Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A tavalyi évadom egyik meghatározó előadása volt egy bizonyos Don Giovanni az Erkelben. Ennek az évfordulóján tértem vissza a tett helyszínére. Azt nem gondoltam, hogy csoda  történik majd és netán beleszeretek a Szöktetésbe is, ahogy nemrég A varázsfuvolába, de egyet tudtam: Gábor Géza lesz Ozmin. Kíváncsi voltam rá, félretettem a darabbal kapcsolatos ellenérzéseimet, és mentem.

gabor-geza-474-279-89777A jegy.hu képe Gábor Gézáról

Gábor Géza Szegeden kezdte a pályáját és csak lassan, eleinte egy-két szereppel szivárgott be a pesti operaéletbe. Viszont azok a szerepek nem voltak olyan kicsik. Remek Ochs báró volt a Rózsalovagban és apa az Arabellában. (Idén miért nem ő lesz? Mindkét előadás műsoron lesz még...) És volt persze többször is Masettó, amely szerepében 2006-ban láttam először a Kovalik-féle Mozart Maratonban, de ebben a tavalyi Don Giovanniban is rá osztották. Ahogy az évek jöttek-mentek, egyre többször néztük, a lányom is észrevette, hogy van itt még egy énekes, aki mindig mindenben jó, akiben nem szoktunk csalódni. Ennek következtében talán két éve lett egy Gábor Géza-részlege is a katalógusnak, amelybe az aláírásokat gyűjti. Idén a nyári István királyban, a Háryban és a Spiritisztákban is láttuk, és november végén különösen  jó Sparafucile volt, az erősen megmaradt bennünk.

géza sparafucileSparafucile, Sparafucile...- Gábor Géza fb-borítóképe

Most nemsokára jön a Figaró, ebben lesz megint Bartolo. Megnézzük, ahogy tavaly is.

Tegnap volt az idei Szöktetés a szerájból sorozat utolsó estéje. Eddig halogattam az előadás megtekintését, de végül arra gondoltam, hogy valami részeredménye feltétlenül lesz az estémnek, ha az előadás egésze nem is fog tetszeni, muszáj megnézni, hogy milyen lesz ez az Ozmin. Persze nem biztos, hogy ez az igazán jó attitűd, amivel egy előadáshoz hozzá lehet állni, de legalább csalódás nem érheti az embert.

Ha valakit netán érdekelné, hogy miért nem szeretem ezt a darabot, akkor hivatkoznék a kétdimenziósra írt figurák erős túlsúlyára, a didaktikus mondanivalóra és arra az apróságra is, hogy túl sok prózai szöveget mondanak el operaénekesek, akiknek ez jóval hálátlanabb feladat, a mondataik többnyire hamisan csengenek. Minden hasonló alkalommal elátkozom magamban Mozartot, hogy miért nem strapálta magát és könnyedén megzenésíthette volna ezeket a részeket is. Ezerszer hitelesebb lenne az egész próza nélkül. Jelenleg ráadásul németül énekelnek, majd magyarul beszélgetnek a szereplők. Bosszantó és zavaró ez nagyon. (Azt hagyjuk is, hogy elvileg török, angol és spanyol szereplők vannak benne, a magyar-német keveréknyelv együtt mégis túlzás.) Nyugodtan lehetett volna az egész előadás magyarul. Az Erkelbe a turisták úgyis alig vetődnek be.

(Itt vetném közbe, hogy a legjobb Szöktetés-élményem a Kolibri Színházhoz fűződik, ahol Novák János rendezésében (bemutató 2003-ban volt) egy kb. hatvan percre húzott változatot játszott és énekelt bábokkal egy mini-színház díszletben Szívós Károly és Török Ágnes. Legalább 6-8 éve is megvan, hogy láttam, de ebben az egy verzióban nem éreztem eddig az üresjáratokat - talán azért mert azokat leleményesen kihúzták.)

Káel Csaba rendezésére (2002 óta van műsoron) azt mondhatja el, amit szombaton az operabarátok klubdélutánján a saját közelgő Varázsfuvola-rendezése kapcsán mondott Szinetár – „magát a művet akartam megrendezni”. Semmi extrát nem talál ki, látnivalóan nincs személyes üzenet, amit tolmácsolna nekünk a mű által, nem akar szerelemről, hűségről, állhatatosságról, bosszúvágyról és féltékenységről valamit hozzánk eljuttatni. Amit el akar, az ez a kissé ostoba történet, szép zenével amely ugyanolyan valószínűtlenül végződik, ahogy lebonyolódott. Mellesleg Csikós Attila és Velich Rita látványa illúziót keltő, és világossá teszi a helyzetet: egy pillantással felmérjük, hogy hagyományos előadást fogunk látni.

Talán a darab sem partner, mert nem izzik fel, annak ellenére, hogy az énekesek többsége a hangjánál van és ezen a téren igazán komoly kifogásaink nem lehetnek. Elementáris hiány azért az, amely Szappanos Tibor megbetegedése által előállt. Az előcsarnokba belépve majdnem rosszul lettem, amikor megláttam, hogy lecserélték. (Van ilyen, amikor cserében bízik a néző és van amikor azt reméli, hogy marad az eredeti szereposztás.) Belmonte szerepében Horváth István elvégzi a feladatot, de nincs mit tenni, Szappanos Tibor tenorja igazán gyönyörű és ezt a szintet nem, vagy helyesbítek MÉG nem hozza a fiatal énekes. Sok játszanivaló nincs a figurán, de talán kicsit több lenne ennél. Fel nem fogható, hogy Rátóti Zoltán szimpatikus és daliás basája helyett miért választja Konstanze (Rőser Orsolya) ennyire magabiztosan mégis Belmontét. Szeretnénk neki elhinni, hogy jó a döntése, de az előadás azt bizonyítja, hogy Szelim mégis jobb megoldás lehetne. A jó basa, aki eredetileg egy  egész napnyi türelmi időt adott a lánynak, erkölcsileg is megtisztul a mű végére. Képessé válik az önmegtagadásra és nem erőszakolja ki Konstanze szerelmét-odaadását. Elhangzik a tanulság: amit szép szóval nem szerezhetsz meg, az igazán úgysem lesz a tiéd. E szólamoknál is komolyabb súllyal esik a latba az, hogy Rátóti Zoltán prózai színészként tud prózai szöveget mondani és kellemes orgánuma van, ami szintén nem hátrány. Őt kifejezetten jó hallgatni zene nélkül is. Az lenne persze a fair play, ha őt meg éneklésre kényszerítenék. Utóbbi esetben talán jobban jöhetne ki Horváth István is ebből a helyzetből. Ehelyett a Pedrillo -Blonde párossal (Balczó Péter - Sáfár Orsolya) egyetemben a meghiúsult szöktetési kísérlet és a látványos megbocsátási jelenet után elkullognak, hajóra szállás előtt (valamiért) gratulálnak egymásnak és búcsúzkodnak, mintha más-más járatra szólna a jegyük. A hajó nem süllyed el, a két páros boldogan halad a happy end felé, a törökök pedig maradnak, erkölcsi győzelmükkel egyedül. Valószínűleg Szelim a következő alkalommal meg fogja gondolni, hogy vesz-e ismét európai hölgyeket…

A szerelmesek lagymatag jeleneteit (ilyen még a féltékenységi jelenet is) jótékonyan feldobja, amikor végre Ozmin van jelen. Gábor Géza Ozminja a másik olyan szereplő Rátótin kívül, aki képes dominálni a színpadot. Neki az az előnye is megvan, hogy a prózai megnyilvánulásai is hitelesek, és persze a darab legismertebb áriáit is ő kapja. A közönség az egyiket szűnni nem akaró ovációval honorálja, és a záró tapsrendben is kifejezésre juttatja, hogy Gábor Géza volt a legnépszerűbb énekes a szereposztásban. Milyen is ez az Ozmin?

Az általam korábban látottakhoz képest a döntő különbség az, hogy nem érezni igazán velejéig gonosznak. A darabban nem figyelhető meg árnyalt jellemábrázolás, vannak a jók és a rosszak, és az utóbbi kategóriában lényegében egyedül árválkodik szegény kertész-háremőr, éppúgy, ahogy a Varázsfuvolában Monostatos. Mivel a szerelmesek terveit akadályozza és Blondéba szerelmes, emiatt utálják. Ez az Ozmin végzi a feladatait, őrzi a háremet, kezeli a rózsákat (utóbbiak a rendezői ötlet áldozatai, elég sokat szétvernek) és epekedik. De nem erőszakos, a lerészegedése után sem tombol. Mintha egy nagyra nőtt csecsemőt látnánk, akiből elég könnyedén lenne egy jól irányítható papucsférj (és már el is jutottunk Masettóhoz). Mit tehetünk, ha a lagymatag-jellegtelen szerelmeseket nézzük, akkor csak a törökökkel tudunk menni. A basát sajnáljuk és szolgáját, akik most egyedül maradnak. Ostobán döntött a két nő, ez a végső konklúziónk.

Az előadás végén a librettista, talán ismerve a darab gyengéit önvédelemből beleírta az azóta szállóigévé vált és színházi kritikákban rendszeresen idézett sorokat:

„Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.”

Hát ez van, akkor érjen. Nekem ez az előadás így kevés volt. Gábor Géza most is jó volt persze, benne most sem csalódtam, viszont őt is szívesebben nézem egy jó rendezésben. Jön a Figaró, amelyik életszerű helyzeteket és jellemeket kínál, jól játszhatóakat és ráadásul meg is találták a megfelelő énekeseket a feladatra. Azt remélem, hogy az majd egészen összejön és nemcsak részeredményeknek lehet örülni, mint tegnap. De örülni így is lehetett, sőt kell, Gábor Gézának feltétlenül. 

Ps. 2020.jan.7.

Két fotót csak találtam, ha nem is az előadásról.

Gábor Géza napokon belül Bartolo lesz megint a Figaróban, májusban pedig újra Ozmin. Megnézzük.

Címkék: Opera Erkel Színház Rátóti Zoltán Gábor Géza Horváth István Balczó Péter Szappanos Tibor Szöktetés a szerájból Sáfár Orsolya Rőser Orsolya Hajnalka

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr125852845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.