Mezei néző

Thália – „Oscar már a múlté” – 2019. 11. 19.

Vannak nyavalyás napok, amikor az embernek semmi sem sikerül, a munkahelyén is félremennek a próbálkozásai, és esetleg – a papírforma szerint - nem tudja megszervezni a vidéki előadásnézést sem, mivel nem talál hozzá partnert. Nem annyira ritka ez.Ilyenkor jobb esetben a letargikus állapotban bevillanhat egy hirtelen last-minute-ötlet: egy olyan előadás kiválasztása, amelyik eleve arra készült, hogy a hétköznapokba belefáradt nézőt kimozdítsa, jobb kedvre derítse, és másnap képes legyen a küzdést folytatni. A pesti repertoáron sok ilyen előadás van, és ezeket a hullámvölgy alján a legjobb nézni - ilyenkor tudjuk meg igazán, hogy mire képesek

A Thália Színház nagyszínpadi előadásai mind erről szólnak: a néző beleélheti magát egy történetbe, foglalkozhat mások bajával a változatosság kedvéért, amelyek rendszerint el vannak súlytalanítva, és mindvégig érezzük, hogy ez játék.

Ilyen mű az Oscar is, és még mindig elég népszerű, bár lassan két éve megy.

Két szerethető gazember, ha egymásra talál: Nagy Viktor és Bán Bálint

Sűrű hónap lehet a december, új bemutatók sokaságával. A saját válogatásomat, néhány személyes megjegyzéssel most is megosztom, és várnám a kommenteket, kiegészítéseket is. Ki milyen előadást vár különösen?

Megvan a veszélye is annak, ha egy gyereket sikerül „beszoktatni” a színházba: megjelenik előbb-utóbb a saját ízlése, saját vágyai lesznek, és rájön, hogy lehet a műsorban önállóan is keresni…

A fiam járt már néhányszor a Karinthy Színházban, kellemesnek találta a helyet is, élvezte az előadásokat és megnézegette a kitett színlapokat és így magától rájött, hogy eddig neki kimaradt „A piszkosak”, amelyben nagy koncentrációban fordulnak elő olyan színészek, akik neki is fontosak. Üres estém lett volna kivételesen, de nagyon akarta, így most miatta mentünk ezen a napon épp erre. (És igen, meg persze látni is akartam, hogy megy az élet a színházban, ahol már egy hete nem jártam, és ahova Karinthy Márton se tud már csak úgy benézni esténként - mert most már folyamatosan ott van, mert odaképzeljük jobb híján, a saját érdekünkben.)

Katona László és Molnár Gusztáv - megy a meló ezerrel?

A szombati premier (Mit tennél, ha ma meghalnék) után ma ismét a B32-be mentem vissza, ahol egy hónapos csúszással, de meg tudtam nézni a Látókép Ensemble új bemutatóját. Sokan érezhették azt, hogy ezt aztán muszáj, az „Ernelláék Farkaséknál” és a „Kálmán-nap” még mindig népszerű, és ez a darab, amelyiket szintén Hajdu Szabolcs írt és rendezett (és szerepel is benne), kvázi folytatásként szerepel az előadás ajánlójában.

A B32 műsorára nézve megállapítottam, hogy egész jó a „lefedettségem”, a Testvérest, a Túlélő és a Rebeka is kapott már nyomhagyó bejegyzést, és ezen a hétvégén is kettőt néztem. Ennek szombaton épp a premierjét, de a másodikkal sem csúsztam el túlságosan, „Az egy százalék indián” is még csak néhány előadást ért meg októberi bemutatója óta. Bejegyzés arról is hamarosan következik.

Még annyit, hogy december 14-én 19h-kor lesz itt egy felolvasóest Karinthy Mártonra emlékezve. Mucsi Zoltán, Moldvai Kiss Andrea, Katona László és Kovács Krisztián szerepelnek.

Varga Ádám, Horváth Lili

De most legyen szó a „Mit tennél”-ről:

Nem az első és nem is az utolsó olyan előadása ez a Radnóti Színháznak, amelyről úgy távozunk, hogy Pál András alakítása marad meg legerősebben. Ez most evidencia, ő viszi a vállán a „Moliére the passion” című produkciót, miatta kihagyhatatlan. Ez éppen az a kategóriájú szerepformálás, amelyre jár a kritikusok díja is, de ha - tételezzük fel - valami elképesztően különleges évadunk lesz, és módunk lesz még valami hasonló kaliberű színészi teljesítményt látni, valaki mást, akire ilyen gigantikus feladat (és megtanulandó szövegmennyiség!) hárul, Pál Andrásra még akkor is jelölések tömege kell, hogy zápozzon - jut eszembe a pálya szélén álló nem-kritikus megfigyelőként.

A nyílt próba közben is érezhető volt már az alakítás különlegességének az előszele, de az egészet kellett látni  ahhoz, hogy ez így kimondható legyen. Ez előtt muszáj meghajolni, Pál András talán még azokra a nézőkre is elementáris hatással lesz, akik az egész előadást nem tudták teljes mértékben elfogadni vagy/és élvezni, sőt akiknek maga az ábrázolt színpadi alak egy kicsit sem lesz rokonszenves.

Tóth Zsófia és Pál András az I. felvonásban

A Rosemarie Eichinger regényéből készült színpadi adaptáció címe nem olvad bele a pesti színházi műsorba, óhatatlanul is felkelti a figyelmet. Epertorta és halál? Ha pedig a témáját nézzük, akkor különösen hiánypótló. Az alkotói csapat abban próbál segítséget adni, hogy a gyerekek – a színház által megcélzott korosztály a 9-11 évesek köre – ne féljenek a halál tényével foglalkozni, és az előadás alkalmas lehet arra is, hogy segítséget nyújtson nekik, ha ép őket éri személyes veszteség.

Ezen a péntek délelőttön három megfelelően elhelyezkedő lyukas óra tette lehetővé, hogy ezt a 2019. januári bemutatót megnézzem – ezzel is el voltam csúszva, de nem olyan nagyon, mint más kolibris előadásokkal is.

Az időzítés – sajnos – tökéletes, és a rendszeres olvasóim számára nem is kell ezt magyaráznom: igen, ez most már talán a kilencedik bejegyzés, amelyikben Karinthy Márton halála említődik egy héten belül.

Egészen elképesztő, hogy ugyanúgy, ahogy ma egy hete a saját bemutatójában (a Veszélyes fordulóban), ebben is egy bizonyos Martin halálát emlegetik, aki itt éppen egy gyerek.

Grisnik Petra és Fehér Dániel, na és a torták...

Az előadás nagyon jó élmény volt, feltétlenül ajánlom a megtekintését – a menetideje hatvan perc.

Részletesebben:

A színházi adattár kilenc bemutatót tart nyilván, amelyek – különféle szerzők által – Jászai Mari életét dolgozzák fel. Ebből a felsorolásból kimaradt ugyan Lázár Kati egészen különleges önálló estje, de említi még 2007-es bemutatóként Sediánszky Nóra verzióját, aki a színésznő írásait és egyéb dokumentumokat felhasználva Menszátor Hérész Attilának dolgozott, aki Paseczky Zsolt segítségét használva a színpadi tér kialakításában maga rendezte saját magának ezt az 50 perces játékot. Már most előre mondom: egészen végig nem merült fel, hogy férfi játssza a híres primadonnát, valahogy természetes már az elejétől fogva, elhihető. Színészi bravúr.

Második nekifutás ez most – nem először járok így, hogy odaveszett a félig megírt bejegyzés figyelmetlenség miatt. De egyébként második nekifutás (=felújítás) maga a Garzonpánik is, az alkotók - a 011 Alkotócsoport -  2014 októberében bemutatták, majd hosszabb technikai szünet után most ez a tegnapi egy új sorozat kezdetét is jelentette.

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki számon tart előadásokat, és aztán halogatja a megtekintést. A kiválasztás idején alaposan elolvastam  a színház tájékoztatóját, és megfogott, azóta elteltek az évek, és csak azt tudtam, hogy valami miatt ezt látni szeretném, így most még olyan részletek is meglepetésként hatottak rám, amelyek az előadás a színlapon is közzétett alapelemei. Rácsodálkozni a nyilvánvalóra – ez az igazi kaland.

Nóra és Alvin - idill az ingyenes albérletben - Pálos Hanna és Klem Viktor

Röviden: gondolatébresztő és szórakoztató ez a „science-fiction” előadás, kb 100 perc szünet nélkül, azt hiszem, hogy – különösen pároknak – feltétlenül jó választás. A 18 éves lányom is nagyon szerette, akit vittem, és mivel ő a legkritikusabb a családban, ez nem kevés.

Hosszabban:

Többfelvonásos napom volt vasárnap. A délutáni Gellérthegyi álmokról már beszámoltam, és most már jöhet a nyomhagyó bejegyzés Gábor Sylvie Bűvös-keresztmetszetéről, amelyet Weber operájából készített. A Müpában volt már korábbi hasonló jellegű vállalkozása – a Fesztiválszínházban a Hamupipőke -, és most, ami kiemelendő: operabeavató célzatú előadás a Bartók Béla Hangversenyteremben van, azaz 1500 fő részére, és a jegyek szinte mind el is fogytak. (A harmadik emeletet érthető módon lezárták, de ez nem jelentős különbség.)

A Bűvös vadász - társasjáték