Ugyan eredetileg a bevezető után előadásról előadásra haladva szerettem volna naplószerűen beszámolni, de ezt menet közben elvetettem. Az első ciklust csak a már említett megbetegedés és a csütörtöki egésznapos eső, vihar zavarta meg – utóbbi miatt sokan elkéstek a Rajnáról, és ez számukra egyben a szünet nélküli előeste teljes kimaradását is jelentette. A nyavalyás kezdést viszont remek előadások követték, lehetne szórni a szuperlatívuszokat – a közönség az átlagosnál intenzívebben ünnepelt, már majdnem annyira, ahogy azt egy BFZ turnén megtapasztaltam még a covid előtt. (De még mindig lehetnénk kicsit lelkesebbek….)
Ez a második rész kizárólag az idén fellépő magyarokról szól, öt oldal elsősorban a 17 énekes szólistáról, de nem csak róluk...
Magyar istenek: Horti Lilla, Schöck Atala, Haja Zsolt, Brickner Szabolcs
A zenekar és az első sor élménye:
Wagner Ringje megszólaltatható énekesek nélkül, de zenekar feltétlenül kell hozzá: ezt üzeni nekem a youtube, amely szinte minden nap kidobja a „The Ring without words” című felvételt, amely takarékosan 75 percbe sűríti a legfontosabb zenei motívumokat – hangulatjavítónak, felkészülésre nagyon ajánlható, azoknak külön, akik idegenkednek a szerzőtől. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki ezt elolvassa és esetleg zavarja Wagner, de ha mégis, épp neki készült a keresztmetszet, amely hangversenydarabként (akár magyarázatokkal), bármely zenekar műsorán jól festene. ( A 17 óra mégsem spórolható meg, az élményhez hozzátartozik a négy ráfordított nap is - senkinek ne legyen illúziója.)
Fischer Ádám stabil támasza évek óta az MR Szimfonikusok, vagy még egyszerűbben a rádiózenekar, és az őket betanító Kovács János (aki feltétlenül garanciát jelent a minőségre), nélkülük nem is épülhetne fel a magyar Walhalla minden júniusban.
Az MR Szimfonikusok az árokban
2019-ben abban a különleges helyzetben voltam, hogy ajándékbérlettel az első sor közepéről nézhettem meg a teljes előadást. (Ezt a bérletet azóta is magammal hordom állandóan, arra emlékeztet, hogy vannak csodák és jóemberek.) Idén a második és a negyedik előadáson ülhettem megint az első sorba, amely lehetővé teszi a zenekar játékának a megfigyelését is. (A fesztivál legelején, az akkor még hétéves lányommal egyszer szintén voltunk olyan szerencsések, hogy egy hiányzó japán csoport miatt az első sor jobb oldalára ültettek minket – ennek feltehetően nagy szerepe volt abban, hogy Vilma aztán minden évben vissza is ment az előadásokra, volt még arra is eset, hogy egyedül állta végig az emeleten A walkür mindhárom felvonását.)
Számít a hely, és amint hallottam, a platina kártyások vélhetően a jegyárusítás megkezdésének a pillanatában vetik rá magukat az első sorba szóló jegyekre, láthatóan nagyjából ismerik is egymást, ugyanazok ülnek ott évről évre. (Ez itt lehet a reklám helye is: aki elég hűségpontot gyűjt, bekerülhet ebbe a kategóriába és aztán mindenre jár neki a 15% kedvezmény, amit a Müpában vesz, legyen az perec, kávé, CD vagy belépőjegy.)
Berki Sándor és Hamar Gergely a színpadon (2019-es bejegyzésből újrahasznosított kép) - Siegfried: Stefan Vinke
A zenekar közelsége különleges élmény, idén hasonlót csak Fischer Iván és a BFZ Midnight music-ján tapasztaltam meg, de nincs is erre nagyon más lehetőség egyébként sem: a zenekari árok párkányára az Operaházban sem lehet már rákönyökölni a felújítás óta - nagyobb lábhelyet biztosítanak helyette. (Talán emiatt is ültem vissza olyan könnyen a harmadikra, ahonnan több, mint húsz éven át néztem az előadásokat, onnan – bár messziről – a teljes zenekar látható.)
A bal oldali fúvósok
Miután a Ring egyes darabjait előzőleg 28-20-20-17 alkalommal láttam, idén egyes részeknél ténylegesen elcsábított a bal oldalon ülő fúvósok látványa, és örömmel nézegettem őket különösen szólóik közben, és persze Fischer Ádámot is, ahogy vezényelt.
A zenekar számára is feltehetően különleges ez a fesztivál, az extra sok munka mellett, érezhetik a nagy elvárást, de ugyanakkor az ünneplés is nagyobb, már az egyes felvonások előtt is bravóznak sokan, nemcsak utána.
...és a jobb oldaliak
A zenekar három művésze szokás szerint a Siegfriedben a színpadon is láthatóak, minden évben ugyanazok: Varga Zoltán Mihály, akivel Siegfried együtt kovácsolja a kardot, illetve a kürtjének megszólaltatói: Berki Sándor és Hamar Gergely. Több évben a tapsrendben is megjelentek, idén ez elmaradt, számomra érthetetlen módon. Mindannyian fontos részesei a látványnak, Varga Zoltán Mihály a leginkább, aki láthatóan nagyon drukkol a hős sikerének.
A táncosok is végig lényeges részét képezik az előadásoknak, hol a nibelungokat, hol kutyákat, walküröket képzelhetünk el általuk. Feltehetően sosem említődnek a nevek a színlapon kívül, de most kivételes őket is felsorolom: Asztalos Dóra, Csere Zoltán, Eller Gusztáv, Feledi János, Fehér Laura, Gulyás Anna, Horváth István, Jakab Zsanett, Katonka Zoltán, Kelemen Krisztián, Tóth Brigitta, Vida Gábor, Vida Vencel.
Újvári Milán fiatal Logeként talán sokaknak feltűnt, színházi szerepekben is néha látható (lsd. Elhanyagolt férfiszépségek), könnyen megjegyezhető jelenség, sokat hozzátesz személyiségével az előadáshoz.
Wotan és két Loge: Christian Franz és Újvári Milán
A magyar énekesek:
Megfigyelhető Fischer Ádám szereposztásaiban, hogy bizonyos posztokon megtartja a kedvére való szólistákat, ugyanakkor egyes kiemelt szerepekben váltogatja az énekeseket – nyilván nemcsak azért, mert nem mindig ér rá mindenki, hanem azért is, hogy az új kombinációk miatt ugyanazok a nézők visszajöjjenek évről évre. Ez a fesztivál nem lenne működőképes, ha mindenki egy nézés után leállna. A Wagner-napok és az operaházi Wagner előadások nagymértékben kell, hogy építsenek a Wagner-rajongókra. Ez jelentősen kisebb réteg, mint például a Verdit kedvelők tábora, viszont aki szereti Wagnert, az szenvedélyesebb, hajlamosabb rövidebb időn belül is újra megnézni ugyanazt, és nehezen mulaszt el egyet is a lehetőségek közül. Fischer Ádám pedig olyan minőséget állít elő, amely egyértelműen csábító, még akkor is, ha három nappal korábban látta valaki az utolsó előadást – egy év feltétlenül elég ahhoz, hogy már hiányozzon a produkció. (A covid leállás alatt rengeteg Ring-sorozatot nézhettünk felvételről, volt olyan hónap, amikor akár többet is. A magam részéről így sikerült eljutnom oda, amikor már nem tudtam többet befogadni, és nem hatott rám egy újabb MET-közvetítés híre sem. Szerencsére az utóbbi időszakban már ennyire sok esélyünk nem volt, mostanára már talán sokan tudtak vágyakozni egy teljes Ringre, bár a két ciklushoz ennél azért még mindig valamivel több néző lett volna optimális.)
Engem nagyon érdekelne egy részletes közönségvizsgálat, érdemes lenne megtudni akár direkt módon is, hogy ki miért vált jegyet, mi vonzza – az előadás két hosszú szünete miatt nem lenne irreális egy ilyen felmérés végrehajtása, online pedig pláne nem. Meg lehetne tudni, hogy a szervezők feltételezései az igényekről mennyire megalapozottak.
Kálnay Zsófia, Fodor Gabriella, Sáfár Orsolya
A sellők jelenete mindig erős kezdést jelentett eddig is, ezúttal is. Idén Sáfár Orsolya, Fodor Gabriella és Kálnay Zsófia alkotta a hármast (az utóbbi kettő nagyon remek volt a Figaro3-ban is, jövőre nézhetőek lesznek újra). Ráadásul valóban nagyon szépek és elegánsak, megbocsájtjuk nekik a fecsegést, amellyel lényegében elvesztegették a gyűrűt. (Hány Alberich-jellegű fickó járkálhat körülöttük? Biztosan sok, Fricka szavai erre utalnak a szövegben. Miután visszaszerezték az aranyat, biztosra vehető, hogy majd újra el fogják veszteni, a Walhalla leégése után pedig jöhet majd az újabb lendületes projekt a világ végezetéig. Az ostobaság is állandó, a folyó mélyén és az égben is.)
A Rajnában a 14 szólista fele volt hazai, és köztük a sellőkön kívül négy isten is, akik már csak azért is fontosak, mert a darabban Wotan végig az ő egzisztenciájuk megtartása miatt is küzd. Az operaházi rendezéssel ellentétben ezek az istenek végig megőrizhetik méltóságukat, nem válnak súlytalan figurákká.
Örömteli élmény volt, hogy Brickner Szabolcsot (Froh) és Haja Zsoltot (Donner) hallgatva valóban érezhető, hogy mindketten méltó lakói a Walhallának, hangerejük és hangminőségük is versenyképes volt ebben a nemzetközi mezőnyben. A szerepeik rövidsége hiányérzetet keltett, elhallgattam volna még őket is. Horti Lillának olyan zengzetes megszólalás nem jut, mint például Donnernek, viszont Freia szerepéhez szükséges fiatalságot és dekorativitást továbbra is hozza. (Az istenek alkonyában emlékezetes Gutrune volt nemrég.)
Donner: Haja Zsolt
A magyar énekesek közül összességében is a legnagyobb szerep Schöck Atalának jutott, aki pályája során nagyon sok külföldi színpadon lépett már fel, viszont itthon keveset látható. Tudomásom szerint csak a Wagner-napokon volt eddig Fricka, de így is már évek óta a magáénak érezheti a szerepet, láthatóan azonosult vele.
Fricka az ő interpretációjában igazán főszerep, játékával súlyt ad neki, és nem kezdünk bele az általa énekelt mondatok számolgatásába. Árnyaltan látjuk általa Wotan feleségét, aki feltehetően igazán csak a meghódítása pillanatáig volt érdekes a főisten számára.
Jó ez a feladat, és láttam már jó alakításokat (lsd. korábbi Ring-bejegyzéseim 2014-2019), de ezek elsősorban a féltékeny és hiú, Wotan számára kolonccá váló nőt láttatták, akivel szemben nagyon könnyű volt átállnunk a férj oldalára.
Schöck Atala és Tomasz Konieczny
Schöck Atala Frickája érzékeli férje vonzerejét is, tudatában van, hogy az isten nem élhet újabb kalandok nélkül (az örökkévalóságig ráadásul!), de a hűtlensége és a hazugsága mégis megalázó számára. Intellektuális fölényét mi nézők is felfogjuk, őt nem képes Wotan átverni. (Wotan szempontjairól majd a második részben lesz szó…)
Ez a Fricka annyira él, hogy Schöck Atala ennek következtében a Ring egyik tartóoszlopává vált az utóbbi években. Őt ugyanúgy ostobaság lenne lecserélni, mint ahogy például Cristian Franzot – nem nagyon képzelhető el, hogy jelenleg nála lehetne jobbat találni. (Egyedül Wotan nem látja be, hogy nem érdemes másik nőt keresni, de Fischer Ádám jelentősen jobban méri fel a helyzetet. Tényleg sokkal jobb megoldás a Wotanok cserélgetése – minden kombináció úgyis más-más előadást eredményez, ha Fricka szerepét ugyanaz kapja.)
Schöck Atalának A walkür második felvonásában egyetlen, de az egész történetre kihatással bíró jelenete van, utána nem tudjuk, hogy mi lesz vele – feltehetően a férje nélkül ücsörög a Walhallában, ahova Brünnhilde távozása után már a hősök lelkeit sem gyűjtögeti a többi nyolc walkür. Utóbbiakkal csak egyszer találkozunk, viszont akkor valóban nyomot hagynak bennünk.
A nyolc walkür duplán és Wotan
A nyolc walkür szerepe kőkemény, nagyon egymásra kell hangolódniuk, viszont általuk a harmadik felvonás az előadás csúcspontjává válhat. Kellenek az utolsó katartikus kettős előkészítéséhez. A nyolc kiváló énekesnő Wagner luxusa, nekünk meg is vannak az alkalmas embereink - eddig még minden évben csodásan szólt ez az együttes. A nevek között vannak olyanok, akik szinte mindig is benne voltak a csapatban (a sellőket is játszó Fodor Gabriella és Kálnay Zsófia, Fodor Beatrix, Várhelyi Éva, Váradi Zita és a legnagyobbakat kurjongató, mostanság az Operaházban egyáltalán nem látható Wittinger Gertrúd, akit még akkor is megjegyzünk emiatt, ha soha semmiben nem láttuk egyébként). Vannak új beállók, mint ahogy idén Szilágyi Szilvia (ha lett volna Primavera, akkor a debreceni Trubadúrban már láthattuk volna Pesten is, és nemcsak a műsorfüzetből tudnánk, hogy ki is ő) és Fürjes Anna Csenge - utóbbi még a nornák közé is bekerülhetett, köztük is megállta a helyét. A fiatal énekesnőt leginkább a Marton Éva énekverseny kapcsán emlegették, de nemrég a Mefistofeles sorozatban is láthattuk.
A nyolc közül hat közelebbről: Kálnay Zsófia, Fürjes Anna Csenge, Fodor Gabriella, Váradi Zita, Fodor Beatrix, Szilágyi Szilvia
A Siegfriedben egyedül az erdei madárka szokott hazai énekesnő lenni (illetve más években Erda is) – én még mindig gondolok Gál Gabira, akivel eleinte láttam a darabot, és nem is értettem, miért tűnt el. Most Szemere Zita énekelt, aki vele ellentétben az egyik legtöbbet foglalkoztatott fiatal szoprán, most volt idén előbb az Ezred lánya, majd Susanna a Figaro3-ban. Minden szerepében azt a benyomást kelti, mintha azt egyenesen neki írták volna, szerencsés alkat és nagyon tehetséges, szerethető énekes valóban, nem meglepő karrierjének felívelése.
Az istenek alkonya az egyetlen rész a négyből, amelyikhez kell kórus – jelen esetben a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán) van kiírva, de a fellépőkre nézve azt hittem, hogy a honvédosokat látom. Lehet, hogy átmentek sokan, vagy mindkét együttesben szerepelnek – nagyon sok szólistaként is bizonyított énekes van köztük, ezért tudom néhányuk nevét, akiket örömmel ismertem fel. A nézőnek mindegy, hogy milyen formáció nevében léptek fel, sokan nyilván a kezdetek óta énekelhetik Günter háza népének szerepét a Wagner-napok keretében. Erőteljesen szólal meg a kórus, a hangzás visszaadja, hogy harcosokról van szó, még ha szmokingos férfiakat is látunk.
Fürjes Anna Csenge, Németh Judit, Pasztircsák Polina
Ebben a részben ismét visszatérnek a sellők, illetve a magyar nornák is. Németh Judit, aki korábban Fricka volt, most a második norna, míg Fürjes Anna Csenge walkürből váltott első nornává. Ahogy korábbi alkalmakkor (egyszer biztosan), most Pasztircsák Polina megint norna is és Gutrune is. Utóbbi szerepében lehetősége van egy szép, érzékeny és alacsony önbecsülésű, bizonytalan nőt játszani, aki könnyen befolyásolható, feltehetően bárki mást is meg tudott volna szeretni, ha arra irányítják rá a figyelmét. Ránézve elhihetjük, hogy Siegfriednek nem kell varázsital. Brünnhilde joggal lehet rá féltékeny, és miatta nem is gyanakszik átverésre, mert annyira nem meglepő, hogy Siegfried beleszeret a második nőbe is, akivel találkozik. Ha valaki látta az operaházi Isteneket is alig két hete, akkor még jól emlékezhet, hogy ugyanezt a szerepet egészen másként is lehet értelmezni, és mindkettő elfogadható számunkra.
Pasztircsák Polina, mint Gutrune - Siegfried halálhíre után
Utolsóként említődik Szemerédy Károly, aki különleges helyzetbe került: hatszor lejátszotta M. Tóth Géza rendezésében ugyancsak Gunther szerepét, ráadásul legó-figurának öltöztetve, de mégis árnyaltan, úgy, hogy minden mondatnál érzékelhettük a szereplő metakommunikációjából már akkor is, hogy éppen mit gondol. (Miután az egyik előadáson a földszinten ülhettem, ezt láthattam és élvezhettem is.)
Most a jelmez nem hátráltatja, viszont meglátszik a korábbi próbafolyamat tapasztalata, így nem meglepő, hogy most is sikerül élő embert mutatni, aki elég rokonszenves, annak ellenére is, hogy van benne annyi nagyravágyás, és Hágen ajánlatát nem utasítja vissza. Menet közben érezni rajta a bűntudatot, a megrendülést, nagyon nem szívesen veszi magára Siegfried halálát, akit mintha meg is kedvelt volna kissé. Az, hogy testvéréhez kötődik, gondoskodna Gutrunéról, akivel mély a kapcsolata, erősíti az előadást. Ahogy ezt már a korábbi Istenek ajánlóban is leírtam, Szemerédy Károly ezt a karaktert meg tudta emelni, fontossá tudott válni az, hogy mi lesz vele és a Gibichungokkal általában…
Gunther: Szemerédy Károly
Ezek után a következő poszban folytatódik majd az áttekintés a külföldi fellépőkkel, akik (ha nem számoltam el) valamivel kevesebben, tizenöten voltak a négy darabban összesen, viszont jellemzően a fontosabb szerepeket kapták.
Ps. A fotókat Nagy Attila készítette, köszönet a Müpának.
