Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Opera – „Kémleljük a csendet s a sápadt időt, s a szépség ránk omlik” – Csillagóra – évadzáró gála

Pontosan emlékszem, milyen volt egy évvel ezelőtt június 30. Akkor is az egész napomat meghatározta egy színház évadzáró műsora, és ugyanúgy kellemetlen szélben kellett hazamenni. Ezt leszámítva a különbség nem is lehetne nagyobb. Tavaly a Nemzeti Búcsúról számoltam be azonnal az esemény után, és meglehetős elkeseredettséggel ballagtam haza, most pedig a lányommal az Opera évadzáró gáláján voltunk és a negyven perces aláírásgyűjtő projekt után este tizenegykor, de feltöltődve értünk haza. Milyen volt a Gála?

Most nem lesz hatoldalas a beszámoló, ahogy tavaly. A pontos műsor, amiből csak egy áriát töröltek (Létay Kiss Gabriella nem énekelt a Mefistofelé-ből), látható az opera.hu honlapon. Csak azt emelem ki, amit  fontosnak tartok.

Az egész program jó hangulatú volt, Ókovács Szilveszter konferált. A műsor végén ironikus utalást tett arra, hogy hosszadalmasak voltak az átkötő szövegei, de nem érződött annak. A statisztikákkal is teleszórt szövegből az jött át, hogy az idei év műsorának koncepcióját egészen a magáénak érezte, beszédének személyessége és spontaneitása üdítő volt, ha összehasonlítom, hogy hasonló programokat milyen formális és üres konferálással lehet hallani. Minthogy az idei évben 98 előadást megnéztem az Operában előadott 429-ből, és nem egy szólista idei teljes tevékenységével vagyok tisztában a 195-ből, akik az Operaházban felléptek, érdekeltek az elhangzottak, bár nem mindenben tudtam egyet érteni velük. (Itt az operakalandra gondolok.) Összességében érződött, hogy jelenleg az Opera prosperál, nem is kevéssé. Óriási, hogy annyi év szünet után volt egy teljes évad az Erkelben is.

Ugyan a főigazgató átkötő szövegeivel elégedett voltam, a díszlet, amit a gála három óráján keresztül néznem kellett minden idén látott színpadi látványt alulmúlt – és ez volt a 236. estém. Lehet, hogy érdekes ötletnek tűnt elméletben a nemrég heroikusan lebonyolított Strauss-fesztivál hatféle előadásának kevert díszletét hasznosítani. Sajnos, amikor ezt valaki kitalálta, nem kértek ki egy szakértői véleményt, mondjuk egy díszlettervezőét. Az Arabella bálterem díszletének egy részlete, az Elektra fürdője, az Ariadné vonata, a Rózsalovag csillára KATASZTROFÁLIS hatást gyakorolt ránk. Szörnyű volt ez előtt a funkciójában sem hasznos és esztétikailag ocsmány háttér előtt nézni az énekeseket. Most is azt éreztem, mint annyi előadáson, hogy akadályversenyt futnak – valaminek ellenére kell jónak lenniük.

Mert nagyszerű énekesek küzdenek a nem túl támogató rendezésekben is az Operaház színpadán, ez kétségkívül így van. Ezen a gálán a 195 énekes közül csak néhány léphetett fel, de azért mutatták az elhangzott énekszámok, hogy jó a választék, jó hangi adottságokkal rendelkező énekesek vannak jele, akik most is bizonyítottak nekünk. Lehet bennük gyönyörködni.

A második részben hangzott el az a duett, amelyből a címadó idézetet vettem. Ez a sor, Selmeczi György Spiritiszták című operájából pontosan összefoglalja azt, ami miatt idén én részben az Opera felé tolódtam el. A többségnek ostoba történetek megzenésített változata az opera, de ahogy Vilma a Don Giovanni kapcsán pár hónapja megjegyezte: "hogy nem veszik észre az emberek, hogy ez ennyire szép?" Igen, a szépség ránk omlik, amikor ezt a duettet hallgatjuk Pasztircsák Polina és Cser Krisztián tolmácsolásában, ahogy ez már az előadás főpróbáján is történt. Jó lenne, ha majd a tévé közvetítés után egyes részleteket a youtube-ra is feltennének és meghallgatható lenne bármikor.

Ugyanígy elragadtatást éreztem, amikor Létay Kiss Gabriella ma is Pillangót énekelt. Számomra erős kockázata van a Pillangónak, a művész annyira tökéletesen, ugyanakkor megrázóan énekli ezt a szerepét, hogy sírás nélkül nem szoktam megállni. Most csak egy részlet hallatszott és emiatt ide nem jutottunk el, de a közönség is átérezte, hogy ez a szóló volt az est csúcspontja. (Már ha a taps erőssége jelent bármit is.) Ha nem az énekes pillanatnyi teljesítményének szólt a taps, akkor feltehetően az egész eddigi pályájának szólhatott. Ókovács Szilveszter maximalista és egyben alázatos művészként méltatta Létay Kiss Gabit, akire ez találónak tűnik, ebből a távolságból is, ahonnan mi nézzük. Az idei évadban nemcsak Pillangóként láthattuk. Megnéztem az összes Mefistofele-előadását is, és háromszor egymás után Leonórának is láttam. Utóbbi esetben lényegében partnerek nélkül játszott el egy szerelmi háromszöget. Egészen megérdemelten lett ő a három énekesből az egyik díjazott. Ugyan nem kapott mindenki, akinek mi drukkoltunk Vilmával, de az, hogy ő viszont igen, némi boldogsággal csak eltöltött minket. Várjuk a jövő évi szerepléseit is.

A másik két énekesi díjat Gál Erika és Rálik Szilvia kapta.

Gál Erika nagy nyomot bennünk legutóbb Erdaként hagyott, a MüPa Ringjében. Aki csak abban a szerepben hallotta, az sem vonhatja kétségbe az énekes tehetségét. Most a Háry Jánosból énekelt. A három díjazott közül ő volt az, aki őszintén meglepettnek látszott és lényegében kitolásnak éreztük a főigazgató technikáját, hogy a szám elhangzása előtt jelenti be a nagy hírt. De miért jó ez? Nyugodtan működhetne, hogy az éneklés után a taps közben adják át a kamaraénekesi kinevezést.

Rálik Szilvia esetén ha valaki rápillant azoknak a szerepeknek a listájára, amelyeket az énekesnő az elmúlt időszakban énekelt, akkor valóban nem döbben meg, ha megtudja, hogy ő a harmadik díjazott. Nagyon jól terhelhető énekes, aki valóban nagy szerepeket is énekel, mégpedig minőségi módon. Jelenleg  Toscaként szólalt meg, amely egyik kedvelt szerepe. Nagyjából fogalmam sincs, hogy egyébként hogyan él a művész, (hiszen az operaénekesekből nem csinálnak celebet, sztárt ma Magyarországon, valószínűleg nem lesz címlapfotó sem róluk, a széles nyilvánosság soha sem hallotta ezeket a neveket), ugyanakkor meglepődnék, ha kiderülne, hogy Rálik Szilviának nem a pályája az első az életben. Érződik az elhivatottság, érződik az is, hogy ehhez a Házhoz kötődik legjobban. Idén óriási volt két Strauss szerepben is. Az Árnyék nélküliben benyomásom szerint ő volt a legjobb és remek volt az Elektra címszerepében, decemberben pedig a Saloméban.

A balett-díj esetén ért minket a legnagyobb meglepetés. Én ugyan a balett társulat követésétől eltekintettem az utóbbi húsz évben. Valóban nem lenne rá energiám és egy nagy csalódás óta nem éreztem, hogy a műfajhoz való hozzáállásomon változtatni kellene. Oláh Zoltán, aki már megkapta ezt a díjat, most ismét díjazott lett. Szimpatikus fiatalember, jól táncol, ezt tudtam az egyetlen kettős megtekintése után megállapítani. Ez a fejlemény viszont az összes további gála esetén az izgalmakat fokozni fogja, ugyanis eddig mindenki egyértelműnek vette, hogy valaki más kap, mint eddig. Ezek után, ha valaki a jövő évi gálára elmegy, már az énekesek esetén sem fogja tudni kizárni, hogy megint olyan kap, aki már egyszer nyert.

A felsoroltakon kívül még számos énekest hallhattunk, részletet a Rigolettóból, többek között az örökifjú Kálmándi Mihállyal, akit szintén láttunk már e szerepben idén (tavalyi díjazott volt), illetőleg Keszei Borival, aki idén a Figaróban tündökölt. A lányom egyik fő kedvence, Fekete Attila Radamest énekelt, nem akárhogy. (A tavalyi gálán díjat kapott, de énekelni nem tudott – most pótolt.) Horváth István pedig ismét olasz énekes volt a Rózsalovagból. Gyönyörűen sikerült neki ma is ez a dallamos, de nem könnyű ária.

Az előadást a Varázsfuvola fináléja zárta, nem véletlenül. (Két bemutatója is volt a darabnak az Erkelben, egy felnőtteknek, egy pedig kifejezetten a gyerekeknek szánva.) E részletben a három díjazott énekelte a három hölgyet, Cser Krisztián pedig Sarastró, az est folyamán immár másodszor. Ahogy a főigazgató is mondta, ő az Opera reklámarca, hát most a háromszori színrelépéssel súlyt adtak neki. Kellő optimizmust sugárzott felénk az egész részlet. Éreztük most is, amint a szépség ránk omlik.

Várjuk a következő évadot – szeptember hatig már csak a Carmen van hátra, a Margitszigeten. (Július 4, 6)

Címkék: Opera Fekete Attila Cser Krisztián Létay Kiss Gabriella Rálik Szilvia Kálmándi Mihály Horváth István Szappanos Tibor Gál Erika Pasztircsák Polina Csillagóra

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr906462841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.