Legjobb új magyar dráma, legjobb független előadás, legjobb díszlet – ebben a három kategóriában kapott a színikritikusoktól jelölést Kelemen Kristóf darabja és rendezése, és a háromból az első kettőben meg is kapta a díjat. Az egyébként rendkívül jó hangulatú átadón a rendező minden egyes munkatársát felsorolta a beszédében – az első díjnál a háttérmunkásokat és alkotótársakat, a másodiknál a színészeket – és már-már azt vártam, hogy a Trafó jegyszedőinek is név szerint köszönetet fog mondani a munkájukért. Emlékezetesen rokonszenves volt ez a gesztus, amellyel minden más köszönetmondón túltett, és a jelölések egyértelműen ráébresztettek, hogy ezt az előadást, illetve a szintén sok jelölést kapott másik trafós produkciót is meg kellene néznem végre. (Az Ügyre menni is fogok december közepén.)
Baki Dániel - Józsa Bettina
Nem is olyan régen volt a Rózsavölgyiben Székely Csaba „Semmit se bánok”-c. darabjának a premierje, amely a romániai állambiztonságiakról szólt, és ha a Securitatéval hasonlítjuk össze a magyar államvédelmi hatóságokról tudható tényeket (akár filmek, újságcikkek vagy Esterházy alapján), akkor akár komolytalannak is tűnhet, ahogy mindenki mindenkiről jelentget, jellemzően csupa lényegtelen és a nagypolitikához még véletlenül sem kapcsolódó apróságokat.
Jankovics Péter
Schnábel Zita az 1965-ben játszódó darabhoz eredeti bútorokat szedett össze, amelyek apró szigeteket képeznek a Trafó Klub nem túl nagy színpadán, amely ezáltal valóban kellően tágasnak, szinte üresnek érződik. A szereplők mögött több felületen is kivetítéssel bővítik a teret, és élőben is készül videó rólunk, akiket néha szintén megfigyelőként kezelnek, és megszólítanak. (Videó: Virág Balázs) Vannak archív felvételek is az előadásban, látszik, hogy Barna Orsolya nagyon sok energiát beletett még ezek kiválasztásába is.
A nézőnek hamar eszébe juthat a Kontroll Csoport „Besúgók, provokátorok” c. száma, és nem is kell túl sokat várnunk, de el is éneklik nekünk ezt a dalt.
De nem ez az egyetlen ilyen eset, amikor a színészek dalra fakadnak, a közhelyes szövegek ebben a kontextusban új értelmet nyernek, és az előadást felélénkítik. (A zenét Márton Péter válogatta.) Bár nem rejtik el, hogy ezeket paródiának szánják, mégis van varázsa, ahogy ezek megszólalnak, különösen Józsa Bettina és Jankovics Péter tolmácsolásában.
Mivel az író és a rendező azonos személy, jelen esetben felesleges azon merengeni, hogy az előadás 100 percének jól kiszámított ritmusát mi is adja, a dalbetétek megfelelő elhelyezése, vagy a jelenetek optimálisan kialakított hossza.
A színészi játék mindenképpen elvisz magával, még akkor is, ha egyébként valakit életének épp ebben a szakaszában pont az ügynök téma hidegen hagyna. Bevallom, ezen a vasárnap délután egy n+1. Hunyadi megtekintése után egy órával így voltam ezzel magam is, de ettől még szinte azonnal bevonódtam, és elkezdett érdekelni a történet középpontjában álló filmrendező-tanonc sorsa, akit Baki Dániel játszott, illetve az általa megfigyelt angol baráté, akit pedig Rétfalvi Tamás.
Réti Iringó
Köztudott, hogy az ügynöknek kiszemelt egyének beszervezésénél kulcsfontosságú tényező volt, hogy a hatóság tudomására jutott valamiféle kellemetlen tény az illető magánéletéből, amelynek nyilvánosságra hozatala a célszemély karrierjét könnyen derékba is törhette volna. Zsarolásra alkalmas eszköz volt a homoszexualitás, de akár a puszta gyanúja is. Ennek kapcsán el is gondolkodhatunk, hogy áll épp ez a kérdés ma, milyen a melegek társadalmi megítélése, mennyire vállalhatja ma valaki nyíltan szexuális orientációját, ha pont az éppen nem érdekel minket, hogy netán ma miként működik az államvédelem, a facebook korában kik és honnan szereznek rólunk információkat. Nemrég ebben a témában is bemutattak egy Székely Csaba darabot, a Spirit Színház műsorán ott van az „Öröm és boldogság”, akit célzottan ez érdekel, annak ez, és a „Leszámolás velem” érdekes lehet.
A színészek közül eddig kimaradt Réti Iringó, aki ráadásul mind beszervezett ügynököt, mind főnököt is alakít, nagyon hatásosan. A prostituált-ügynök sorsán keresztül érezzük át legjobban a beszervezettek kiszolgáltatottságát, akik biztosan képtelenek lesznek kimászni abból a csapdából, amelybe tudatlanságuknak köszönhetően belesétáltak.
Az előadás mindkét színésznője igazán formátumos alakítást nyújtott, nem lepne meg, ha a kritikusok szavazatainak részletes elolvasásakor többször is említődnének.
Az előadásban egyáltalán nem tűnik öncélú megoldásnak, hogy az egyik jelenetben több szereplő is vetkőzik, meglehetősen diszkrét módon. Sokan panaszolják, hogy túl sok mostanában a színpadi meztelenség+káromkodás, olyannyira, hogy ez már fel sem tűnik, de most azok, akik azt hajtogatják, hogy „bezzeg csak a férfiakat vetkőztetnek a rendezők, nőket sose”, most lenyugodhatnak – most nincs válogatás, és bár kicsi a színpad, nincs teljes megvilágítás sem. Ezt csak a rend kedvéért közöltem, ha netán van, akit az ügynöktéma érdekel, de pont a színpadi meztelenség zavar, az ne erre jöjjön.
PS. Csányi Kriszta képeit használtam a Trafó galériájából, illetve egy Puskel Zsolt képet is.
