A Roletti-vel én is úgy voltam, ahogy a darab egyik szereplője: hosszan vágytam rá, és mindeddig nem kaphattam meg, mert mindig közbejött valami.
Vinnai András darabját most már több, mint két éve játssza Jankovics Péter és Szabó Zoltán, és remélhetőleg még nagyon sokáig fogják is. Aki nem várólistáról szeretne bejutni esetleg csak egy pótpárnára, azoknak javaslom, hogy már most vegyék meg a jegyet a következő, febr. 6-i vagy a március 7-i előadásra – a Jurányi Kamaraterme nem túl nagy, hamar elfogynak a helyek. Mindenkinek szívesen ajánlom, nemcsak azért, mert sokat lehet nevetni, és aztán van min elgondolkodni (ezt viszonylag sok előadásról elmondhatnánk), de a produkció formanyelve erősen szokatlan, önmagában ennek is felvillanyozó hatása lehet ránk. („Lám, mire is képes két színész önmagában, ha nincs pénz díszletre!”)
Az előadás ellene megy a trendnek: kétfelvonásos, 140 perces, szinte teljesen nélkülözi a látványelemeket, nincs díszlete, kellékei – de van világítás, két barna pulóveres-mackónadrágos férfi, és van a folyamatos hangkulissza: zörejek, zene és beszédhangok is, amelyekből a képzeletünkkel így is fel tudjuk építeni a hétköznapi helyzeteket és színhelyeket, egy panelház liftjét, nyolcadik emeletét, kocsmát és akár egy erdőt is. Pantomimmel kifejezve már az is kalandnak néz ki, ha belépünk egy ajtón, felmegyünk a lifttel vagy éppen bekopogunk a szomszédhoz egy imbuszkulcsért. (Olyan nagyon nem akarnám leszpoilerezni a történet minden részletét, nem sorolom tovább, mi az, amit el kell képzelnünk.)
A darab 33 jelenete két, nemrég magára maradt férfi megismerkedéséről és barátságának történetéről szól. Tele van a legköznapibb és így legismerősebb szituációkkal, amelyhez minden néző kapcsolódhat.
Már régóta közhelyszerű megállapítás, hogy nemigen lehet „csak” barátság férfi és nő között, de ez az előadás tovább megy, két férfi tisztán barátinak értelmezett viszonya is könnyen gyanúba kerül: nemcsak a külvilág, de maguk az érintettek is kételkedni kezdenek abban, hogy nem sodródnak-e bele éppen már egy szeretői kapcsolatba. Ha két férfi belemegy az "olajos csúszka masszázsba", abból veszélyek származhatnak...
Mi nézők a teljes jelenetsorral szembesülve persze mindezt tovább is gondolhatjuk, és eljuthatunk akár egészen oda is, hogy kétségbe vonjuk: egyáltalán összekapcsolódhat ilyen mélyen két ember hosszabb távon - annak ellenére, hogy menet közben nagyon sokat nevetünk az előadás formai megoldásain és szellemes szövegén.
A cselekmény fordulópontjáig a két jelenlévő színészt is csak felvételről halljuk, így tőlük még a megszokottnál is nagyobb pontosságot kíván meg a rendezés: szinkronizálják saját magukat, miközben eljátsszák még a körülöttük lévő teret is. Ez a megoldás önmagában is poén, bár nem kerüli el a figyelmünket az sem, hogy milyen sok nehézségen keresztül bontakozik ki ez a barátság, és mennyire törékeny.
Bútorszállítás a nyolcadikra (ha az ágy nem fér be a liftbe)
A hangkulissza része 15 további színész is, akik közül a legfontosabb szerepe Kocsis Gergelynek van narrátorként, de megmarad emlékezetünkben Lázár Kati szomszédasszonya, akivel a liftnél találkozunk össze. További "hangtulajdonosok", akiknek a felismerése feladja a leckét a nézőnek ( én nem mindenkit tudtam beazonosítani de ez persze nem befolyásolta az élményt): Adorjáni Bálint, Andrássy Máté, Bartos Gabriella, Bata Éva, Bereczki Zoltán, Gigor Attila, Herczeg Adrienn, Janklovics Péter, Juristovszky Sosa, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos Vera, Szakács Zsuzsi és maga a rendező, Vinnai András.
A sikernek kétségtelen része a szellemes szöveg, a vizuális hatások pótlása pantomimmel és maga a hangkulissza, de a legfontosabb tényező mégis maga a két játszó, akiknek már az előadás elejétől elkezdünk drukkolni. Mindketten szerethetőek, a zárkózott kutyakiállítási bíró Jakab – Jankovics Péter – és a szigetelés-technikával foglalkozó, segítőkész János – Szabó Zoltán is. Ezeket a figurákat óhatatlanul azonosítjuk a színészekkel, az összes elidegenítő effektus (a jelenetek számának bemondása, az előadás játékstílusa) sem tudja ezt megakadályozni, még akkor sem, ha például Jankovics Pétert nemrég láttuk egy másik előadásban (ahogy például én két hete a Dehogy van jól-ban).
Fontossá válnak számunkra, és mivel szinte azonnal belülre kerülünk a történetükbe, még jó is, hogy igazán kis lépésekben haladnak előre.
Előadás után mindenki átgondolhatja a látottakat a saját szempontjából is, az ő életébe mennyire fér bele a munka és/vagy a család ellátása mellett még néhány barát, vagy számára ezek ugyanúgy csak elhagyható kiegészítők, akár a fagyi mellől a roletti.
PS.A fotók a Jurányi honlapjáról, a galériából származnak.