Ez volt az évad utolsó mozgalmas színházi hete számomra: közvetlenül a müpás Ring előtt még benéztem a Karinthy Színházba, azzal a kettős céllal, hogy az általam régen nem látott Balázs Andreát és a 90. évét nemrég betöltött Bodrogi Gyulát megnézzem. Aki miattuk menne, az nem fog csalódni: Valcz Péter és Olt Tamás a már 70 éve (!) a színi pályán működő művész számára írt főszerepet egy zenés játékban. (Ha a színművészetin eltöltött négy évét is számítjuk, bizony már ténylegesen ennyi ideje aktív színész Bodrogi. Ráadásul előtte még voltak „tisztán néptáncos” évei is…)
Kevés Nagymester maradt el betegség miatt, de ez pont egy áprilisi alkalom pótlása volt. A földszinten alig maradt üres szék, hiába esett egybe az előadás a magyar-német EB csoportmérkőzéssel. A nézők, akik az irgalmatlan meleg ellenére a színházba indultak, bent már kellemesen érezhették magukat, a légkondicionáló tökéletesen működött.
Az előadást Darvas Ferenc, az előadás zeneszerzője kísérte zongorán, és hárman játszottak Bodrogi partnereként. Balázs Andrea a Karinthy alapszínésze régen, Karinthy Márton felfedezettjeként kezdte, és most már ott tart, hogy miatta vesznek elő darabokat. (A Tortúra számomra is emblematikus élmény, még mindig beleborzongok, ha sok év után eszembe jut.) Jól áll neki ez a mogorva vénlány is, szinte már elhiszem neki, hogy valóban évtizedek óta csendes elvonultságban él apjával, az egykori sztárral és az éppen szolgálatot teljesítő gondnok egzecíroztatása foglalja le.
A darab másik főszereplője, a színészi ambícióit szinte maga elől is elrejtő árva fiú talán még Bodroginál is többet van színpadon. Benedek Dániel nem tereli magára a figyelmet, bár az ő szemén keresztül ismerjük meg az egykori nagy színész körülményeit. A kaposvári színház színészét nemrég pesti vendégjátékon Medvegyenkóként láthattuk, míg a vonzó szőke boltoskisasszony szerepét játszó Csapó Juditot ugyanabban a Sirály-ban Nyinaként. Mindhárman alázatosan Bodrogi Gyulára irányítják a reflektorfényt.
Prózai előadásoknál ritka, de ezt az előadást gyakran szakítja meg nyíltszíni taps, és nemcsak az énekszámok után. Bodrogitól elég egy tőmondat is („Sajt van?”) ehhez. Nagyon kevés színész aktív a nyolcvanon túl is, így ez a reakció a közönség részéről voltaképp természetes – őt vártuk és megjött. Örülünk neki, akihez sok szép régi emlékünket köthetjük - a vasárnap délutáni Süsüket, a „Jamaicai trombitás” -t, vagy kabaréműsorok, filmek sokaságát. Nem lenne egyszerű mindent felsorolni. Egy emlékkiállítás még bőven korai lenne, ahogy ez az előadásban is elhangzik, de most annak a különleges esetnek vagyunk tanúi, amikor valaki átérezheti a pályája végén, hogy meg van becsülve, és milyen sok ember számára vált valóban fontossá. (Az előadás bemutatója 2023 januárjában volt, már eddig is sok nézőt elért.)
Jó, hogy valaki ennyire hosszan bírja nemcsak az életet, de a játékot is, erőt adhat a nézők többségét alkotó idősebb korosztálynak. Bodrogit látva ők is erőre kaphatnak, mindenesetre nehezebben panaszkodhat valaki a korából adódó nehézségekre az előadás után. Legalábbis néhány napig…
PS. A fotók a színház Fb-oldaláról származnak. Készítő: Gaba Works
