Mezei néző

A héten  megtekintett hét előadásból háromra mondhatom azt, hogy felemás élmény volt. Ez az egyik. Miért ezt néztem csütörtök este? A szokásos ok mellett (eredeti helyszínen nem tudok határontúli előadást nézni) egy másik nyomatékosító körülmény is belejátszott a döntésembe, amely sajnos egy Máté-passió jegy feláldozását is jelentette. (Azt így szombaton láttam.) Az „Opera ultimá”-t beválogatták az idei POSZT-ra, amelyre szintén nem fogok tudni majd elutazni. Ráadásul: tetszett az előadás alapötlete. Beaumarchais két Figaró-vígjátékát egy előadásba tömörítették össze.

Nem is emlékszem, hogy mikor töltöttem a húsvétot Pesten. Most, hogy így alakult egy olasz család látogatásának köszönhetően, bevállaltam idén mind a Máté-passiót, és hétfőn, sok év kihagyás után újra beülök a Parsifalra.

A Máté-passió egészen bearanyozta ezt a hetemet.

„Ez az előadás épeszű embernek nem tetszhet” – hangzott el mögöttem a nézőtér elhagyása közben egy vélemény. Nem derült ki, hogy mindkét kisoperára gondolt-e a nézőtárs vagy csak a másodikra. Akárhogy is van, téved. Nincs az a színházi előadás, amelyik valakinek ne tetszene. Nincs egységes nézői álláspont, vélemény. Az előadás előtt például összeismerkedtem két olyan operett-látogatóval, akik történetesen a múlt heti A varázsfuvolát is nézték és merőben más (jobb) véleménnyel voltak a látottakról.  Így lehet ez valószínűleg most is. Ami itt jön, azok az én benyomásaim. Könnyen előfordulhat, hogy más mezei nézőkre másként hatott ez a két kortárs mű.

Fájó szívvel hagytam ott félidőben Kerékgyártó István könyvbemutatóját (új regénye a Hurok, érdemes elolvasni), mégpedig azért, hogy Székely Kriszta vizsgarendezését megnézhessem. Mindössze két alkalommal volt látható ez a Don Juan, nem akármilyen szereposztással. Ilyen a színház, ami hétfőn még jövő volt, péntekre már múlttá vált, viszont az emlékezetünk visz belőle magával valamit. (Ha nem is egy teljes mértékben sikeres színházi este élményét, de egy olyanét, amelyet részértékei miatt feltétlenül jó, hogy láttunk.) 

A szerkesztő folyton törli a bejegyzésemet - ez itten a harmadik nekifutás....így ez most rekord-rövid lesz.

„Mézet együnk, vígan legyünk, búsulásra nem születtünk” – ebben az idézetben tudom összefoglalni a győri Vaskakas Bábszínház Cini-cini muzsikájának üzenetét.

Az új műsorfüzet 383 oldalas. Ebből bárki sejtheti, hogy jóval több előadást ÉS egyéb programot hirdet meg az Opera, mint korábban. „Ahol kinyílik a világ” az idei szlogen, és érezhető is ez a nyitás. Először leírom a gondolataimat a füzetről és aztán kiemelném azokat a jövő évi előadásokat, amelyeket én fontosnak tartok (ez nem lesz kevés), némi indoklással. Hátha van olyan, akiben felmerült, hogy jó lenne egy bérlet…Azt még mostanában lehet megvenni.

Nagyjából egy éve játsszák a Jurányi Inkubátorház Kamaratermében 50-80 ember számára a Dohány utcai seriff című Kovács Márton-Mohácsi János előadást. Nyolcvan perc, amely szinte azonnal elsötétülő nézőtéren kezdődik és csak az utolsó pillanatokra érkezik meg a fény, amely viszont a színészek távozása után is velünk marad. Taps nincs, nem szokott lenni. Ma mobilcsörgés sem zavarta meg az előadást (ahogy tegnap is), és nem okozott zavart az sem, hogy az egyetlen néző miatt, aki ma félidőben feladta az előadás megnézését, egy rövid időre zseblámpa gyúlt. Nem tűnik soknak a nyolcvan perc egyébként, de valójában hosszabbnak érződött, mint a tegnapi 3 órás Máté-passió, azt gyerekjáték volt ehhez képest meghallgatni.

Ma egész lazán sikerült elindulnom a Kelenföldi Szent Gellért templomba egy emlékhangversenyre. Ugrin Gábor karnagyra emlékeztek Bach Máté Passiójával. Bár tudom, hogy korábban voltak kísérletek arra, hogy színházi beállításban énekeljék, de biztos voltam, hogy most ez egy hagyományos hangverseny lesz. És így is volt.

Miért mentem el Szinetár Miklós rendezését megnézni az Erkelbe? (Április 10-én, a főpróbán voltam, hogy világos legyen, miről is lesz szó.) Sok ember esetén a döntés oka a darab maga. (Idén már elégszer leírtam róla, hogy sose fogott meg. Pontosabban addig nem, amíg Almási-Tóth András decemberi előadásaira be nem ültem, aki a műhöz új koncepciót talált ki. Más mezei nézők egészen biztos, hogy a nagyon erős szereposztás egy vagy több tagját sorolnák erre fel. (Ez a két ok lehet, ami miatt a premier előtt már tizenhatezer jegyet eladtak az előadásra. Kötve hiszem, hogy a rendező személye lett volna a mézesmadzag. Ha tetszik, ha nem, a legtöbb operalátogató az énekesek miatt megy.)

A magyar irodalom nagy verseiből néhány hallható az Örkény színpadán a mai naptól rendszeresen. Mégpedig a teljes társulat részvételével. Ez is mutatja, hogy a színház vezetője fontosnak tartja a költészetet, hiszen József Attila születésnapjára nem egy egyszeri műsort állított össze, hanem egy repertoárdarabot készítettek. (Válogatta: Várady Szabolcs, szerkesztette-rendezte: Mácsai Pál)