Ősszel nagyon szerettem volna minden régebben kihagyott előadást is pótolni a Stúdió K-ban, de csak tegnapra sikerült - ezzel a bejegyzéssel pedig az ajánló sorozatom is teljessé vált. A Káosz novemberben elmaradt, viszont tegnap óta ismét látható, és ami ennél is lényegesebb: jelentem, Nyakó Juli balesetéből felépült, újra látható ebben és a többi előadásában is!
Igen, Nyakó Juli újra színpadon van, beállt ebbe a színház által fél éven át félretett háromszereplősbe, de játékáról nem jutna eszünkbe, ha nem került volna bele a szerepbe ez a baleset és a rehabilitáció. Így ér össze valóság és színház.
Mika Myllyaho fekete komédiáját korábban már egy teljes évadon keresztül játszotta a színház (a bemutató 2023 októberében volt), én a 14. előadásra jutottam el.
Legközelebb április 6-án nézhető meg, jegyek ezen a linken válthatóak.
Könnyen összebonyolítjuk az életünket, követünk el kijavíthatatlan hibákat, de a káoszból gyorsan ki is lehet jönni – ezt sugallja ez a nyolcvan perces előadás. Igaz, hogy ebből 75 percig állnak rosszul a dolgok, és persze sok garancia nincs arra, hogy a végeredményként létrehozott egyensúly fenntartható, de mégsem lehetetlen - Diego de Brea minimalista rendezéséből ez jön le. Néha egy hajszálba is bele tudunk kapaszkodni – nem árt nekünk a sok nevetés.
Három szék, három mikrofon állvánnyal és a három színésznő, akik feltehetően saját maguk választhattak ruhát a karaktereikhez (tervező nincs kiírva). Nem nyomja el őket a látvány - független előadás ez, így különösebb elméletet nem kell szőni ahhoz, hogy miért ilyen lecsupaszított a tér. A Stúdió K a nézők jegyvásárlásából, támogatásából, így a nekik adható adó-1%-ból maradhat fenn (ADÓSZÁM: 18049464-2-43) - minden apróság is számít, az is, ha valaki a Ráday utcába éhesen érkezik és vesz a büfében szendvicset - adomány alapon működik ez is. Szomorú, hogy ez kiemelendő, de az előadások megtartása jelen esetben tényleg a nézők érdeklődésén múlik.
A három alkalmas színész adott, akik jól elkülöníthető karaktereket játszanak, másként nyomasztó élethelyzetben. Egy közös vonásuk azért van: most jutottak el oda, hogy a túl sok hallgatás után már robbanással reagálnak a velük vagy a környezetükben történő igazságtalanságokra.
Ezzel a magatartással lehet azonosulni, akár be is ismerhetjük, hogy mi is hasonlóképpen működnénk, ha nem kontrollálnánk magunkat. Most legalább nyolcvan percig azt nézhetjük, hogy három nő helyettünk lázad, háborog és hülyeséget csinál.
Ez is a színház lényege: felnőtt emberek úgy tesznek, mintha mások lennének, ráadásul megfigyelők sokasága előtt. A szemünkben tényleg átváltoznak. Engem ez varázsol el, most már több, mint 40 éve.
Még akkor is elhisszük, hogy Homonnai Katalin pszichoterapeuta, Nyakó Juli tanár és Kakasy Dóra újságíró, ha sok szerepben láttuk őket. A Stúdió K törzsközönségének az utóbbi művész lehet, hogy újdonság, Pallagi Melittától már a tavalyi évadban átvette a szerepet. Tegnap találkoztam valakivel, aki épp miatta jött újranézni, hiszen egy színész cseréje egy háromszereplős előadásban jelentősen megváltoztatja a viszonyokat, sőt az is, ha valami ilyen hosszú szünet után látható először. (Kakasy Dórát én is csak négy előadásban láttam, de különösen emlékezetes volt a Hitler ABBA-t énekel c. pinceszínházi produkcióban.)
Jó őket nézni, látni, jó érezni az összhangot. Nagyon kevés kellék segítségével is el lehet hitetni egy élethelyzetet, őket nézve megint tudatosítjuk, hogy a színház JÁTÉK. Jó lenne, ha kevesebb akadály gördülne elébük, és nem számítana minden egyes üresen maradt hely. (Tegnap az nem volt, pótszékes teltház nézte Nyakó Juli első megjelenését a Káosz-ban.)
Kicsit meg is nyugszunk, még akkor is, ha sikerült a bemutatott életsorsok valamelyikével szorosabb kapcsolódási pontot találni, hiszen ez azt is jelenti, hogy nekünk is sikerült az adott traumát túlélni, még akkor is, ha nem múlt el egészen nyom nélkül.
Így voltam ezzel én is: ha egy bizonyos önkormányzat nem szüntet meg egy gimnáziumi tagozatot több évtizeddel ezelőtt forráshiány ürügyén, ráadásul úgy, hogy az érintettek nem próbálták ezt megakadályozni, nem szerveztek látványos megmozdulást, sem szülői tiltakozó akciót - ezt a blogot biztosan nem írnám, hanem még ma is ott működtetném a kis színjátszókörömet…
PS.A fotókat Slezák Zsuzsi készítette