Arra kell vágyakoznunk, amink van, és akkor járunk jól, ha ez sikerül is – ez az egyik fontos üzenete a Junion Színház, a Neptun Brigád és az RS9 közös produkciójának, amelyik kellemes kikapcsolódást adhat a kamaraelőadások kedvelőinek. Mivel januári bemutató volt, így jelen esetben annak is tudok örülni, hogy Koleszár Bazil Péter rendezését nem nagyobb késedelemmel láthattam. További előadások:március 5-én és 17-én.
Kövesdi László, Baksa Imre, Vass György
Axel Hellstenius darabja nagyon könnyen megszerethető komédia, és amikor az RS9-be indultam, nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok. Már két korábbi nagyon nézőbarát és igazán szerethető feldolgozásban láttam: 2009-ben a József Attila Színházban Schnell Ádám és Besenczi Árpád, 2013-ban az Aranytízben pedig Őze Áron és Kedvek Richárd főszereplésével. (Mellékes érdekesség: tegnap ez után elmentem a Vígbe A doktor úrra, és azt is éppen Schnell Ádámmal és Besenczi Árpáddal láttam először, furcsa egybeesés.) Ezúttal Baksa Imre és Vass György kapta a nagy lehetőséget.
A darab kevés (4) színészt igényel, a két állandó főszereplőn kívül van még egy – Kövesdi László - , aki időről-időre megjelenik, és egy, aki mondhatni „fregolizik” (annyiban nem, hogy Kakasy Dóra a három nő figuráját egymás után játssza el, a régebbi nőalakok nem térnek vissza).
Ez most egy délutáni előadás volt, és az RS9 meg is telt rá. A múlt héten a Bethlen Téri Színházban egy másik független előadáson (KV Társulat – Terike és Irén) ugyanezt tapasztaltam: van igény hétvégén az ilyen alkalmakra is, amikor a néző még világosban haza tud menni, vagy előadás után haza tud utazni vidékre.
Az előadás kiindulópontja: két inkább érzelmileg, mint értelmileg sérült férfi, akik számára probléma a külvilágba való beilleszkedés, kikerül az intézetből, és ketten együtt próbálnak a segélyből megélni, az önkormányzat által kiutalt lakásban. (A lakás, mint a vágyak tárgya -szerepelt az általam legutóbb látott Orlai-előadásban, a Családi tűzfészekben is, azonnal eszembe jutott.) Ugyan a lakást nem lehet átfesteni az általuk elképzelt színre (narancssárgára), de ezt leszámítva itt most – elvileg - már minden úgy lesz, ahogy ők szeretnék.
A történet folyamán követjük beilleszkedési kísérletüket a társadalomba, a bevásárlások lebonyolításától kezdve egészen addig, amíg egyikük egy szomszédnőbe botlik, akit a folyosón talál.
A kétrészes előadás derűs, részben azért, mert lehet közben nevetni, hőseink olyan problémákat oldanak meg, amelyek a nézők számára rendszerint nem okoznak áthidalhatatlan nehézséget, és így inkább vicces, mint tragikus az, hogy ennek a két férfinek igen. Mellékszálon akár arra is rádöbbenünk, hogy nem is olyan magától értetődő a normális élet. Vannak nagy kihívások – el kell engedni az életünkből embereket, nagy váltásokat kell végrehajtanunk, de néha ezekhez hasonlóan megoldhatatlannak tűnnek a hétköznapi élet tennivalói is, amelyek gyakran elborítanak minket. Néha jó – színpadról – látni, hogy másoknak sem könnyebb, sőt talán még nehezebb az élet.
A humor mellett a darab másik vonzereje a darabban megnyilvánuló „meleg baráti szeretet”: ez a két sérült, a külvilágtól rettegő férfi egymást mégis kedveli, a másiktól várnak és kapnak is segítséget. Jó nézni színpadon azt, amikor két ember ilyen szinten kötődik a másikhoz, talán a legtöbben ilyen szoros kapcsolatot szeretnénk a saját életünkben is kialakítani.
Az események ezúttal is szinte jelzésszerű díszletben bonyolódnak, amelyet Vadász István tervezett, feltehetően alig észrevehető összegek felhasználásával. Szinte nincsenek kellékek sem, Ellingék lakása feltehetően nem túl ingergazdag – a fekete és a fehér színek dominálnak. A puffokat többféleképpen is lehet hasznosítani, például egymásra rakva egy pizzéria bárpultját is helyettesíthetik. Sokkal nagyobb mozgástere a jelmeztervező Pirityi Emesének sem volt, a három állandó szereplőnk sosem öltözik át, egyedül a szociális gondozót, pincérnőt és a szomszédnőt is játszó Kakasy Dóra kap más-más ruhákat, hogy ezek a karakterek határozottan elkülönülhessenek.
A színésznő valóban sikeresen boldogul mindhárom karakterrel, és ezek nem csak a jelmez miatt lesznek mások. Mindhárom nő figyelmét felkeltik ezek a furcsa férfiak, de míg a gondozónő anyáskodva, kissé lekezelően néz rájuk, a pincérnő már semmin sem lepődik meg, és igyekszik a vicces figurák vágyait teljesíteni – megkapják a tegnapi csülköt, és ezzel az élet császárainak érzik magukat. Milyen kevés kell a boldogsághoz… (A csülökről jut eszembe, hogy egy tavalyi előadásban – Dolgok, amikért érdemes élni – egy néző ezt az élet legfőbb örömei közé sorolta…)
Kakasy Dóra - a pincérnő (próbafotó)
A szomszédnő jelenik meg egyedül többször a három nő közül, aki hosszú távon hatással lesz a két férfi életére. Utóbbinak van egy jelenete, amikor szájából kilógó cigivel beszélget, majd ugyanígy kezd hozzá a levesének elfogyasztásához is…Nem ez az egyetlen igazán viccesre sikerült jelenet az előadásban, de ez az egyik, amelyik maradandó nyomot is hagyhat bennünk, és eszünkbe juthat, ha instant tésztaleveshez nyúlnánk. E három kis szerep alapján Kakasy Dóra megjegyezhetővé válik, egyáltalán nem lesz belőle „futottak még”-szereplő. Kíváncsivá tett, és meg is néztem azonnal, hogy még miben látható. (Az Ég és nő között, illetve A kutya különös esete c. előadások kapcsán került már a látóterembe, de sokan a „Jóban Rosszban” szereplőjeként ismerhetik.)
Közös vacsora a szomszédasszonnyal - próbafotó
Kövesdi László szociális munkást játszik, aki képes arra, hogy a gondozottjaival való foglalkozás közben magát valóban háttérbe szorítsa, de így is kiderül számunkra, hogy a magánéletéből éppen a szoros kötődés az, ami hiányzik.
A darabot jellemzően akkor veszik elő, amikor két harminc-negyven közötti-körüli, azaz a szöveg szerint a „legszebb korban lévő” igazán jó férfiszínésznek keresnek alkalmas feladatot. A szereposztást látva evidens volt számomra, hogy Elling és Kjell szerepére a Baksa Imre-Vass György kettős nagyon alkalmas, sok előadásban láttam őket, amelyek miatt ez számomra kiemelten nézendő bemutatóvá vált. Aki sosem látta őket semmiben, az először kezdje a „De mi lett a nővel?” című Csehov-adaptációval, amelyben még pluszban megkapják Ficzere Bélát, akinek örültem volna ebben is, annyira jó volt a „Benne vagy” című előadásban még az ősszel.
Visszatérve a Baksa Imre és Vass György kettősére: a több korábbi közös munka eredményeként érződik játékukon az egymásra hangoltság. Igazi kötődésnek érződik a kapcsolatuk, megvan a mélysége, és ez pótolja a díszlet, kellékek hiányát. (Hasonló színészi kapcsolatot láthattam legutóbb kedden a Mulatságban is, ez mindig jólesik a nézőnek.) Baksa Imre Ellingként a történet narrátora is, ki-belép a szerepbe, és mindezt teljesen természetesen teszi, míg Vass György Kjellként a „főhős”, aki a nagyobb változáson megy át: az ő életébe toppan be a nő.
A kettőjük kapcsolata átélhetővé válik számunkra is, és talán egy kis időre hajlamosakká válunk, hogy a saját életünk napos oldalára is rápillantsunk, és még akkor se érezzünk mindent olyan sötétnek, ha van okunk panaszra. Most kaptunk esélyt 2 óra és 20 percnyi kellemes kikapcsolódásra, és ez sem kevés.
Ps. A fotók az RS9, a Neptun brigád fb-oldaláról és a szinhaz.hu cikkéből származnak.
