Mezei néző

Készen lett János, így jönnek a rövid kommentjeim.

Eljött a hetedik nap - János is előállt a bejegyzésével, így kommentelem.

János - általam irigyelt módon - képes a lényegre szorítkozni. Sosem fogom ezt a tömörséget elérni, ami az ő hatodik posztjában kifejeződik. Jöjjenek a kiegészítések.

Kilátás Mátraszentistvánban a panziónk teraszáról. Aki tudja, hogy kié a képen látható házikó, az szintén járt a Gyopár vendégházban...

És eljött az ötödik nap. Olvassátok először János leírását. (Mindenkinek köszönjük, aki még most sem adta fel, és követi a posztokat.)

Cserhátszentivánban - szállás két napra

Íme János újabb posztja, és az én kiegészítéseim:

Szandavár - akár rövid kirándulás keretében is érdemes beiktatni, Pestről 1,5 óra távolság csak

És már itt is van János harmadik bejegyzése, és a hozzá fűzött kommentjeim.

A harmadik napon...fél kilométerrel az Óriások pihenője előtt, a mezőn

Esztergomból Miskolcra indultunk, és az első bejegyzés után most itt van János második opusza is, én pedig kiegészítem néhány aprósággal.

Márianosztrából Nógrádba volt a séta.

Nógrádi templombelső - jó akusztikával BFZ templomi koncertre vár :)

Volt ez a kis karantén, amely minket is kicsit nyugtalanná tett a végére, így ki-kijártunk kirándulni a fiammal, május végén már bodzaszedéssel kombinálva.

A pünkösdi hétvégére nagyon nem ígérkezett semmi – kicsit még többet kellett volna ülni a fészbukon, akkor talán észrevettem volna időben az esős időhöz jobban illeszkedő alternatívát vasárnap délelőttre, de ez nem így történt -, így szombat délután kisütöttük, hogy mi lenne, ha gyalog elmennénk Pestről (illetve Budáról) a nagyszülőkhöz, Esztergomba. Már azonnal másnap.

Ez a kirándulás – bár nagyjából négy órán keresztül esőben meneteltünk Máriaremetéről a Nagyszénáson át némi eltévedéssel Pilisszentivánt is útba ejtve – Kesztölcig tudott tartani, és másnap pedig Dobogókőről Pilisborosjenőig mentünk rendületlenül, de akkor már napsütésben, és sok más kirándulóval együtt (Pilisszentkereszt vidékén).

A két nap alatt megtett 58 km nem volt sok Jánosnak, az eső sem rettentette el, az sem, hogy másnap mindketten már szétázott cipőben indultunk, szintén nem. Csak elszántabb lett. Ekkor villant be az extrém ötlet:

utánozzuk le a miskolci társulat 2012. júniusi vállalkozását, akik akkoriban 2 hét alatt Becskéről Miskolcra mentek gyalog. (Erről a projektről sok mindent szerettem volna megtudni, de még nem jártam sikerrel, így emléktúra lett ugyan, folyton a Miskolcra érés esélyeiről beszültünk, illetve a színház előadásairól.)

Pályázata megírásakor Rudolf Péter feltehetően álmában sem gondolta, hogy ennyi feszültség fog elődjének távozásához kötődni, és a karantén-időszak okozta plusz komplikációkkal pláne nem számolhatott. Nincs irigylésre méltó helyzetben, viszont a mai 50 perces találkozás során a helyzet magaslatán mutatkozott be újságírók, tévések és fotósok tömege előtt, akik ellepték a Vígszínház színpadát.

56 nap telt el az előadás óta. Szinte hihetetlen – egyszerre tűnik közelinek, és egy másik időszámítás egyik utolsó eseményének. A fiammal néztük a nyilvános főpróbát, aki most az imént, amikor meglátta a színlapot az asztalomon, amelyik megint előkerült a papírhalom aljáról, gyanút fogott – „még mindig nem fejezted be?? - szánalmas.” 

Hát ez van, nem szívesen engedem el a két utolsó félkész bejegyzésemet, hiszen még mindig teljes a bizonytalanság, hogy mikor lesz folytatás. De tényleg igaza van Jánosnak, jöjjön a bejegyzés némi kiegészítéssel. (Eleve kilenc nap késéssel kezdtem el, amikor már bezártak a színházak a vírus miatt.)

Ámor szerepében: Tasnádi Bence (fotó: Szokodi Bea)

Remélem, hogy Székely Kriszta rendezése sok évig műsoron lesz,még akkor is, amikor már nosztalgiával fogjuk ezt a karantén-időszakot emlegetni, és ennek a bejegyzésnek bőven lesz módja az ajánló-tájékoztató szerepét is betöltenie a nyomhagyáson túl.