Minden (=a legtöbb) Horváth Csaba rendezésnek van valami központi kelléke-anyaga, amely sokat segít abban, hogy a történetet számunkra érdekesen meséljék el. Az ötletessége önmagában is érdekes, most egy életre meglátjuk, hogy mi mindenre alkalmas a habszivacs. Néhány kivágott forma áll csak rendelkezésre, amelyeket a négy színész többször átrendez a színpadon (díszítő-barát előadás, ez elmondható – nem jön be kívülálló pakolgatni). Lehet valamennyire játszani a megvilágítással is, de mindössze Benedek Mari jelmezei visznek ebbe a közegbe némi színt.
A habszivacs praktikusnak is bizonyul, nem egy erőszakos jelenetet valóban tompít a látványa – nem rossz érzés azt tudni, hogyha nem is látszik túl kényelmes előadásnak, legalább abban reménykedhetünk, hogy a játszók nem sérülnek.
A játékosság és a humor nagyon kell nekünk, mert a téma – a drog és az alkohol által okozott függőség, magatartászavarok – nagyon durva, és nem nézőbarát.
Ha az előző félévben nem tanítottam volna szakiskolásokat (jövendő gáz- és klímaszerelőket) jelenleg semmilyen eleven kapcsolódási pontom nem lett volna a témához, mert nem mondom, hogy nem érintenek a függőségek, de pont ez a kettő biztosan nem hat ki sehogyan sem az életemre. A drogozás nem volt benne a mindennapokban boldogult ifjúkoromban, nem is volt rá helyzet, amikor ellene mondhattam volna.
Mózes András - Szabó Győző - Bán Bálint - háttal: Szabó Erika
Az idei évben viszont minden feladatnál, fogalmazástémáknál és drámajátékos gyakorlatoknál egyaránt azonnal előjött a drog, és azt éreztem, hogy folyamatosan olyan emberekkel vagyok együtt, akiknek minden gondolta ez: miként lehetne droghoz jutni, erre az egy gondolatra egyszerűsödött le az ő életük is. Most az előadásban ez köszönt vissza.
Pontosan emiatt nem állíthatom, hogy ez a téma nem rendkívül húsbavágó és fontos, de viszonylag kis esélye van, hogy a színházbajárók között tömegesen lehetnek a drogfüggők, bár nem kizárt, hogy azért akadnak olyanok, akik a kipróbáláson már túl vannak, ha nem is jutottak el a rendszeres fogyasztásig.
Érdekes kísérlet lenne már drogfüggő diákokat erre elvinni, akik a négy szereplő életében a sajátjukra ismerhetnének rá, de nyilván kétesélyes – könnyen lehet, hogy szétdumálnák az előadást, és az akkor kevésbé fejthetné ki a hatását.
Nyilván lehet egy széles nézői réteg, akik a filmet ismerték-szerették, amely az előadás alapjául szolgált, nekik más lehet nézni. (Nekem a film kimaradt eddig, ha szégyen ez, ha nem.)
Mi minimális előzetes tudással ültünk be, és annak ellenére, hogy ez 16+-os előadás, a fiam is többé-kevésbé szerette, bár egy idő után mintha azért elunta volna, bár azt említette, hogy a színészek tetszettek neki is.
Éppen azért, mert a drog-téma jelenleg kevéssé foglalkoztat, csak felületesen érintett az előadás engem is, ugyanakkor a rendező leleményességét és a színészi munkát így is értékelni-élvezni lehetett, hogy nem vonódtam be igazán. Nem kizárt, hogy eleve kevésbé volt cél a bevonás, az előadást éppen azért mutatták be, hogy elgondolkodtasson minket.
Speier Dávid neve szerepel fordítóként, dramaturg nincs feltűntetve, így lehetséges, hogy a rendező volt egyben a dramaturg is. Nagyon jó, hogy mind a négy színész kap olyan részeket az előadásban, amikor elsősorban épen rájuk irányul a figyelem, így talán mindannyiuknak hálás ebben az előadásban játszani.
Szabó Erika az egyetlen nő, akinek négy karakter is jut, de így három nappal az előadás után a legélesebben pincérnőként ugrik be, ahogy elmeséli, miként állt bosszút néhány vendégen, akik bunkó módra viselkedtek vele.
Szabó Győzőről viszont az első benyomásom a legerősebb, bár neki is van három szereplője, köztük egy nő is. Kevesen tudnak színpadon ilyen erőteljesen és magától értetődően káromkodni, a volt tanítványaimnak nyilván imponálna, hogy valaki még őket is jelentősen képes felülmúlni ezen a területen. (Az előadás humorának egyik eszköze éppen a túlzás, ahogy ezek a trágárságok ömlenek a színészből, az valóban szórakoztató.)
Bán Bálint esetén a mozgáskultúrája, rugalmassága az, ami elsősorban kiemelendő – ő a rendező legjobb alanya, bár Szabó Erika is rendkívüli ügyességet mutat, de talán ezt kevésbé használják ki. Neki is módja van négy különböző drogost megmutatni, különféle élethelyzetekben. A vizuális poénok is nagyon erősek, és rengeteg kötődik éppen Bán Bálinthoz.
Ugyan mindannyian közel egyformán fontosak, Mózes András mégis egy hajszálnyival kiemeltebb, mivel a legtöbb jelenetnek ő a narrátora. Néhány történet (pl. az ágyneműcserével kapcsolatos még az előadás elején) erősen megmaradt bennem, de feltehetően nem véletlen, hogy a lejátszott jelenetek mégis összekuszálódnak, a szereplők egymáshoz fűződő viszonyai sem mindig világosak. Káosz jön létre, ha a drog irányítja az életünket – ez lehet az egyik tanulság, ezzel nézünk szembe.
Ugyan egyszerű ez a sematikus konklúzió, de mivel összesen 13 emberi sorsot látunk, nagyobb hangsúlyt kap. Módunk van elgondolkodni, hogy meddig érdemes játszani az életünkkel, mit kockáztathatunk még meg.
Ha érint minket a téma, ha nem, ettől még élvezhető az előadás humora és a játszók közötti összhang, a csapatmunka. Ugyan szól ez az előadás a drog által okozott magányosságról is, de ahogy ez előttünk lejátszódik, mégis tompítja a hatást ezzel is azt üzenve, hogy talán minden mégsem veszett még oda.
PS. Szabó Gábor fotóit használtam fel a poszthoz.
