Öt év nagy idő, és ezt nemcsak a nemrég bemutatott „Ha elmúlik öt év” című Lorca darab miatt mondom. 2014. április 4-én volt a Toldi bemutatója, és ahogy emlékszem, akkoriban kezdtem igazán belelendülni a blogírásba, majd igazodva az Operaház kiemelten nagyszámú bemutatójához, át is billentem a zenés színház oldalára. Az utóbbi két évben, miután mindez a felújítás hatására lecsengett, én is fokozatosan visszatértem a prózához, és már távlatból is vissza tudok nézni erre az elmúlt korszakra. Eközben Csőre Gábor kitartóan játszotta a Toldit, én pedig végül ma este csak eljutottam rá.
Mindenki azt mondta, hogy feltétlenül nézendő, és én sem tehetek mást, ezt tudom megerősíteni ebben a nyomhagyó bejegyzésben. Idén már nem lesz, de jövőre érdemes annak is tervbe vennie, akinek nem kötelező olvasmány, csak szeretne magának egy jó színházi estét.