Mezei néző

Kedden, közvetlenül az Orlai Produkció előadása előtt jött a hidegzuhany mindenkinek, akiket a színházak működése érint: éjféltől már csak minden harmadik széken ülhet néző, azaz a másfél méteres távolságot előadás közben minden irányban be kell tartani. Ez az azonnal hatállyal meghozott döntés a kis nézőtereken számottevő külső források nélkül működő függetleneket lehetetlen helyzetbe hozta, különösen akkor, ha egy teltházra eladott produkcióról volt szó.

Ebben a tudatban léptem be a Jurányi Kamaratermébe, ahol az Orlai Produkció még friss bemutatónak számító előadására sokan voltak kíváncsiak: minden széknek volt gazdája. (Az előadás egyik koprodukciós partnere, az Óbudai Kulturális Központ már korábban a műsorára tűzte.) Ugyanezt másnap már a nagyteremben kellett játszaniuk, hogy a távolságtartás új szabályai szerint lehessen ültetni. A nézők egy jelentősen nagyobb térbe való szétszórása nyilván elvett az előadás intim hangulatából, hiszen számít nekünk a színész közelsége, de nem vehetett el a produkció fontosságából.

Erről a másfél órás, kétszemélyes produkcióról írtam ajánlót, erősen remélve, hogy előbb-utóbb visszatérnek a dolgok a normális kerékvágásba. (Ha másként nem, stream-en látható lesz, az Orlai Produkció is elindítja új kezdeményezését, mégpedig november 12-től Keresztes Tamás „Egy őrült naplója” c. előadásával.)

Végre megszületett egy új Poppea-interpretáció, amellyel Almási-Tóth András rendező elvonta a figyelmünket a maszkhordás kényelmetlenségéről, sőt a koronavírusról is. A teljes értékű főpróba és három szereplő kiesése után még mindig megtartott bemutató alapján korábban írt ajánlómat tömörítettem a frissen kitűzött újabb időpontok (nov. 19, 29, dec. 20) alkalmából. Felvillanyozó előadás, erősen remélem, hogy a megtartásuk lehetséges lesz a harmadára csökkentett nézőtéren, és ténylegesen be is ül majd az a 140 ember, aki jelen helyzetben beférhet. (Aki több részletre kíváncsi, annak megmaradt az eredeti, 11 oldalas - 37 ezer karakternyi- vágatlan verzió is.) Egy hónap után már hiányzik az előadás, csak a szépre emlékezem, és így a markáns húzások sem estek nehezemre: a saját szövegemből mindössze három oldalt hagytam, a 75%-ot kihúztam.

Ámor, aki mindenért felelős: Daragó Zoltán (Lázár Eszter fotója)

Nagyon szeretek maradéktalanul lelkesedni egy előadásért, örülök, ha valami egészében is tetszik, nemcsak egyes részleteiben.

A „Kicsibácsi”-t minden tekintetben tökéletesnek érzem, és nemcsak a minősége kiváló, és fontos a mondanivalója, de JÓ IS NÉZNI, igazán lehet élvezni minden percét. Sőt: segítséget ad a nézőnek ahhoz, hogy átvészelje a hétköznapi élet nehézségeit, a jelen bizonytalanságát. FELTÉTLENÜL NÉZENDŐ!!

Mindenki készüljön fel, hogy ezt az előadást – ha lesz rá módom – a továbbiakban más bejegyzésekben is emlegetni fogom.

Jaskó Bálint, Katona László és Jankovics Anna

Még híre-hamva sem volt a covidnak, amikor Vajda János már megírta az Operaház felkérésére legújabb operáját – ahogy a színlap tájékoztatójában is szerepel, saját ötletéből, Moliere „A képzelt beteg” című komédiáját és Bulgakov Moliere életéről szóló darabját némileg összefésülve, Várady Szabolcs librettista közreműködésével.

Az opera két részből áll, a felépítése arányos, a zenéről pedig egy meghallgatás után nem nyilatkoznék. Jó lenne most szórni azoknak a műveknek a címeit, amelyekből idéz a szerző (elég sok ilyen lenne), de remélem, hogy majd a zenekritikusok górcső alá veszik, akik jelen voltak ezen a bemutatón.

Biri Gergely, Horti Lilla, Bátori Éva, Hanczár György és Rácz István - a széken: Hábetler András

Ahogy a friss műsorhirdetésből kiderül, november 7-én és 14-én lesz két újabb előadás is, ezekre lehet jegyet venni – feltehetően a mától életbe lépő új szabályozással, amely csak azt engedélyezi, hogy minden harmadik széken üljön néző.

Drukkolok, hogy mire eljön a szombat, valaki csak rájöjjön a döntéshozók közül, hogy az egy háztartásból érkezők elkülönítése felesleges – de ennek a posztnak most CSAK az előadás a témája, így aki tovább kattint, az a premier kapcsán látottakról fog néhány benyomásomról értesülni.

Több, mint két éve készült erre a napra a székesfehérvári színház társulata, és az utolsó percben mégis el kellett, hogy maradjon.

Ez manapság papírforma, de azért minden egyes alkalom szörnyű. Az alábbi szöveget a sajtós próba után készre írtam, hogy majd azonnal kiteszem a premier után. Miután ma egy profi újságíróval (Bóta Gáborral) beszélgethettem a Klubrádió Művészbejáró c. műsorában, azt a tanácsot kaptam, hogy tegyem ki. Kiteszem, és nagyon drukkolok, hogy végre tényleg legyenek túl a premieren is - a két főpróba már megvolt.

Gáspár Sándor, Krisztik Csaba és Pálya Pompónia - 3. szín

Vannak esetek, amikor a színlapot feltétlenül érdemes jól elolvasni, sőt szerencsés lett volna még tovább tájékozódni, hogy mire ülünk be. Aki netán botor módon a „Gergye Krisztián Társulat”-ra vagy a Soharóza kórusra váltott jegyet, az akár meglepődhetett, és nem biztos, hogy mindenkit kellően – vagy az elvárásainak megfelelően – szórakoztatott el, ha nem hatott rá Magdalena Abakanowicz világa, amelyet benyomásaim szerint az alkotói csapat nagyon hűen tudott tolmácsolni.

Ezen a vasárnapon jártam először a FILC-ben, azaz Fischer Iván Lakásszínházában további 25 néző társaságában. Ez a nézőszám manapság teltházat jelent, ennyi ember tud biztonságosan leülni egy talán harminc négyzetméteres szobában. Az időpont abból a szempontból nem volt optimális, hogy éppen egybeesett a hely tulajdonosának és a BFZ-nek a vicenzai koncertközvetítésével, amelyről így lemaradtam.

Mérlegeltem a helyzetet, és győzött Dante.

Az esemény plakátja - Gyabronka József

Annyira nem gyakori, hogy egy rendező meg is írja a darabot, amit bemutat, ráadásul szinte azonnal sikerül módot ÉS megfelelő színészeket találni az előadáshoz.

Dettre Gábor előadását a CafE Budapest fesztivál keretében a KuglerArt Szalonban játssza Máhr Ági és Kolnai Kovács Gergely mintegy száz percben, és ami jó hír: ez az előadás nem egyszeri esemény, lesz folytatás, a „Lekváros keksz járvány idején” a tervek szerint nézhető lesz novemberben is. Ajánló következik.

Az előadás plakátja Máhr Ágival

A CAFé Budapest fesztivállal szövetkezve valósult meg az Örkény Színház új előadása, amelynek egy korai főpróbáján – vagy talán inkább teszt-előadásán – járhattam, még szeptemberben, egy hónappal a premier előtt, a Csapodárok és a Teljesen idegenek közötti szombat estémen. Azóta a bemutató megtörtént a tervek szerint, és manapság ez már szinte rendkívüli eseménynek számít.

A főpróba alapján már elég rendesen látszottak az előadás körvonalai, bár feltételezem, hogy a maradék idő alatt kisebb változtatásokat az alkotók végrehajtottak, feltételezhetően ezért is szervezték meg ezt a nyilvános előadást. Ajánlani ez alapján is nyugodt szívvel tudom, engem lekötöttek a látottak, csak azt sajnálom, hogy nem ültem le azonnal utána, hogy részletesen leírjam a látottakat, így most csak egy rövid figyelemfelkeltő bejegyzést olvashattok. (Ez alapján is eldönthető talán, hogy valakit érdekel-e a téma, vagy sem.)

A karantén alatt megírt Don Carlos bevezető fogadtatását olyannyira lelombozónak éreztem, hogy elhatároztam, hogy a darabról és konkrétabban Keszég László rendezéséről írt még hosszabb elemzésemet nem vesztegetem el, hanem a posztolással kivárom a pillanatot, amikor a színház műsorára tűzi a pótelőadásokat.

Aki teheti, nézze meg őket, ki tudja, mikor juthat legközelebb hozzá egy ÉLŐ Don Carloshoz – legyen tele a tervezett négy alkalom.

Cser Krisztián - Ádám Zsuzsanna - II. rész

Az előadások előreláthatóan november 18-24 között lesznek. Az, hogy tudok-e menni vagy sem, és lesz-e ennek a sorozatnak negyedik része, a jövő titka.