Volt ez a kis karantén, amely minket is kicsit nyugtalanná tett a végére, így ki-kijártunk kirándulni a fiammal, május végén már bodzaszedéssel kombinálva.
A pünkösdi hétvégére nagyon nem ígérkezett semmi – kicsit még többet kellett volna ülni a fészbukon, akkor talán észrevettem volna időben az esős időhöz jobban illeszkedő alternatívát vasárnap délelőttre, de ez nem így történt -, így szombat délután kisütöttük, hogy mi lenne, ha gyalog elmennénk Pestről (illetve Budáról) a nagyszülőkhöz, Esztergomba. Már azonnal másnap.
Ez a kirándulás – bár nagyjából négy órán keresztül esőben meneteltünk Máriaremetéről a Nagyszénáson át némi eltévedéssel Pilisszentivánt is útba ejtve – Kesztölcig tudott tartani, és másnap pedig Dobogókőről Pilisborosjenőig mentünk rendületlenül, de akkor már napsütésben, és sok más kirándulóval együtt (Pilisszentkereszt vidékén).
A két nap alatt megtett 58 km nem volt sok Jánosnak, az eső sem rettentette el, az sem, hogy másnap mindketten már szétázott cipőben indultunk, szintén nem. Csak elszántabb lett. Ekkor villant be az extrém ötlet:
utánozzuk le a miskolci társulat 2012. júniusi vállalkozását, akik akkoriban 2 hét alatt Becskéről Miskolcra mentek gyalog. (Erről a projektről sok mindent szerettem volna megtudni, de még nem jártam sikerrel, így emléktúra lett ugyan, folyton a Miskolcra érés esélyeiről beszültünk, illetve a színház előadásairól.)
Az is igaz, hogy a saját – lassan 30 évvel ezelőtti – Esztergom-Miskolc túrámat is lemásolhattuk volna, amikor ráadásul a későbbi férjemmel 9 nap alatt és sátorral tettük meg az utat. Ugyanezen a vidéken mindkét kéktúra-teljesítésünkkor is átmentünk, sőt egyes helyeken attól függetlenül többször is, így nem éreztem kockázatosnak ezt a gondolatot, hogy egyedül megyek a fiammal,és végig semmi veszély nem fenyegetett minket - az időjárást leszámítva. Egyenesen felvillanyozott az a tudat, hogy a kilenc napra tervezett út végén egy IGAZI, működő színház előadására eshetnénk be.
Ott volt a nagyszerű terv: gyalogtúra, majd 25-én este „Betörő az albérlőm”.
A kilenc nap, és a jelöletlen utakat is mutató számítógépes tervezet, amelyet egy túratervező oldal dobott ki, azért elgondolkodtatott. 210-260 km közé saccoltuk a mi utunkat - lett belőle 284, és 3 nappal több – az eső közbeszólt. A színház, mint cél végig a szemünk előtt lebegett, de úgy néz ki, hogy mégsem eléggé, mert némi hiba csak becsúszott.
Közben a fiam is rájött, hogy az utazásairól blogot szeretne írni, így most az ő bejegyzéseit fogom kiegészíteni. Szerencsés alkat, nem írja túl a posztjait…
A köztünk lévő korkülönbségből következően én az egyes napokból mást tekintek fontosnak, mások számára tanulságosnak, így akit ez érdekel, két szempontból is elolvashatja ugyanazt.
Itt van János első bejegyzése saját blogján, létrehozta a „Mennek a Majmok” oldalt is, aki akarja, követheti.
És ehhez kapcsolódnak minden nap az én megjegyzéseim. Terveink szerint minden nap jön egy újabb.
TEHÁT:
1.Előkészületek:
Egy hosszú távú túránál alap, hogy nagyon gondosan kell a felszerelést összeválogatni. Nekem mostanáig volt több ilyen alkalom is, amikor magamnak kellett vinni a holmimat sok napon át – és nemcsak a Mátrában, hanem a Grand Canyon alján, Korzikán és Nepálban -, olyan helyeken, ahova autóval nem lehet odajutni, így minden deka számít. Emiatt történt, hogy az út ötödik napján megváltunk a fele holmitól, bár váltócipő eleve nem volt nálunk, és a kettőnk összes holmija 12 kilót nyomott összesen, vízzel. Később kiderült, hogy a lefelezés kellett ahhoz, hogy esélyünk legyen végigmenni, hogy János valóban csak kevés holmit vigyen az időszak második felében, 1-2 kilót mindössze. Napi 25-31 km-t tettünk meg rendszerint, és a súly mindenkinek számít.
Az esőnadrág volt a legfontosabb ruhadarabunk, mint kiderült – és célszerű lett volna napi 4 nejlont is vinni, amelyeket a lábunkra húzhatunk a zokni fölé, hogy a vízhatlanságuk ellenére is szétázó cipők a lábunkat ne áztassák el (persze így meg izzadt, de egy fokkal jobb volt mégis).
1. nap – Esztergom – Márianosztra
Az első hibát azt hiszem ott követtük el, hogy nem tettük az előkészületi napra az Esztergom-Kertváros és Szob közötti szakaszt. Ha ezt megtesszük, akkor végigérhettünk volna a tervezett csütörtök estére. Mindig érdemes számítani akadályokra, és arra, hogy kelleni fog pihenőnap (kellett!).
A János által leírtakhoz csak annyit, hogy
- nagyon lelombozó látvány Esztergom-Kertváros határában a szeméthegy, de tényleg. Egyből a természetvédelmi terület mellett
- NAGYON szükséges volt a túrabot. Valaki gondolhatja, hogy Magyarországon nincs magashegység, minek. Mindennap dagonyáztunk saras domboldalakon, és valamennyi biztonságot ad lefelé a bot, illetve átveszi a súly egy részét is. Egy párat vittünk csak, mivel János nálam lényegesen ügyesebben mozog, és bátrabb is (mert nem volt szalagszakadása sosem, nekem meg mindkét lábamon igen), és így a mocsaras területeket ki tudtuk tapogatni. A dagonyázás így is kellemetlen órákat szerzett, és nem volt annyira jó élmény a cipők napi letakarítása. (A kiszáradás két nap az igazán vízhatlan cipőnek, ha mégis beázik – talán érdemesebb könnyen száradó cipőben menni ilyen reménytelen időszakban)
Még Esztergom közelében készült, később is jellemző kép lett volna
- a Márianosztrai Boróka kulcsosház nagyon jó kiindulópont kirándulásokhoz, melegen ajánlom (díj: 2200 Ft/fő/éj), de célszerű vinni hálózsákot, mert ha ágyneműt kértek az még fejenként 1500 Ft. (Ezt előre tudtuk, de azt is, hogy később nem kell majd hálózsák, és nem akartunk még 1-1 plusz kilót vinni.)
- aki jó erőben van, annak persze érdemes vinni még gázpalackot, konzervet és meleg ebédet enni – az apósom jóvoltából ennek a romantikáját is átélhettük egyszer, ezen a legelső napon – de a legtöbb településen találtunk nyitvatartó boltot, és csak minimális mennyiségű ennivalót hurcoltunk, csak az utolsó két napban vittem ennél lényegesen több ennivalót - a teljes hétvégére bevásároltam.
Az út folyamán többször is beszélgettünk helyi emberekkel, kiderült számunkra többek között, hogy Nógrád, Heves és Borsod megyékben hogyan tűrték el a karantén időszakot. Nagyon jó lett volna, ha még több időnk van erre.
Átkelés Szobra
Ami miatt feltétlenül jó ötlet volt, az mégsem ez: két ember nagyon össze tud kapaszkodni egy ilyen projektben, minél több az akadály, a nehézség, annál inkább megtörténhet ez. A karanténban eleve sokkal több időt töltöttem Jánossal, és most a 12 nap teljes összezártság még ezt is fokozni tudta. Ha meg akartok valakit jól ismerni, több oldaláról is, akkor utazni kell vele, ez a leghatékonyabb megoldás….
Holnap remélem, hogy kiteszi János a második napunk, és lesz mit kommentelnem. Most az ő tempójához igazodom, míg a gyaloglás közben ő hozzám lassult le.
Várom a folytatás lehetőségét.
János a nagypapával
