December 21-én mutatták be Kroetz darabját a Radnóti kisszínpadán Alföldi Róbert rendezésében. A karantén beálltáig teltházzal ment tizenegyszer, és az idei évadot is éppen ezzel kezdte meg a társulat. Ez a mai este így a 14. alkalom volt, és pontosan a magyarországi ősbemutató 21. évfordulójára esett. (Azt Ascher Tamás rendezte a Thália Régi stúdióban Csákányi Eszterrel, Lukáts Andorral, Láng Annamáriával és Kardos Róberttel.)
Ez az este sokak számára jelentette a boldog beteljesülést: olyanok is jelen voltak, akik a januári elmaradt előadásukról áprilisra átcserélt jegyüket használhatták fel ezen a napon. A Tesla labor legtöbb székén ültek, és bár az előadás erősen megosztó lehet, a szünet után két-három embert leszámítva mindenki vissza is tért, és jelentős közönségsiker tanúja lehettem.
Schneider Zoltán - Kováts Adél
Rázós előadás, tényleg nem való mindenkinek, így hangsúlyozottan javaslom az előzetes tájékozódást, el kell olvasni legalább a nagyon informatív színlapot. Akit zavar a meztelenség+káromkodás+nyers szexualitás kombó, az hagyja ki, amennyiben nem érzi elég kompenzációnak a sok humort, a csapatmunkát, az előadás láthatóan nagyon precíz kidolgozottságát és azt a nem elhanyagolható tényt, hogy ezek az eszközök illeszkednek a témához. (Az előadáson 18-as karika van, de a kornál még fontosabb a néző szemlélete, nem lesz mégsem minden felnőtt automatikusan alkalmas befogadó.)
Bugyi-jelenet 1. - Mitzi: Bata Éva
A megtekintés előtti este a Pinceszínházban jártam, ahol a „Hello Again” musical tíz szexjelenete (Schnitzler Körtáncának mintájára) tíz különböző karakter intenzív szexuális élményeit zúdította rám, nem kevés zenével. Az előadás a vágyakozásról, és ennek zabolátlan (másokat kihasználó) kiéléséről szól elsősorban, és ekkor még nem tudtam, hogy másnap ugyanezt a témát fogom kevésbé cizellált stílusban tovább élvezni. Sejtettem, hogy Alföldi Róbert az alapjaiban nagyon hasonló témához másként nyúl, és megvolt az az előnyöm is, hogy láttam az említett Ascher-ősbemutatót, sőt még gimnazistaként megvettem Kroetz drámakötetét („Felső-Ausztria”, 1980) és el is olvastam. Ennyi előélmény alapján nem ért igazi meglepetés.
Fritz: Vilmányi Benett
Számítottam arra, hogy Alföldi Róbert nem lesz gyáva, és nem fog finomkodni, ha már egyszer ezt a témát választotta. El is ment a még elviselhető határig, a színészeket pedig eltalálta a szerep, és egymáshoz is jól illeszkedtek – olyannyira, hogy az általam évtizedek óta megfigyelt Kováts Adélt és Schneider Zoltánt igazi házaspárnak néztem, bár az összeforrottságukban az is benne van, hogy nagyon sok közös előadásban játszottak. (A Vágyvillamosban ugyan csak egy formálódó párt, de az különösen emlékezetes, vannak nézők, akik még mindig nem mondtak le arról, hogy a Radnóti mögött folyó építkezés befejezése után még az visszakerülhet a műsorra.)
A Gina kapcsán már idéztem egy gondolatot Mucsi Zoltán könyvéből, de most is óhatatlanul ez jutott eszembe. Interjúkban már nem egyszer elmondta: a színészet egyik előnye: egyes szerepek által ki tudja engedni lelkének ketrecéből a benne lakó állatot, és miután a színpadon kijátssza magát, a civil életében lehet egészen normális.
Ez az előadás ilyen, valóban alkalmas a gőz kieresztésére - vulkánra emlékeztető ösztönlényeket játszhatnak hárman is, a házaspár mellett dolgozó alkalmazottjuk, Mitzi – Bata Éva – szintén. Még Fritz, azaz Vilmányi Benett a legnormálisabb, akit a nemi hormonok túltengése miatt éppen legyógyszereznek, és börtönben is ült erőszakos cselekményekért.
Mi nézők azonnal belekerülünk az előadás világába, ahogy Kálmán Eszter melegházán keresztül belépünk a nézőtérre. Ez már azonnal szerencsés kezdés, bevonódva érezhetjük magunkat azonnal.
A díszlet tágasnak mutatja a teret, a Radnóti szűk színpadához képest különösen. Nem tűnik nagyon költségesnek, de kifejező és praktikus – ez mondható el nemcsak az ócska és koszos, eredetileg fehér műanyagszékek láttán, vagy a családi ágyról, amelyben virágföld a matrac. A falakra helyezett koszorúk által mintha az egész nézőtér is behelyeződne az előadás világába.
Minden apró és nagyobb berendezési tárgy jelzi, hogy egy kertészeti részleget is magába foglaló temetkezési vállalkozás dolgozóit látjuk, akikről szinte azt mondhatnánk, hogy csak azért élnek, hogy pörgessék a mókuskereket, és minden gondolatuk, hogy virágozzon az üzlet. Akármilyen más munka is nyilván jó lenne helyette, de ez, hogy valaki a halál folyamatos közelségében elfásul, sokkal többet mond nekünk. Ebben a helyzetben a férjből feltörő folyamatos vágyakozás tragikomikus színezetet is ölt.
Szokatlan körülmények között látunk valami nagyon átlagosat. A házaspár kapcsolatának alapsémájára azt mondhatnánk, hogy ez tucatjelenség, és pszichológusok tömegei élhetnek abból, hogy megpróbáljanak összehangolni hasonló embereket.
A férjnek nincs ideje/igénye/türelme/érzékenysége, hogy felesége lelki szükségleteivel foglalkozzon, míg a feleség az esetek többségében nem tud mit kezdeni férje testi vágyaival, és nem hajlandó pusztán eszközzé válni azok kielégítésére. Csak a vállalkozás működtetésének élnek, és persze van egy lányuk, akit sokat emlegetnek, de aki mégis csak mellékes tényező lehet az életükben. Schneider Zoltán fel-felfortyan, követelései csak részlegesen vezetnek eredményre, Kováts Adél pedig a több-kevésbé megadó tűrést választja. A nyitóképben látunk egy szokásos éjszakai huzavonát, amely akár évek óta ismétlődhet rendszeresen, majd ezt a patthelyzetet felborítja a feleség testvérének érkezése, aki állítólag képtelen úrrá lenni ösztönein…
Bugyi-jelenet 2.
A jelmezek, amelyeket szintén Kálmán Eszter tervezett, jelentős segítséget adnak a szereplőknek: Kováts Adél papucsa, otthonkája, majd később kihívó rózsaszín hálóinge önmagában is jelzi a váltást, de a ruha-hiány is sokat mond. Schneider Zoltán emlékképeim szerint legalább az előadás felét alsógatyában tölti, a maradék időben pedig munkás overálban.
Mitzi szerepében Bata Éva minden, csak nem jelentéktelen, bár a színlapon a szerző utasítása szerint ez áll: „jelentéktelen harmincas”. Ha van az előadásnak gyenge pontja az az, hogy ez a Mitzi annyira igazi nőnek látszik, hogy nehezen képzelem el azt a férfit, akit – még nyugtatók fogyasztása után is – hidegen hagyna.
Az előadásban minden szereplő szenved a magánytól, és van valamiféle hiányérzete, csak másként. Schneider Zoltán férjének a szexhiány az, ami leginkább feltűnik, ennek ad folyamatosan hangot, mintha más baja nem is lenne. Kováts Adél már nem hisz abban, hogy bármi változhat a férjével kapcsolatban, talán számára a harmónia tényleg azt jelenti, ha zökkenőmentesen működik a vállalkozása, de öccse érkezésének mégis megörül. Átérezzük, hogy a családi összetartás így is fontos számára, és szereti a körülötte élőket.
Mitzinek még egy ilyen kiüresedett kapcsolat is jónak tűnhet, Bata Éva egy-egy mondatából érezzük át leginkább a szeretethiány fájdalmát. Ő az, aki bármit megadna egy élettársért, aki szívesen kapcsolódna a börtönviselt Fritzhez is.
Vilmányi Benett ebben az előadásban, amelyben mindenki más szabadon ránk önti fájdalmát, indulatait, titokzatosnak érezzük azt, hogy nem mond semmit. Könnyen lehet persze, hogy nem is jut eszébe semmi, és valójában csak nyugodt hétköznapokat szeretne, semmi mást. Ránézve elbizonytalanodunk, mert tényleg nem tudjuk elképzelni, hogy mit is gondolhat. A színész nagyon lefogyott, ráadásul a haját is rövidre nyírták – könnyen elképzelhető róla, hogy most szabadult egy börtönből. (Lehet, hogy valami film van a dologban? Hátha nem betegség.)
Nézzük ezt az előadást, benne nem egy „meredek” jelenettel a különféleképpen végrehajtott együttlétekről, amelyek többsége „háztartási szex”, és sokat nevetünk közben, talán itt-ott párhuzamot is vonunk egy-egy mondat, és saját életünk között. Ez aztán tényleg nézőfüggő… Dömölky Dániel itt mellékelt képeiről az előadásnak ez a jellege nem derülhet ki, a színház ez esetben cenzúrázta magát, nem volt fotóspróba. Érthető módon nem hagyták, hogy egyes jelenetek kontextusból kiragadott fotókon megjelenjenek a neten, még esetleg valaki félremagyarázhatná őket.
Még a vége felé Füst Milán is eszembe jutott az előadás kapcsán, aki a „Látomás és indulat a művészetben” című alkotásában egy ilyesfajta mondatot ír le, majd fejt ki: „ha a mű tárgya keserű is, életörömöt kell, hogy sugározzon”. Nagyon nem mindegy, hogyan beszél egy színházi előadás sokszor valóban reménytelennek tűnő emberi kapcsolatainkról, ad-e annyi energiát, hogy utána átintegessünk az árok túlsó oldalán állónak, vagy inkább visszahúzódunk saját csigaházunkba. Alföldi Róbertnek rendszerint, ahogy most is sikerül ez a bonyolult mutatvány, és „A vágy” talán még alkalmas beszélgetésindítónak, már szétesett kapcsolatok helyrehozása felé akár lehet ez az első lépés. (Akár közös szörnyülködésre is módot adhat – „mi mindent engednek meg a mai színházban, bezzeg régen ilyen nem volt” felvezetésből is alakulhat valami.)
Személyes lezárás a megtekintés kapcsán
Örülök, hogy több, mint félév csúszással, de pont most nézhettem meg az előadást. Nosztalgikusan gondoltam vissza a bemutató időszakára, amikor még a szokásoshoz képest is nagyobb volt a hirtelen ránk zúduló választék, és jóminőségű előadások születtek. 11 premier egy hétvégén, amelyek közül (esetenként a főpróbán való részvétellel) nyolcat szinte azonnal meg tudtam nézni (Örkény: Legyek, Szodoma, Centrál: Legénylakás, Ódry: Médeia, Katona: Tartuffe, Bánk bán, Pesti: II. Richárd, Erkel: Messiás), Pintér Béla „Anyaszemefénye” c. előadását egy hónappal később pótoltam, és a budaörsiek Koldusoperája az egyetlen, amelyik még mindig kimaradt.
A szerda esti megtekintés hirtelen ötletből jöhetett létre, sok véletlen (pl. elmaradt előadások) együttes eredménye.
Az előzmények között nem maradhat említés nélkül a Radnóti utolsó premierje, a Gina. Schneider Zoltán vízilabdaedzőjét ebben olyan erőteljesnek láttam, hogy elhatároztam, hogy amint lehet pótolom azt a két előadást is, amelyiket játszik, de eddig kihagytam. (A Gondnok a másik, október végén lesz megint, ezt leszámítva minden más futó előadásáról már található ajánló itt ezen a blogon is.)
Jól esett ilyen gyors egymásutánban kétszer is látni, és a szeptemberem jó lezárása volt ez az előadás.
Véletlen egybeesés az is, hogy a rendezőnek épp ma este lesz az új bemutatója, a harmadik Figaro rendezése, ezúttal Budaörsön. Beszámoló arról is hamarosan következik.
