Nem gyakran jövök úgy ki egy prózai előadásról, hogy ezt a legjobb lenne azonnal - vagy legkésőbb másnap – újra megnézni. Ezúttal ráadásul a fiam is pont ezzel a gondolattal állt fel a nézőtérről, és nehezen értette meg, hogy ezt nem fogjuk tudni megvalósítani. Nem hiszem, hogy mi leszünk az egyedüliek, akiknek szintén az újranézés vágya lesz az első gondolata. Még szívesen benne maradtunk volna az előadás világában, az bizonyos. Másnap délelőtt az eredeti mű elolvasásával hosszabbítottam meg az élményt.
Sztarenki Dóra - Básti Juli és Maszlag Bálint - első jelenet (Molmik Photography)
Tracy Letts darabjának első pesti nyilvános előadása után, amely lényegében még csak a főpróba volt, nagyon egyértelműnek látszott azonnal, hogy egy nagyon széles közönségréteg számára szerethető, igényesen kivitelezett, üresjáratok nélküli, gondolatgazdag előadás született. Puskás Tamás rendezése sikeresen elterel minket saját aktuális problémáinkról, ugyanakkor a reflektorfénybe állított címszereplő életének darabkáit rakosgatva magunkra is ismerünk, és még napokon keresztül is eszünkbe jut az előadás, nehéz elengedni. (Én is ezért ültem ezen a bejegyzésen még majdnem 4 napig, miközben a nagyrészét azonnal megírtam.) Ami talán szerencsés: kicsit félre tudjuk tenni „a nincs a teremtésben vesztes csak én” – gondolatot, amennyiben jellemző ránk.
2. jelenet - jóslás - Mészáros Piroskával
Éppen ebben a kettősségben áll az előadás legfőbb sikere, nehezen tudok olyan nézőt elképzelni, aki semmi olyan mozzanatot nem talál benne, amely számára is érdekes. Nőnapon mutatták be, és valóban női szemszögből mutatja be az életet, de ahogy látszik, egy tizenegyéves fiút is megfogott – talán nem túlzás ez alapján valóban arra következtetni, hogy a férfi nézők számára sem lesz érdektelen, sőt a párkapcsolatban élők számára akár kötelező előadás is lehetne…Mondhatjuk azt is, hogy a Centrál egy újabb házassági leckét mutatott be, de most már szintet lépve.
Az előadás nagy erőssége maga a darab (fordította: Puskás Samu) és a szerkezete. Szerencsés megoldás, hogy a 11 jelenet csapong a címszereplő különböző életkori szakaszai között. Hat jelenetben Básti Julit látjuk, ötben pedig Borbély Alexandrát, aki két esetben saját anyját játssza el. (Kramer Lujzi nem hagyható említés nélkül, ő is a címszerepet játssza, Mary Page gyerekkori énjét.) Mindkettőjükre rá lehetne-kellene az összes szuperlatívuszt önteni - rá is fogják -, én nagyon szerettem játékuk természetességét, és azt, hogy egymáshoz is alkalmazkodva valóban képesek voltak összedolgozni és ugyanazt a nőt formálni meg. Elsodortak a saját közös világukba. Egy alakításként lehet a kettőre ránézni.
Az előadás plakátja a színház oldaláról
A jeleneteket felirat (helyszín és a szereplő aktuális életkorának megjelölése) és zene (válogatta: Puskás Dávid) választja el, és forgószínpad illetve gyorsöltözések segítségével oldható meg, hogy jöhessen az újabb életdarab, amelyet megpróbálunk beilleszteni a többi közé.
Bagossy Levente díszlete nagyon aprólékosan kidolgozott, nagyon lehet szeretni például a nagyon részletesen (hűtőmágnesek szintjéig!) kidolgozott konyhát, amely jellemző is a főszereplőre, illetve Kárpáti Enikő jelmezeit, amelyek szintén nagyon kifejezőek, és a fotókról talán jól is láthatóak.
Elmondható, hogy jelenleg – forráscsökkentés ide vagy oda - , a színház minden körülményt biztosított ahhoz, hogy ennek a sorsnak minden részlete kibontakozhasson előttünk. A 11 részlet persze kíváncsivá tesz minket arra is, amire csak utalnak, és pont most lenne jó egy nyolcszáz oldalas regénynek nekiülni ugyancsak Mary Page-ről, amely mindenbe beavat. De pont ez a jó, nincs ilyen megoldás, a képzeletünkben kell hozzátenni a hiányokat.
9. jelenet - Borbély Alexandra eljátssza a saját anyját is - Mary Page: Krámer Lujzi
Mindegyik jelenetre visszaemlékeztem utólag, és ez, hogy egyik sem esett ki azt is jelzi, hogy mindre szükség is volt. (A jelenetekben felmerülnek kérdések, és – nem sorrendben – válaszokat is kapunk rájuk - ezt állapította meg János, akit pontosan emiatt még napokig foglalkoztatott a dolog szintén.)
A körülményekhez tartozik az is, hogy a 11 jelenethez összesen 14 színész (köztük négy gyerekszereplő két szereposztásban: Hőnig Emma, Krámer Lujzi, Maszlag Bálint, Pálfi Dávid) is tartozik. Az előadás, illetve a reflektorfénybe állított két címszereplő miattuk is sikeres lehet, mivel ezek a színészek képesek arra, hogy akár kilenc percben is teljes emberi sorsot mutassanak meg, általuk tudjuk elképzelni a főszereplő egyes életszakaszait olyan plasztikusan. Részükről feltétlenül alázatot kíván ez az előadás (legutóbb a vígszínházi Diktátornál éreztem ugyanezt), de azt hiszem, hogy több epizodista is élénken meg fog maradni az emlékezetünkben, így talán mégsem lesz hálátlan ebben az előadásban játszani. (Előadás közben a Kamra Rükverce jutott még eszembe, ahol hasonlóképpen néhány jelenetben pörögtek le egy ember életének fontosabb fordulópontjai, de nem összevissza, hanem visszafelé. Akkor is hasonlóképpen érzékeltem a főszereplőnek statisztálók helyzetét.
Ha nem tévedek, egyedül Sztarenki Dóra jelenik meg két alkalommal is szöveges szerepben, tekintve, hogy az anya-lány kapcsolat kiemelt fontosságú a főszereplő sorsában amúgy is. Borbély Alexandrának módja van a saját anyját is eljátszani, így minden oldalról belegondolhat a kérdésbe.Miután nekem ez a problémakör szintén meglehetősen húsbavágó, mélyen érintett az előadás, de elméletileg el tudok képzelni olyan embert, akinek se a szüleivel, se a gyerekeivel nem volt sosem mély konfliktusa, így őket lehet, hogy a bemutatott viszonyok, az elhanyagoltság, vagy második helyre szorítottság érzete kevésbé érint meg majd.
A szerző nem fedez fel semmi újat azzal, amikor kimutatja, hogy a gyerekkori sérüléseket visszük tovább és meglehetősen sok fájdalmas eseménynek kell ahhoz bekövetkeznie, hogy ezeket félretehessük, és valóban tovább tudjunk lépni. Az előadásnak van olyan pontja, amely reményt ad, és azt sugallja, hogy mindennek dacára ez a harmónia megteremthető, a legkaotikusabb élet is kisimulhat, amennyiben elég energiát tesz bele valaki ÉS még szerencséje is van, azaz megtalálja hozzá a szerencsés partnereket.
3. jelenet - idill és fordulat - vacsora Scherer Péterrel
Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy az erdeti bemutatóban összesen 7 színésznő játszotta a címszerepet, és más szereplőt választottak a főszereplő anyjának is. Ez a sokszorozás nyilván nyomatékosítja a darabnak azt a jelenetét, amikor Mary Page a pszichológusának kifejti, hogy néha úgy érzi, hogy más vitte véghez a tetteit, nem is ő volt.(A magyar cím is ezt emeli ki - "A nevem Mary Page Marlowe", míg az eredetiben a név minden kiegészítés nélkül áll.) Ahogy a sejtjeink lecserélődnek, úgy alakul át a személyiségünk is, erre is juthatunk. (Amíg az eredeti darabban a 11-ből az 5. ez a beszélgetés, addig Puskás Tamás rendezésében a kronológiailag utolsó, egyébként 6. jelenettel helyet cserél, és ezzel is kiemelődik éppen ez: a címszereplőnk azok közé tartozik, aki szeretné megérteni a világot, azon belül is legalább a saját működésének mozgatórugóit. Cserna Antal ehhez a jelenethez tökéletes partner, és örültem volna, ha még felbukkan, de be kell látni, hogy dramaturgialiag az már felesleges volna, a darab gyengítése. Akinek hasonló gondolatai lettek, azoknak "Herkules sarok" a jelszó, amelyik egyébként a hétvégén pénteken és szombaton is újra nézhető az Ódryn.)
6. jelenet - a pszichológus: Cserna Antal
Az előadás után Jánossal össze tudtuk rakni a jelenetek sorrendjét (két-két epizód sorrendjét azért felcseréltem, nem tökéletes a memóriám), és nagyon élvezném ezeknek a részletes bemutatását, de mivel ennek az előzetes ismerete elvenne a meglepetés élményből, a nagy lehetőséget kihagyom. A színészeket viszont muszáj felemlegetni - az a benyomásom, hogy a rendező minden pozícióra megtalálta a megfelelő emberét.
A már említett Sztarenki Dóra mintha nem öregedne semmit - ahogy korábban, úgy most is nagyon eltalálja a lázadó, alkalmanként undok és magába forduló kamaszlányt, akinek a provokációjára könnyű rosszul reagálni. Ami pedig a Mary Page körüli férfiakat illeti: csak örülni lehet annak, hogy mindenkinek megértjük a saját nézőpontját is, átélhető a második férj, Stohl András helyzete is, de az apáé (Ódor Kristóf), a szeretőé (Fehér Tibor) ugyancsak. Az is nyilvánvaló, hogy egy találkozásnál nemcsak az alkat számít, de az illető személy élethelyzete, korábban elszenvedett tapasztalatai is, és ennek is tulajdonítható, miért alakul úgy a címszereplőnk kapcsolata a Scherer Péter által átlelkesített harmadik férjjel.
Stohl András nyilván nem az egyetlen szereplő, aki szóba jöhetett volna a szerepére, felhasználása luxusnak tűnik, de az, hogy éppen ő próbálja jobb belátásra bírni a hősnőnket, feltétlenül ad a szerepnek némi plusz hangsúlyt - meglepne, ha nem használná ki egyetlen bulvárlap író sem ezt a helyzetet, és amennyiben eddig még nem adott erről a mindössze 9 percről külön interjút a művész, akkor biztosan fog. Emlékezni fogunk rá így is, hogy ezúttal nem ő viszi az előadás terheit a vállán, hanem két nő.
Csak egy jelenetben van jelen Mészáros Piroska és Schmidt Sára - a 19 éves Mary Page barátnői. Fontos ez a beszélgetés is, ahogy az előadás minden mondata az, a 90 percben emiatt sem lesznek üresjáratok, és végig nagyon kell koncentrálnunk. Kellemes színfolt Rada Bálint, aki valóban csak egy mosodás, viszont mindenre fokozottan érdemes figyelni, amit neki mond majd Básti Juli, mert mindent lehet jelképesen is értelmezni, a vele folytatott beszélgetésben jön el az összegzés. Ugyancsak "futó ismeretség", illetve szolgáltató Búza Tímea ápolónője, aki érezteti, hogy sok élettapasztalat birtokában van jelen, és akár róla is születhetne egy hasonló összeállítás.
5. jelenet - kórház - Búza Tímeával
Valószínűleg mindenki életéből össze lehetne rakni egy érdekes történetet, az előadásban bemutatott többi szereplőéből és a miénkből is. A fiam rá is kérdezett, hogy nekem mi lenne ez a 11 legfontosabb epizód, de még ide nem jutottam el, hogy mindezt végiggondoljam. Azt sem zárnám ki, hogy sokak számára érdekes kaland lenne, ha csak maguknak összeszednék a saját életükre leginkább jellemző fordulatokat, és megteszik majd az előadás hatására - ha nem is az első, majd a későbbi újranézés után.
PS. A színház plakátfotóján kívül Székely Péter képeit használtam fel ehhez a bejegyzéshez ( a legelsőt leszámítva, amelyik a Molmik Photography képe)