Már rég kitettem volna ezt a posztot, ha már korábban találok fotókat, de most kiderült, hogy ez nem is baj, mert a Facebook többszörös átnézése során megtaláltam a KÖVETKEZŐ Udvaros Dorottya-koncert időpontját és helyszínét, így akinek belefér, szeptember 16-án a Klebelsberg Kultúrkúriába elmehet, meghallgathatja a Majdnem valakit, addig pedig Spotifyon rákészülhet.
Itt most a múlt csütörtöki estéről olvashat az, aki továbbjön velem.
Október 7-én és 24-én ismét látható a Szentendrei Teátrum Macskadémona, mégpedig a Pinceszínházban. (Aztán az évad folyamán nyilván még többször is.) Ha valaki rápillant a szereposztásra, bejegyzés nélkül is tudni fogja, hogy érdemes megnézni Gergye Krisztián rendezésében Karafiáth Orsolya és Bella Máté darabját, amelyet már néhányan ismerhetnek, például az Operettszínház előadásából is.
Ezt 2018-ban én is láttam, így másként ültem be rá, másként hatott a történet, a címszerepben ezúttal Szemenyei Jánossal, akit eléggé hiányoltam annak idején.
Happy end-szerűség: Mertz Tibor, Nádasy Erika, Mester Viktória, Mátyássy Bence és Szemenyei János
Gyabronka József a Pokolhoz most már hozzátanulta a Purgatóriumot és a Paradicsomot is, és ezt nézhette meg a Budapest Tuning Projekt keretében az a 150+ érdeklődő (ráadásul ingyenesen), akik időben regisztráltak, vagy várólistára feliratkozva bátran a helyszínre mentek. A csavar: a Pokol napnyugtakor, a másik két rész együtt napkeltekor hangzott el, mégpedig a Gellérthegyen. Valóban más színben tűnt fel a város, ebből a látószögből most aztán tényleg jól megnéztük, éppen úgy, ahogy a projekt megálmodói szerették volna.
Röviden: átjött, hogy TÉNYLEG mennyire nagyszerű is ez a Dante mű. Aki az előadáson jelen volt, biztosan többnek látta, mint kipipálandó kötelezőnek, amelyiken kilencedikben gyorsan túl kellett lennie.
A Pokol a Katona Sufnijában folyamatosan elérhető, aki kedvet kap ettől a bejegyzéstől, annak oda érdemes elmennie.
fotó: Magyarfalvi János
Bővebben:
Három hete láttam a Terminal Workhouse előadását Kerkay Rita rendezésében, és csak most tudok hozzáfogni a nyomhagyáshoz. Már a megtekintéskor sejtettem, hogy így lesz, nyomasztott is a halogatás. Nyilván jobban járok, ha a megtekintést is elhalasztom szeptemberre, de túl nagy volt a kísértés: Zsótér Sándor volt az egyik főszereplő, akinek minden akciója érdekes számomra. Ezt alátámasztotta a covid egyik nagy tanulsága: amit ma megnézhetsz, ne halogasd, mert semmi garancia nincs arra, hogy a következő előadás is meg lesz tartva.
Ez pedig már a visszatekintés utolsó része.
Egy nagyszerű, diákoknak szánt előadással kezdtem a júniust: Budaörsön, elsején délelőtt néztem Az osztály vesztesét. Csillagos ötös járna érte minden alkotónak és közreműködőnek, jól járnak vele azok a felsős gyerekek, akiket elvisznek majd rá a következő évadban.
Az osztály vesztese - Fröchlich Kristóf, Szőts Orsi, Vrabecz Botond - fotó: Borovi Dániel
A május az egyik kedvenc Pintér Béla előadásom (Kaisers TV Ungarn) újranézésével indult, amelyikben ugyan cserélődött néhány szereplő az elmúlt években, de tartja a formáját. Az Újpesti Rendezvényközpont most is egészen megtelt, továbbra sem kell nagyon ajánlani az előadásaikat. Ismét beigazolva láthattam, hogy Pintér Béláékra nagy az igény, és ennyi nézővel a háttérben csak van esélyük még talpon maradni, ha nem is könnyen. Én mindenesetre drukkolok nekik.
Majdnem valaki - koncert - Udvaros Dorottya - saját fotó 2022.05.08.
Márciusban már éreztem, hogy az idei évad végének operai műsora túlságosan is vonzó, és az utolsó három hónapban feltétlenül dominálni fog ez a műfaj. (így lett.) Furcsa erre most visszagondolni, amikor már egészen nyilvánvaló, hogy az Operaház műsorának részleges törlése miatt hasonló időszakra a jövő évadban hiába várnék - sok olyan előadás maradt el, amelyekre számítottam.
Rubén Amoretti és Létay Kiss Gabriella - Mefistofele
A februári visszatekintés után jöjjön a március.
Rezes Judit - teremőr a Melancholy Rooms-ban - fotó: Szokodi Bea
A Varázsfuvolára évszaktól, szereposztástól függetlenül megtelik az Operaház. Így történt ez most is, amikor Mozart daljátékának hét előadásával zárták le az évadot. Az időpont megválasztásánál nyilván szempont lehetett az is, hogy az idei őszi japán turnéhoz a lehető legközelebb legyen a felújítás időpontja, de úgy időzítve, hogy a díszleteket át is lehessen szállítani hajóval a távoli helyszínre. A japánok majd a prózai dialógusokat is németül fogják hallgatni, nemcsak az énekelt részeket, ahogy ezen az estén történt. (Korábban az Erkelben a teljes előadás magyarul hangzott el, az M5 is ezt a rendezést így közvetítette legalább négy alkalommal eddig.)
Ez a nyomhagyó bejegyzés a sorozat legutolsó estéjéről készült, két nap alatt öt oldalra sikerült „tömöríteni”. Jelenleg, amikor még frissnek számít az esemény, kiteszem, és várhatóan egy hét múlva erről a produkcióról készült új fotókkal fog a bejegyzés kiegészülni, illetve részben átalakulni.
A január sok emlékezetes előadása után a február sem indult rosszul Orlaiék „Balkon kilátással” című előadásával, amelyet másnap a FÉM-ben (ekkor jártam ott először és utoljára) a Gózon Gyula Kamaraszínház „De mi lett a nővel?” című produkciója követett. Kiss Csaba darabjából van egy másik működő előadás is (az RS9-ben), de ez is jól sikerült, nézendő, a színház maga - a Váci utca szomszédságában - optimális találkozó hely is lehet.
De mi lett a nővel? - Stubnya Béla, Tűzkő Sándor és Kálid Artúr - fotó: Ilovszky Béla