Mezei néző

A családon belüli zaklatás témája egyre gyakrabban említődik, nem olyan régen egy budaörsi Születésnap keretében is találkozhattunk vele, de a KV Társulat most kilencvenperces laza jelenetsorát Zsigó Anna kifejezetten a párkapcsolati erőszak köré építette. Kovács D. Dániel egy liftbe beszorította (ha nem is mindig egyszerre) a hat színészét, akiket föl-le hurcol az otthon és a számukra elvileg segítséget nyújtó ellátórendszer különböző részeit megjelenítő emeletek között, és módot ad arra, hogy vele együtt több oldalról is körüljárjuk a témát. Vannak visszatérő motívumok és helyszínek, bár a sorrend kialakításában nem vettem észre szabályosságot.

Már az előadás színlapjáról kiderül, hogy a bántalmazottak „kafkai útvesztőben bolyonganak” és: „A magyar nők átlagosan 35 verést szenvednek el, mielőtt segítséget kérnek. Ekkor 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál tesznek panaszt az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak.” (nokjoga.hu)

Kárpáti Pál - Hajduk Károly - Urbanovits Krisztina - Száger Zsuzsanna : orvosi konzílium

Az előadás célja a figyelemfelhívás, és ez meg is történik, miközben szórakozunk. (Remélhetőleg bocsánatos bűn, de én elsősorban a szereplő színészek miatt mentem el, még nem felejtettem el a karantén előtti egyik utolsó legjobb emlékemet a „Terike és Irén”-t Urbanovics Krisztinával és Száger Zsuzsannával, hogy az egyik legfőbb motivációmat említsem.

A maszkokon túl nem emlékeztetett semmi a Szkénében a vírus-helyzetre, csupán az, hogy most a teljes folyosó hosszában elnyúló sorban álltak az emberek, nem pedig a büfében összetömörödve várták Szikszai Rémusz új rendezését. A nézőtér egészen tele lett a Vádli új bemutatójának harmadik estéjén is.

III. Richárd: Nagypál Gábor - Meyerhold: Mucsi Zoltán

Ez a hétvége olyan volt, mint a régi szép időkben: olyan sok volt a bemutató, hogy lehetetlen volt mindet épp a premieren megnézni. A József Attila Színház Amadeusát Koltai M. Gábor rendezésében így a második előadásán, vasárnap délután láthattam, jellemzően nyugdíjas közönséggel. A második előadás, illetve a délutáni időpont önmagában sem szerencsés, így együtt különösen nem, és ennek nyomát éreztem az előadás tempóján is, amelyik még talán nem állt be véglegesre. Az előadás értékei ettől még így is érvényesültek, és ajánlót tudok írni a három és fél órás produkcióról.

Tasnádi Bence és Fila Balázs - Mozart és Salieri

Ha valaki a darabot és címét nem ismerve megnézi Székely Kriszta rendezését, akkor sokkal valószínűbb, hogy a Jago nevet adná neki, mint az általa megvezetett Othellóét. Kovács Lehel alakításában ez egészen nyilvánvaló, sőt világos az is, hogy mi (kisebbségi érzés + féltékenység) juttatta el idáig.

Kovács Lehel - Rujder Vivien - Bányai Kelemen Barna

Nem egyszerű mostanában ajánlót írni, hiszen szinte képtelenség előre tervezni. Tipikus nézői magatartássá vált az előadás napján megvenni a jegyet, és ez indokolt, mert például tegnap is délután kettő után töröltek egy előadást, azaz hat órával a kezdés előtt.

Minden létező rugalmasságunkat elő kell venni, és lehetőség szerint úgy tervezni, hogy eközben ne éljük bele magunkat túlságosan előre az élménybe. Ez mindenképp veszteség, és ahogy tegnap magamon megtapasztaltam, nem is sikerülhet egészen, nehéz ez a „készülni is, nem is” állapot.

A színházakat viszont pont most nem szerencsés magukra hagyni, mert mire elmúlik a vírushelyzet, addigra a néző nélküliség csapását nem fogják kiheverni. Aki nem fél, az pártolja az általa kedvelt társulatokat, hogy túléljék a válságot.

Ezért kapom maga én is össze, és leírom, hogy én mit várok a novembertől, és ezzel is kicsit időt nyerek, hogy a három folyamatban lévő bejegyzésemet elengedjem. (A közeli napokban az Othellóról, az Amadeusról és a „III. Richárd betiltva” c. Vádli-produkcióról szóló beszámoló befejezését tervezem.

Don Giovanni - Müpa - nov. 28-án lesz a BDZ előadásában - számomra a hónap eseménye lesz, ha nem marad el

Hosszas előkészületek után megszületett egy új Poppea-interpretáció, amely után egy dolog biztosan elmondható: Almási-Tóth András előadásával elvonta a figyelmünket a maszkhordás kényelmetlenségéről, sőt a koronavírusról is.

Megtörténhetett, de mindössze egy nyilvános előadása volt, és az is a sorozatos megbetegedések miatt több ponton átalakított szereposztással, sőt Wiedemann Bernadett kiesése miatt egész jelenetek is elhagyásával.

Nagyon hálás vagyok az alkotóknak, hogy beengedtek a fotósok számára fenntartott főpróbára, és így az eredeti verziónak is nyomot tudok hagyni, nemcsak a premiernek. Nagyon sajnáltam, hogy a hétfői második előadás végül elmaradt, és erősen remélem, hogy a 2021-re tervezett felújítás alkalmával majd ez a talán túl részletes, ámde jól átlapozható ajánló néhány embert a megtekintés felé billent.

Daragó Zoltán - Cser Krisztián - Keszei Bori (Ámor, Ottone, Poppea)

Már most várom a következő lehetőséget, és sajnálom, hogy az Operaház évadának tervezése nem teszi lehetővé, hogy a megbetegedett művészek meggyógyulása után azonnal pótolni lehessen az elmaradt előadásokat. Ahogy figyeltem a közönség reakcióit, ebből még akár 5-6 is teltházzal játszható lett volna a vírus ellenére is.

Jó lett volna, ha mostanára megnéztem volna már az RS9 előadását Pilinszky és Sheryl Sutton beszélgetéséről, mert az előadásban felvetett témával kapcsolatban csak 1998-as emlékeim vannak: akkor foglalkoztam ezzel a könyvvel, amikor Kamondi Zoltán rendező is előszedte, akinek abban az évben néhány hónapig asszisztense voltam, és többek között egyeztetnem kellett a társulata produkciójához Thuróczy Szabolcsot, aki párhuzamosan Zsótér Sándor Ibusárjában is próbált a Játékszínben.

De Zsótér Sándorral kapcsolatban nem ez az első emlékem, hanem éppen a miskolci Woyzeck, amelyik az előadásban is rendezői pályája első állomásaként említődik. Lehet, hogy ezt már többször leírtam, de most megkerülhetetlen: ez után az előadás után, amelyiket nem értettem meg ugyan egészen, és maga a mű is új volt számomra, megéreztem, hogy itt most egy egészen másféle színházat látok, mint amit addig bármikor, és kíváncsi lettem arra, hogy más darabokkal mire jut.

A múlt heti Születésnap után újabb premiert tarthatott szombaton a budaörsi színház. Alföldi Róbert rendezésére májusban került volna sor, de a járvány ezt is elsodorta, majd szeptember elején még egyszer.

Ennyi viszontagság után a Figaro precízen kidolgozott, aktuálisan is értelmezhető, jó színészeket felvonultató szórakoztató és elgondolkodtató előadás lett, amely a hatalommal való visszaélésről is szól, de általánosságban is bemutatja emberi viszonyaink szánalmasságát. Mindent nyújt, amit egy prózai Figaro egyáltalán nyújthat - feltétlenül érdemes bevállalni, még maszkban is.

Figaro házassága maszkban

December 21-én mutatták be Kroetz darabját a Radnóti kisszínpadán Alföldi Róbert rendezésében. A karantén beálltáig teltházzal ment tizenegyszer, és az idei évadot is éppen ezzel kezdte meg a társulat. Ez a mai este így a 14. alkalom volt, és pontosan a magyarországi ősbemutató 21. évfordulójára esett. (Azt Ascher Tamás rendezte a Thália Régi stúdióban Csákányi Eszterrel, Lukáts Andorral, Láng Annamáriával és Kardos Róberttel.)

Ez az este sokak számára jelentette a boldog beteljesülést: olyanok is jelen voltak, akik a januári elmaradt előadásukról áprilisra átcserélt jegyüket használhatták fel ezen a napon. A Tesla labor legtöbb székén ültek, és bár az előadás erősen megosztó lehet, a szünet után két-három embert leszámítva mindenki vissza is tért, és jelentős közönségsiker tanúja lehettem.

Schneider Zoltán - Kováts Adél

A Pinceszínház előadása nagyon szerethető, nézőbarát és olyanoknak is való, akik általában nem kedvelik a musical műfaját, mint ahogy én sem. Jófajta zenés színház lett Dicső Dániel rendezése, és egy újabb példa arra, hogy alacsony költségvetésből, nem a látványra építve is létrehozható szórakoztató zenés előadás.

A futó kalandok sora érdekesen hat éppen most, amikor a távolságtartás korát éljük, mindenki vírushordozót láthat a másikban, és akkor vigyázol valakire, ha nem közelíted meg. Ilyen körülmények közöttaz ötletszerűen kialakított kapcsolatok száma valamelyest csökkent. De mindezt persze más színházban nézni, maszkban....

Az előadás sikeres, és a siker titka a mindig vitathatatlanul érvényes téma, ötletes rendezői megoldások és nagyszerűen válogatott színészek együttes jelenléte az élő zenén túl (zenei vezető: Kéménczy Antal - a három hangszerest is felsorolnám, de nincsenek a színlapon említve). Nyilván némi szerencse is kellett: épp készen tudtak lenni még a karantén előtt, nem kellett a próbafolyamatot megszakítani, sőt két nyilvános előadás még megtartható volt tavasszal.

Erről a még mindig frissnek számító produkcióról lesz most szó. Akit érdekel, az októberben három időpontban is megnézheti (4, 24, 25). (Érdemes időben lépni, mert biztonsági okokból a Pinceszínház csak jegyeinek a felét értékesíti, és eleve nagyon kis nézőtere van.)

Georgita Máté Dezső és Ember Márk - "idill"