Még vállalható csúszással, a hatodik nyilvános előadását láttam Spiró György Imposztorának a József Attila Színházban, amely szinte egészen tele volt. (A bemutatót Bagó Bertalan rendezésében április 9-én tartották.) Ez a József Attila Színház esetén nem kevés nézőt jelent, és a mai időkben egy kortárs magyar darabnál, amelyet ráadásul még a maestére sem tettek fel (azaz a nézők „rendes” árat fizettek érte), igazán nagy szó.
Köszönhető ez esetleg részben a szerző, illetve az eredetileg Major Tamás részére írt darab ismertségének, és még inkább annak, hogy Benedek Miklós igazán közkedvelt élő színészlegenda. Manapság keveset játszik, és aki hirtelen kíváncsi lett rá, az ezen kívül a „Hárman a padon” című orlais előadásban nézheti meg.
Az imposztor áttételesen szól a nyolcvanas évek hangulatáról is, bár teljes egyenlőségjelet nem húzhatunk a cári önkényuralom alatt élő lengyel színészek és a Kádár kor vége felé Pesten „áthallásos színházat” játszók sorsa közé. Minden korban érvényesen megjelenik így is a színész kiszolgáltatottsága, nagyon sok olyan mondata van a darabnak, amelyből kiderül, hogy a szerző (aki színházi dramaturgként is évekig működött) tényleg mindent tud a színházról, és nekünk, nézőknek ez nem lehet érdektelen.
Boguslawski: Benedek Miklós
Az imposztornak a témája mellett még legalább két olyan sajátossága van, amely miatt hálás lehet: egy, a pályája végén járó igazi nagy színésznek ad egy monumentális szerepet, amellyel boldoggá lehet tenni őt és a közönséget egyszerre, másfelől egy egész társulat többsége is feladathoz jut (még 19 szerep van a darabban). Ugyanannyira lényeges, hogy különleges, nagy személyiség legyen a főszereplő, és az is, hogy a társulat csapatként legyen jelen, amelynek egészét akár némi öniróniával is meg lehet mutatni.
adjutáns: Brunczlík Péter
Bagó Bertalan rendezéséhez a feltételek jelenleg adottak. Benedek Miklós ugyan távolról sem Major Tamás, az ő nevéhez nem fűződnek sem politikai, sem magánéleti botrányok, nem megosztó személyiség, így a Boguslawski-párhuzam kevésbé működik. De nem baj, egyáltalán nem baj, ha Benedek Miklós Boguslawskija szelídebb egyén, és inkább örülni kell, hogy a mai idős színészek között Majorhoz hasonlóan ellentmondásos megítélésű személyiséget nehéz lenne találni.
Ez a Benedek-féle Boguslawski öregember, árnyéka önmagának, és nem csodálkozunk, amikor a direktor nem ismeri fel és kidobná. Csak a nagy nevet vette meg, amelyiktől megtelik a nézőtér, és másodlagos, hogy mit is nyújt színészként.
A Gubernátor: Kaszás Géza
Benedek Miklós olyan jó, hogy az előadást nézve nem tudtam eldönteni, hogy én most egy nagyon elgyöngült színészt nézek, aki minden erejét beleadva mégis eljátssza a szerepet, vagy ez a fizikai gyöngeség is csak játék, és valójában ereje teljében van. (Ezzel már a "Hárman a padon"-nál is így voltam, így nyilván és remélhetőleg az utóbbi.) A szerepnek jót tesz a lassúsága, elmélázása, elhisszük, hogy elvileg már nem lehet veszélyes – annál nagyobb meglepetés lesz a darabot nem ismerők számára a végkifejlet. Eleinte kiégett színésznek tűnik, aki úgy hallgatja a róla szóló meséket, mintha semmi köze nem lenne hozzá (Odüsszeusz hallgatta így a saját kalandjait), de aztán látjuk feléledni.
Az ügyelő: Fila Balázs
Megérdemli a nagy lehetőséget, és ez „win-win”-helyzet, a színháznak is szüksége van a „húzónévre”, néhány korábbi előadásánál (lsd. A király beszéde, Amadeus) szintén jól jött a külsős közreműködő, bár mindkét előadásban legalább olyan jó volt a színház tagja, Fila Balázs, aki jelenleg a besúgó-ügyelő szerepét kapta (mondanom sem kell, hogy ebben is "demilyenjó").
Az imposztort még gimnazistaként olvastam, és igazán bele is szerettem ebbe a szövegbe, illetve a benne rejlő Tartuffe-értelmezésbe, és minden esetben ennek alapján tanítottam Moliere darabját – 27 éven át. Önmagában ezért az elemzésért is érdemes megismerni. Így kellene darabot olvasnunk, ahogy Spiró teszi.
Lábodi Ádám - Nemcsák Károly
A darabot meghagyják eredeti formájában három felvonásosnak, két szünettel, és ez így jó. A közönséget lekötötte az előadás, nincs elszivárgás – három óra alatt így is véget ért az este. (Egyik felvonást sem éreztem hosszúnak, jó, ha akkor ér minket a szünet, amikor még nem fáradunk el.)
Bagó Bertalan rendezését és szereposztását is a darabhoz illeszkedőnek éreztem, nagyon jó döntés, hogy a direktort Nemcsák Károly, a színház igazgatója játssza, a státusza a figurát felerősíti, és erősíti a nézőnek azt a hajlandóságát, hogy a József Attila Színház viszonyaival párhuzamot vonjon. A nem említett 17 színész is jó lehetőségekhez jut, kihasználják a kis villanásokat, amelyeket a szerző írt számukra. Különösen erőteljes Lábodi Ádám, a tévedésből letartóztatott Rybak szerepében és a Boguslawskit először felismerő idősebb színésznőt játszó Vándor Éva.
Erős kezdő löketet ad a darabnak a díszletező és a kellékes kettőse – Lukács Dániel és Kiss Gábor (lsd. a fenti fotót) -, de átélhető a súgó – Molnár Zsuzsanna – aggódása is az elhurcolt színészért (az ő pályakezdése Miskolcon még nagyon erősen megmaradt bennem, így örömmel láttam újra).
Karakteresen fontoskodik Quintus Kornél a kritikus szerepében (a fenti kép jobb oldalán), a társulat fő színészeit játszók – Újvári Zoltán, Újréti László, Szabó Gabi, Kovalik Ágnes, Pikali Gerda, Horváth Sebestyén Sándor – mind-mind hozzák a Spiró által megírt szerepek legfőbb jellemzőit. Kaszás Géza elhihető Gubernátorként. Kisebb szerepekben még látható Jónás Andrea és Brunczlik Péter – ők se maradjanak ki, mert részei a csapatmunkának. Látszik, hogy a szereposztók (feltehetően Szokolai Brigitta dramaturg közreműködésével) alaposan elolvasták a darabot, amelyhez Vereckei Rita alkalmas és a lepusztult vilnai színházat megidéző díszletet és jelmezeket tervezett.
Szerencsés, hogy a darabban eljátszott Tartuffe-jelenetek stílusa erősen elválik a próbákétól, önmagában ezek a manírok is poénként hatnak.
A Tartuffe vége
Az imposztort megnézni, a szöveggel szembesülni most is jó élmény volt. (Mellékesen visszagondoltam arra a covid előtti alkalomra, amikor ennek a műnek a hatására ragadtam meg egy lehetőséget, hogy egy magyar Kékszakállú megtekintésének apropójából kiutazzak Vilniusba. Januárban, mínusz tíz fokban mászkáltam három napig és kétszer is megnéztem egy sok tanulságot hordozó nagyon rossz előadást. A várost feltétlenül ajánlhatom.)
Ünnepi este volt ez, maga a szerző is nézte saját darabját, előtte közönségtalálkozót is tartott, sőt születésnapja alkalmából fel is köszöntötték, ahogy a színház igazgatóját is.
Ps.A fotók a színház Fb-oldaláról származnak.
