Nagyon ritkán mentem ennyi kétség között előadásra: különösen kellemetlen munkanap utáni fejfájással, zuhogó esőben törött esernyővel. De bíztam a színészekben, a darabban és Valló Péter rendező neve is jó estét ígért, így reméltem, hogy majd kiránt az előadás a gödörből.
Ha nem ez történt volna, most nem írnám ezt az AJÁNLÓt. A színházban megszáradtam, az előadás hatására a fejfájásom is elmúlt.
Brasch Bence - Brick, a sportoló
Ahogy a hétfői Egerek és emberek-ről, most a Macská-ról is csak azt mondhatom, hogy színészcentrikus, nézőbarát, „lassú” színház ez. (Aki pörgős színházat szeretne, az most már választhatja a közben elkészült Pinokkiót is.) Lehet élvezni az eredeti történetet, amely teljes mértékben megmaradt a saját korában (nem vesz elő senki mobilokat – manapság ugyanez a történet egészen másképp nézne ki.)
Steinbeck darabja után előreugrottam az 1950-es évekbe, a nagyon szegények világából a nagyon gazdagokéba. Most a szereplők nem egy kicsi házikó megvásárlásáról álmodnak, hanem 12 ezer hektár megöröklése forog kockán. Nem merül fel, hogy a két testvér egyformán osztozik rajta majd, az apa most is a fiatalabb, a kedvenc – egykor élsportoló - fia felé hajlana, de Brick személyes válságban van, már a sport se érdekli, és nincs gyereke sem. Az idősebbnek, Goopernek viszont van öt, és van is szakértelme a birtok igazgatásához… De nemcsak az apa-fiú viszony és a testvérféltékenység van terítéken, de a párkapcsolatok működésképtelensége is. (Legyen ennyi elég a történet vázáról azoknak, akik esetleg nem tudják azonnal, miről van szó,)
Big Daddy: Hegedűs D. Géza
A Macska a forró bádogtető-n Pesti színházbeli előadása 37 évvel az első megnézése után, kellemesen megnyugtató hangulatot árasztott, felülírva a felvetett problémákat is, mégpedig azért, mert láttam benne szeretetteljes megnyilvánulásokat: a szereplők közül nem is egy komolyan igyekszik valakihez közelebb kerülni. Ennek a lehetetlensége az, amiről szól a darab, de a szándék mégis ott van.
Az előadásból áradó melegséget az érezheti át különösen, aki látta az idén született Skorpiót (Kerékgyártó István új drámáját a Belvárosi Színházban, amelyet az Orlai Produkció mutatott be). Abban is egy zsarnok apa és fiai konfliktusát látjuk, de szeretetnek nyoma nincs a történetben, így nem is lesz különösebben érdekes, hogy kivel mi történik – nem kezdünk el igazán kötődni sem az apához, sem a fiaihoz. Lehet, hogy hetven év alatt tényleg ennyire kihűlt a világ?
Ebben az előadásban lehet szeretni még az erőszakos családfőt is, akit Hegedűs D. Géza játszik, aki 35 éve még a kedvenc fiú volt Az ügynök halálá-ban, -amely a hozzá fűződő legelső élményem. Ugyancsak együtt lehetett érezni a nem kicsit idegesítő Big Mamával – Igó Évával -, aki szintén sok mindenben hibás, de férjéhez való ragaszkodása miatt végül vele is rokonszenvezünk.
A kedvenc fiút, Bricket fénykorában sajnos nem ismerhettük meg, most egy trauma hatására szinte néma, elmerül saját világában. Szülei és felesége mindenáron meg akarják menteni – bennünk pedig felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e bárkinek lényegi segítséget adni akarata ellenére. Bricknek talán csak olyan kevés a szövege, mint az epizódszerepeket játszó Zoltán Áronnak (tiszteletes) és Gados Bélának (doktor), de majdnem folyamatosan a figyelem központjában van – vagy róla beszélnek, vagy hozzá. Brasch Bence igazi sportoló is, épp ez az előadás volt az utolsó színpadi fellépése a négy nappal későbbi Sztárbox döntő előtt, amelyre több százezer ember várt, és őt tekintették a teljes mezőny legjobbjának. A mérkőzést meg is nyerte, beigazolta az előzetes várakozásokat. Belinkelek ide egy áprilisi interjút, amelyben erről a szerepéről és a boxolásról is beszél – látszik, hogy már akkor is folyamatosan készült, rengeteg munka van a látszólag könnyen megszerzett kiütéses győzelem mögött. Milyen jó lenne, hogy akik nézték, drukkoltak neki, most ÉLŐben is látni akarnák, és megrohannák a Vígszínházat a braschbencés előadások miatt. Ebben majdnem végig színen van, amikor éppen nem szól semmit, akkor is erős a jelenléte, HAHÓ! Könnyen elhisszük neki a foci-mániát és azt is, hogy képtelen a váltásra, barátja (egyben csapattársa) halála óta végképp elszigetelődött és tehetetlen – nem próbál jobbnak, vagy boldogabbnak tűnni, mint a többiek, akiknek a látszat fenntartása is számít. Az apai mintát követi ösztönösen – a feleség nem válhat igazán fontossá számára, csak eltűri a jelenlétét. Ez ellen küzd Maggie, „a macska”, érezhetően reménytelenül.
Maggie, a macska - Szilágyi Csenge
A néző eldöntheti, hogy neki melyik a rokonszenvesebb magatartás - a címadásból is láthatóan a szerző a küzdő felet támogatja.
Szilágyi Csengét nemrég az Amadeus-ban nagyon szerettem, kiemelkedően erős alakítás volt az övé, így komolyan motivált arra, hogy pótoljam az eddig kihagyott előadásait. Ez csak az első lépés volt...
Beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, lehetett neki drukkolni, annak ellenére is, hogy az ő gyenge pontjai sem maradtak rejtve. (Minden elnyomott nő sokat beszél, ezzel kompenzálunk?)
Ebben az előadásban még az ellenérdekelt pár, Gooper és Mae sem válik igazán ellenszenvessé – a saját igazukat érvényre tudják juttatni.
Telekes Péter és Radnay Csilla
Akár meg is sajnálhatjuk az idősebb, senki által nem szeretett fiút – Telekes Pétert - szomorú gyerekkoráért, akinek egy-egy durva gesztusa elárulja, hogy mégis az apja fia, de mivel nem ő a kiemelt szereplő, nem tudhatjuk meg, hogy mi zajlik a színfalak mögött, amikor a Radnay Csilla által játszott feleséggel kettesben maradnak.
A címemben miatta használtam többesszámot, mert bár a darab csak a fiatalabb, az apja által szeretett fiú feleségét emeli be a címbe, hasonlóan erősnek éreztem az ő harcát is a várható örökségért és férje elismertetéséért. Nem lényegtelen különbség persze, hogy Maggie a házassága helyreállításáért is küzd, sőt számára az az elsődleges.
Nemcsak a darabban szereplő Big Daddy érzi soknak, ha öt gyerek nyüzsög körülötte, a rendező is beérte kettővel, akik nem tűnnek igazán kibírhatatlannak, inkább helyesek, bár inkább civil hatást keltenek (pont ahogy a cuki kiskutya a budaörsi előadásban).
Kívánom, hogy menjen hosszan még a darab, legyen tele a színház minden este, akár olyanokkal, akik ki akarnak kapcsolódni saját napi konfliktusaikból, és inkább szerethető színészek által játszott veszekedéseket néznének, amelyek viszont két és fél óra után egy szép nagy tapssal garantáltan véget is érnek.
PS. Személyes visszatekintés, az előadás apropóján
Néhány mondatra úgy vártam, mint Brick a kattanásra – már sokszor találkoztam a történettel, így most a korábbi alkalmakra is visszagondoltam. Nagyon erős emlékképek után estem be szerdán a Pestibe, ahol már korábban is láttam a darabot (2000.03.06.) Annak ellenére, hogy ezt is erős előadásként tartom számon, az igazi, meghatározó élményem mégis 37 évvel ezelőtti (1986.12.29.), amikor a Várszínházban Esztergályos Cecília, Trokán Péter, Tábori Nóra (a Vígből kölcsönözve) és Kállai Ferenc játszották el. Esztergályos Cecíliát ezek után csak tavaly láttam színpadon (Császármorzsa – 2022.10.06.), de ennek az egy estének az emléke nagyon erősen bennem maradt, talán azért is, mert addigra már ismertem a szerző teljes életművét, és gimnazistaként erősen vonzottak az amerikai naturalisták általában is. Akkor még messze voltam attól, hogy derűsen kellemes színháznak fogjam ezt fel.
PS.2. A bejegyzésben Dömölky Dániel képeit használtam fel, a színház Facebook oldaláról.
