Mezei néző

A színházi adattár kilenc bemutatót tart nyilván, amelyek – különféle szerzők által – Jászai Mari életét dolgozzák fel. Ebből a felsorolásból kimaradt ugyan Lázár Kati egészen különleges önálló estje, de említi még 2007-es bemutatóként Sediánszky Nóra verzióját, aki a színésznő írásait és egyéb dokumentumokat felhasználva Menszátor Hérész Attilának dolgozott, aki Paseczky Zsolt segítségét használva a színpadi tér kialakításában maga rendezte saját magának ezt az 50 perces játékot. Már most előre mondom: egészen végig nem merült fel, hogy férfi játssza a híres primadonnát, valahogy természetes már az elejétől fogva, elhihető. Színészi bravúr.

Második nekifutás ez most – nem először járok így, hogy odaveszett a félig megírt bejegyzés figyelmetlenség miatt. De egyébként második nekifutás (=felújítás) maga a Garzonpánik is, az alkotók - a 011 Alkotócsoport -  2014 októberében bemutatták, majd hosszabb technikai szünet után most ez a tegnapi egy új sorozat kezdetét is jelentette.

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki számon tart előadásokat, és aztán halogatja a megtekintést. A kiválasztás idején alaposan elolvastam  a színház tájékoztatóját, és megfogott, azóta elteltek az évek, és csak azt tudtam, hogy valami miatt ezt látni szeretném, így most még olyan részletek is meglepetésként hatottak rám, amelyek az előadás a színlapon is közzétett alapelemei. Rácsodálkozni a nyilvánvalóra – ez az igazi kaland.

Nóra és Alvin - idill az ingyenes albérletben - Pálos Hanna és Klem Viktor

Röviden: gondolatébresztő és szórakoztató ez a „science-fiction” előadás, kb 100 perc szünet nélkül, azt hiszem, hogy – különösen pároknak – feltétlenül jó választás. A 18 éves lányom is nagyon szerette, akit vittem, és mivel ő a legkritikusabb a családban, ez nem kevés.

Hosszabban:

Többfelvonásos napom volt vasárnap. A délutáni Gellérthegyi álmokról már beszámoltam, és most már jöhet a nyomhagyó bejegyzés Gábor Sylvie Bűvös-keresztmetszetéről, amelyet Weber operájából készített. A Müpában volt már korábbi hasonló jellegű vállalkozása – a Fesztiválszínházban a Hamupipőke -, és most, ami kiemelendő: operabeavató célzatú előadás a Bartók Béla Hangversenyteremben van, azaz 1500 fő részére, és a jegyek szinte mind el is fogytak. (A harmadik emeletet érthető módon lezárták, de ez nem jelentős különbség.)

A Bűvös vadász - társasjáték

A Lököttek premierje után elhatároztam, hogy hallgatok a direktorra, és tényleg megnézem a színház összes előadását, amelyek eddig kimaradtak, köztük a Gellérthegyi álmokat is, amely a színház stúdiójában látható, a KoMod színház bemutatója volt még 2016. októberében, és a Karinthy Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.

„Akarod tudni az igazság és a hazugságok közti különbséget?” – Ez a szöveg szerepel azon a new yorki plakáton, amely Jeremy Karaken, David Murell és Gordon Farell közös színdarabját reklámozza, amelyiket idén mutattak be a Broadway egyik színházában. A címnél nagyobb betűvel szerepel a színészek neve, ami azért sem csoda, mert köztük van a Harry Potter filmek címszereplője is, Daniel Radcliff. A másfél órás előadás után az a halvány sejtésem, hogy az amerikai siker is nagyrészt a színészek hírnevére ÉS zsenialitására alapulhatott, ahogy a jelenlegi esetben is azt mondhatom röviden: Ujj Mészáros Károly három egészen rendkívül jó színészt kapott a rendezéséhez, akiket jó helyzetbe hozott, és élvezet nézni a játékukat. Aki Balsai Móni, László Zsolt és Rada Bálint színészetét kedveli, azoknak ott a helye a Centrál Kisszínpadának nézőterén. (A fordító Baráthy György, aki egyben dramaturgként is jegyzi az előadást.)

A Centrál Színház oldaláról származó borítókép

Kell-e a nyers igazság? Jobb-e, ha tudjuk, hogy a körülöttünk élők mit rejtegetnek a szívükben, vagy célszerűbb a féligazságokat/elhallgatást választani?

A hétköznapi életben is gyakran merül fel ez a dilemma, többször is, mint jólesne. Erről is szól J.B.Priestley 1932-ben írt darabja, a Veszélyes forduló, amelyiket Karinthy Márton olyan nagyon meg akart rendezni már évtizedek óta egy 1960-ból származó színházi élménye miatt, amelyet a Madách Kamarában rendezett Vámos László többek között Tolnay Klárival, Márkus Lászlóval, Vass Évával, Zenthe Ferenccel és Váradi Hédivel. (A próbaidőszak előtt erről videón is beszélt, és ez a néhány perc megnézhető a színház oldalán.)

A darab születése idején nem volt igazi siker, bár azóta több film is készült belőle, sőt még regénynek is átírták. Magyar színpadokon – a szinhaziadattar.hu szerint – mindössze kilenc premierje volt, a legutolsó 1980-ban a Népszínházban, azaz éppen Karinthy színházi vállalkozásának beindulása tájékán volt műsoron.

Az előadás elkészült annak ellenére, hogy a rendezője nem lehetett személyesen jelen a próbákon. Az általa létrehozott és 38 éven át növekvő sikerrel működtetett Karinthy Színház csapata így is megvalósította a darab egyik főszereplőjének, Földes Eszternek a vezetésével, aki társrendezőként is jegyzi az előadást. A direktor videófelvételek alapján küldött instrukciókat a próbákra, az utolsó időkben a kórházi ágya melletti WC-papír tekercset is felhasználva erre a célra. Erről a csapatról, amelyik nyilván a szokásosnál nagyobb idegfeszültségben tolta végig az elmúlt 42 napot, csak elismeréssel lehet nyilatkozni. Mellékszálon el lehetne elmélkedni a színész kiszolgáltatottságáról is: akármilyen állapotban van, teljesítenie kell. Muszáj leborulni előttük. Részvétem a Karinthy Színház minden dolgozójának, gratulálok és sok erőt kívánok a további küzdéshez.

Mindenki a színpadon

A bejegyzés hat oldal, ebben igyekeztem az előadásra koncentrálni, de a fele Marciról szól mégis, és neki hagy nyomot.

Nagyon jól döntött, aki ma este a Jurányit választotta, és a lezárások ellenére is elvergődött oda – remek volt a választék, mind a most már a 160. alkalom körül tartó Csemegepultos naplója, amely sok éve fut teltházzal megingathatatlanul a nagyteremben, és a Neptun brigádé is, amelyiket én  csak ma láttam hét hónappal a bemutató után. Ajánlom mindenkinek a megtekintését.

Ez a november – színházi szempontból - elsősorban a pótlásokról fog szólni, régen halogatott (jellemzően független) kamara-előadások megtekintéséről. Ez a szombat este is ilyen volt, ráadásul terven felül, hiszen még iskolai szünetre esett, és ilyenkor nem szoktam színházba menni. A Szemünk fénye óta mégis eltelt nyolc este, ennyi volt idén a „nagy őszi leállás”. Felmerült bennem két vidéki helyszín is, mint lehetőség, de végül több további fordulat után az este ezé a két és fél éve már többször elhalasztott előadásé lett. Znajkay Zsófia első színdarabjáról van szó, amit a szerző maga rendezett meg.

Családi idill: anya és fia kocsikáznak - Jakovics Péter és Vasvári Emese

Tavaszi bemutató volt ez is, ahogy a tegnapi előadás („Az örökség”), ez is pótlás – novemberre főleg ilyen programokat terveztem. Miután a Radnóti előadásait 1988 óta követem, különösebb indoklás nem is kellett a megtekintéshez, de egy plusz motiváció mégis bejött: egy olvasói levélben még tavaly megkértek rá, hogy nézzem meg, mert az illető kíváncsi volt a véleményemre. Nem az első ilyen kérés volt ez, de olyan sok mégse jön, hogy ezt ne fontoltam volna meg külön. Ez volt a legkorábbi időpont, amelyikre el tudtam jutni. Több hete ült a fiókomban a jegy a felhasználásra várva.

A címszerepben Martinovics Dorina

2019. február 28-án volt Schwechtje Mihály rendezésének a bemutatója, tehát nyolc hónapot csúsztam a megtekintéssel, annak ellenére, hogy már a próbaidőszakban számon tartottam az előadást.  Elég jól emlékszem, hogy mikor mi miatt nem tudtam beülni rá, de most ezt nem részletezem. Mostanára már régen túl vagyok a darab elolvasásán, sőt tavaly egy nagyon emlékezetes mozizós időszakban a fiammal a szerző-rendező hasonló témájú kisfilmjét is megnéztük (Aki bújt, aki nem), és ezt nem egyszer fel is emlegetjük. Mélyre ment az a tíz perc.