Mivel idén még nem írtam Dinyés Dániel és Göttinger Pál operabeavató stand up-járól, gondoltam ez ne maradjon sokáig így, és megnéztem azonnal a legelsőt a 6Színben tartott sorozatból (ld. A rendező közbeszól). Most is teltház volt, minden a papírforma, egyben a törzsközönség várakozásainak megfelelően történt. Igen, ismeretterjesztésnek álcázott szórakoztatás ez (ahogy a rendező ezt önreflektív mondataiban el is árulta az új nézőknek bevezetője elején), amely három óra zenehallgatással kombinált nevetést jelent, és mindig kapunk közben néhány olyan mondatot is, amelyeket tovább lehet gondolni.
A rendező kezdte, és nem is gyengén: feldobott egy költői kérdést a boncolgatásra kijelölt opera kapcsán, amely valóban fontos lehet bárki számára: Miért rontjuk az életünket olyan rossz döntésekkel, amelyekről bárki (sőt mi magunk is) előre tudhatjuk, hogy ártani fog nekünk?
Természetesen bárki – akár most is – könnyen sorolgathatna olyan helyzeteket a saját életéből, amikor megkapta a figyelmeztető jeleket, belement szövevényes kapcsolatokba, elvállalt nem neki való munkákat, mondott igent nem helyett, vagy csak elindult esernyő nélkül, hiába látta, hogy az előrejelzés 70% esőt ígér. Természetesen sokkal jobb nekünk, ha egy dallamokban gazdag opera egyik szereplője lép tévútra, nem mi. Könnyebb azzal szembenéznünk, hogy szegény Don José egy váratlan impulzus hatására elkezdi a sodródást, és nem tud megállni a lejtőn még további két és fél felvonáson át sem. Figyelmeztetnénk, miközben tudjuk, mi is jó eséllyel beleesnénk (vagy már bele is estünk) egy ilyen csapdába.
Az est főszereplője Don José marad, és a kiinduló gondolat után az első részben Michaelával folytatott első beszélgetését vesézte ki először a produkció zenei vezetője és zongoristája, Dinyés Dániel, akinek ez a darab, illetve – mint most kiderült – konkrétan ez a kettős a kedvenc része. Apróra végigvette a teljes részletet, mielőtt Bordás Barbara és Tötös Roland elkezdte próbálni Göttinger Pál instrukciói alapján. Közben eszembe jutott, hogy a „rendes” operaelőadásokba beálló énekeseknek is mennyire jó lenne, ha a próbafolyamat részeként ennyire apróra végigbeszélné valaki velük a szerepeiket, mind zeneileg, mind színházi szempontból.
Az énekesek most is élvezték, hogy szerepeikre a megszokottól eltérő módon nézhetnek rá, helyenként nem is irigyeltük a tenoristát, ahogy többször is ráolvasták a szereplője gyengeségeit.
A közönség választhatott, hogy kit sajnáljon jobban: a Carmen által lenyűgözött Don Josét, akiről már ekkor sejthető, hogy nem lesz képes a továbbiakban racionális gondolkodásra, vagy a tapasztalatlan falusi lányt, aki „nincs is ott saját jelenetében” – mármint a férfi számára nincs, aki végig már a frissen megismert Carmenre gondol közben.
Egy jól megrendezett Carmen előadásban rendszerint drukkolni szoktunk Michaelának, ha rokonszenves az énekesnő, akkor duplán, de egy igazi Carmen jelenléte esetén mi is meg szoktuk érezni, hogy a fiatal lány helyzete esélytelen. Még ha tudjuk is mindezt, akkor is jó volt ennyire aprólékosan rálátni, hogy egész pontosan mi is történik.
Örültem, hogy az este folyamán a Carmen – Don Giovanni párhuzam is felmerült, ugyanakkor sajnáltam, hogy a torreádor nem került a boncasztalra. (Mindenki nem férhet bele három órába persze, és ez most Don José estéje volt.) Nyilván baritonfüggő, hogy Escamillót is csak egynek látjuk a Carmen által megszerzett trófeák közül, vagy netán éppen az igazi, aki hasonlóan szemléli az életet, és aki mellett akár hosszabban is ott lehet maradni.
A műsor előtt, amikor megtudtam, hogy a Carmen lesz a téma, én egy másik kettős elemzésére tippeltem volna, és azt vártam, hogy a két főszereplő döntéseiről lesz szó. Ehelyett az előadást lezáró párbeszéd került a fókuszba, az, amelyikben Don José semmivé lesz, miután nem bírja elviselni, hogy Carmen túllép rajta. A gyenge férfi és a kompromisszumokat nem ismerő, az élet szélsőségeit élvező nő kettősét néztük, amelyben Carmen szerepét Lusine Sahakyan énekelte. A játékot ő is élvezte, ahogy a kollégái is – mindhármuknak volt már korábbi beavatós tapasztalata, láthatóan laza próbának vették azt, amit a rendező laza próbának is akart beállítani.
Kíváncsi lennék, hogy hányan lesznek a jelenlévők közül, akik az Operaház műsorán március folyamán valóban szereplő – még viszonylag friss, modernizált replika rendezésben futó – Carment majd meg is szeretnék ezek után nézni. Alig van már jegy rá, ennek sosem kellett reklám, bármilyen szereplőkkel és beállításban megtelt. A siker titka nyilván a fordulatos történet, a nagyformátumú címszereplő vonzereje és Bizet dallamaiban keresendő.
Az más kérdés, hogy a nézők akárhány megnézés után akár csak egyszer megfogalmazzák-e az egyik/a legnagyobb tanulságot Don José sorsát látva: semmilyen kapcsolat nem működhet önfeladás árán, rövidebb, vagy hosszabb kínlódás után úgyis véget kell érnie. Ha fáj, ha nem, azt is egyszerűen tudomásul kell vennünk, ha valaki nem (vagy már nem) szeret, és menni tovább a magunk útján, a célszemély megölése nem jó megoldás. Ez biztosan megtanulható a Carmenből, amely csak egy azon operák közül, ahol a csalódott szerelmes féltékenységből elpusztítja szerelme tárgyát és/vagy a szerencsés vetélytársat. Akár erre az egy mozzanatra is egész operabeavató-sorozatok épülhetnének.
De annyi más elem is kiragadható az operákból, évtizedekig folytatható „A rendező közbeszól” sorozat. Várjuk a folytatást.
Ps. A képek a Delta Produkció Fb-oldaláról származnak.
ps. Azóta jártam a Dumaszínházban is, láttam kifejezetten stand up-nak készült műsort, amely nagyon jó is volt. Ez az Operabeavató még talán azt is felülmúlná, ha azt mérné valaki, hogy hányszor neveti el magát a közönség közben, a két műsorvezető egészen zseniális. Érdekes lenne egyszer egy valóban nem operára beállított közönséggel szembesülniük - szerintem őket is meg tudnák nyerni.
