A Siegfried után a Ring utolsó estéjét több új énekes jelenléte élénkítette fel, amelyben ettől még a Stefan Vinke – Iréne Theorin kettős dominált ezúttal is.
Még emlékszünk arra az alkalomra, amikor egy baleset következtében Iréne Theorin mankóval játszotta a walkürt. Hasonló esetben a közönség rokonszenve megtöbbszöröződik, nagyon tudjuk értékelni az értünk áldozatot hozó művészeket.
Ezen az estén Waltraute szerepét Láng Dorottya énekelte, akinek a debütálása eleve újdonság lett volna. Az, hogy tolókocsiban jelent meg, fekvőgipszben és Wotan hollói tolták be, megemelte az élményt. Hiába tudtuk mind, hogy ez nem játék, általa mégis elképzelhettük a Walhallában maradt további walkürök siralmas állapotát: mennyire le lehet robbanva mindenki, hogyha Waltraute a leginkább mozgásképes közülük?
Az istenek alkonya ugyan három felvonásos, mint az előző kettő, de ez a leghosszabb (két óra), de A Rajna kincsé-nél is többnek tűnik. Egy néző éppen a közepén kiment, és megértettem – pont ott adta fel, ahol kettébontható lett volna. Nagyon sokat használt volna a darabnak, ha Wagner bele mer tenni még egy szünetet, vagy valamit elhagy belőle. (Neki már nem küldhetünk reklamációt, és valószínűtlen, hogy a nézők kényelme érdekében lenne olyan karmester, aki egy ilyen markáns változtatást bevállalna – a történet átértelmezésével jobban mernek próbálkozni, mint azzal, hogy a zenei anyagba látványosan belenyúljanak.)
Stefan Vinke a sellők között: Sáfár Orsolya - Fodor Gabriella - Kálnay Zsófia
Ahogy Waltraute sikertelen segélykérésének jelenete is az átlagosnál jobban sikerült, hasonlóképpen jobban lekötöttek a nornák – Gál Erika, Németh Judit és Brassói-Jőrös Andrea hármasa. Wagner mindent sokszor elmesél, mintha nem bízna abban, hogy a néző figyel és megjegyzi az előzményeket. Most nem éreztem túl hosszúnak, bár ennél jelentősen hálásabb az első részből már megismert sellők helyzete most is. Ugyan nem akarták női bájaikat igazán bevetni a gyűrű megszerzése érdekében, a végén mégis ők az egyetlenek, akik jól jönnek ki a történetből.
Gutrune és Gunther: Horti Lilla és Birger Radde
A Gibichungok családjában egyedül a csábos Gutrune maradt meg a korábbi évekből – Horti Lillának ez a szerep már az Operaház bemutatóján is jól állt, nagy összhangban játszotta annak idején Szemerédy Károllyal, és jelenlegi új partnerével is szerető testvérpárt alkotnak. Őt és Birger Raddét nézve a Siegmund-Sieglinde viszony jutott eszembe. A német baritont szívesen megnézném további szerepekben is, felkeltette az érdeklődésemet, hogy milyen Don Giovanni lehet. (Gunthernek talán túl sármos, nem tűnt úgy, hogy egyedül nem tudna feleséget szerezni, ebben mintha csak a húga iránti érdeklődése akadályozná.)
A Hagen szerepében debütáló Johan Schinkler viszont intrikus típusnak nem tűnt, és Gunther öccsének pláne nem…
Az istenek alkonya esetén semmiképp nem maradhat említés nélkül a kórus – a Magyar Rádió Énekkara és a Budapesti Stúdió Kórus. Három estén keresztül kamaradrámát néztünk, de a végére mindez kitágult, bevonódtak az egyszerű emberek, a nép is. Mindez, ami történt, a tűzvész, a Rajna áradása, a hatalmat jelképzelő gyűrű ide-oda vándorlása végsősoron őket is erősen érinti, ahogy minket, nézőket még inkább – és mi vagyunk a legtöbben: 1500-nál többen a helyszínen. Ennél jóval többen lehettek a rádióhallgatók, és mivel még van idő, hátha még lesznek újabbak is.
Már várjuk a következő alkalmat, a 2025-ös Wagner-napokat a Tannhäuser-rel és A nürnbergi mesterdalnokok-kal, amelyekre jegyek is kaphatóak már.
Ps.Az előadást Csibi Szilvia fotózta a Müpa számára, akinek néhány képét (megjelölve) már az előző bejegyzésekben is felhasználtam.
