Nem is emlékszem, hogy mikor töltöttem a húsvétot Pesten. Most, hogy így alakult egy olasz család látogatásának köszönhetően, bevállaltam idén mind a Máté-passiót, és hétfőn, sok év kihagyás után újra beülök a Parsifalra.
A Máté-passió egészen bearanyozta ezt a hetemet.
A múlt vasárnap megnéztem a „vágatlan” verziót, ma pedig a Mendelssohn által (sajnos) nagyon megrövidített mindössze két órányi változatot. Amíg a múlt vasárnap egy templomban ültem, mégpedig egy olyanban, ahol 25 éve nem jártam, addig most ez az újranézés az Operában történt, ahová jellemzően hetente kétszer nézek be. Nemcsak a helyszín ismerőssége-otthonossága változtatott a helyzeten, de az még inkább számított, hogy vasárnap óta minden létező maradék időben ezt hallgattam. A rövidítéseknek nem örültem. Most lenne jó (nekem), ha pár héten belül játszanák még valahol, de erősen úgy tűnik, hogy a Máté-passió is szezonális darab, húsvét után már nem aktuális.
A ma esti az Óbudai Danubia Zenekar koncertje volt, amelyet nagyjából két hónapja hallottam játszani a BMC-ben (Mozartot). Vashegyi György vezényelt, közreműködött az Opera gyermekkara és a Debreceni Kodály Kórus, illetőleg hat szólista, akik az Operában is énekelnek.
Este hétkor az előadás a szokásos módon a közreműködők bevonulásával kezdődött. Aztán a hatvan tagú énekkar és a szólisták közé leeresztettek egy függönyt. Ettől én azonnal rosszul lettem. Amióta láttam az Erkelben a Kékszakállút, amely erősen sérült egy olyan függönytől, amely hozzávetőleg 40%-ot elnyelt Bretz Gábor hangjából, hát erősen gyanakodva nézek minden operai függönyre…Nem bízom túlságosan a látványeszközökben, amelyeket az énekesek fölé-elé rendelnek. Jelen esetben ez a tüll nem lehetett túl vastag, a hang átjött és aki akarta a vetített feliratokat is nézegethette. Nyilván annál jobban tetszhetett ez a megoldás valakinek, minél magabiztosabb német tudással rendelkezett. Nekem sem nem adott hozzá, de nem is vett el az élményből. Igyekeztem a kórust, a zenekart és a szólistákat nézegetni inkább.
Az énekesekről:
Közülük egyedül Szigetvári Dávid személye jelentett számomra újdonságot. Miután én jellemzően mindenben a színházi vonatkozásokat keresem, értékeltem, hogy látszott, Szigetvári Dávid szerepben – evangélistaként - énekli a szólamát. Érdekelne, hogy milyen lesz egy operai szerepben. Ahogy hallgattam, elég esélyes, hogy hasznosítani fogják a Házban (persze lehet, hogy azonnal külföldre szerződik, mint sokan mások).
A másik viszonylag domináns, de mennyiségileg jóval rövidebb szerep Jézusé. Nem egyszerű az énekes helyzete, a darab közepe tájára egészen lerövidülnek a megszólalásai és aztán némán kell ülnie. Ha már ki van írva rendező (M. Tóth Géza, aki a látványért is felelős), tehát nem egy egyszerű koncertre vállalkoztak, akár meg lehetett volna oldani az énekes távozását is, ezzel is jelezve, hogy meghalt. Nem egyszerű a szólistáknak némán ülni, miközben a nézők egy része bizonyosan csak azért is a civilben várakozó énekeseket vizslatja. Én biztosan módot adtam volna, hogy legalább ez az egy szereplő távozhasson. Kovács István esetén nem beszélhetünk látványos szerepformálásról, ő nyilván koncertnek fogta fel az estét, nem is nagyon volt más választása. A tanú, az evangélista szerepe más, az tolmácsolható.
Megyesi Zoltán esetén jól esett volna, ha jóval több megszólalása van. 2006 óta mindig örülök, ha bármiben látom és még elhallgattam volna. Baráth Emőkét eddig csak egyszer, mégpedig februárban a Titus kegyelmében néztem. Most is tetszett. Majdnem annyira, de nem egészen annyira, mint Schöck Atala, aki Faragó Béla operájában nyújtott alakítása óta még mindenben elvarázsolt, igazán erős kisugárzása és gyönyörű hangja is van. Az énekesnőknek roppant rövid szerep jut (szolgálólányok, egy-egy mondatban nehéz helyzetbe hozzák Pétert), viszont szép áriák, amelyekben valóban lehet ragyogni.
Cser Krisztiánnak két hosszabb áriája is áldozatul esett a húzásnak, viszont lehetett Júdás, Péter és Pilátus is. És megvolt az eszköztára a különböző lelkiállapotok érzékeltetésére, máshogyan szólalt meg Péterként és Júdásként. Képes volt ezekbe a rövid mondatokba besűríteni a drámát. Ennek lehetett örülni, meg persze a hangjának is. Neki és Megyesi Zoltánnak is ez volt a második jelenése ezen a napon, délelőtt már felléptek a Parázsfuvolácskában is.
Volt egy ünnepi esténk, amely némi reményt nyújtott, a művészet ereje által. A halál elkerülhetetlen – ezzel szembesít a Máté-passió. De Bach ezt a feltámadás perspektívájából nézi, azaz nem elkeseredéssel, hanem nyugalommal. Szenvedésekről hallunk, de közben biztosítanak róla, hogy értelmes halált halt Jézus. A zenében pedig a szépség dominál, amely lenyűgözi a hallgatót és meg is adja a vágyott nyugalmat.
