Az idei nyári évad első színházi előadását már lejátszották a Városmajorban, sőt most már a másodikat is, a budaörsiek Egerek és emberek-jét szintúgy. Míg ezt az utóbbit eddig hosszan és sokszor láthattuk elérhető közelségben (és remélhetőleg repertoáron is marad, melegen ajánlom!), a miskolciak Babaház-a csak két éve van műsoron és most először nézhető Pesten. Az, hogy Béres Attila, a színház igazgatójának rendezése két újabb évadra is átkerült, prózai előadás esetén önmagában is nagy szó. Jelzi, hogy sok a visszatérő néző, akik még mindig ragaszkodnak a most már a Pestre „felszerződött” főszereplő színészházaspárhoz, Czakó Juliannához és Görög Lászlóhoz, akik nagyon szerethetőek most is. Aki ezt kihagyta, a Tháliában repertoáron lévő Ványa bá c. előadásban is megnézheti őket majd ősztől ismét.
Görög László - Czakó Julianna - Gáspár Tibor


Alexics Rita - Tisza Bea - Fehér Dániel - Bodnár Zoltán - Krausz Gábor
Kovács Ildikó fotója 2024.05.07-én készült. (Ez az a kivételes alkalom, amikor a fotózás engedélyezett a nézőknek a teljes előadás közben.)

Hamlet: Fröhlich Kristóf
Pataki Ferenc és Szinetár Dóra - Pető Kata jelmezeiben, Zöldy Z Gergely díszletében
Zsigmond Emőke - Szabó Dorottya - Bori Réka azaz Mása - Irina és Olga