Igen, ez a negyedik eset, amikor valakit kimozdítottam a kisorsolt helyéről. Ezzel az ajánlóval már jó korán készen voltam, ki tudtam volna posztolni még a sorozat közepe táján is, de úgy gondoltam, hogy a rendező kapja meg a kitüntett lezáró helyet.
Hábetler Andrást a blogom a „leggyakoribb címkéim” között tartja nyilván. 63 bejegyzés készült egy olyan énekesről, aki az Operaházban MOSTANÁBAN rendszerint apró szerepeket kap, viszont ezekben mindig újít, így egyik leghálásabb blog-témám, nem titkoltan különösen szeretem a hozzá kapcsolódó akármilyen előadásokat. Legyen minél több! Szerencsére az utóbbi években egyre többször kap rendezői feladatokat, de megbirkózna nagyobb terheléssel is. Nagyon remélem, hogy nemcsak a nagyobb szerepek, de még több rendezői megbízás is megtalálja majd a következő években, mert az ő színháza igazi színház és nagyon közönségbarát – „mindent megteszünk, hogy szeressenek”, mondta egy Figaro bevezetőjében, és ez pontosan így is van.
Hábetler Andrásnak roppant fontos a közönség, nála minden azért történik, hogy mi – ha többre nem futja, akkor három órára – jobban érezzük magunkat. Ez a számítása be is jön, sőt az előadásainak van utóhatása is – még hosszan lehet emlékezni egy-egy alkalomra, és aztán egyből várni persze a következőt.
Az énekes jóval többet jelent önmagánál, nem egy átlagosnak mondható énekes-karriert valósít meg. Mivel egyértelmű, hogy számára nem elegendő feladatot ad az Operaház, az utóbbi években saját csapatot hozott létre barátaiból, akikkel jellemzően havi rendszerességgel tartott előadásokat (korábban inkább a Spinozában, mostanában az Óbudai Társaskörben is), amelyek mind a színházba járó, de az opera műfajától idegenkedő emberek „beszoktatását” is célozták. Engem nem kellett már beszoktatni, mégis nagyon szeretem az előadásaikat. Néhány hónapja a csoportnak neve is lett – FáReMiDo és tagjai mind benne vannak-voltak a Figaro 2.0-ban is. Fodor Beatrix, Mester Viktória, Keszei Bori és Köteles Géza az alapemberek, de néhány más énekes is szokott velük énekelni (Szvétek László). (Fogalmam sincs, hogy mennyire formális a tagság, de nem is lényeges nekünk mezei nézőknek. Olyan embereket nézünk, akik együtt jól érzik magukat, ez világos.)
Hábetler András fellépett – szintén a Spinozában – prózai darabokban is (szeptemberben ezek mind műsoron lesznek! – Poppera, Spinoza és Rembrandt, Frida), és ezekben arról is meg lehet győződni, hogy nemcsak énekesként kiváló, nemcsak jól kommunikál a civil közönséggel, mint műsorvezető, de hiteles alakítást nyújt prózai színészként is. Ezt kevés operaénekesről lehet őszintén elmondani, és ezt a tudását az Operaházban is hasznosítani szokták, gyakran ráosztják egyes operák prózai szerepeit – lásd pl. Szelim pasát a Szöktetésben. (Idén júliusban Szombathelyen ő is rendezett egy Szöktetést és ebben is a pasa szerepét osztotta magára. Jó lett volna látni, de így csak bízom benne, hogy lesz majd később is.) Tavaly a Cigánybáró narrátoraként még ennél is fontosabb feladata volt, ebben jövőre is nézhető, ahogy a Bohéméletben (Benoit, a háziúr) és a Tosca sekrestyéseként is.
Utóbbi szerepek éppúgy hozzánőttek évek óta, mint a Figaro kertésze, amelyet most is bevállalt a saját rendezésében, ráadásul még osztozik is rajta. (Társairól már volt szó – Pataki Bence és Kiss András felezi a 21 előadást.)
Legelőször is Antonióként láttam, mégpedig az általam olyan sokszor emlegetett és az életem eddigi legfontosabb színházi előadásának tekintett Mozart-maraton keretében, még 2006-ban.
Hábetler András tetőtől talpig sárgában, egy overallban volt, annak „mellkasi zsebéből” néha kikandikált egy törött szárú vörös szegfű, néha a kezében szorongatta és már készen is volt a virágai miatt dühös és egyben elkeseredett kertész. De még mielőtt sorra került volna a darab szerint, Kovalik megajándékozta egy nagy lehetőséggel: a Don Giovanni Kormányzójaként léphetett be az ajtón, és elöntötte a Millenáris Teátrumot hatalmas és mélységes-szépséges basszus hangja. Én ebben a percben jegyeztem meg magamnak és évekig teljes magabiztossággal állítottam, hogy Hábetler András basszista. (Beszédhangja is igazán mély és igazán kellemes, nem csoda, hogy sikere van a beavatóinak, a tanítványaim is élvezték a közönségtalálkozóját.)
Később abban a középiskolában, ahol tanítottam, szintén feltűnt, mint a Parasztbecsület Alfiója – vándor-operabeavató volt ez, két tanóra közti felüdülés a gyerekeknek. Ahogy nemrég egy miskolci könyvtárostól tudtam meg, az országban számos hely van, ahova az énekes rendszeresen visszajár foglalkozásokat tartani ingyen, vagy majdnem ingyen, nemcsak a BFZ kakaókoncertjein találkozik gyerekekkel.
Beszélgetősműsorokhoz is jó érzéke van, kár, hogy idén már nem volt az Operaport, amelyből csak néhányat láttam, de azok emlékezetesek maradnak számomra.
Ha valaki látta az M5 „Ki mer ma?” vetélkedőjét tavaly karácsony környékén, az tudja, hogy Hábetler András még ezt a felületet is arra használta ki, hogy saját maga helyett az opera műfaját népszerűsítse. Szinte egyetlenként a programban részt vevő énekesek közül, igyekezett közvetlen kapcsolatba is lépni a gyerekekkel, és ez érezhetően jól is ment neki. (Igen, az is kiderült, hogy nagyon mélyen ismeri az operákat és a túl könnyű kérdések idegesítették is, nem is válaszolta meg a legkönnyebbet, de vegyük úgy mi is, hogy foglalkozásához tartozó dolog ez, és ne ájuljunk el, ha történetesen a Bánk bánból a Hazám hazám egyből beugrik neki telefonos segítség nélkül is.)
2006 táján az időszakban a Figaro címszerepét is ráosztották az Operaházban – én nagyon szerettem benne -, és később sokat énekelt a Xerxészben is barátja, Kálmán Péter váltótársaként, szintén főszerepet. (Ezt a darabot idén tavasszal a pécsi egyetemistáknak meg is rendezte, láttuk is.)
Pécsett és Miskolcon is énekelte a nagyon nekivaló Leporellót, más-más felfogásban, de (a papírforma szerint) jóval érdekesebbé válva, mint a címszereplő. (Azt hiszem, hogy mostanára már jóval több olyan Don Giovanni előadást láttam, amelyik inkább a Leporello nevet viselhette volna, mert ez a szereplő volt az előadás legerősebb személyisége. Hábetler Andrással mindkétszer ez volt a helyzet.)
Jó színészi feladat nyílt számára a Leánder és Lensziromban, Bölömbér kerállal lehetett azonosulni, és annak ellenére is, hogy kevés mondatot kellett énekelnie, nagyon hatásossá vált a szerepe. Nagyon szerettem benne az apró mozzanatokat, például azt, amikor kockás ingét azonnal betűrte, begombolta, amint ráébred, hogy a mellette álló gyönyörű leányzó az ő 16 éves gyermeke.
Hábetler Andrásnak nagy erőssége a színészete, és az, hogy a szerepet képes saját maga is (a rendező helyett is) elemezni és kidolgozni. Erre nagy bizonyság volt legutóbb Gyöngyösi Levente koncertszerű Mester és Margaritája, amelyben általa született meg Berlioz elvtárs és Kajafás főpap is. Hábetler András megtanulta a szerepet kívülről, bár nem volt elvárás és nem is volt elég hosszú próbafolyamat a színészi munkára, sőt a lehetőséghez képest még meg is mozgatta a szereplőit, közben erősen hatott partnereire is. Mindenki felélénkült mellette, és jelenetei az előadás erős pilléreivé váltak.
Amikor kis szerepe van, akkor is nehéz nem ráfigyelni, sokat improvizál, képes tizenhatodszor is másféle kertész lenni, sőt még Rozgonyi szerepét is emlékezetessé tenni a Hunyadiban. Erős kisugárzása van, érezzük, hogy van ott VALAKI a színpadon.
Most még éjjel-nappal próbál három szereposztással, szerintem legalább napi tíz órában, majd mind a 21 Figaro 2.0 előadást végig fogja csinálni, 13+8 arányban, közben öt pihenőnappal. Nem lesz kevés, de azt hiszem, hogy később élete egyik csúcspontjaként fog majd erre a szeptember 25-október 13 közti korszakra visszagondolni, amikor több mint húszezer gyerek fogja az általa átdolgozott darabot az ő rendezésében megtekinteni, és így lesz ez akkor is, ha a napi két-két előadás minden energiáját fel fogja emészteni….De azt hiszem, hogy mégsem – lehet, hogy végre átéli, hogy milyen az, amikor éppen jó az igénybevétele és pont ki vannak használva a kapacitásai.
ps. Hábetler Andrástól évekkel ezelőtt - de már túl későn - kaptam egy nagyon jó tanácsot, amelyet most továbbadok azoknak, akiknek ez még időben van, akik még nem ismerkedtek meg egyetlen operaénekessel vagy színésszel sem személyesen. Óvott attól, hogy "ehhez a népséghez" közel menjek, hiszen a színpadon mindenki fél fejjel nagyobb, mint a valóságban, és őket megismerve óriási a kiábrándulás veszélye. - Teljesen igaza van, és hozzátenném, ez a civil életben is így működik, ha valakire csodálattal nézünk és észrevesszük, hogy vannak emberi gyengeségei, akkor az iránta táplált imádat meginoghat. (De biztosan erre van szükségünk, hogy imádattal nézzünk valakikre? - Meglehet, mindenki döntse el maga ezt a részletkérdést.)
Igaza van, de én úgy vettem észre a Figaro 2.0 előadásaira utazva és így itt-ott találkozva is a szereplőkkel, hogy akkor is nagyon szerethetőek, ha közben kiderül, hogy nem tökéletes lények. ((Nem mindenkiről derült ez ki számomra eddig, lehet, hogy már nem is fog.)) Az operák szereplői, akiket játszaniuk kell, azok pláne nem azok, esendő és szánalomra méltó lények, amilyenek mi vagyunk, így voltaképp minden rendben is van. Hábetler András pedig különösen szerethető, így az árok túloldaláról is, évi tíz alkalomra korlátozódva is, akkor is, ha csak keveset énekel éppen. (És számomra ráadásul az az énekes (nem az egyik, hanem AZ), akinek az operáról való gondolkodásával legteljesebben tudok azonosulni.)
Aki megnézi a Figaro 2.0 valamelyik előadását, az remélhetőleg jól fogja magát érezni szintén. Most már kevesebb, mint három hét van hátra, én már két napja elkezdtem a saját és nem saját tanítványaimnak a bevezető foglalkozásokat, hamarosan az iskolában tartunk egy Figaro-napot is vetélkedővel, el fog repülni a maradék idő további Figaro-ajánlók írása nélkül is, ezt remélem.
ps 2. Köszönöm annak a néhány embernek aki mind a 34 ajnálót végigolvasta, de azoknak is, akik csak néhányat, vagy lájkoltak, megosztottak és ezzel támogattak abban, hogy népszerűsíteni tudjam az előadást, amely célja volt a projektnek. ((És imádat azoknak az énekeseknek, akik a másik bejegyzését támogatták, ezt volt a legjobb látni, volt erre is több eset...))
Ez volt az utolsó ajánló, most már jöhet szept. 25. délelőtt 11 óra, és részemről nem mellékesen a felkészítő foglalkozások 17 osztályban. (Az ő tapasztalataikról külön beszámoló készül majd.)
