Egy, a 40-50-es nők életközepi válságával foglalkozó zenés előadás (Mit ér,ha?) ajánlóját hagytam félbe (de hamarosan befejezem!), hogy ne késsek el az Art Színtér musical-stand up előadásáról, amely viszont a 30-as művészek útkereséséről szólt.
Lehetünk egyáltalán jó életkorban, amikor semmi sem nyugtalanít bennünket? Nagyon úgy tűnik, hogy nem, és minden időszakból meg kell próbálni kihozni lehetőség szerint a maximumot – mindkét előadás kapcsán ez volt az elsődleges gondolatom. De most csak legyen szó erről, amely Ember Márk köré épül, így az ő rajongói bázisa jelenti az előadás elsődleges célközönségét - a Tikk-Takk…bumm!-ra én is miatta voltam kíváncsi.
Szünet nincs, 100 percnyi kellemes estét kap az, aki az Art Színtérbe ellátogat. Az előadás legközelebb január 18-án és 19-én lesz műsoron (2 szóló jegy maradt még), és aztán még február 4-én is látható (12 jegy van) – aki meg szeretné nézni, azonnal rá kell, hogy keressen…
Ember Márk neve mostanában többször elhangzik mind új színházi bemutatója (Koldus és királyfi), mind két új filmje (Futni mentem, Hogyan tudnék élni nélküled?) kapcsán – utóbbiak ráadásul a legnézettebb új magyar filmek is egyben. Akinek mindez nem lenne elég, azoknak nagy lehetőség ez a zenés színpadi játék, amelyben karnyújtásnyi közelségből látható az Art-Színtérben. A darab főszereplője, aki saját művészi érvényesüléséért küzd, és ugyan mindez New Yorkban történik, mégis könnyű vele azonosulni. Már mi sem vagyunk olyan távol a tisztán piaci alapon működő amerikai modelltől, a mai magyar színházi közegben sem elég az átütő tehetség, magán- vagy független produkció létrehozása ugyanúgy igazi kihívás, és minden korábbinál nagyobb mértékben szükség van a jegybevételre. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy valakiben minden megvan ahhoz, hogy tömegeket is érdeklő produkciót hozzon létre, de mégsem ér el sikert azonnal, óriási önbizalom és biztos családi háttér is kell ahhoz, hogy egy fiatal művész ne veszítse el a hitét mielőtt a célja közelébe kerülhetne.
Jonathan Larson pályája sem indult könnyen, még a RENT berobbanása előtti korszakáról szól ez a zenés darab, amelyet csak a halála után kezdtek játszani. Mivel ebben az előadásban talán a szokásosnál nagyobb arányban vannak dalok, a musical műfajának kedvelőit még inkább bevonzhatja. A színészek jól énekelnek, ketten gitároznak is (Ember Márk és Csiby Gergely is), de rajtuk kívül játszik a Backstage zenekar a háttérben (tényleg a színpadtér mögött), a zenéért pedig Kéménczy Antal felel. (Aki a zenekart is szívesen figyelné, az inkább a nézőtér középső részének jobb oldalára próbáljon jegyet váltani.)
A zenéhez képest másodlagos szerepe van a látványnak, Rákay Tamás tervezte a minimalista díszletet és a jelmezeket, amelyek kellő segítséget adnak a színészeknek, de nem játsszák el helyettük a darabot – a több szerepben feltűnő, nagyon szép hangú Dobó Enikő is képes átalakulni mindössze egy hajráf segítségével, még jelmezt sem kell cserélnie, kimegy, majd bejön és azonnal saját magára lehet féltékeny. Ebben a kis térben több segédeszközre nincs is szükség, a képzeletünk mindent kiegészít. 
Csiby Gergely hitelesen hozza a racionális, így művészetét jól fizető polgári foglalkozásra váltó színházi alkotót, de ez az előadás mégsem egyensúlyozza ki a szerepeket, a középpontban mégis Ember Márk áll a szerző megszemélyesítőjeként, aki látszólag civilben - házigazdaként - már az előcsarnokban megszólítja a nézőket. Mindenkihez van egy kedves szava, sőt még hajlandó szelfizni is azzal, aki erre kéri. Először azt hittem, hogy a jegyeket is ő ellenőrzi, de nem, nincs ekkora forráshiány, hogy a színészeket nézőtéri dolgozóként is hasznosítsák. Ezzel a bemutatkozással már megnyert minket, és amikor majd az előadásban felmerül, hogy barátnője kedvéért költözzön-e vidékre, nyilván mellé állunk gondolatban.
Az előadásban végig meg tudja tartani a személyességet, elhisszük, hogy pont hozzánk beszél, velünk osztja meg a gondolatait a saját pályájáról. Ez a hozzáállás Dicső Dániel rendezését a stand up műfajához közelíti, és ez jól is áll ennek az anyagnak.
Ahogy néztem a fiatal színészt, ebbe a szerepébe is mindent beletesz, és ugyanúgy energiabombaként van jelen, mint legutóbb a GRUND zenekar koncertjén, amikor utoljára láttam. (Aki nem tudná még, lesz február 28-án is egy újabb fellépésük a Vígben - esetleg a pótszékekben lehet reménykedni, a jegyek már elfogytak.) Őt nézve szükségszerűen elfog minket az optimizmus, és nem azért, mert tudjuk, hogy néhány évnyi küzdés után Jonny Larson is megtalálta számítását. Néhány ezernek jutna üdv a Földön...
PS. A fotók az Art-Színtér Fb-oldaláról származnak. Fotós: Éder Vera
