A Tulipán nézendő előadás, jól járunk vele. Aki például látta a KV Társulat korábbi produkcióit – (én nem láttam mindet, de amit igen – ld. Terike és Irén, Médeia – az igazán tetszett és emlékezetes volt), annak önmagában a hírnél nincs többre szüksége. Május 22-én lesz a második előadás az RS9 Színházban, amelyre minden jegyet már el is adtak.
Ennél részletesebb ajánlót írtam azért, sok ülésben, nem kis csúszással: ahogy a dátumból látszik, már több, mint egy hónapja láttam. A késlekedés egy dologra jó: most elmondhatom, hogy még mindig gondolok rá, nem halványodott el. Nagyon szerettem, egy percig nem merült fel, hogy ne írjak róla ajánlót, bár a körülményeim az utóbbi hónapokban nem támogatták nagyon a blogírást, sőt a képfeltöltés akadozása még egy plusz hetet elvitt.
Száger Zsuzsanna, Csábi Anna és Urbanovits Krisztina