Kovács Dominik és Viktor, a mindig párban alkotó "Kovács ikrek" új darabot írtak, amely kifejezetten Pető Katára és Rohonyi Barnabásra készült és „hormonológ” alcímet kapta. Ez a mostani talán az ötödik alkalom lehetett, a MILF 2023 novemberében Gergye Krisztián rendezésében került színre a Jurányiban (még 2023 novemberében). Hosszan fog emlékezni rá mindenki, aki látta; megmozgatja a képzeletünket, felszínre hozhat régi emlékeket, szembesít társadalmi jelenségekkel. Nem lehet négy nap alatt lezárni, engem is tovább foglalkoztat majd, miután kiélesítettem ezt az AJÁNLÓ (és nem kritikai elemző) bejegyzést.
A praktikus lényeg: a februári jegyek már elfogytak, viszont márciusban KÉT alkalom is lesz (16. és 24.), azokra most még lehet jegyet venni, bár valószínűleg már nem sokáig. (Helyfoglalás érkezési sorrendben, két és fél óra egy szünettel.)
Ennél több nézőt azt hiszem, még sosem láttam a Jurányi nagytermében, az üresen maradt székekre is beengedtek még néhány szerencsést a várólistáról, így közel húsz percbe telt a beültetés. Már bent várt minket Rohonyi Barnabás, akinek bőven volt ideje szemrevételezni, kiknek is fog játszani. Arról, hogy mindössze egy alsónadrágban ül egy színész, először nem a figura kiszolgáltatottsága jutott eszembe, csak az, hogy mi van, ha fázik. (Mi pulóverben vagyunk többnyire - a nézők többsége nem szavazott bizalmat az újonnan kialakított ruhatárnak, így sokan még a kabátjukat is magukra borítják. Nincs hideg, de azért egy alsógatya kevésnek tűnik.) A színész később se kapott "rendes" ruhát – ahogy Szokodi Bea mellékelt fotóiról is látszik – , mindössze az alsónadrágok váltogatása jelezte, hogy más-más szerepbe lépett. Nagy Fruzsina leleményességét dicséri, hogy ezzel az egy ruhadarabbal is meg tudta támogatni a színészt a különböző férfiak megfelelő elkülönítésében. Nem kellett hozzá két felvonás, hogy felfogjuk: ebben a történetben hol használati tárgy, hol élvezeti cikk, hol trófea lesz belőle - egy ember tárgyiasulását pedig nézni is kellemetlen.
Az előadás színlapján persze mindez előre is vetül – „Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért. Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming.” -, aki ezt a pár sort elolvasta, nem lepődik meg, de attól még zavaró marad a beállítás, amelyet hosszan kell néznünk.
Feltehetően ez is a cél, mindkét szereplőt nézzük így, egyformán a sztereotípiák áldozataként.
A szexualitás erős hangsúlyt kap a darabban – és a "sexymotherfucker" megjelölés a színlapon ezt ki is fejezi. Nyilván van olyan néző, aki számára mindez vonzó (a zsúfolt teltház is erre enged következtetni), mások számára riasztó lehet (van sok más előadás a Jurányiban nekik is!), de az alkotók nem rejtik el, hogy mire számíthatunk.
Természetesen mindenki a saját tapasztalatain átszűrve fogja nézni a darabot, így egészen másként tekint majd erre valaki, akit párja egy sokkal fiatalabb partnerért ott hagyott, mint az, aki saját maga is egy hasonlóan „egyenlőtlen” kapcsolatban él.
Mivel az alkotók nem titkolták, hogy az előadást játszó színészek a való életben is párt alkotnak (Pető Kata Wikipédia oldalát azért érdemes lenne ennek megfelelően frissíteni), akiknek az életkora között valóban 18 év különbség van, ezzel azt is megéreztették, hogy az előadás legfőbb inspirációs forrása a valóság: a színészek a saját bőrükön tapasztalhatták környezetük reakcióiból, hogy ezzel a viszonnyal tabut sértenek. Ha idősebb férfi és fiatal nő kapcsolatáról esik szó, már akkor is sokan hajlamosak az ítélkezésre, de fokozottabban így van ez, ha fordított a helyzet. És igen, miért ne lehetne fordított a helyzet?
Ahogy szemléltem Pető Kata és Rohonyi Barnabás show-ját, és elismeréssel figyeltem, ahogy mindketten különleges ügyességgel valósítják meg Gergye Krisztián koreográfiáját még a rúdon is, egyszer csak felmerült bennem Bandi bácsi és Erzsike néni képe, akikre már évtizedek óta nem gondoltam, és akik számomra egy életre eldöntötték, hogyan viszonyulok a hasonló nagy korkülönbséggel működő kapcsolatokhoz.
Közel húsz éven át, a halálukig ismertem őket: Bartkó Endre, azaz Bandi bácsi még valamikor az 1940-es évek végén, 18 éves korában vette feleségül Erzsikét, aki akkor éppen 36 volt. Mindkét család egyformán tiltakozott, soha nem békültek meg velük később sem, de ez nem akadályozta meg azt, hogy több, mint 50 éven át éljenek együtt. Amennyire külső szemlélő ezt láthatta, működött a kapcsolat így is, bár a megjegyzéseket nem kerülhették el. Mivel gyerekkoromban láttam őket először, így nekem már azonnal mindketten öregnek számítottak (pedig a férfi nem nagyon lehetett akkor idősebb annál, amennyi én vagyok most), nem érzékeltem soha, hogy óriási lett volna a szakadék köztük. Bandi bácsi nem sokkal élte túl a feleségét - sokak szerint erős dohányzása miatt...
Azóta ismertem más, hasonló korkülönbséggel működő párokat. Olyan sok minden akadályt képezhet két ember között, és annyi minden miatt megborulhat még egy jónak induló kapcsolat is - a korkülönbség csak egy probléma lehet a sok közül, az elégtelen kommunikáció biztos, hogy sokkal nagyobb bomlasztó erő ennél.
Az előadás első fele – kabaréstílusban - érzékeltette azokat az előítéleteket, amelyekkel a két szereplő meg kell, hogy küzdjön, a második fele – stílusváltással – végigtekintett a MILF-nek kikiáltott nő élettörténetén, miként érkezett el a negyedik férfihoz, akit akár élete desszertjének is nevezhet.
A szerzők ügyeltek arra, hogy ne dokumentum-drámát írjanak Pető Kata életéből, akit színésznőből operakritikussá alakítottak. Ez a módosítás elősegítette, hogy támogatásként beépítsenek néhány operarészletet is. Rohonyi Barnabás lehet, hogy sose gondolta volna korábban, hogy a Nessun dormá-t énekelheti, pedig most mégis. Ugyan a Turandot kapcsán nincs meghatározva a szerelmesek kora (ezt a mindenkori szereposztás dönti el), de a kulturális különbségen túl, akár e mű kapcsán is felmerülhetne jelentős életkori különbség is.
Ennél még fontosabb szerepet kapott az előadásban A kékszakállú herceg vára, amely időnként előbukkant, először csak a bevezetés első néhány üteme, de később Rohonyi Barnabás a korábbi tenor ária után most a címszereplő bariton szerepében is megmutatkozhatott. Örültem, hogy két héttel a Mikor hazudtam? c. előadás (6Szín, Orlai Produkció) után ismét megfogott egy újabb árnyalt alakítással. Nagyon szép pillanatai voltak a két szereplőnek, amikor kis időre félretették az iróniát - szükségszerűen bevonódtunk, és muszáj volt drukkolnunk ennek az elvileg szokatlan kapcsolatnak.
A Kékszakállú-tematika iróniával átszőtt felbukkanását nyilván örömmel vettem (végre egyszer négy férfi van, nem négy asszony!), nem véletlenül írtam 66 bejegyzést eddig e Bartók opera kapcsán, bár eredetileg a MILF-et azért (is) választottam erre az estére, hogy eltereljen a Kékszakállú kérdésköréről, amelybe már megint belesüllyedtem (Szabó Máté miskolci rendezésének megtekintése után, és már a következő alkalomra (jan.27.) várva).
Puccini és Bartók mellett az előadást Matisz Flóra Lili jegyzi zeneszerzőként. Az előadásban igazán fontos a zene, mindkét szereplő jól énekel, Rohonyi Barnabás még gitározik is – a nyugtalanító gondolatok és látvány ellensúlyozására is volt gondja a rendezőnek, sőt az előadásban sok a humor is, amelyet Bartók darabja teljesen nélkülöz, így az sokkal kevésbé ajánlható kikapcsolódásra vágyóknak.
A MILF-ből mindenki helyzetének és tapasztalatainak megfelelően más gondolatokat fog kiemelni. Bennem nagyon erős nyomot hagyott az, ahogy mindkét szereplőről egy-egy ponton kiderül, hogy kicsi az önbecsülése, és kevésnek érzi magát a kapcsolathoz. Ránézve a szőke parókában is nagyon szép Pető Katára, aki nagyszerű színész (az elmúlt 11 évben ezen a blogon eddig 29 bejegyzésben esett szó róla, és a legutóbbi „gergyekrisztiános” előadása óta még fokozottabban számontartom), ezúttal a rúdtánc és a rózsaszín kosztümke ellensúlyozására kiírja a neve elé doktori fokozatát is, és belegondolok abba, hogy még az ő fején is átfuthat az, hogy nem elég így, ahogy van – ettől a gondolattól érzem magam a legrosszabbul. Már csak azért is, mert nemcsak egykor a 16 éves szebbnél szebb tanítványaim megjegyzéseiből, de más, nagy karriert befutott tudósokat és művészeket megismerve is sokszor érzékeltem hasonlóképpen valakinek a külső szemlélő szempontjából teljesen indokolatlan önértékelési zavarát. (Ha ő kevés, mit szóljak akkor én, aki…- jöhet erre a néző riadt reakciója, aki könnyen lehet, hogy se nem ilyen fiatal, se nem ilyen tehetséges és van rajta néhány felesleges kiló is…)
Ez a „nem vagyok elég jó” gondolat igazi pusztító, felébredhet valakiben akkor is, ha napra egyidős a választottjával. Feltehetően mindannyian valamiféle gyerekkori beidegződésből visszük magunkkal. Az, hogy ennek a tudatosítása után miként növeljük meg az önbizalmunkat, lehetőleg anélkül, hogy valaki mást leminősítsünk, ez lenne a feladat, ez az, ami valóban érint minket, nem pedig az, hogy egyes színészek vagy éppen közvetlen ismerőseink milyen párt választanak maguknak. Jó lenne egy olyan társadalomban élni, ahol mindenki jóval elégedettebb - jut eszembe még ez is, de ezzel már tényleg jó messzire távolodtunk az eredeti tematikától. Remélem, az előadás jó hosszan fog menni hasonlóképpen teltházakkal, és esetleg eljöhet a pillanat, amikor a Kovács ikrek még további műveket fognak írni erre a két színészre is.
PS. A fotókat Szokodi Bea készítette és Facebook-oldalán több is megtekinthető.
