Nagy reményekkel mentem az év első koncertjére és elégedetten tértem haza. Fischer Ádám idén megint az Évszakok-at vezényelte a A teremtés helyett, bár nem először, de most ez nem csak elfogadható alternatívának tűnt, hanem egyenesen jobb választásnak.
Ezt mondatja velem az a harmónia és életöröm, amely felénk áradt a műből a Concentus Musicus Wien, a Magyar Rádió Énekkara és a három szólista – Baráth Emőke, Uwe Stickert és Sebestyén Miklós - együtt muzsikálásának köszönhetően.
Az Évszakok-kal élő koncerten 2015-ben találkoztam először a Müpában, akkor is Baráth Emőke énekelte a szoprán szólót, és vele hallgatom azóta is, nem is olyan ritkán. Még mindig pajkos fiatal lány Hanna szerepében, könnyedén és természetesen énekel – nehéz lenne kivetnivalót találni előadásában, de én eddig sem próbálkoztam ezzel. Aki ránéz előadásaira az Operabase felületén, az el fog ámulni, de már jó pár éve járja a világot a legkülönfélébb barokk operák főszereplőjeként. Nagyon tetszett, ahogy szerepben maradt végig, azaz reagált azokra a rá vonatkozó megállapításokra, amelyeket a David Fischer megbetegedése miatt beugró tenor, Uwe Stickert tett rá. Bájos, kicsit kacér mosollyal fogadta az udvarlását, felélénkítve ezzel a koncert második részét, amely nemcsak valamivel rövidebb (csak tíz perccel), de az őszhöz és a télhez kapcsolt történések (szüret, bál, vadászat, fonó) zenei megformálása is változatosabb volt.
Uwe Stickert már nem először jár nálunk – ez már a negyedik jó élményem vele kapcsolatban. Egész fellépésével azt a benyomást tette, hogy mélyen ismeri a művet, sokat énekelte. Nagyon jó hangi állapotban volt ezúttal is, élmény volt hallgatni, ahogy Sebestyén Miklóst is, aki Baráth Emőkéhez hasonlóan az utóbbi években sokkal többet lépett fel külföldön, mint nálunk. Ugyan bejelentették, hogy enyhe betegsége ellenére vállalta a fellépést, de előadásán ez nem látszott, szinte végig mosolyogva énekelt, érzékeltette a sokszor megismételt „Már vígan siet a földműves munkára, ki a földre, a hosszú barázdában lépked fütyörészve az eke mögött.” mondat abszurditását – később is bőven akadt hasonló szövege. (Milyen jól állnak majd neki a buffó basszus szerepek!) A mű végén neki jut az összegzés, és a hangulatváltás is. A halál közelében már nincs idilli játszadozás. „Tekints ide, megszédült ember, tekintsd meg élted képeit! Elvirágzott rövid Tavaszod, kimerült Nyaradnak ereje. Hervad már Őszöd az aggkor felé; És közeleg a sápadt Tél, mutatja néked megnyíló sírodat. Hol vannak most a magasröptű tervek, a boldogság reménye, a vágy a hiú dicsőség után, s a gondok súlyos terhe?...”
A szép élet után jön a megváltás – ez a bizakodás kapja mégis a legnagyobb hangsúlyt a zeneműben, a szerző megőrizte pozitív gondolkodását, amely mély hitéből fakadt - nem is meglepő, hogy ez a világi oratórium is vallásos színezetet nyert a végére.
A feloldásban már a basszus segítségére van a másik két szólista és a kórus is, amely szintén a helyzet magaslatán volt mindvégig, jelentős része volt a koncert sikerében: 13 tételben szólal meg az énekkar, van, amikor önállóan, máskor a szólistáknak felelgetve. (Karigazgató: Pad Zoltán, mindig megnyugtató, ha kiírják közreműködőnek a nevét.)
Fischer Ádám – kotta nélkül vezényelve – úgy irányított, hogy a mű minden perce átélhetővé vált, bár semmilyen külsődleges eszközt (ld. kivetítés) nem használtak fel, hogy biztosan lekössenek minket. Teljesen felesleges is lett volna, élmény volt nézni, ahogy együtt élt a zenével. (Mindig jó hatással van a közönségre, ha valakin ennyire látszik, hogy élvezi, amit csinál. Kevés vonzóbb dolog van, mint egy mosolygós zenész...) Fischer Ádám személyesen fordult az éppen szólózó zenészekhez, még koncert közben meg is dicsérve őket egy-egy elismerő gesztussal. Hátranézegetett az énekeseire is, akikkel együtt mondta a szöveget, amelynek poénként ható részein láthatóan jól szórakozott, néha össze is nevetve a basszistával - a már említett „vidám és kipihent földműves” örömeinek részletezésénél például. (Már a koncert előtt megbántam, hogy nem mentem a délutáni gyerekeknek szóló keresztmetszetre, pedig kíváncsi lettem volna magyarázataira.) Tagadhatatlan, hogy ezeknek az újévi koncerteknek éppen a karmester személye az egyik fő vonzereje, nem is csoda, hogy több "platina fokozatú" ismerősöm a Wagner-napokra miatta akar mindenáron az első sorba jegyet venni – jutott eszembe, majd egy merészebb gondolat: nagy siker lehetne egy olyan nem szcenírozott Ring is a Müpában, amelynek szereplői a színpadra feltett zenekar között játszanának jelmezben, Fischer Ádámot szintén beépítve a játékba.
Ezt a gondolatot leszámítva nem csalingáztam messzire az előadástól, kifejezetten élveztem azt a játékosságot és derűt, amely megnyilatkozott a zenekari művészek elhelyezésében is. A vadászat elbeszélésénél a kürtösök a terem különböző pontjairól (sőt a folyosóról) szólaltak meg, még plasztikusabbá téve a hajszát. A zenekart hallgatva a szövegben leírtakat jobban el tudtuk képzelni, az esőt, a vihar kialakulását, de a tücskök ciripelését és a békák brekegését is. Maradt írásos nyoma annak, hogy Haydn sem lelkesedett túlságosan a librettóért, és nem tartotta nagy ötletnek a brekegés utánzását, de ettől ezek a poénok még ültek, hatnak ránk és talán nemcsak belelátjuk a humort a darabba.
A négy évszak bemutatása a téllel kezdődik és ér véget, ahogy az év is. Aki a három nyelven is kivetített szöveget olvasta, annak egészen nyilvánvalóvá válhatott az a mára már különösen életidegen idealizmus, amely minden sorát áthatja. Az Évszakok világában minden nagyon szép, minden nagyon jó, a Teremtő megérdemli a dicsőítést a jól sikerült munkájáért, és nekünk sincs más feladatunk, tenni napról napra azt, amit úgyis muszáj – lehetőleg lázadozás nélkül. Ki holtig küzdve fáradoz, az megváltást remélhet – ez ennek a műnek is a végkicsengése. A harmonikus élet egyik titka pedig a hála érzete – ez a mű, a Teremtés-hez hasonlóan erről a háláról szól, amely boldoggá (vagy legalább elégedetté) tehet minket.
Ez a szemlélet, illetve a zenéből áradó életöröm egyértelműen segíthet az új évben is, emiatt is jó kezdés.
A zenét hallgatva, elképzeltem a (1801-ben) 69 éves Haydnt, aki ebben a műben számot vet életével, beépíti tapasztalatait, és már a halálra készül. Élete felét vidéken töltve több kapcsolata lehetett a természettel, mint egy mai átlagos koncertlátogatónak. Még mindig elevenen éltek benne londoni tapasztalatai, a meghallgatott Händel művek, a többszáz közreműködővel megtartott koncertek, amelyek jelentősen felülmúlhatták a bécsi lehetőségeket, de ugyanúgy hatottak rá eszterházai élményei is, ahol több, mint két évtizedig első karmesterként megállás nélkül komponált (idővel már külföldi megrendelőknek is), heti három operaelőadást vezényelt és tanított be, minden nap kamarázott a Herceggel. Sok ideje nem maradhatott elmászkálni, de a kastély parkjából rálátott egy ligetes erdőre, a falu határában pedig ott voltak a szántóföldek. Saját lovakat tartott, amelyeket ajándékba kapott egy rajongójától és a Herceg nagyvonalúan biztosította számukra az abrakot.
A paraszti és pásztorélet idealizálása az oratórium zsánerképeiben ugyan nem más, mint alkalmazkodás a kor elvárásaihoz, de a természeti jelenségek plasztikus megmutatását feltétlenül segítették a saját élményei. Esterházy Miklós gyakran szervezett vadászatokat és több napig tartó ünnepségeket, amelyekbe a parasztokat is bevonta - ezeknek az össznépi mulatságoknak a hangulata lebeghetett a szeme előtt néhány részlet komponálása közben. Akkor még voltak átmeneti évszakok is, nem váltott a nyár azonnal télbe, és nem került sor már nyáron a szüretre, ahogy 2024-ben. (Fischer Ádám a Müpa magazinjában a klímaváltozást is említi, mint az Évszakok műsorra tűzésének apropóját.)
Az Évszakok hallgatása bennem is felidézte egy korábbi emlékemet: 2023 szeptemberében a Haydneum I. Eszterháza Fesztiváljának köszönhetően nemcsak áttanulmányoztam Haydn életének kapcsán kiadott dokumentumokat, de hat napon át a szomszéd faluból jártam be gyalog a koncertekre a szántóföldek mellett, többször végigmentem a kastély melletti erdő ösvényein, és még azt is kiszámoltam, hogy mennyi idejébe telhetett Haydnnek átérni a muzsikusok házából a kastélyba naponta többször is. Abban, hogy annyira élvezni tudtam ezt a koncertet, mindez benne volt, és persze az elmúlt tíz év nagyon sok régizenei koncertélménye is.
Aki még az ismerkedés fázisában tart a régizenével (sose késő elkezdeni!), azoknak nagy lehetőség a közelgő Händel-maraton (febr.2-án) a Müpában, amelyen 50 perces koncertek közül lehet válogatni, de a Haydneum eseményei ugyancsak alkalmat adnak a felfedezésre. Idén a júniusi Egyházzenei Fesztiválján ismét több Haydn mű hangzik el, és szerencsére nem ütközik a Wagner-napokkal sem, ahol majd megint biztosan találkozunk Fischer Ádámmal és Sebestyén Miklóssal is.
Mindenkinek zenei élményekben gazdag 2025-öt kívánok - többek között a zene az, mi bennünket megtart.
PS. Fotó: Pályi Zsófia - Müpa Facebook-oldala
