Mezei néző

Az 1985 óta vezetett nyilvántartásom szerint összesen 134 vizsgaelőadást láttam az SzFE épületeiben, amelyek közül 68-ról van blogbejegyzésem (2013-tól kezdődően). Sok-e vagy kevés, ez viszonylagos, de nekem a hely hiányozni fog. Sőt, már évek óta hiányzik, és rossz érzés, hogy már nem tudom az ötödéves színészek többségének nevét, ahogy régebben – korábban (két és fél év alatt) a rossz névmemóriám ellenére is sikerült mindenkit beazonosítanom, mire diplomát kaptak. Az épület sorsától függetlenül, a pálya legszéléről nézve nem érzem megnyugtatónak az éppen most színészi pályára lépők helyzetét, de nagyon drukkolok nekik továbbra is.

Az Ódry nagyszínpadán tartott legutolsó előadásra elmentem, hogy nyomot hagyjak a bezárás estjének.

Ez volt az évad utolsó mozgalmas színházi hete számomra: közvetlenül a müpás Ring előtt még benéztem a Karinthy Színházba, azzal a kettős céllal, hogy az általam régen nem látott Balázs Andreát és a 90. évét nemrég betöltött Bodrogi Gyulát megnézzem. Aki miattuk menne, az nem fog csalódni: Valcz Péter és Olt Tamás a már 70 éve (!) a színi pályán működő művész számára írt főszerepet egy zenés játékban. (Ha a színművészetin eltöltött négy évét is számítjuk, bizony már ténylegesen ennyi ideje aktív színész Bodrogi. Ráadásul előtte még voltak „tisztán néptáncos” évei is…)

A Víg dokumentumfilmje és A Nyugat császára után legyen itt a harmadik élmény is:

A Víg Házi Színpadának évadzáró előadását nézhettem meg, nagy szerencsével, még az utolsó percben épp beférve – már ez is csoda volt, nemcsak a cím… Felidéztem magamban a helyszínhez kapcsolódó korábbi szép emlékeimet, amelyek közül négy még mindig műsoron van (Szélvész után is szép vagy, A léggömb elrepül, Szülőfalum Pest, Hallgatni akartam) – ezeket továbbra is szívesen ajánlom megtekintésre, a lemaradásaimat pedig igyekszem majd a következő évadban pótolni.

A második májusi élményről, a Vígszínház 125 után:

Kevés előadás megnézését húztam el ilyen hosszan, ráadásul úgy, hogy minden hónapban szerepelt a megnézendő előadások listáján a bemutatója (2020. február 28.) óta. A kieső idő azért mégsem négy év, jól emlékezhetünk, hogy két héten belül már jött is a Covid első leállása, aztán a következő évadban a második is. A bérletes előadások lejátszása után törvényszerűen már csak havi egyszer ment, bíztam benne így is, hogy csak lesz egy olyan alkalom, amikor nem üti egyetlen főpróba vagy egyszeri esemény Rudolf Péter rendezését, amelyet még Eszenyi Enikő igazgatói ciklusában állított színpadra. (Elképesztő elgondolni, hogy ezek a színészek mi mindenen mehettek át a darab kitűzése óta...)

Ezen a szerdán igazán örültem, hogy nem maradtam le róla végleg, és aki nem látta még, azoknak erősen javaslom, hogy pótolják jövőre, mert nagyon lehet élvezni a Víg csapatában játszók egyéni teljesítményét, amely mellett közösségként is hatnak.

Waskovics Andrea, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila

Egy hónap leforgása alatt nekem három este is igazolta a Víg különleges státuszát a pesti színházi életben, amelyet alapítása óta töretlenül meg tudott tartani művészi arculatának többszörös átalakulása ellenére is. Ezekről az egymást felerősítő élményekről három egymást követő ajánlóban hagyok nyomot. 

Aki a Vígszínház 125 címet viselő dokumentumfilmről írt méltatásra nem kíváncsi, az a másik kettőben majd  A Nyugat császárá-ról (Pesti Színház), illetve a Csodá-ról (Házi Színpad) olvashat. A film díszbemutatóján jártam, míg az első előadás megnézésével nagyon, a másodikéval csak egy kicsit voltam megcsúszva...

2024. május elseje - Vígnap - fotó: Juhász Éva

A londoni Royal Opera május elsejei előadása ment felvételről június 9-én vasárnap délután a Puskinban, amikor a szép nyári időn kívül még a választások is eltántoríthatták a potenciális nézőket – nagyon kevesen ültünk a nézőtéren.

Aki mégis a Carmen-t választotta, az így is jól járt: megnézhette a jelenlegi talán világviszonylatban is legjobb Carmen-Don José kettőst, Aigul Akhmetshinát és Piotr Beczalát, akikkel a téli MET-közvetítés után már személyes ismerősként találkozhattunk. Bármilyen rendezésben élik a szerepüket, aki alkalmat talál, hogy megnézze őket, ki ne hagyja a lehetőséget. Nekik már lehetne akár személyi igazolványuk is Carmen illetve Don José néven, annyira valóságosnak érződnek. Ennek köszönhetően nincs az a rendezői koncepció, ami meg tudná őket gyengíteni.

Ennyi az ajánló lényege, a londoni Carmen-ről ennél bővebben írok a továbbkattintóknak.

Július 14-én vasárnap 14h-kor az André Chénier lesz a Royal Opera-sorozat utolsó alkalma, Jonas Kaufmann-nal a címszerepben – aki eddig lemaradt a korábbi vetítésekről, még be tud csatlakozni.

Az idei nyári évad első színházi előadását már lejátszották a Városmajorban, sőt most már a másodikat is, a budaörsiek Egerek és emberek-jét szintúgy. Míg ezt az utóbbit eddig hosszan és sokszor láthattuk elérhető közelségben (és remélhetőleg repertoáron is marad, melegen ajánlom!), a miskolciak Babaház-a csak két éve van műsoron és most először nézhető Pesten. Az, hogy Béres Attila, a színház igazgatójának rendezése két újabb évadra is átkerült, prózai előadás esetén önmagában is nagy szó. Jelzi, hogy sok a visszatérő néző, akik még mindig ragaszkodnak a most már a Pestre „felszerződött” főszereplő színészházaspárhoz, Czakó Juliannához és Görög Lászlóhoz, akik nagyon szerethetőek most is. Aki ezt kihagyta, a Tháliában repertoáron lévő Ványa bá c. előadásban is megnézheti őket majd ősztől ismét. 

Görög László - Czakó Julianna - Gáspár Tibor

Fél év csúszással, azaz már összeérett állapotban szembesültem Fehér Balázs Benő újabb Boris Vian-rendezésével. Egészen új mű született, amely főként a címadó Pekingi ősz c. regényből, de a szerző más műveiből is építkezik. Nagyon sokat hozzátesz a társszerzőként feltüntetett Laboda Kornél is, Komán Attila dramaturg közreműködésével. (Fekete Ádám pedig két jelenetét is kölcsönadta ráadásul. Vajon melyeket?) Kellemes, a saját bajainkról elterelő színházi este részesei lehettünk, amely valóban van olyan jó, amilyen a híre. Ennek is lesznek éveken át visszajáró nézői, ahogy a most már legendás Tajtékos napok c. előadásnak is voltak, amely óta a rendező pályáját tudatosan követem. (Húsz ajánló korábbi munkáiról itt.)

Mi lesz velük? - az előadás fókuszában - Vizi Dávid és Rujder Vivien

A Sam létrehozásának célja egyértelműen az volt, hogy segítsen a kiskamaszoknak a szülők válásának feldolgozásában, és a két legfontosabb üzenetet eljuttassa hozzájuk biztatásként: nem az ő hibájukból szakad szét a család, és a szülők kudarcából nem következik automatikusan az, hogy nekik sem fog sikerülni később kiegyensúlyozott családi életet élni.

Alexics Rita - Tisza Bea - Fehér Dániel - Bodnár Zoltán - Krausz Gábor

Két hónap csúszással néztem meg a Prudencia Hart különös kivetkezésé-t, amelyről aztán kiderült, hogy olyan szerethető, mint amilyennek vártam a színlap alapján - sőt, kihagyhatatlan.  A rendező, Kovács D. Dániel igazán hálás helyzetbe hozta a Stúdió K teljes társulatát az előadás nézőivel együtt, a megtekintését ennél szívesebben már nem is tudnám ajánlani.

Kovács Ildikó fotója 2024.05.07-én készült. (Ez az a kivételes alkalom, amikor a fotózás engedélyezett a nézőknek a teljes előadás közben.)