A mai függetlenek forráshiányos helyzetéről is sokat elmond, hogy tegnap este az RS9-ben Vass György, az Újszínház színművésze NÉGY néző előtt játszotta el a Petőfi Sándor írásaiból saját maga által összeállított 100 perces színjátékát, amely során a küzdő és sehogyan sem boldoguló Petőfit látjuk. A segesvári csatatéren haldokló költő lázálmai hozzák vissza a múltat, egészen a sorsfordító pillanatig, amikor fogja magát (1844 februárjában) és Debrecenből elindul Pestre, hogy átadja Vörösmartynak az egy füzetbe összemásolt költeményeit.
Címkék: Petőfi RS9 Vass György Koleszár Bazil Péter Csáki Rita Vadász István
Szólj hozzá!
január
13.
Miről álmodik a lány? - Én és a kisöcsém - Zenés társasutazás Tatabányán – 2025.01.13. bemutató
| | Szólj hozzá!Már betöltötte a 90. évét is Eisemann Mihály és Szilágyi László operett-bohózata az Én és a kisöcsém, és ha az OSZMI színházi adattárának hihetünk, ez volt a 36. magyar nyelvű bemutatója. A darabból tévéfilm is készült (1989-ben), sőt az Operettszínház 2015-ös előadását az M5 négy évben is leadta (2018-21), így a tatabányai közönség soraiban várhatóan sokan lesznek, akik nemcsak a címadó dal első két sorát tudnák idézni. De olyan nézők talán még többen, akiknek a történet egészen új, és nem fogják észre sem venni, hogy mely dalok kerültek be ebbe az előadásba kiegészítésképpen a dramaturg Guelmino Sándor és a rendező Király Attila döntése által. (Ez nem a Hamlet, amelyet legutóbb Tatabányán láttam, ez esetben nekem sem volt előélményem, nem viszonyíthatok más előadásokhoz – ezt muszáj még itt a bejegyzés elején leszögeznem.)
Mikola Gergő és a tánckar
Röviden: az előadás operett-bohózat, azt adja, amit ígér, kellemes szórakozást két részben, pontosan három órában. Az előadás elsősorban a színészekre épít és a rendező mindenkit jó helyzetbe hoz. Aki szereti a tatabányai társulatot, annak akkor is ajánlom a megtekintést, ha nem rajong sem az operettért, sem a bohózatokért.
Ennél hosszabban:
Címkék: Tatabánya Király Attila Kardos Róbert Dévai Balázs Egri Márta Guelmino Sándor Honti György Megyeri Zoltán Én és a kisöcsém Mikola Gergő Szvetnyik Kata Bátonyi György Gulyás Levente Figeczky Bence Mihály Csaba Tóth Rita Széles Flóra Papp Janó Urbán-Szabó Fanni Tóth Marcell
Szólj hozzá!
január
4.
Müpa – „Mi bennünket megtart” – Haydn: Évszakok – Újévi koncert – 2025.01.01.
| | Szólj hozzá!Nagy reményekkel mentem az év első koncertjére és elégedetten tértem haza. Fischer Ádám idén megint az Évszakok-at vezényelte a A teremtés helyett, bár nem először, de most ez nem csak elfogadható alternatívának tűnt, hanem egyenesen jobb választásnak.
Címkék: Müpa Fischer Ádám Baráth Emőke Sebestyén Miklós Évszakok Uwe Stickert Magyar Rádió Énekkara Concentus Musicus Wien Pad Zoltán Haydneum
Szólj hozzá!
A téli és különösen a nyári hónapokhoz képest az év utolsó harmadában aztán nagyon felpörögtek az események – négy hónap alatt száz előadást néztem, sok régen halogatott produkciót is. Minden alkalomról nem írtam - részben azért, mert ez egy AJÁNLÓ blog, nem kritikai.
László Zsolt - Játék a kastélyban - Fotó: Szokodi Bea
Címkék: évértékelő Katona Vígszínház Mohácsi János Zsótér Sándor Tasnádi István Mucsi Zoltán Pinceszínház Kiss Mari László Zsolt Kálmán Péter Molnár Piroska Tasnádi Bence Jurányi Fesztbaum Béla Kulka János Bálint András Teszárek Csaba RS9 Orlai Tibor Balázsovits Edit Mészáros Béla Szirtes Ági Ficzere Béla Pálos Hanna Megyesi Zoltán Évadértékelés Vizi Dávid Csarnóy Zsuzsanna Létay Dóra Zoltán Áron Tóth Szilvia Lilla Hevesi László Márkus Luca Láthatáron Csoport Tóth Zsófia Jakab Balázs Webszínház Kövesi Csenge Cyrill Dubois
Szólj hozzá!
A bevezetés után folytatódjon 2024 felidézése áprilistól.
Takács Kati - A vágy villamosa - Fotó: Borovi Dániel
Címkék: Stohl András Vígszínház Alföldi Budaörs Opera Kecskemét Nagy Sándor Játékszín Balsai Móni Stúdió K Horváth István Schöck Atala Palerdi András Szente Vajk Ring Takács Kati Sárik Péter Szemere Zita Grund Gyöngyösi Zoltán Wagner-napok Fröhlich Kristóf Budapest Bábszínház Haydneum Bán Balázs
Szólj hozzá!
Sokan küldözgetnek éves beszámolókat, most kaptam én is egy 17 oldalasat egy barátnőmtől - idén ezt a mintát követem én is, időrendben fogok haladni néhány előreutalással.
Az itt kiemelt előadások természetesen a számomra legemlékezetesebbek, nem a teljes magyar színházi kínálatból merítettem, mindössze 216 koncert, opera és prózai előadás élménye van a bejegyzés hátterében. Az itt említett összes előadást ajánlom megtekintésre, a legtöbbről külön írtam is, szeretném rájuk ismét felhívni a figyelmet.
Mindenkinek köszönöm, aki akár művészként, vagy bármely színház dolgozójaként kitart, nem választ egy stresszmentesebb, könnyebb megélhetést adó civil munkát, illetve azért választ, hogy mégse kelljen a pályáját egészen feladnia.
Drukkolok, hogy 2025-ben ne alakuljon rosszabbul a helyzet, én is igyekszem folytatni a blogírást. Köszönöm, akik ebben 2024-ben is támogattak meghívásokkal, ajándékjegyekkel, a Patreonon, vagy lájkokkal, kommentekkel, megosztással a Facebook-oldalamon, hogy az ajánlók több embert érhessenek el, vagy akár „csak” a blogom olvasásával. Az, hogy lassan már 12 éve minden nap többszáz ember használja az ajánlóimat, sokat segít abban, hogy most ebbe a 3376. bejegyzésbe is belefogjak. Mindenkinek kívánom, hogy olyan előadásokhoz legyen köze 2025-ben, amelyeket igazán szeretni tud majd.
Prudencia Hart különös kivetkeztetése - Stúdió K - Pallagi Melitta és Nagypál Gábor - fotó: Dömölky Dániel
Most pedig „lásd, akiket én szerettem” (az évadértékelők mottóján nem változtatnék továbbra sem)
Címkék: évértékelő Stohl András Péterfy Bori Alföldi Opera Jurányi Thália Bretz Gábor Orlai Tibor Cser Krisztián Nagypál Gábor Balsai Móni Stúdió K Évadértékelés Pál András Pasztircsák Polina Kálnay Zsófia Piotr Beczala Brassói-Jőrös Andrea Pallagi Melitta Zayzon Zsolt Rohonyi Barnabás Szaszák Zsolt Topolánszky Laura 6Szín Aigul Akhmetshina
Szólj hozzá!
december
24.
Jurányi Ház – Láthatáron Csoport - Mit ér, ha? – Zenés női varieté a mulandóságról – 2024.12.08.
| | Szólj hozzá!Az előadás óta hihetetlen sebességgel teltek a napok, most már 16 napja – ugyanígy telnek el az éveink is, és jutunk túl szerencsés esetben a negyvenen, aztán az ötvenen is, és nem leszünk tőle boldogabbak. (Egy kivételt tudok biztosan mondani, a most már főleg külföldön éneklő basszbaritont, Kálmán Pétert, aki 55 évesen elégedett a ténnyel, hogy beleöregedett a szerepkörébe.) Ha viszonyítunk, még az is eszünkbe juthat, hogy lassan túléltük a legzseniálisabb költőink többségét is.
A „Mit ér, ha?” Romankovics Edit rendezése, aki Zsigó Anna dramaturggal együtt a szövegkönyvet is jegyzi az életközepi válságot vizsgálja női szemszögből. A színlap hat sornyi leírása pontosan jelöli meg, hogy miről lesz szó ebben a száz perces, szünet nélküli előadásban, az előadás saját oldalán még ennél is több információ adott.
Címkék: Jurányi Kiss Judit Ágnes Szalontay Tünde Álmosd Phaedra Feuer Yvette Horváth Jenny Hód Adrienn Romankovics Edit Zsigó Anna Láthatáron Csoport Milák Melinda Fűri Anna Komesz Borbála Hlaszny Ádám
Szólj hozzá!
Új bemutatót tartott a Radnóti, és csak az a kérdés, hogy kik járnának a legjobban az előadás megnézésével.
Az „Én, Daniel Blake” esetében a helyzet nem bonyolult, és az ajánlóm sem lesz hosszú, már csak azért sem, mert a Radnóti Színház esetén – a színház saját ajánlója mellett - számos alaposan megírt elemző kritikára lehet számítani, könnyen elérhetőek a fontos információk az előadás kapcsán.
Címkék: Kováts Adél Valló Péter Radnóti Színház Schneider Zoltán Porogi Ádám Bata Éva Mészáros Blanka Benedek Mari Juhász Tibor Mátyássy Kála Cecília Reé Rita
Szólj hozzá!
december
22.
Art-Színtér - Változhat-e valami? – Tikk-Takk…bumm! Johnny Larson: Ember Márk 2024. 12. 14.
| | Szólj hozzá!Egy, a 40-50-es nők életközepi válságával foglalkozó zenés előadás (Mit ér,ha?) ajánlóját hagytam félbe (de hamarosan befejezem!), hogy ne késsek el az Art Színtér musical-stand up előadásáról, amely viszont a 30-as művészek útkereséséről szólt.
Lehetünk egyáltalán jó életkorban, amikor semmi sem nyugtalanít bennünket? Nagyon úgy tűnik, hogy nem, és minden időszakból meg kell próbálni kihozni lehetőség szerint a maximumot – mindkét előadás kapcsán ez volt az elsődleges gondolatom. De most csak legyen szó erről, amely Ember Márk köré épül, így az ő rajongói bázisa jelenti az előadás elsődleges célközönségét - a Tikk-Takk…bumm!-ra én is miatta voltam kíváncsi.
Szünet nincs, 100 percnyi kellemes estét kap az, aki az Art Színtérbe ellátogat. Az előadás legközelebb január 18-án és 19-én lesz műsoron (2 szóló jegy maradt még), és aztán még február 4-én is látható (12 jegy van) – aki meg szeretné nézni, azonnal rá kell, hogy keressen…
Címkék: Dicső Dániel Kéménczy Antal Csiby Gergely Ember Márk Dobó Enikő Rákay Tamás Art-Színtér
Szólj hozzá!
december
22.
„Nézzünk bizakodva a múltba!” - A Pesti polgár a Pesti Színházban – Fesztbaum Béla zenés színházi estje 2024. 12. 15.
| | Szólj hozzá!A Mercedes Benz és Az imposztor után egy héttel ismét a Pesti Színházban kötöttem ki, ezúttal Fesztbaum Béla önálló estjén.
Korábbi színpadi estjei alapján biztosra vehető volt, hogy Fesztbaum Béla egymaga nemcsak a Rózsavölgyi Szalont és a Házi Színpadot tudja megtölteni (ld. Szülőfalum, Pest), hanem az ötszáznál is több néző befogadására képes Pesti Színházat is. Van igény a régi pesti kabaréra és orfeumdalokra, amelyeket 45 éve (!) újra divatba hozott a legendás Budapest Orfeum előadás, amelynek lemezfelvételét én is ezerszer meghallgattam gimnazista koromban, így nem volt kérdés, hogy a Benedek Miklós emlékére összeállított műsornak célközönsége vagyok-e.
A Pesti polgár is olyan előadás, amelynek könnyen kialakulhatna rajongói bázisa, a Víg számos más zenés előadásához hasonlóan, mindössze rendszeresen műsorra kellene tűzni. - Remélem, hogy így lesz – „lesz nekünk” egy újabb időutazós-zenés előadásunk, amelynek a százéves szövegei is egészen frissként hatnak, így akár a magunkénak is érezhetjük. Ezt az ajánlót nyilvánvalóan abban a hitben írom, hogy nemcsak egy egyszeri eseménynek hagyok nyomot.
Ami ettől is függetlenül is egyértelmű: Fesztbaum Béla átvette a stafétabotot Benedek Miklóstól, akivel 170-nél is többször játszotta a Játék a kastélyban-t a Vígszínházban.