Két hónap csúszással néztem meg a Prudencia Hart különös kivetkezésé-t, amelyről aztán kiderült, hogy olyan szerethető, mint amilyennek vártam a színlap alapján - sőt, kihagyhatatlan. A rendező, Kovács D. Dániel igazán hálás helyzetbe hozta a Stúdió K teljes társulatát az előadás nézőivel együtt, a megtekintését ennél szívesebben már nem is tudnám ajánlani.
Kovács Ildikó fotója 2024.05.07-én készült. (Ez az a kivételes alkalom, amikor a fotózás engedélyezett a nézőknek a teljes előadás közben.)
Érdemes időben érkezni a Stúdió K előterébe, ahol kezdődik az előadás, hogy kedvünkre való helyet válasszunk magunknak. Jó ez az előzetes ücsörgés is, esetleg közben még taktikai helyváltoztatásra is van mód (fal mellé fentre érdemes ülni!), bár az utolsó pillanatban beesők sem járhatnak igazán rosszul, hiszen az egész tér nagyon kicsi. Az előadás egyik előnye éppen az összezártság a színészekkel és a nézőtársakkal, ritka közösségi élmény.
A Stúdió K független színház, nagyon rászorul a támogatásra, ennek egy módja az adó 1%-ának felajánlásán túl az is, ha valaki náluk tölti az estét, fogyaszt, és ezért adományoz. Megérkezésünkkor a színészek felhívják erre a figyelmünket, sőt kapunk egy szellemesen megírt tájékoztatót, amelyen szerepelnek a javasolt összegek aszerint, hogy milyennek találtuk az esti élményt: felvillanyozónak, vagy alig jobbnak egy bolti sorbanállásnál.
A függetleneket sújtó forráshiány ezúttal is kihozza az alkotókból a kreativitást, a színészek csapatmunkájára építenek, amit az élő zene (amelyet szintén az előadók biztosítanak) és a világítás támogat. (Ebben az évadban egyre több olyan előadás készült (pl. BOJZ), amelyiknél a látvány szinte kizárólag fényhatásokból áll – ez most a kényszerű trend.) Még a jelmezekről is azt hihetnénk, hogy a színészek hozták be a saját holmijukat, éppen úgy, ahogy a XIX. század közepén a vándorszínészek tették.
Miután – utólag – elolvastam David Greig eredeti szövegét is (The Strange Undoing of Prudencia Hart), a rendező kreativitása még inkább kiviláglott. A párbeszédekkel tarkított narrációt akár egy-három ember is előadhatná, ezúttal nyolc színész mesél nekünk – mi pedig nagyon szeretjük a mesét.
A történetben egy 28 éves skót ballada-kutató, aki a "pokol topográfiájáról" írt tanulmányt – maga Prudencia Hart – egy tudományos konferencia után megtapasztalhatta a természetfeletti (alatti) valóságosságát saját pokolra szállásával a téli napforduló éjszakáján. Megkapta, amire vágyott – esélyt a bepillantásra -, évszázadokig olvasgathatott eredeti kéziratokat. Az igazi kutató soha nem áll le, mindennél fontosabb a kutatási területe. (Érezzük a szerző önironikus hozzáállását a bölcsészléthez, Prudencia Hart többször is szorgalmazza egy katalógus elkészítését még a pokolban is…) Később azt is megfigyelhetjük, hogy évezredek alatt miként hullámzik a főszereplő kedélyállapota - ahogy a mienk is akár egy nap/hét/év leforgása alatt. Némi vigasz, hogy ebben a közegben egy szenvedélyes szerelem sem két évig tart, mint ahogy azt tipikusnak vélik, hanem évszázadokig.
Pallagi Melitta nagyon szerethetően azonosul a címszereplővel, aki a határmenti balladák tanulmányozására tette fel az életét. Néha saját magáról is egyes szám harmadik személyben beszél, amelyben érezni az önelemzés gesztusát is, mi pedig az első pillanattól drukkolunk neki. (Három nappal azelőtt láttam az Utazás az éjszakában c. produkcióban, évekkel korábban Heilbronni Katicaként zártam a szívembe, most mégis elhittem neki, hogy ő maga Prudencia, aki belemerül a kéziratokba és az éjszakai táncházas partykba egyaránt.)
Mindenki más több karaktert játszik. A két kiemelten fontos férfi szereplő egyike, Lovas Dániel azonnal az elejétől a látókörünkbe kerül Prudencia riválisaként, aki számára a futballszurkolói-rigmusok tanulmányozása nem élet-halál kérdése, inkább megélhetési munkának látszik. Végig a lány szemével nézzük, eleinte idegenkedve, de később még így is megszeretjük.
Nagypál Gáborról viszont sokáig azt hihetjük, hogy ebben az előadásban csak kisebb szerepe lesz. Aki miatta ment, még az is lehet, hogy az első félidőben kicsit kezd aggódni, de feleslegesen, mert jön a fordulat: az előadás a közepe táján - ideiglenesen - kétszereplőssé válik.
Aki azt hallotta - ahogy én is -, hogy ez egy „vándorló előadás”, mint a Peer Gynt, azoknak egy pontosítás: a színház előterében kezdünk, majd még az első részben jön egy (nagyon jól megoldott és hatásos) helyszínváltás, a másodikban pedig a részben átrendezett előtérben folytatódnak az események. Lesz, aki visszaülhet a helyére, lesz, aki nem.
A már említett három színész játéka nagyon emlékezetes, és a többiek is igazán jók (narrátorként, illetve zenészként). Nyakó Júlia aránylag sok időt tölt a pultnál, végig velünk együtt drukkolva Prudenciának, ő sem téveszthető szem elől az előadás során.
Spilák Lajost évtizedek óta mindenféle előadás néha egyszemélyes zenei háttereként tartjuk számon, most Szabó-Sipos Ágoston zenei vezető (egyben szereplő) és alkalmanként a többi színész együttműködésével alapozza meg a hajnalig tartó skót popos-táncházas buli hangulatát.
Rajta kívül sok narrációs szöveg jut Samudovszky Adriannak is és több kisebb szerep, Homonnai Katalin szintén több figurát kelt életre és még zenél is.
Az előadás zenei világa nagyon eklektikus, köszönhetően a fordító által eszközölt változtatásoknak is. Az előadásban ezen túl „kreatív hangadás” érvényesül: minden hasznosul, amit a helyszín biztosítani tud, még a kávéfőzőgép is.
Závada Péter szövege szellemes, hol rímbe szedett, hol prózai, a beszélt és az irodalmi nyelvet keveri, gyakran üdítően meglepő mondatokban. Kicserélte a skót utalások egy részét magyar vonatkozásúakra anélkül, hogy a darab helyszínét és szereplőit megváltoztatta volna. A kettős hatásban egzotikusnak számíthat, de egyben magyar provincionalizmusnak is érződhet a skót "határmentiség". (Fogalmam sincs, hogy nálunk vannak-e a leírthoz hasonló popzenés táncházak, de az előadás hatására még ezt is el lehet képzelni.)
A stúdiószínházi előadásokat szeretem a legjobban, ahol karnyújtásnyira vannak a színészek, de ezen túl is elgondolkodtam azon, mi fogott meg engem ennyire ebben az előadásban, a közösségi élményen túl. (Prudencia, I can`t get you out of my head / jut eszembe azóta is...)
Nagyon jól tudtam azonosulni a címszereplővel, aki „a nagy többséggel nem pendít meg közös húrt”, és elsősorban megfigyelő, nem pedig résztvevő, akit ezen a „spontán, színes, katartikus” éjszakán kibillentenek a megszokott életritmusából, kénytelen lesz „belelendülni”, nem maradhat örökre a partvonalon. Ugyan egyszerre körültekintő-mérlegelő (mint a nevéből is kitűnik) és szenvedélyes kutató, a személyiségében rejlő ellentétek mozgatják, mégsem tud tartósan kapcsolódni senkihez. A többiek sem, csakhogy ő ezzel tisztában is van, mi pedig emiatt közelebb érezhetjük magunkhoz. Az „egyedül vagyunk” alapélmény átélhető, az előadás lezárása pedig katartikus – paradox módon még a negatív szereplőkhöz is sikerül közel kerülni. Az ilyen előadások teszik könnyebbé a hétköznapokat, ám aki eddig lemaradt, az most már hónapokat várhat, hogy majd ősszel jegyhez jusson. (A rákészülés is az élmény része - én is előre gondoltam arra, hogy ugyan milyen is lehet, teljes két hónapon keresztül...)
A történetnek van egy plusz tanulsága: igaz, hogy így sem olyan jó nekünk, de lehetne még mindig sokkal rosszabb. Amíg minden nehézség ellenére is létrejöhetnek ilyen előadások, addig ne panaszkodjunk!
ps.1. HF: aki készülni akar, gyűjthet rémálmokat előre, szükség lesz rájuk. – Az előadás másnapján egy repülő kitömött fekete macskával álmodtam, illetve csak erre emlékeztem vissza, de ennél lehet, hogy sokkal izgalmasabbakat is tudtok mondani.
PS.2. Az előadást „kocsmaszínház”-nak minősítik. Közben a pulthoz lehet lépni és rendelni, de annyira lekötnek minket az események, hogy senki nem tenné ezt meg. Az este a közösen eltöltött időről is szól, ahogy persze a „rendes” színházi előadások is, de most ez fokozottabban igaz. Furcsa véletlen volt, hogy épp az általam látott előadáson nézőként megjelent néhány bábszínházi művész is, akiket a Krabat-ban éppen előző este láttam játszani (még a mágikus Fekete Malom-témát is közelinek éreztem ehhez az ördögi éjszakához) és ebben az oldott hangulatú közegben – a szünetben - nekik is gratuláltam.
PS.3. A képek a színház FB-oldaláról származnak, Dömölky Dániel munkái.
