Július eleje van, és itt az ideje, hogy immár a negyedik blogírós évad után megint végigpörgessem a naptáramat és két hónaposnak szánt színházi szünet előtt összeszedjem két bejegyzésben azokat az előadásokat és előadókat, akiktől a legtöbb örömet, energiát - és igen, használjunk nagy szavakat is: néha boldogságot - kaptam az évadban, amelyek segítettek a hétköznapi életemben, erőt adtak a munkám végzéséhez. A lista így elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, nem a minősítés a célja. (Pont azért (is) vannak a kritikusok, hogy szakmai alapokon ítélkezzenek, én nyugodtan lehetek nézőként vállaltan szubjektív.) A másik cél: még egyszer kiemelten ajánlani tudok így néhány előadást, hátha lesz aki épp ezeket kihagyta idén, de jövőre esetleg beiktatja a programjába.
Ahogy minden bejegyzésem, ez is EGYETLEN színházi néző benyomásait tükrözi. Ráadásul kapásból mondhatnék húsz olyan előadást, amelyiket mindenképp látni szerettem volna, csak valami miatt nem sikerülhetett - ha másként választok évad közben, most más lenne ez a lista is. Sokan kimaradnak olyanok is, akik tetszettek, de róluk is maradt nyom mivel egyetlen prózai előadást (és két koncertet) leszámítva minden estéről készült bejegyzés, visszakereshető minden....
Most először az idén - harminc év után először - a nálam másodvonalba szorult prózai előadásokról lesz szó, és holnap külön az operáról.
96 prózai előadást néztem meg idén, amely jelentősen kevesebb a szokásosnál, bár eléri azt a szintet, amely mellett a kritikusok szavazhatnak. Én nyilvánvalóan nem vagyok kritikus, nem kell lelkiismeret-furdalást éreznem amiatt sem, hogy miért vannak aránytalanságok ezen belül is a színházak megoszlása között, miért maradtak ki a megtekintésből fontos előadások, illetve azért, hogy az operaházi 33 bemutató (és a számomra kedvező, sok Mozartot tartalmazó repertoár) miatt hogyan kerülhetett e mellé 145 megtekintett operaelőadás. (Ez a megbillenés a dalszínház jövő évi műsorát látva egyszeri eset volt, jövőre egész sorozatokat nemigen fogok tudni végigkövetni, ezt borítékolni tudom már most.)
A legjobb előadások között nekem feltétlenül ott van mindhárom Sirály, amelyeket az évad első felében láthattam. Érdemes mindhármat megnézni, aki véletlenül nem ismeri, annak a Katona, Átrium, Ódry Színpad sorrendet ajánlanám.
Ugyancsak nagyon jó élmény volt a Szkénében a Kohlhaas, illetve ide sorolnék két olyat, amelynek erőssége az, hogy hagyta érvényesülni a színészeket és mindenkit nagyon szerettem benne. Mindkettő a Rózsavölgyiben volt, a Rejtélyes viszonyok (Hirtling István, Lábodi Ádám), Szerelem (Molnár Piroska, Pető Kata, Spolarics Andrea, Őze Áron, Sütő András).
A legfontosabb előadásnak a Katona Olaszliszkaiját éreztem, míg ugyanitt A bajnok és a Szkénében a Röpülj lelkem ugyancsak húsbavágó társadalmi problémákról beszél, de mindkettőt beírtam volna a legjobb zenés előadás kategóriájába is. (Színházi szempontból feltétlenül érdekesebbek, mint az operaházi rendezések döntő többsége, de inkább hagytam őket itt a saját közegükben, nem sok értelme van összemérni egy prózai színész és egy operaénekes énekesi és színészi teljesítményét.)
Ha feltétlenül el kell választani a legjobb rendezést a legjobb előadástól, akkor legyen a következő négy:
- A sütemények királynője (SZFE)
- SZFEntivánéji álom (SZFE)
- Liliomfi (Budaörs)
- Boldogtalanok (Miskolc - idén néztem a Szkénében, egy év csúszással)
A legjobb gyerekelőadás - túl sokat nem láttam persze - Mackóélet-mackóálom (SZFE).
A legkreatívabb látványterv nálam nem először kapcsolódik Zsótér csapatához, Benedek Mari és Ambrus Mária ezúttal a Galilei miatt említődik, amelyiket egyébként is szerettem. (Sem a kecskeméti, sem a miskolci előadásukat nem láthattam idén, jövőre ezeket pótolni szeretném még.)
A mai magyar darabok közül a K2 színház már említett előadásán (Röpülj lelkem) kívül nagyon szerettem a másik, Jurányiban futó produkciójukat, az Át az ingoványont. Fábián Péter és Benkó Bence nevét megjegyeztük, itt van egy új és meglehetősen kreatív generáció, észre kell venni őket, hátha mind jobban fognak érvényesülni a pesti színházi életben.
A másik - nekem - legérdekesebb kezdeményezés az Átriumban volt. Szabó Borbála a Csongor és Tünde mai átiratát készítette el, Kerengők címmel. Ha valaki ismeri az eredetit, feltétlenül érdemes ezt is megnéznie, új szempontokat ad hozzá. (Sajnos ezzel az alapmű elolvasása nem megúszható, a kettő együtt hat.)
Az előadások után legyen szó az eddig nem emlegetett színészekről is.
Nagyon sok előadást láthattam az Ódry Színpadon, a húsz bemutatott produkcióból tizenötöt - ez vállalható arány, itt "rendben vagyok". Nagyon szeretem figyelni az éppen most serdülő "színészpalántákat," és idén ráadásul még mintha a rendezések is jobban sikerültek volna. A számos tehetség közül is kimagaslott nekem Feczesin Kristóf, Főglein Fruzsina és Rujder Vivien.
A már beérkezett színészek közül (a legjobb előadásnál felsoroltakon kívül) Jankovics Pétert említeném mellékszerepben (Hét szamuráj), Pál Andrást A Glembay-házban, llletve a Párnaemberben, továbbá Hunyadkürti Istvánt a Shylockban, a színésznők közül pedig elsősorban Tenki Rékát az Egyasszony kapcsán, de nagyon szerettem az Apátlanokban is. Pető Kata nemcsak a Szerelemben volt nagyszerű, de a Napraforgóban is. Czegő Teréz előadása szintén megfogott, a Karinthy Színházban vendégszerepelt az Asszony a fronton előadással, megjegyeztem általa őt is.
A prózai előadások listáját végigpörgetve összességében elmondhattam, hogy nem választottam rosszul, és kevésszer éreztem, hogy nagyon nem nekem való előadást vállaltam be. Jövőre érzésem szerint ismét visszabillen a mérleg, és pótolom azt, amit idén kihagytam.
Holnap az ÉN operai évadom legjeit is posztolom...
