Gyerekként nagyon kevés bábszínházat láttam, mindössze egy alkalomra emlékszem, de azóta, ha néha eljutok egyszer-kétszer, az nagyon jól tud esni. Különösen és kiemelten szeretem Fabók Mancsi bábszínházát, több előadását már sikerült megnézni és ajánlót írni róluk, de ez a mai tündér nehezen jött össze. Ahányszor megláttam, annyiszor terveztem be, de mivel jellemzően a legkülönfélébb (sokszor külterületi) művházak hétköznap délelőtti bérletes programjában szerepelt, valahogy elkerültük egymást, és így már a 142. előadásról szól ez a beszámoló. De nem késtünk le semmiről, és csak biztatni tudok mindenkit, aki szintén nem látott még FM-előadást, hogy húzzon bele – gyerekkel, unokával, vagy csak úgy egyedül, ahogy én szoktam.
A játék elkezdődik...
A B32 Galériában is a bérletes gyerekprogramok között szerepelt ez az előadás, a Manna Matiné sorozatban, de most vasárnapra esett. A földre tett párnák nagyrészt üresen maradtak – jóval több érdeklődő is befért volna. Nyilván idő kérdése, és bejáratódik jobban a hely és a gyerekbérlet is, talán a környékbeliek is felfedezik, hogy milyen lehetőségek vannak a közvetlen közelükben.
Az előadás valóban olyan katartikus és gyönyörűséges, amilyet ígér nekünk a színésznő, semmi túlzás nincs a szavaiban, és ugyanolyan könnyedén megtalálja a hangot velünk, ahogy minden korábbi alkalommal is a tanúja voltam. Érdemes lenne figyelembe venni a 6+-os jelzést, mivel az előadás mégsem hároméveseknek való. (Egy ilyen pici fiú menet közben feladta, nyilván azért, mert nem volt még elég érett rá.) Tudom, hogy ez éppen tőlem furcsának hangzik, aki a 11 éves gyerekét a héten is három felnőtt darabra vitte el, és valóban gyerekfüggő, hogy ki mit bír. Lehetnek érettebb gyerekek – a legidősebb lányommal négyévesen már esti operaelőadásokat is néztünk, de ez az ötlet a másik kettő esetén fel sem merült volna. Mérlegelje mindenki, hogy képes-e ötven percig koncentrálni a gyereke/unokája egy történetre, vagy sem, és alkalmas-e arra, hogy hosszan várjon a happy endre, nem keseredik-e el túl hamar.
Azért, hogy lekössék a kisebb gyerekeket is, Fabók Mancsi és zenész-partnere is mindent megtesz. Keresztes Nagy Árpád jelen esetben nagyon igyekszik, hogy a rá kiszabott és improvizációnak álcázott beszélgetésben is részt vegyen, és ugyan nyilván mind érezzük, hogy már 142. alkalommal ugrik be zenei kísérőnek az előadásba, de jót tesz a mesének a több megszakítás. A többször leszólt béketűrő férfi rokonszenves így is, és élvezetes a lavórokon, illetve hozzájuk hasonló hétköznapi tárgyakon előadott zenéje. Jobban érezzük a bevonódottságát, mintha „csak” zenélne nekünk.
Mátravölgyi Ákos díszlete is igazán leleményes, sokfunkciós, könnyen szállítható, és a titkai menet közben tárulnak fel. Szétszedhető, összerakható és a meséhez illően népies a stílusa. Láthatjuk, hogyan lehet egy faragott padból kiindulva több helyszínt is elővarázsolni.
Ez a hétköznapi civódás a meséhez is jól illik, hiszen a legtöbb felnőtt néző is megfigyelhette, hogyan megy végbe a „nők elsárkányosodása”, azaz miként is lehetséges, hogy a jóakaratú, sokat hibázó, figyelmetlen és nem mindig találékony királyfiak egy tündérbe szeretnek bele, ám boszorkányt vesznek feleségül. Mondhatjuk, hogy mindig kettőn áll a vásár, és ehhez – ahogy a mese is igazolja – kell egy szép nagy adag figyelmetlenség és ügyetlenség is a királyfi részéről, mert ha egy igazi superman lenne, figyelne a tanácsok pontos végrehajtására, és nem esne a boszorkány csapdájába.
A királyfi és a gazból nőtt boszorkány
A nézőtéren ülők eldönthetik, hogy kivel azonosulnak, kire is hasonlítanak a leginkább…- lehet, hogy a bénázó, ámde jóakaratú királyfiak messze többen vannak, mint a tökéletes hősök. A mese nem is az utóbbiakról szól, hanem azokról, akik folyton próbálkoznak és hibáznak, de végül talán mégis boldogulnak.
A mese tanulságaira folyton figyelmeztetnek minket, amelyek lépten nyomon felidézik a való életet, a saját hétköznapjainkat is, azt amelyiknek a kirekesztésére a mesemondás előtt felszólított minket Mancsi. A mesének hely kell, így nem gondolunk előadás közben a saját bajainkra, és ez tiszta haszon. Ennél jobban nem is járhatnánk.
Ötven percen keresztül nézzük a fény -árnyék, jó -rossz harcát, ahogy a „borzalmasan erős ármány” és a „szelíd, tartózkodó, de elpusztíthatatlan jóság” harcol a királyfiért.
Zárszóként csak azt mondhatom, hogy érdemes a műsorban vadászni Fabók Mancsi időpontjait. Már láttam a Lázár Ervin program előadásai között is, remélem, hogy még annál is többször fognak rá kicsiket kötelezően vinni. Évtizedekig fogunk ezekre az alkalmakra visszaemlékezni.
PS. A B32-ben az előadás után foglalkozás is volt, és a gyerekek együtt készíthettek az előadáshoz kapcsolódó meglepetésfélét.
Ps2. A fotókat Németh Márk Botond készítette, és Fabók Mancsi saját oldalán több is megnézhető belőlük.
