Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (21) Opera (629) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Pannon Filharmonikusok tehetségtámogató programjának keretében már hosszú ideje segíti a pécsi egyetem operaszakos végzőseit. A diplomakoncert most is a Kodály Központban volt, ezúttal Hábetler András szabta át Händel Xerxeszét, jelentős mértékben. Nagy erőbedobással és láthatóan minimális anyagi támogatással született előadásról van szó, ahogy ezt az egyetemi vizsgáknál máshol is (SZFE) megszokhattuk. 

Az, hogy egy operát átalakít valaki azért, hogy alkalmas vizsgadarab legyen, szintén nem egyedi eset, (Pesten mostanában Almási-Tóth András követ el hasonló merényleteket évente kétszer is), de itt most mintha ennél kicsivel több is történne, amire érdemes odafigyelni. Most erről a Hábetler András féle „Xerxesz 2.0”-ról lesz szó, milyen is volt NEKEM ez az új irányokba tapogatózó előadás. (Ez blogbejegzés, nem zenekritika - a mihez tartás kedvéért leírom még egyszer.)

Előzmények – MÉG NEM A PÉCSI ELŐADÁSRÓL, hanem egy régi Xerxészről, átugorható

Nem elhanyagolható tényező, hogy immár nyolc éve néztük meg Händel művének egyetlen magyarországi bemutatóját az Operaházban, Kovalik Balázs rendezésében, kettős szereposztásban. Ez egy új nézők meghódítására kiválóan alkalmas előadás volt, tele szöveg- és képi poénokkal, vonzó a látványos előadások kedvelőinek is. Ezt a 2009-es bemutatót összesen hatszor láttuk a gyerekekkel együtt, legutóbb 2013-ban kétszer egymás után, amikor februárban utoljára volt műsoron. Azóta eltűnt, bár – ahogy Kovalik Anyeginje is - jól áll a társulatnak, friss és átgondolt munka. A blogom mindössze tíz napja létezett, amikor erről az utolsó Xerxestől írtam, így még ennek is nyoma van.

Azért, hogy ne üljön rá az egész előadás leírására a régi emlék, most azonnal inkább felsorolom a régi szereplőket, akiket emlegetni is szoktunk: Meláth Andrea ÉS Várhelyi Éva (Xerxész), Bárány Péter ÉS Birta Gábor (Arsamené), Fodor Gabriella (Romilda), Fodor Beatrix (Atalanta), Wiedemann Bernadett (Amastris), Hábetler András ÉS Kálmán Péter (Elviro).

A 2009-es bemutató óta valóban visszatérő téma ez az előadás nálunk (legutóbb húsvétkor merült fel, két gyerek is meghallgatta), amely annak idején annyira tetszett mindkét lányomnak (az egyik hat, a másik nyolc éves volt a bemutató évében), hogy azóta is folyamatosan hiányolják, sőt minden platánfa látványa elő tudta idézni a „na, de mikor lesz Xerxes megint????” mondatot. Ilyenkor mindig elemeztük az Operaház műsorpolitikáját, illetve ami ebből nekünk, mezei nézőknek érzékelhető. Még nem adtuk fel, kiváló lenne ez az előadás operakalandnak is, rendületlenül visszavárjuk (!!!), legalább úgy, ahogy Odüsszeuszt Pénelopé. „Hátha mégis úgy lehetne…”

Éppen ez az előzmény, a műhöz fűződő érzelmi szál miatt vittem magammal ezúttal a pécsi előadásra a lányaimat, illetve a férjemet is, bár a hétköznapi időpont nagyon nehezen megoldhatónak tűnt mindenkinek. Mégis sikerült, és amíg jégesőben és zivatarban levezettem Pécsre, a lányok tanultak, és mellettem megíródott a múlt heti Mengyelejev kémiai diákolimpia hat magyar érmeséről is a hivatalos beszámoló.

Az előadásra jöttek velünk pécsi barátaink, akik nem kifejezetten operakedvelőek, ahogy az én kisebb lányom sem lett az, hiába szerettem volna, és így letesztelhetővé vált, hogyan hat Hábetler András előadása a célközönségére, a nem megrögzött operába járó egyedekre. (Röviden: szerették.)

MOST MÁR AZ ELŐADÁSRÓL

A darab átalakításának egyik célja az volt, hogy alkalmassá váljon a vizsgára, csak azok a zárt számok maradjanak benne, amelyekkel a hallgatók meg tudják csillogtatni énekesi képességeiket, illetve – amennyire lehetséges – színészi feladatokat is kapjanak, hátha később, operaénekesként dolgozva valami hasznát veszik ennek a tapasztalatnak.

A másik ok viszont összeköthető Hábetler András most már nagyjából egy évtizedre is visszanyúló tevékenységével, aki hol egyedül, hol barátaival operabeavató esteket tart. Korábbi munkái (Titkos házasság, illetve az általam különösen kedvelt és 2017 szeptemberében operakalandként 21 alkalommal műsorra kerülő Figaro 2.0) mind azt mutatják, hogy nagyon szeretne olyanokat is bevonzani, akik korábban idegenkedtek az operától, ráébreszteni őket, hogy mégsem olyan borzalmasan idegen műfaj ez, a mai nézőknek is fogyasztható.

Éppen ezért, hogy ezek az új nézők is élvezzék az előadást, jelentős módosításokat hajtott most is végre, abban a hitben, hogy így több irányból megbombázva a néző érzékeit valami csak le fogja őket kötni előadás közben. Ahogy figyelgettem a körülöttem ülőket, köztük a három tinédzsert, be is jött ez a technika, le se tudták volna tagadni, hogy egy-egy jelenet mennyire tetszett nekik.

A rendező helyenként valóban nem spórol, az előadásban gyakran látunk filmes bejátszásokat, amelyek Pécs különféle helyszínein készültek (a színház előtt, a főtéren, egy elhagyott medencében, a Kodály Központban, a Zsolnay negyedben, Tettyén, egy kilátóponton), látjuk alkalmanként az egész várost, és néha az az érzésünk, hogy az előadás nagyszerűen működhetne a város népszerűsítőjeként is, propaganda-alkotásként is megállná a helyét. A humoros bejátszások – bár amatőr filmekre hasonlítanak – mégis egy nagyon kellemes városnak mutatják meg Pécset, ahol jó lenni, nemcsak akkor, ha színházba jön az ember.

Nemcsak a várost látjuk, néha elő-előkerül egy virágzó repceföld, másszor egy tölgyfa elszállításának lehetük tanúi (a darabban ugyan platán van, de valóban impozáns ez a tölgy is), látunk animációs játékot a görög és a perzsa hajóhad ütközetéről. Utóbbit Xerxesz irányítja, és ez a megoldás is ügyes, érezzük belőle, hogy a rendező - ahogy azt elvileg a barokk opera eredeti színre állítói is tehették – igyekszik minden létező eszközt megragadni, hogy humoros és szórakoztató legyen az előadás, minden rétegében. (Hábetler Andrásnak éppen ez az a törekvése, amely minden munkájában nyilvánvaló, olyannyira szerethetővé teszi az előadásait még akkor is, ha a darabból azért egy keserűbb üzenet is kihámozható. Pontosan ezért mertem rá vinni „beszoktatásra szoruló” nézőket, reméltem, hogy ennyi energia és poén hatni is fog .)

A bejátszásokat nagyon jól össze tudja kötni a színpadi történésekkel. Gyakran látjuk, amikor az egyik szereplő a filmen belép a hangversenyterem ajtaján, és nem sokkal utána valóban meg is jelenik a nézőtéren, közöttünk énekel és úgy halad át a színpad felé. Ez a megoldás többször is előfordul, de annyira sokszor mégsem, hogy megunjuk. A filmes bejátszásokhoz annyira hozzászokunk az első félidőben, hogy a második rész elején már kifejezetten hiányérzetem volt, vártam, hogy legyen már megint egy.

Ezeknek a betéteknek persze hátránya is van, közben néha párhuzamosan az énekesek is játszanak a színpadon, sőt van rá példa, amíg a néző abból választhat, hogy filmet vagy jelenetet néz, vagy esetleg az áriát éneklő szólistát próbálja figyelni.

Attól tartok, hogy szinte mindenkit elvon a film, nemigen tudom elképzelni, hogy a nagyméretben kivetített vicces jelenetek helyett valaki inkább megpróbálna csak azért is a színpadi történésekre koncentrálni, illetve – ahogy én is jártam – ez a törekvése valószínűleg bedőlne. Helyenként a rendező egészen övön aluli eszközöket is bevet: az énekes a szerelem beteljesüléséről beszél, eközben pedig a legaranyosabb kisbabákról készült videókat láthatjuk a háttérben, sőt egy cica és néhány további állat is feltűnik. Itt mindent bedobnak, hogy odafigyeljünk, nem bízzák a véletlenre, hogy hat-e az előadás. Valami csak megtetszik mindenkinek abból, amit elénk tárnak.

A filmes betétek mellett fontos a dramaturgiai beavatkozás is. Olyan, mintha plasztikai műtétet hajtott volna végre az opuszon. Hábetler András kivette az összes recitatívót, lerövidített áriákat, sőt van ami duettként hangzik el, többször is nekifutnak. (Hát igen, sokat kellett a platános „Ombra mai piú”-ra várni, már kezdtem türelmetlenkedni…) Más hangfajú énekesek kapnak egyes számokat. Ráadásul elég jelentős mennyiségű prózai szöveg kerül be az előadásba, amely részben a történet közérthetőbbé tételét szolgálja, másfelől pedig elősegíti, hogy Hábetler András „átkeretezhesse” a látottakat. Most értelmet nyer néhány dolog, a történelemkönyvekből ismert Xerxész és Händel címszereplője eggyé válik. Megtudjuk, hogy ez az egész szerelmi bonyolítás – három nővel – csak arra kellett, hogy három Zeusz által kirendelt görög isten elérje, hogy a görögök nyerhessenek Szalamisznál. (A perzsák istenei teljesen passzívak, lehet, hogy ők jobban megbíztak a hadvezéreikben.)

Tagadhatatlan, hogy a történet jobban követhető, sőt talán már szájbarágósan le van egyszerűsítve, ehhez az előadáshoz nem kell több napos előtanulmányt folytatni, hogy be tudjuk fogadni, így kezdtem sajnálni, hogy a fiamat nem hoztuk, aki 2013-ban ötévesen élvezte az operaházi verziót, nem okozott problémát számára annak a követése sem. (Az olasz nyelvű áriákat nem feliratozzák most, így a mezei néző továbbra sem tudja pontosan, hogy miről énekelnek, de talán elég sejteni.)

Ebben az előadásban a prózai betéteket én nagyon opera-idegen elemeknek éreztem, ahogy mindig annak érzem és igyekszem kerülni az ilyen produkciókat, elsősorban azért, mert nagyon kevés olyan énekes van még a legjobbak között is, aki elfogadhatóan el tud mondani néhány mondatot, olyan meg még annál is kevesebb, aki megközelítőleg hasonló szintű élményt tud nyújtani ezáltal, mintha énekelne. Lehet ugyan ilyen megoldásokkal próbálkozni, de néha azt érzem, hogy a már pályán lévőknek is kellene folyamatos prózai tréning, amennyiben szövegmondást igénylő feladatot kapnak. Ugyanezek az énekesek recitatívóban jobban szólnának, az a benyomásom, bár nem lett volna csekély feladat Händel újraszövegezése énekbeszédben…

Ahogy a többieket figyeltem, egyedül az opera-néző lányom volt hasonló véleményen „kell-e próza vagy sem” kérdésben, éppen a kiszemelt új célközönség jól fogadta, hogy kevesebb éneklést kellett elviselniük, és arra a kevesebbre talán jobban is tudtak koncentrálni.

A szereplőkről:

Az istenek beiktatását és a történet újraértelmezésének gondolatát én szerettem, mert az opera címszereplője valóban távol áll a történelmi alaktól, ebben a koncepcióban már nem lógott a levegőben. Az se volt rossz megoldás, hogy most férfi énekelte a szerepet, valamivel jobban működik a szerelmi szál, ha egy jó kiállású, vonzó fiatalembert látunk világhódítóként, nem egy nőt, ahogy korábban a Kovalik-rendezésben.

Jelenleg egy tenoristáé lett a címszerep, Ódor Botondé, akiről már három korábbi előadása kapcsán is írtam, nem volt egészen ismeretlen számomra, ahogy a többi hallgató. Volt egy nagyon ütős áriája az előadás végén, amely valóban hatásos – ehhez is tartozott filmbejátszás -, számomra ez az előadás egyik csúcspontjává vált. Ez a Xerxész egészen olyan, amilyennek lennie kell – jó külsejű, magabiztos, ugyanakkor nem érezzük – sosem éreztük persze a korábbi előadásban sem -, hogy Romildának őt kellene választania, mert annyira erős a kisugárzása. Sajnos minden nagysága mellett sincs igazán ilyen neki, Händel eltekintett tőle.

A rendező ötlete Eros és nyilai beiktatásával nagyszerű megoldás, mert az operában kész tényként kapjuk, hogy ki kibe szerelmes, nemigen bajlódott a szerző karakterábrázolással, kicsit sem szerethetőbb Arsamene sem, aki Xerxes testvére és egyben szerencsés vetélytársa. Erősen úgy tűnik, hogy igazán esetleges (mindegy?), hogy ki kibe szeret bele, bár – a happy end érdekében – ezúttal az isten vissza is tudja csinálni ezeket a folyamatokat, mégpedig egy pillanat alatt, megrendelésre.

Arsamene ezúttal nem kontratenor, mint volt eredetileg, hanem szintén tenor. Szegedi Benjámin Ódor Botondhoz hasonlóan sok filmbejátszásban is szerepelhet, ezek az előadásnak erős pillanatai. A lányaim különösen viccesnek találták a hegytetőn készült jelenetet, amikor  a szereplő öngyilkosságot fontolgatott éppen.

Itt jegyezném meg, hogy szerethetőek a jelmezek is, amelyeket a rendező válogathatott össze (több ruhát az Operaház adott kölcsön - azokat, amelyek leginkább jelmeznek néztek ki). Lehet, hogy  praktikumhoz is köze volt, de a hatás az érdekes, nem a keletkezésük körülményei. Egyes elemeik ütötték egymást, a kontraszthatás pedig szintén poénként hatott, és az előadás maiságára és játék-voltára irányította a figyelmünket.

Míg Xerxesz öltözéke „igazi” színházi jelmez, valóban egy antik harcos jut eszünkbe róla, nyilván költségkímélés céljából a kar tíz tagja az egyenfekete ruhához mindössze egy-egy szakállat kap, Arsamene pedig öltönyére átvetett lepedőt. Jó ez a megoldás, és ez részben jelzi, hogy egy pillanatig se vegyük komolyan, hogy itt perzsákról van szó, inkább tűnik ez az előadás egy pécsi egyetemisták által bemutatott játéknak a szerelem esetlegességéről. (Néhány jelenetet láthatunk mindkét férfival, ez is sokat mond. A pécsiek közül még talán olyanok is lehettek a nézők között, akik nem egy emberrel tettek fel lakatot arra a bizonyos kerítésre, ahova szoktak…)

Romilda kulcsszerepére jó választás volt Mia Malazija, akinek horvát anyanyelvét is hasznosította a rendező – a barátnőm tud horvátul is, így ő abban a kivételes helyzetben volt, hogy ezeket a szövegeket is értette. De nem volt zavaró nekem sem, aki nem értette a szövegét, magyar kiejtésében pedig feltétlenül volt valamiféle báj. (Az, hogy egy Xerxészben mit keres egy horvátul beszélő naiva, ne firtassuk. Ha játszódhatnak az események Pécsett, akkor nyugodtan lehet benne a nem messze lévő határ túlsó oldaláról származó lány is.) Mia Malazija hasonló alkatú énekes, mint amilyen Fodor Gabriella volt annak idején, aki számomra „maga” Romilda. Jó látni ezt a legtöbbször visszafogott szereplőt, ahogy körülötte örvénylenek az indulatok. Ahogy haladt az este, úgy találtam énekesi teljesítményét is egyre meggyőzőbbnek. (Természetesen eszembe nincs a hallgatókat piszkálgatni – vizsga volt, a tanáraik majd minősítgetik őket „énekesként”, én alapvetően azt néztem, hogy színpadi jelenlétük miként hat rám.)

Jordanov Enikő, Romilda húgaként viszont az első megszólalásával is meggyőzött, van humora és igazán határozottan szólt az a szoprán.Szerették a többiek is, nemcsak én, kicsit még többet is néztük volna.

A fentieknél még több játéklehetőség van Elviro, Arsamene szolgájának szerepében. Pekárdy Tamás bariton, ebben az előadásban a játékával dominált elsősorban, az álöltözetes jelenetei és a filmes betétei is jól hatottak, örülni lehetett szerepformálásának. A jelmez+tornacipő kombináció szintén jó (és költséghatékony) megoldás, jellemzi az egész előadást.  Ez a szerep volt annak idején a mostani rendezőé és Kálmán Péteré felváltva. (Utóbbi megtisztelte az előadást jelenlétével.) Ahogy néztem a fiatal énekest, nem tudott nem eszembe jutni az a hat alkalommal is bevésődött képsor, ahogy nyolc éve ez a két énekes öltözött női ruhába és árulta a virágot. Most a „kis virág kapható, százasért szálját” szöveg olaszul hangzott el, pontosabban olaszhoz hasonlító keveréknyelven halottunk valamit arra a dallamra...

Szintén a nézőtéren foglalt helyet ezúttal Wiedemann Bernadett, aki Xerxesz jegyesét játszotta korábban egészen csodálatosan, míg helyette most Amer Lemja kapta a terepszínű katonai gyakorló ruhát. (Ez a jelmezválasztás nem feltétlenül a Kovalik-rendezés másolata, akár automatikusan is eszébe juthatott a tervezőnek, hiszen egy katonák között bujkáló lányt akart bemutatni. Kár, hogy a többi katona mind feketében van, így eléggé kilóg közülük, de ezen is pillanatok alatt túllép a néző.) Amer Lemja nagyon ideális menyasszonynak tűnik a király számára, gyönyörű és jól szól a kontralt hangja is, bár ehhez a teremhez talán még nem elég erős az orgánuma.

Közbevetés: tagadhatatlan, hogy a helyi adottságoknak, a véletlennek nagy szerepe van egy produkcióban. Nagyon jó atmoszférájú hely a Kodály Központ, és a földszint felét meg is töltötték a nézők, de ugyanez a rendezés sokkal többnek mutatta volna az énekesek hangját, ha netán a Zeneakadémia Solti termébe tervezik, amelyik jelentősen kisebb, az összes nézőhöz talán két alkalom is kellett volna. Ezt a hatalmas teret beénekelni egy pályakezdő énekesnek nem egyszerű, bármilyen jó is az akusztika. Többször éreztem, hogy a tizedik sorig nem egészen úgy jut el a hang, ahogy az jó lenne. Itt jegyezném meg, hogy az énekeseket kísérő Pécsi Egyetemi Zenekar kiválóan szólt viszont, Kocsár Balázs vezényletével. Nem volt hiányérzetem velük kapcsolatban.

A három isten az előadás nagy részében – amikor nem jöttek be középre egy-egy nekik szánt áriát elénekelni – oldalt ültek egy hosszú asztalnál egy görög templom fotója alatt, előttük görög joghurtos dobozok (ezt a többiek mondták, hogy nehogy majd kimaradjon a bejegyzésből – itt van a rendezésnek ez a kulcsfontosságú eleme is). Olyan ez a két nő+ egy férfi összetétel, mintha egy tehetségkutató zsűrijében ülnének, közben véleményezik a történteket, meg-megszakítják, sőt még néha vissza is tekerik egy távkapcsolóval. A görög drámák közegébe visznek vissza, ahol az ember valóban kiszolgáltatott, az istenek játékszere. (A cím is árulkodó - "az istenek a FEJÜNKRE estek"...)

Átélhetjük a történet folyamán, hogy valóban tényleg bármi megtörténhet velük, így velünk is, ha kicsit beindítjuk a gondolatainkat. Ha ez is eszünkbe jut, már koránt sem annyira szórakoztató ennek a három istennek az ügyködését nézni. Ugyan elhangzik, hogy az istenek majd megjutalmaznak minket jóságunkért, de ebben korántsem lehetünk annyira biztosak. Nem, ez a világrend határozottan nem igazságos, esetleges, hogy ki jár jól és ki nem. Hábetler András nem akarja a nézőt hülyíteni, hamisan hitegetni, viszont szórakoztat. Most nem akarják, hogy elkomorodjunk, hangsúlyozottan játék az egész.

Az istenek közül Bagdi Zoltán helyzete Erosként a leghálásabb, neki több humoros szituáció is jut. A legtökéletesebb férfi varázslat során elveszíti kockahasát, és megbonyolítja a halandók dolgait – nem csodálkozunk, hogy kicsit nyűgös ezek után. Kényelmes isten, amikor áriát énekel, magával viszi a színpad közepére székét, és onnan szól hozzánk, mintha okítani szeretne minket.

A két istennő beazonosításával gondjaink voltak előadás közben– most melyik melyik?, ki volt Eris (Sóti Erika), ki volt Enüó (Győrffy Dorottya)? – a piros vagy a kék ruhás? Ez volt az a szint, ahová jutottunk. Utóbbi a harctéri öldöklés istennője, attól tartok, hogy még a legszigorúbb tanárok mitológiai számonkérő dolgozatából is kimarad. Mindkettőjüknek hatásosabbak voltak az áriái, mint a prózai szövegei, de az utóbbiak domináltak. Fordítva jobb lett volna.

Még nem volt szó a rendezőről, aki megint – ahogy a Figaro 2.0-ban is – előzékenyen háttérbe szorítja magát, most beéri néhány prózai szöveggel, amelyek neki persze jól állnak, mert ő kivételesen azok közé tartozik, aki prózai előadásban is érvényesen tud a színpadra lépni, de nem énekel semmit. Nem hagyta meg magának Ariodate, Romilda és Atalanta atyjának az egy szem két perces áriáját sem. Nem vádolható meg, hogy előtérbe tolja magát és magára irányítja a reflektorfényt. Én ezt persze megértettem, de mégis hiányoltam az énekhangját. (Akik most május 8-án az Óbudai Társaskörben el tudnak jutni az operabeavató programjára, amelyben barátaival énekel, valószínűleg hallhatják a basszbaritonját valamiféle áriában is.)

Összességében örültünk, hogy megnéztük ezt az operavizsgát, amely felidézte bennünk a régi előadást is, amelyet továbbra sem szűnünk meg visszavárni, mégpedig a régi szereposztásban. Hazafelé most már nem esett, körülöttem hárman aludtak, én pedig egészen nyugodtan újra meghallgattam a darab nagy részét a lányom zenejátszójáról, ma pedig sikerült a megírással még egy napot hosszabbítani az élményen.

Címkék: Opera Xerxész Kálmán Péter Kodály Központ Fodor Gabriella Fodor Beatrix Wiedemann Bernadett Hábetler András Várhelyi Éva Birta Gábor Kocsár Balázs Meláth Andrea Bárány Péter Ódor Botond Szegedi Benjámin Mia Malazija Jordanov Enikő Amer Lemja Pekárdy Tamás Bagdi Zoltán Győrffy Dorottya Sóti Erika

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6712482051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása