A FÉM Arts&Café a Váci utcában van és kellemes hely, ahova eddig már két jó élményem kötődött (De mi lett a nővel, Szénakutyák), így örömmel mentem a Dzson Meklén vagyokra is, amelyet Cziczó Attila, a színház igazgatója írt és rendezett. (Ez volt a héten a negyedik új magyar dráma – születnek színpadképes új művek a független szférában, ezt is muszáj észrevenni.) Előzőleg hosszan foglalkoztatott, hogy miről is szólhat, mivel a cím nem mondott semmit (ha ciki, ha nem – bevállalom), és még akkor sem mondott volna, ha a korrekt helyesírással a John McClain név szerepel benne.
Akiknek viszont már ez előhív korábbi élményeket, azaz nyilván szeretik vagy legalább ismerik a szuperhősöket, akciófilmeket, azoknak különösen ajánlom ezt a többrétegű, nagyon kellemes előadást, amely a film- és színházművészetről és a szórakoztatóiparról is szól, elsősorban pedig arról, hogy milyen veszélyek leselkednek egy tehetséges színészre ebben a közegben. A szó szoros értelmében is…
Ennél hosszabban kifejtve:










