Mezei néző

A Radnóti legújabb bemutatójának ötödik előadásán jártam, annak kapcsán írom ezt a nyomhagyó bejegyzést.

Jellemzően főpróbát nézek, vagy ha nem, akkor elhalogatom a megtekintést, de ezúttal siettem – nem véletlenül. Több ismerősömtől hallottam ugyanis ezt a mondatot különböző variációkban: „ez lesz az új 10”. (Aki a színház előadásai iránt érdeklődik, azoknak nem kell ezt elmagyarázni, Székely Csaba 10 című darabja a bemutató óta várólistás előadás, még most is nagyon időben kell kapcsolnia annak, aki jegyet szeretne rá – és ez igaz a tatabányaiak produkciójára is.)

Most már két hete gondolkodom azon, hogy mennyire igaz ez a kijelentés, és miként hatott rám ez az előadás, amelyről röviden azt mondanám, hogy feltétlenül érdemes megnézni. (A színház honlapján jelenleg júniusra van még néhány jegy, akit érdekel, annak most azonnal lépnie kell, mert semmi garancia, hogy még holnap is lesz.)

Praktikus információ: három és fél órás előadás ez egy szünettel, de nem érezzük ennyire hosszúnak (egy kicsivel azért több, mint amennyi épp optimális lenne – az én észleletem szerint, de ezzel lehet akár vitatkozni is, nem vagyunk egyformák).

Ennél bővebben kifejtve:

Teljesen más élmény ötven körül Csehovot nézni, mint annak idején, amikor még gimnáziumi kötelezőként először került a kezünkbe. Muszáj szembesülnünk (többek között) Ványa bá életközepi válságával, de a Thália Színház a maga részéről mindent megtesz, hogy a szerzői instrukcióknak megfelelően komédiának IS nézhessük a történetet, és az előadás után ne zuhanjunk azonnal mély depresszióba, miután szükségszerűen átgondoltuk saját életünk zsákutcáit is…

Czakó Julianna, Görög László, Csarnóy Zsuzsanna, Martos Hanga, Bede-Fazekas Szabolcs, Szervét Tibor és Szabó Győző

Szombaton két második előadáson jártam, de ez a bejegyzés csak az Orlai Produkció friss bemutatójának hagy nyomot, amelyet Tasnádi István írt és rendezett négy kitűnő színészre, László Lilire, Pataki Ferencre, Péterfy Borira és Schruff Milánra. (A Pinceszínház délutáni Médeia-beavatójáról már kiposztoltam az ajánlómat.)

A praktikus tudnivalókról: a Jurányiban ezúttal helyre szólnak a jegyek, nyolcvan percig tart az előadás szünet nélkül.

A Pinceszínház előterében gyülekezünk, és szinte észre sem vesszük, már elkezdődik a beavatás.

Karsai György értekezik a mitológiai történetről, beszél előzményekről és közben megemlíti, hogy az országban jelenleg ötféle Médeia előadás látható – a téma nagyon is aktuális. Ennek köszönhetően tudom meg, hogy március közepén Pécsett is volt egy új bemutató, de szintén szóba kerül a Nemzeti Színház évek óta futó produkciója Szűcs Nellivel.

Be kell ismernem, pont most annyira nem vágytam magára a történetre, de ebben az évadban korábban sem, mégsem tudtam ellenállni két kísértésnek: egyaránt tökéletes Médeiának bizonyult a MET bemutatója (Cherubini operája), majd januárban a Katona új produkciója. Utóbbi a Sufniban látható, Pálos Hanna talán eddigi pályája legjobb alakítását nyújtja nekünk Bányai Kelemen Barna oldalán. (Nagyon megérdemelné, ha az évad legjobb három női főszereplője közé beszavaznák a kritikusok.) Mindkettőnek egy tavalyi emlékképpel kellett megküzdenie, mégpedig a KV Társulat Médeiájával, a címszerepben Száger Zsuzsannával.  A 6Színben április 26-án lesz megint, így aki a beavatás hatására lendületbe jön és szeretné, mind a négy jelenleg aktív pesti Médeiát összemérheti. 

Aki csak egy Médeiát akar, választhat kedve szerint. Már csak az a kérdés, akarunk-e ezzel a történettel igazán szembesülni, nem félünk-e, hogy túl könnyen találunk párhuzamokat a saját életünkből vagy a környezetünkből.

A Barbárglamour után még a múlt héten visszamentem a 6Színbe, mégpedig egy gyerekdarabra, amelyet a Holdvilág Kamaraszínház adott elő. (Négy független előadás kapott lehetőséget a bemutatkozásra a színház támogatásával, és ez volt az egyik közülük.) Erről, azaz Tök Magda kalandjairól következik most egy rövid ajánló.

A 6Szín lényege a befogadás – minél jobban megnehezedik a független társulatok helyzete, annál többet számít annak a kevés helynek a létezése, ahova még oda lehet menni egy-egy projekttel. Éppen emiatt nagyon sokféle a műsor, így kerülhetett szinte egymás mellé színházi naptáramban a Dumaszínház új projektje – Bödőcs Tibor előadásában a „Barbárglamour” – és a Holdvilág Kamaraszínház gyerekelőadása a „Tök Magda kalandjai”.

Legyen szó először a Barbárglamourról:

A Freeszfe vizsgái idén Csehov szövegekre építenek és a Pinceszínházba települtek ki. Február 18-19-én a Medvével kezdtek, majd jött a Sirály március 4-5-én, és még vár ránk a 6-os számú kórterem (március 19-20) is. Mindegyik projektben részt vesznek már befutott színművészek is a hallgatók mellett, így nagyon szerencsés módon a diákoknak nem kell náluk jelentősen idősebb karaktereket alakítani, és a színészek is eljátszhatnak néhány olyan jó szerepet, amely esetleg elment volna mellettük.

Már a kiírás alapján is érdekes vállalkozásnak ígérkezett a Bábszínház Dekameronja, amely nem Boccaccio művét veszi alapul, pusztán utal rá: a két mű közötti egyik közös pont, hogy egymástól különálló történetek sora (és nem 100, csak 10), és a keletkezésükre ugyanúgy egy-egy járvány volt hatással.

A bemutatón számos neves kritikus jelen volt, akik majd bizonyára alapos elemzéseket írnak az egyes jelenetekre is kitérve, én viszont inkább a gyors AJÁNLÓt választottam ezúttal, tekintve azt a tényt, hogy még mára is maradtak jegyek. (Ahogy elmegy a híre, később már nem lesz ilyen egyszerű bejutni rá…)

Hetedik történet | Gimesi Dóra: O. hazatér továbbáll (nekem ez volt a kedvencem)

Hallottam már korábban is a FÜGE és a Pagony Kiadó közös projektjéről, amelynek a keretében a kiadó mesekönyveiből színészpárok készítenek gyerekelőadást, de még egyiket se láttam.

Ezúttal nekem Tandori Dezső neve és az előadás leírása jelentette a mézesmadzagot, amelynek nem tudtam ellenállni.

Az RS9 nyolcvan perces előadását még 2021 szeptemberében mutatták be, így ebben az esetben „mindössze” másfél év csúszást szedtem össze, mire ezen a vasárnap estén eljutottam rá. Ehhez képest az a tény, hogy az ajánlót majdnem két héttel később posztolom, egészen lényegtelen (egyéb csúszásaimhoz képest feltétlenül - ld. A hosszú élet titka nemrég) - már csak azért is, mert repertoárelőadásról van szó, és havonta egyszer rendszerint megnézhető lesz még évekig. A következő alkalom március 23-án lesz, ha valaki kedvet kapna hozzá.