A Müpa idei fesztiválja ebben a nézőhiányos, válságos időszakban (eddig) egy beugrással súlyosbítva minden várakozásomat messze felülmúlta, pedig nagyon lehangolt állapotban ültem be az első estére… És nemsokára jön a második ciklus is, amely szintén izgalmasnak ígérkezik.
Néhány benyomást ezzel kapcsolatban rögzítek, rövidebb darabokban. (A magyar szólistákról és a külföldi vendégekről külön, majd a második ciklusról ismét külön.)
Egy-két héttel a Wagner napok előtt erős bizonytalanság lett rajtam úrrá, részben a júniusi egyéb műsoroknak köszönhetően is (pl. a megújult Operaház Figaro és Don Carlos sorozatával kellett egyeztetnem), és korántsem voltam biztos, hogy merre is fogok végül dőlni. A körülmények aztán segítettek (pl. jegyek megléte, illetve hiánya), és persze a legfőbb érvem: évek óta rendületlenül várom vissza Irene Theorint, aki egyébként 2023-ra is ki van tűzve…
Ennek a várakozásomnak több posztban is hangot adtam, és talán ennek is köszönhető, hogy napokkal a fesztivál előtt megtudhattam, hogy az énekesnő covidos lett, és nem fog tudni fellépni. Hálám hosszan üldözni fogja azt, aki ezt tudomásomra hozta, mivel így volt időm szétesni, teljesen elkeseredni, majd hamvaimból feltámadni, és mindezt nem fél órával a koncert előtt kellett átélnem. A hír kapcsán átgondoltam, hogy mit is szokott adni számomra 2008 óta ez a fesztivál, amelyben néha láthattuk Irénét, máskor meg nem. Mégsem csak róla szól, hiába Brünnhilde a legszerethetőbb szereplője a Ringnek (számomra mindenképp), Iréne pedig IGAZI és a legjobb walkür számomra, de mégsem az egyetlen énekes, akihez ragaszkodni kezdtem az évek folyamán éppen a Wagner-napoknak köszönhetően.
Fischer Ádám
Ebben a Ringben az MR Szimfonikusokon és az őket vezénylő Fischer Ádámon kívül fellép 17 magyar énekes szólista, akiknek többségét egyébként is figyelem évek óta. Egyesek igazi nagy főszerepeket játszanak az Operaházban, mások pedig szinte eltűnnek a műsorról és csak ezen a fesztiválon láthatom őket hosszú szünet után. De tényező számomra mostanára néhány rendszeresen fellépő vendég is, leginkább Christian Franz, Walter Fink… - bőven elég érvem volt, hogy ne hagyjam ki ezt az évet sem, ha egyszer lett fesztivál, és ráadásul idén először minden előadásra kaptam sajtójegyet is, így ezúttal nem a bizonytalanra mentem oda, valamiféle deus ex machinába reménykedve, ahogy elég sok korábbi alkalommal.
Irené Theorin hiánya egyfelől felvetette annak a szükségességét, hogy annyi év várakozás után végre én menjek utána, ÉS emellett előidézte azt, hogy a többi közreműködőre még jobban odafigyeljek, és sokkal jobban értékeljem mindenki más jelenlétét és játékát. A szokásos jó teljesítmények mellett most is voltak új énekesek, illetve olyanok, akik a korábbi magas szintjüket éppen most ugrották túl. Róluk fog szólni a további néhány poszt.
Nagy kár lett volna ezt az eseményt kihagyni. Ahogy vége lett, azonnal a második sorozat megnézésének esélyeit kezdtem latolgatni, és mostanára már tudom, még két estét biztosan be fogok vállalni.
Magyar walkürök csoportképe a Facebookról - Váradi Zita, Fodor Gabriella, Fürjes Anna Csenge, Wittinger Gertrúd, Fodor Beatrix, Várhelyi Éva, Szilágyi Szilvia és Kálnay Zsófia
Aki még szintén fontolgatja a Ring megtekintését, azoknak mondom, hogy a korábbi évektől eltérő módon még mindig vannak eladó jegyek, bele lehet vágni egy négy nap alatt végbemenő teljes sorozatba. (Ha valaki elmulasztja, jövőre csak egy kör lesz, arra viszont biztosan sokkal nehezebb lesz bejutni éppen ezért, érdemes arra is időben jegyet venni, ha valaki az idei élményt megszerette.)
A félig szcenírozott rendezés egyes ötleteire már nem térek ki, sok bejegyzésben leírtam részleteket, ezek továbbra is visszakereshetőek. A fellépő profi énekesek többnyire más házakban szerzett tapasztalataikból építkeznek, sokaknak szinte második élete lett már a Ring-szerepe, emiatt is éltek olyan elevenen most is a színpadon, többségük még csak nem is színpadi jelmezekben.
Ps. Két év kihagyás után a világrend helyreállásának érezhettük, hogy a Müpa szokásos Ringje nem maradt el, sőt idén két ciklust is terveztek. Ez számomra azt is jelentette, hogy pesti és berlini német ismerőseimmel ismét találkozhattam, akiket csak ezeken az estéken látok, és akik rendületlenül eljárnak a Wagner-napokra a fesztivál alapítása óta. (Egyszer felmértem, ez azt jelenti, hogy évente közel tizenkét órát töltök velük a szép nagy szüneteknek köszönhetően, és ha két ciklus van, akkor kétszer ennyit. Feltétlenül többet vagyok velük így, mint amennyit bárki mással a színházi negyedórákban egy teljes évad alatt. Intenzívebb és időszakos ez a kapcsolat, ahogy a Ring is csak időnként jelenik meg a programban, de akkor mélyebb nyomot hagy bennünk a megnézése.)
Ez mellékszál, de velük beszélgetve sajnáltam csak igazán, hogy az Operaház láthatóan nem akarja a most kiépülő rutinját (a hét második felére ütemezett előadások, csütörtöki főpróbával, szombati premierrel) feladni a Ring kedvéért, és november folyamán a Ring darabjait nem ciklusszerűen fogják előadni, hanem mindegyik operát egymás után háromszor, egy-egy héten belül. Ez Wagner-rajongók számára kevésbé vonzó megoldás, biztos, hogy mindenki esetleg pár nap szünet beikatásával, de szorosabban nézné a Ringet, ha egyáltalán megfontolja a megtekintését. A külföldi „Ring-turistáknak” pedig egyenesen lehetetlenné teszik a részvételt: egy ciklushoz minimum két hetet kellene itt lenniük. (Szinetár Miklós igazgatásának idején keddtől vasárnapig, két szünnappal ment le a Ring, jellemzően kétszer egymás után januárban, illetve még júniusban is. Lehet, hogy ehhez a bevált megoldáshoz kellene visszatérni előbb-utóbb.)
A Rajna tapsrendje - központban az este igazi főszereplője, Tomasz Koniezny
Az biztos, hogy amíg az Operaház is nem dönt a ciklusba rendezett játszás mellett, a Wagner-napokkal nem vehetik fel a versenyt, akármilyen lesz a produkciók színvonala. Éppen attól válik rendkívülivé és más operákhoz nem hasonlíthatóvá a Ring-élmény, ha a négy este minél szorosabban követi egymást, hiszen összetartoznak. A Ringtől biztosan függővé lehet válni, és sokkal nehezebb lemondani egy egész ciklusról, mint egy-egy előadásról akkor, ha külön kerülnek be a műsorba.
Persze, a nézőnek semmi sem jó. Én is többször leírtam, hogy mennyire ideális lenne a sorozatokat minél jobban széthúzni időben, hogy könnyebb legyen őket többször is megnézni (a Mefistofele esetén éreztem a legjobbnak az előadások sűrűségét, mivel egy hónapra voltak elosztva nem esett nehezemre hatszor is odamenni rá), a Ringnél pedig épp a sűrítést hiányolom.
Annak kell örülni, ami van – igyekszem magam sűrűn figyelmeztetni erre: idén annak kell, hogy a Müpában ismét van Ring, az Operaházban pedig M.Tóth Géza negyedik rendezése is elkészült, sőt Az istenek alkonya szerethetővé is vált sokak számára (egyes elemeiben biztosan), és mindkettő lesz a jövő évadban is.
PS.2. Nagy Attila képeit köszönöm a Müpának
