Mezei néző

A prózai színház után legyen most külön szó a zenésről, amely az én esetemben leginkább operákat jelent, bár nem csak. Tavalyhoz képest a legnagyobb változás az volt, hogy az előző két évi átlagának a negyedére esett vissza operalátogatásaim száma, bár még így is minden bemutatót legalább egyszer láttam mindkét szereposztásban, és persze ez a szám is még jelentősen magasabb, mint ahogy az évtizedeken át volt a blogírás előtt. Idén sem viseltem jól ezt a csökkenést, és még fontosabbá vált számomra a napi legalább három órányi zenehallgatás. Jövőre annyira kevés előadást tudtam kiválasztani a műsorból, hogy valószínűleg már külön zenés évértékelésre sem kerülhet sor majd,

Az itt következő lista az évad csúcsairól szól, azokról, akiket én szerettem, de természetesen minden igazán jó teljesítményt nem sorolhat fel ez az egy bejegyzés, az egyes előadások kapcsán megírtam a saját benyomásaimat az általam megnézett előadások összes résztvevőjéről. Most is elsősorban köszönetnyilvánítás funkciója van, illetve talán segít másoknak is felidézni a saját legjobb élményeiket, amelyek lehetnek akár egészen más előadások is, vagy az itt említett előadások kapcsán más művészek. Minden néző másként lát, és így nem is dimenzionálnám túl a saját véleményemet, DE ha már sok időt befektettem az előadások megnézésébe és a dokumentálásába, most az összegzésbe is beleteszek még néhány órát, még 32 képet is feltöltöttem.

Vajda Gergely operája, amelyet Déry Tibor 1926-os dadaista játékából írt speciális helyzetben van: a bécsi premier felvétele még januárig, azaz HAT HÓNAPON ÁT (!) visszanézhető, azaz mindenki, aki nem látta és érdeklődik iránta, személyes benyomást szerezhet róla.

Az előadás bábszínész közreműködőinek a többsége

Óriási a színházi kínálat Budapesten, mindent nem lehet követni még akkor sem, ha valaki nagyon szeretné. Sok múlik a válogatáson, és ennek következtében hatalmas eltérések lehetnek, hogy ki milyennek ítéli az éppen lezáruló évadot.

250 alkalommal voltam színházban és koncerten, a tavalyi 208-nál jóval többször, és ebben most – két év után ismét -   túlnyomó többségben voltak a prózai előadások.Talán húsz előadás maradt ki olyan idén a PESTIEK közül, amelyiket még meg akartam nézni, de hátha majd jövőre. (A zenésekkel idén még külön bejegyzésben foglalkozom, jövőre már valószínűleg annyira kevés lesz, hogy bele fog egy külön bekezdésbe férni, ahogy 2015-ig is mindig befért.)

Ez a lista elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSnak készült, és az általam IDÉN megnézett előadások közül emeli ki a legjobb élményeimet. Lesz köztük tehát nem friss előadás is, van néhány, amelyet csúfosan SOK éve halogattam.

Hangsúlyozottan EGY NÉZŐ benyomásai ezek, de egy olyan nézőé, aki átlagosan az összes idejének a harmadát tölti színházban ÉS blogírással, és akinek éppen ezért az, hogy miként működik a magyar színház, ugyanúgy fontos kérdés, mint azoknak, akiknek a hivatása vagy a napi megélhetése kapcsolódik hozzá. Emiatt is szedem össze immár hatodik alkalommal a legeket…

A lista talán arra is alkalmas, hogy másoknak is eszébe juttassa a saját legjobb élményeiket. Kommentben kiegészíthető.

És még egy előzetes megjegyzés: idén volt időm bőven, így eszembe jutott az a rendkívül energiaigényes ötlet, hogy legyenek képek is.Emiatt MINDEN elkészült bejegyzésem teljes képanyagát is átnéztem, miután a szöveget megírtam. Majdnem mindenkiről sikerült elfogadható képet találni - van akiről csak a legjobb előadásoknál van, mert rájöttem, hogy ez az ötlet - 54 kép - szétverte a szöveget. De sebaj, mert aki volt elég előadáson, az letesztelheti magát, hogyha csak a képeket nézi, akkor arról ugyan beugrik-e neki az, hogy mely előadásból származik. Ezt a játékot tudom felajánlani a nem rövid két bejegyzés átszkennelőinek. (Mert az operás is ilyen lesz...) Azt nem akartam bevállalni, hogy minden második emberről van csak kép - milyen alapon?

Szokatlan vállalkozás júliusban zárt helyen színházi előadást tartani, pláne bemutatót, és még csak nem is valami könnyű zenés vígjátékot.

A Spirit Színház szembe megy az áramlattal, egész nyáron le sem áll, és még tegnap is tartott egy bemutatót, a Tótékat, amelyet egymás után összesen háromszor le is játszanak. Én a középső előadáson voltam, szerda este.

A Nemzeti Galéria valószínűleg legnagyobb idei eseménye lesz a Frida Kahlo kiállítás, amelynek a sajtóbejárásán voltam ma – több mint száz további regisztrált személlyel, újságírókkal, fotósokkal. Száz-kétszázezer látogatóra számítanak a szervezők. Akit érdekel, annak ennyi információ is elég, de néhány benyomásomat azért leírom.

Fotómontázs a kiállítás utolsó terméből - "Fridamánia"

Egyik koncert hozza a másikat – bár évtizedekig nem jártam a Mátyás templomban, a múlt heti koncert után ismét ide vetődtem, mégpedig Bachot hallgatni – az MR Szimfonikusokkal, Kamp Salamonnal és persze nem utolsó sorban Megyesi Zoltánnal, Szemere Zitával.

Az eseményt a facebookon reklámozó kép, a koncerten a zenekar az oltár elé került...

Nagyon az évad végén, a nyolcadik előadást – az idei utolsót – sikerült elcsípni az Ürgékből. A szöveget valódi emberek valódi történeteiből állította össze Török Tamara dramaturg és Pelsőczy Réka rendező, és - valószínűleg óriási munkával -  teremtettek egy színházi előadásnyi anyagot a semmiből. Ez lett az Ürgék, „férfitörténetek a zenés Kelet-Közép-Európából”.

Az ürgék: Tasnádi Bence, Dér Zsolt, Szacsvay László, Bán János, Ujlaki Dénes - illetve Pálos Hanna

Ez az idei utolsó napi ajánló, szeptemberben jön a folytatás, addig még négy-öt előadást nézek mindössze, illetve a szokásos évadértékelőt azért nem spórolom el.

Három előadás csütörtökre

Erkel – 11h, 19h – Billy Elliot

Kamra – Terror

Rózsavölgyi Szalon – 18h, 21h – Az utolsó óra

Három előadás péntekre

Erkel – 11h, 19h – Billy Elliot

Kamra – Terror

Rózsavölgyi Szalon – 18h, 21h – Az utolsó óra

Három előadás szombatra

Erkel – 11h, 19h – Billy Elliot

Kamra – Széljegy

Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – romance.com

Hosszabb ideig úgy nézett ki, hogy új rendezés készül idén júniusra a Saloméból, és azt viszi ki az Operaház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, majd később elutaztatja Jordániába is, a történet eredeti helyszínére. Közben a szereposztás is módosult, csak a kitűzött két időpont maradt változatlan.

Nem csoda, hogy ennek a nem túl népszerű operának az 1989 óta játszott rendezésére nagyon alacsony volt az érdeklődők száma, és így a jegyek legalább hetven százaléka pedagógusnapi ajándék lett. Minden tanár június 4-10 között regisztrálhatott ingyenes jegyre (5-én estére már elfogyott a teljes nézőtér), és én is ezt a lehetőséget használtam ki, hogy elvigyem rá a lányomat, és ugyanezt a rendezést kilencedszer is megnézzem. A hétvégi hidegfront sokakat otthon maradásra bírt, és veszni hagyták a lehetőséget, de így is nagyjából nyolcvan százalékra megtelt nézőtér ülte végig a másfél óránál valamivel hosszabb egyfelvonásos operát. (A színház plédeket is kölcsönzött a hidegre való tekintettel, ha valaki nem készült fel rendesen.)

Szikora János rendezése a legjobb fajta hagyományos produkciók közé tartozik, nem akar semmi pluszt ráerőltetni a darabra, hagyja érvényre jutni a szerző eredeti mondanivalóját ÉS az énekeseknek sem állít fel akadálypályát, ki tudnak bontakozni a megadott keretek között. Nem véletlen, hogy több szériának (1989, 1992, 1994, 2004, 2009, 2013, 2014) is láttam egy-két előadását, és azért ültem rá vissza rendszeresen, mert szeretem a darabot is, és a produkció egészét is.  A legutóbbi három megtekintésről (a 2013 decemberiről és a 2014-es Strauss fesztivál két alkalmáról) készült összesen három blogbejegyzés, igyekszem magam nem ismételni, mert ezek visszakereshetőek és nem túl hosszúak.

Sera Gösch - Salome

Az évad elején meglátva a teljes prózai színházi kínálatot, ez az előadás volt az, amelynek a kitűzése leginkább felvillanyozott - a téma, a társulat és a rendező, Székely Kriszta miatt is. Azonnal látni akartam, és persze csak májusi bemutató volt. A sors iróniája, hogy az első nyolc kitűzött időpontra mind akadt valami „kihagyhatatlan”, és így csúszott ez egészen el az idei utolsó időpontra, ahova magamtól sosem lettem volna képes elhalasztani, hiába tudom, hogy elvileg így jártam jól, mert egy előadás nem a főpróbán és nem a premieren a legjobb. "Ha majd elindulsz Ithaka felé, válaszd hozzá a leghosszabb utat..."- így kezdi versét Kavafisz, és ez esetemben így is működött. A hosszú várakozás felfokozta az előadás értékét.

Kiss Eszter - Nagy Ervin - Mészáros Blanka - a Küklopsz-jelenetben