ez után jött az első világháború befejezése, majd két forradalom, a szerző hosszas emigrációja, aki majd csak a második világháború után tért haza a kommunista eszmék lelkes híveként.

1955-ig ez a mű nem szerepelt magyar színpadokon, azóta viszont néhány évenként rendre megjelenik, és el is varázsol minket a sok szerelem a „boldog békeidős” közeggel tetézve. Elvileg komédia, de azért nem olyan felhőtlen.

Pénteken a dunaújvárosi színház a szabadkaival összefogva, egy kassai rendező és egy marosvásárhelyi színész bedolgozásával előállt egy új verzióval, amely jó színházi élmény, és érdemes akár arra is, hogy valaki Pestről „lelátogasson” ide. Az együttműködés lehet az út a vidéki színházak számára, így lehetne gazdaságosan kijátszani a vidéki előadásokat – ez lehet a mellékes tanulság.

Kerekes Éva elszállt... - minden értelemben

Faltól falig ott szerettem volna lenni a Radnóti nyitó napján, de csak két programra jutottam el – mi tagadás, bevonzott a Tosca-premieren beugrással előállt egyedi szereposztás. A kulisszajárásról tudok beszámolni, az Ikrek havát melegen ajánlani – az este további részéről más mezei nézőktől informálódtam csupán.

Jó, hogy visszakapta a színház a hátsó színpadát négy év után, érdeklődéssel várom az újabb bemutatókat.

Pál András és Gazsó György a büfében (saját fotó)

Ezen a kedden (pont egy hete már) másodszor adták a Jurányi nagytermében Németh Nikolett darabjának Jurányi-díjas előadását, amely szünet nélküli, kilencven perces. Figyelemreméltó színészeket láthat az, aki majd a későbbiekben jegyet vált rá, de a címben kiemelt Vilmányi Benett és Chován Gábor, akik testvérpárt játszanak, különösen emlékezetesek, legelsősorban azoknak ajánlom a megtekintést, akik rájuk kíváncsiak. Nincs szó felhőtlen szórakozásról, de ez az inkubátorház törzsnézőinek úgyis világos…

Chován Gábor, Csábi Anna, Ballér Bianka, Lestyán Attila és Vilmányi Benett

Ahogy a főpróba utáni éjszakán azonnal megírt ajánlóm talán mutatta: nem váltam Ókovács Szilveszter Tosca-koncepciójának rajongójává, bár elvből nem utasítom el az újításokat, és lassan tíz év alatt  600+ ajánlót írtam az Operaház előadásairól, így talán akkor sem tekint senki ellendrukkernek, ha ez vagy az nem eléggé tetszik.

Erre a Toscára nem terveztem visszaülni, de azért minden további előadása benne volt a naptáramban és erősen reméltem, hogy a frissen debütáló Ádám Zsuzsannát és Kálmán Pétert egyszer csak sikerül megnéznem Pataki Adorján után a másik Cavaradossival is, Fekete Attilával, akinek a fellépéseit évek óta keveselltem. A Tosca sikere elsősorban a három főszereplőn múlik, nem lehet érdektelen, ha azok rendben vannak, és vágytam erre a kombinációra.

Miután ez váratlanul előállt, lemondtam a szombat esti programom és még egyszer ráhangoltam magam a Toscára. Nem bántam meg, a több megtekintés mindig elmélyíti az élményt, eredetileg éppen ezért igyekeztem próbákat is látogatni, hogy mire eljön a bemutató, csak az énekesekre tudjak figyelni. (Azt hiszem, ehhez tényleg kell a legalább két nézés.)

Az előadás után kíváncsi voltam, hogy miként értékeli a rendező a produkciót, így a 2019-es Gioconda premier után most először hátramentem gratulálni, így meghallottam a címben is idézett kérdést, amelyre itt a válaszom – hátha lesz olyan valaki, akit ennek kifejtése közelebb visz az előadáshoz és segít leküzdeni a saját ellenállását. A célom ugyanaz, mint a rendezőé, aki szintén előre érezte, hogy a Hunyadival ellentétben ezúttal nem lesz döntően pozitív a fogadtatása, és így a premier napján a szokásos origós levelében érvelt rendezésének létjogosultsága mellett.

 Tosca: Ádám Zsuzsanna

Tehát itt a kérdés: miért nem kapták meg az előadók a megérdemelt (és szokásos) ovációt a premier után?

Nagyon jó hangulatban ültem be ezen a kedd délelőttön két BFZ-templomi koncert között a Puskinba, a „Magasságok és mélységek” c. film sajtóvetítésére. A történet nem volt ismeretlen, Lovas Rozi podcastjának köszönhetően („Egyszer lent”) elmondhatom, hogy eléggé tisztában voltam Sterczer Hilda és Erőss Zsolt közös történetével kapcsolatban, és éppen ezért nagyon érdekelt, hogy mit lehet ebből filmes eszközökkel kihozni. Feltételeztem az előzetes beharangozóknak köszönhetően, hogy a róla készült filmben az Erőss Zsolt halála utáni időszak és a gyász feldolgozása lesz a fókuszban.

Most néhány benyomásomat rögzítem, ugyanúgy az a fő kérdésem, mint mindig: miért érdemes elmenni a moziba és pont ezt megnézni?