„A hatodik napon” jó választás volt arra, hogy 2022 első színházi élménye legyen, pont hat napnyi színházi szünet után január hetedikén. (Ha már a szokásos újévi Teremtést (a Müpában) kihagytam.
Az előadás szünet nélküli, 90 perc hosszúságú, és mi Jánossal nagyon szerettük mindketten. (12-es karika van az előadáson, de ő már 13 éves.)
Mohai Tamás, Járó Zsuzsa, Alberti Zsófia, Karalyos Gábor, Szacsvay László és Mertz Tibor
Részletesebb ajánló:
„Kamaraszínpadokon is sikerrel játszható” - áll Szakonyi Károly szinopszisának lezáró, 12. sorában ez a megállapítás, bár eredetileg a „nagy Madáchban” került színre 1978-ban. Bessenyei Ferenc (apa), Psota Irén (Teréz), Almási Éva (Ditke), Bálint András (Bandi), Horesnyi László (Béla) és Dózsa László (Elek) játszotta a hat szerepet, és ez a névsor még most is impozánsnak tűnik.
A Rózsavölgyi színlapjának ajánlójával egyet lehet érteni: a darab láthatóan nem avult el, az emberi viszonyok a menet közben eltelt több mint negyven év alatt nem változtak, de a színházi közeg nagyon. A Madáchban ez a mű most már biztosan nem kerülhetne színpadra, de más nagyobb színházban sem. A Szalon intim közegének viszont nagyon jól áll. El tudjuk képzelni, hogy mi is a bemutatott Balogh családba tartozunk.
Az október végi bemutatót Szakonyi Károly 90. születésnapjára időzítették, és azóta nem volt sok előadás, de januárra és februárra már négy újabb időpont is ki van tűzve, aki kedvet kap, most még ezekre bejuthat.
A bemutató kapcsán olvasott interjúkból tudom, hogy a színpadi szöveget kisebb mértékben átigazították (nyilván Hárs Anna dramaturg közreműködésével), hogy minél kevésbé érezzük porosnak. Feltehetően nem lehet igazán nagy a változtatás, és pláne nem lényegi: egy családi születésnapozást látunk, amelyen a beszélgetés nem megy túl mélyre, senkinek nincs igazán ideje, ereje, igénye a másik felé fordulni, már csak azért sem, mert a saját élethelyzetének a nehézségei felőrlik az energiáit. Elhangzanak ugyan olyan mondatok, amelyekből arra következtethetnénk, hogy a többiek felé nyitna a szereplő, de tettek nem követik a kimondott szavakat. (Vagy amikor követné, akkor nem talál viszonzásra. – A cselekmény lényeges fordulatait nem szívesen árulnám el, minden könnyen megérthető.)
Egyedül vagyunk, a tényleges összekapcsolódás lehetetlen, a család csak egy laza keret, nincs megtartó ereje, nem melegít a többiek közelsége.
Az előadásból ezek a nem túl optimista gondolatok és érzések áradnak tanulságként, és mivel még van egy író szereplője is, a Szakonyi Károly életrajzát nem ismerő mezei néző is feltételezheti, hogy a szerző saját élményeiből (is) meríthetett.
Az előadásnak valóban nincs túl látványos cselekménye – a családfő 75. születésnapjára meglátogatják a gyermekei, egyikük házastársa, illetve egy másiknak az alkalmi partnere, és feltehetően nem maradnak sokkal tovább, mint amennyi ideig mi is látjuk őket. Hiába van szombat (a hatodik nap), a legtöbben gyorsan szeretnének átesni a köszöntésen és visszatérni a saját életükbe. Sok szempontból emlékeztet a Csehov színművekre, illetve Sarkadi Imre Elveszett paradicsomára is, bár ettől semmilyen rendkívüli eseményt ne várjatok.
Dicső Dániel rendezése eléri, hogy a látottakkal összevessük a saját életünket, de persze nézőfüggő, hogy kire miként hat majd: felismer-e benne valaki riasztó azonosságokat, vagy esetleg még az itt bemutatott élet is túl szépnek tűnik. Nekünk jó élmény volt belemerülni a történet hangulatába annak minden szomorúsága ellenére is.
Ez elsősorban a színészeknek köszönhető, akiket Szászi Petra zeneszerző és a látványt tervező Enyvvári Péter, Zubor Kata támogatott a minimalista, de mégis kifejező díszlettel. A Cselényi Nóra által választott ruhákra ránézve azonnal látható, hogy ki kivel tartozhat leginkább össze a jelenlévők közül. Az előadásban szereplő egyetlen házaspár esetén talán a legnyilvánvalóbb a teljes egység, és a többiektől való legnagyobb távolság is. Ugyancsak az öltözékek mutatják meg, hogy a másik (átmenetinek tűnő) kapcsolatban lévők között szintén kicsi a távolság, áthidalhatónak tűnik. (Az apa és a kisebbik lánya is közelebb áll egymáshoz, ezt is szintén leszűrhetjük, a mellékelt fotókat érdemes ebből a szemszögből megnézni. Egyedül Bandi, az író lóg ki egészen…)
Visszatérve a szinopszishoz, amelyet nyilván a szerző készített saját darabjának ajánlására: „egy idős színésznek ad lehetőséget árnyalt, nagy alakításra, míg további öt szerepében jó karaktereket kínál”.
Ennek az előadásnak kétségtelen vonzereje, hogy Szacsvay László a manapság a Katonában jellemzően kisebb szerepekben tündöklő színész most végre kapott egy főszerepet, amely egészen neki való. Csak egy évvel fiatalabb a szerep életkoránál, még ez is stimmel, látjuk benne az egészen önálló öregembert, aki ugyan panaszkodik amiatt, mert gyerekeit ritkán látja, de jól elvan a saját közegében, egyáltalán nem vágyna arra, hogy bármelyik lánya irányítása alatt éljen.
Ahogy elnéztem, egészen igazinak tűnt, és nem éreztem erre találónak az „alakítás” megnevezést, viszont ez az előadás is azt húzza alá, hogy Szacsvay László még most is kitűnő állapotban van, egyértelműen kihasználatlannak tűnik színészi kapacitása, bár lehet, hogy éppen az a hosszú élet titka, ha valaki nincs túlhasználva. Hátha előbb-utóbb kinézhet neki a hazai pályán is egy jelentős szerep, ezt remélem. Nagyon jó volt nézni rövid jeleneteit is legutóbbi bemutatójában, az Apák és fiúkban. Az előadás közben a Katona Lear királya is eszembe jutott, és az, hogy miként tevődtek volna át a hangsúlyai, ha történetesen rá merik osztani Szacsvay Lászlóra. Ezzel a darabbal is lehetne párhuzamot vonni, de itt egy olyan családapát látunk, aki nem szedett össze nagy birodalmat, van egy fia is, nemcsak lányai, és jelentősen okosabb annál, hogy más irányítása alá helyezkedjen tartósan, így nem is kell csalódnia.
Lehet, hogy a szerző egyértelműen egy központi szereplőben gondolkodott, de nekem azért is jutott eszembe Csehov, mert ahogy az ő darabjaiban, itt is minden szereplő sorsa érdekessé válik, és az apáénál kicsit sem éreztem kevésbé jelentősnek az előadás majdnem egészében jelenlévő Teréz (az idősebb lány), azaz Járó Zsuzsa szerepét. Érezhető, hogy a családi összejövetelen ő vette át (talán a már meghalt anya) központi szerepét, ő az, aki hivatottnak érzi magát az irányításra, aki nem veszi figyelembe apja igényeit, jobban akarja tudni, hogy annak mire van szüksége. A születésnapra feleslegesen megvett tárgyak (a papírdobozok színe az ő ruhájához illik!) is éppen ezt jelzik. Áttételesen, de azt is kifejezik, hogy ebben a családban senki nem azt kapja, amire valóban szüksége van.
Nem lehet véletlen, hogy a legvalódibb beszélgetés az ünnepelt és a feleségének asszisztáló, kevésszavú Béla között jön létre, bár eközben is megfigyelhető, hogy az após (feltehetően sokszor elmondott szövegét) a veje némán hallgatja, és közben leginkább egy újabb feles kitöltésére gondol. Béla nem véletlenül lett igazgató, ő az, aki még viszonylag tekintettel tud lenni mások szükségleteire, a saját problémáját mindössze egy mondatban említi, kifejtésre nincs módja, de nem is erőlteti.
Mertz Tibor szintén jól járt a szereppel, alig kellett szöveget tanulnia, mégis az ő reakcióit néztük, érdekessé tud válni pusztán metakommunikációja által is. Ennek a családnak ő az egyetlen stabil kívülállója, aki nagy türelemmel, felesége nehéz természetét elfogadva van jelen. Nem derül ki, hogy elkerülhetetlen sorscsapásként tekint-e az őt elöntő szóáradatra, vagy kényelmesebb számára a passzivitás – láthatóan a csendes, figyelmes támogatás az erőssége. Nem csodálkozunk, hogy akár a rájuk eső örökség feláldozása árán is örömmel venné, ha valaki más megoldaná apósa felügyeletét, és minél kevesebbszer kellene kijárnia hozzá. A körülményekhez képest még így is pozitív a hozzáállása, és az előadás egyik legszerethetőbb karakterévé válik. (Akiben ezt látva a „több Mertz Tibort akarok nézni” gondolat ébredne, azoknak van lehetősége ugyancsak a Szalonban az „Intim vallomások”-ban megtekinteni, vagy meghallgatni egy kétszereplősben, a „Maggie és Lillemore”-ban Bezerédi Zoltán oldalán, amikor kedvére kiszövegelheti magát.)
Karalyos Gábor az írót, Bandit játssza, aki több házasságon ment keresztül, érzi, hogy nem képes megállapodni. Az ő helyzete sem mondható stabilnak és megnyugtatónak, de mivel elismert író és férfi, miatta nem aggódik senki, és fel se igen merül, hogy neki is lehetnek mélyebb problémái. Ez a születésnapi találkozás őt érinti meg legkevésbé, róla tudunk meg a legkevesebbet, kicsit azt éreztem, mintha rezonőrként lenne jelen némileg a háttérbe húzódva. Néhány odavetett mondatából átérezhetjük, hogy milyennek látta 1978 táján Szakonyi Károly saját helyzetét, milyen reakciókat kaphatott a környezetétől; amikor megtudták, hogy híres író, akiről mindenki tudott, de kevesen olvasták ténylegesen.
Alberti Zsófia az elnyomott kisebbik lány, Ditke szerepét kapta, aki 35 körüli, folyamatosan dolgozik, elérte a függetlenséget, amire mindig törekedett, de nem ment férjhez. Egészen biztos, hogy ebben a kérdésben jelentős különbséget jelent, hogy közben eltelt 44 év, manapság lehet, hogy az állandó partner hiányát az orra alá dörgölnék valakinek, de azt biztosan kevesebben magyaráznák neki, hogy most már muszáj lenne férjhez mennie. Látjuk, hogy nem lenne esélytelen, ha a családja olyan nagyon nem akarná ebben támogatni, szemlátomást jól kijött a vele érkező Elekkel. (Lsd. kettejük ruházatát, ahogy már kiemeltem, ez összeillik.) Ditkéhez nem színes papírdobozok illenek, hanem a jellegtelen kartondoboz, amely nincs elegánsan csomagolva, de sokkal nagyobb értéket rejt, amelyet nem is látunk meg végül, és az ajándékozottnak erre sincs szüksége. (Én az előadásnak még ebben a mozzanatában is jelképet láttam.)
Mohai Tamás fiatalembere, az említett Elek nem tűnik még késznek a megállapodásra, és mi nézők rögtön fel is ismerjük, hogy a család téved, amikor vőlegényt vél benne felfedezni, és eltúlzott örömmel fogadják. (Az én fiam legalább ennyire örült, hogy láthatja – én csak Járó Zsuzsát harangoztam be neki előre, akit nagyon szeretett a 23 percben is, Mohai Tamás az este bónusz meglepetés ajándéka volt számára is. Mint kiderült, ezzel a történet dramaturgiájához is igazodtam.)
2022.01.07 - előadás előtti szelfi
A játszókat nézve úgy tűnt, hogy élvezik ők is a jó feladatokat, és még jobban fogják nemsokára, amikor nem lesz egy hónap szünet két előadás között, ahogy legutóbb.
A darab címére csak egy ponton történik utalás, amely feltehetően mindenkinek a Bibliát, illetve a teremtés hatodik napját juttatja eszébe, amely az ember létrejöttével végződött, és amely után elvileg ünnep és pihenőnap következhetne. Az, hogy ez a szereplőknek valóban hozhat-e megnyugvást, kérdéses. Annyira viszont mégsem erős a nyomasztás, hogy mi ne a jó színészi alakításokra és a kellemes estére visszagondolva nézzünk a több szempontból ígéretes hétvége felé, amely remélhetőleg tartogat számunkra további nagy közös élményeket is...
Ps. A fotók a Rózsavölgyi Szalon FB-oldaláról származnak, Kallus György és Molnár Miklós készítette őket
