Vajda Gergely operája, amelyet Déry Tibor 1926-os dadaista játékából írt speciális helyzetben van: a bécsi premier felvétele még januárig, azaz HAT HÓNAPON ÁT (!) visszanézhető, azaz mindenki, aki nem látta és érdeklődik iránta, személyes benyomást szerezhet róla.
Az előadás bábszínész közreműködőinek a többsége
Felmérve a helyzetet – a július 3-i bemutató időpontja nem volt alkalmas, és a július 6-7-án az Operett Raktárszínházában tartandó pesti előadásokra már régen eladták a jegyeket -, a főpróbát választottam, amely a mű első nyilvános előadása is volt egyben. (A pesti helyszín jóval kisebb volt, mint a bécsi, de a felvétel elég jól visszaidézi az előadás hangulatát.)
Vajda Gergelyt kétségtelenül érdekli a téma, hiszen a műből készített már egy korábbi variációt is, amelyet 2002-ben Kovalik Balázs rendezésében mutattak be a Bábszínházban, de azóta újragondolta, és még a szöveget is átdolgozta Horváth Péterrel együtt.
Az előadás bábokra van kitalálva, eredetileg a szerző is óriásbábokban gondolkodott, még külön utasításban is megjelölte, hogy milyet szeretne (akiknek a feje bele tud süllyedni a nyakukba). Orosz Klaudia bábfigurái nem ilyenek, de jól mozgathatóak, és érvényesülnek ezek is, és az őket mozgató színészek is, és ez szerencsés megoldás. Maga az Újszülött egy óriási lapos fej, és néhány külön mozgatott végtag kombinációja, hozzá képest a felnőttek egészen aprónak tűnnek. Továbbá megemlítendő, hogy az Apa és Nikodémosz „csak” színészből áll, átmenetileg sem kapnak bábos megtámasztást.
A rendező fontos eszköze a vetítés is, a színpadon látható történések egy részét kinagyítják nekünk, vegyítve animációval, így az elérhető hatás még összetettebb. (Ahogy a lenti fotón is látszik, egy színpadképben kétféle élő akciót is figyelhetünk, és közepén az egyiket megduplázzák számunkra.)
A librettót az eredeti töredékére húzták meg, rengeteg összefüggéstelen „dadaista” mondat, és mondattöredék kimarad, a megzenésítés átveszi ezek szerepét, és sokkal célirányosabban hömpölyög előre (két rövid részben) a különlegesen gyorsan fejlődő, már eleve beszélő csecsemő története, akit követhetünk a férfivá érés állomásain.
Az, hogy melyek ezek az állomások, nem sorolom fel, de az egész művet átszövi a szerzőnek az a benyomása, hogy az ember mennyire ki van szolgáltatva a környezetének, nyoma nincs a szabadságnak, és ugyan végig humorral tálalva, de ezek a gondolatok nyomasztanak minket is a nézés közben.
Az ember eladható, felhasználható, felcserélhető – nem különösebben értékes, valami ilyesféle üzenetet véltem kihámozni Déry prózai mondathalmazaiból is. Nem lehetett túl boldog a húszas évek politikáját figyelve – kérdés, mit szólna 2018-hoz, ugyan mondaná-e azt, hogy elavult a mű és a pesszimizmusa, és azóta a világ előrébb ment.
Egy biztos: a csecsemő él és meghal, majd jön a másik, és várhatóan ez a körforgás nem fog leállni. Leszűrhető persze az a tanulság is, hogy addig nincs igazi nagy baj, amíg télen nem próbálunk szalmakalapot hordani.
Novák János rendezése az operához nagyon jól illeszkedő, leleményes zenés színház, látványos – gondolok itt többek között az előadás legelején bemutatott szülési jelenetre is a bábokon túl, ez az, amiről lemaradtam, mert csak éppen 7 perc késéssel estem be, pontosan akkor, amikor a gyermek megszületett. (Megjegyzem, az idén megtekintett 250 előadás közül csak most késtem el, jellemzően fél órával előbb szeretek mindenhol ott lenni, de most éppen egy pech-sorozat megakasztott. Viszont a színházat erre számítani szoktak, hogy mindig van egy-két szerencsétlen, aki például nem tud parkolni, így nem emlékszem egyetlen esetre sem, amikor bármi pontosan kezdődött volna, mindenütt kivárják a szokásos hét percet. Ilyen az én formám. Most a felvételnek köszönhetően ezt a hiányt is pótolhattam.)
Nehéz szülés...
Ugyan a Kolibri bábelőadásai után nem lepett meg az a harmónia, ahogy öt színész képes egyetlen bábot élettel megtölteni, vagy úgy alkotni egy csapatot, hogy egységesnek is érezzük őket, de attól még átjöjjön, hogy mindenki egy külön személyiség is. A bábszínészek – Alexics Rita, Fehér Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szívós Károly,Tisza Bea, Török Ágnes – énekeltek is, de ez sem jelentett újdonságot számukra, és nem éreztem azt, hogy ezekben a szerepekben is inkább operaénekesekre lett volna szükség.
A négy főszereplő viszont „igazi” énekes volt, a Nikodémoszt játszó Csapó Józsefet egy koncerten a Mátyás templomban két nappal korábban hallottam utoljára, Ambrus Ákost sokkal régebben, aki jellemzően zeneakadémiás operavizsgákon tűnik fel vendégként, és mindig megfog játékkedve - jóval több előadásban kellene szerepelnie. (Jó lenne, ha például ez az előadás is továbbjátszható lenne valamilyen módon, és nem tűnne el két pesti előadás után, ahogy a fesztiválelőadások szoktak.)
Ambrus Ákos, mögötte Csapó József
A versenyszereplő, Agathe de Courcy, meglepően jó magyar kiejtésre tett szert, egyáltalán nem volt zavaró, és jól el tudta különíteni azt a három szerepet (Anya, Szűz, Stefánia), amely neki jutott. Egyszemélyben volt hivatott az egész női nemet képviselni, némi bábos segítséggel.
Ahogy néztem a színészeket, úgy éreztem, hogy szeretik ezt a darabot játszani, a három említett énekes különösen jól járt a szerepeivel, megjegyezhetőek benne. A legjobb helyzetbe a szerző mégis a címszereplőt hozta, aki igazán ideális választás volt az óriáscsecsemőnek. Philipp György érdekes személyiségnek tűnt nekem akkor is, amikor a BFZ Falstaffjában csak kisebb színészi feladatokhoz jutott, és még csak nem is önállóan. Nemsokára (16-án) Don Giovanni lesz a saját rendezésében az Óbudai Társaskörben. Most úgy tűnt, hogy ez a csecsemő teljesen ráillik, és nem lepne meg, hogyha ugyanez jutna eszembe a Don Giovannijáról is majd.
Philipp György, az óriási csecse,ő
Őt figyelve valóban átjön a zene és a szöveg szaggatottságának segítségével a világra éppen ráeszmélő ember képe. Átjön a türelmetlenség, a kíváncsiság, az agresszivitás, a logikus gondolkodás, az értetlenkedés egyszerre. Látunk egy mindenre éhes embert, aki egyszerre vágyik a világra és egyedül is akar maradni, és általa el tudjuk fogadni a mű alapállítását: ez az újszülött ugyanazt éli át, mint bárki más, csak erősen felgyorsítva. A szájából természetesen hangzanak fel a leg abszurdabb kijelentések és poénok, végig érdekes marad számunkra, hogy mi történik vele.
Ma és holnap, aki nagyon erőlködik, hátha be tud még jutni erre a kis nézőtérre (hátha van, akit a VB-meccsek eltérítenek), de aki ennyire nem szereti a kockázatot, a felvételt bármikor és akár részleteiben is megnézheti.
PS: Novák Emil képeit Vajda Gergely facebook oldaláról használtam fel, köszönet érte, továbbiak is elérhetőek ott, vagy a Kolibri Színház oldalán is.
