Eljött a hetedik nap - János is előállt a bejegyzésével, így kommentelem.
Minden fejben dől el, ez az utunk egyik alaptanulsága, és ezen a napon rendkívül közel voltunk ahhoz, hogy feladjuk.
Aki a hatodik nap történéseit olvasta, az hátha emlékszik, hogy volt az a család, az erdei beszélgetés és egy megjegyzés: " a gyerekeknek egy hét a határ, többet nem akarunk bevállalni", ez, vagy valami hasonló mondat hagyta el a családfő száját.
János nagyszerű fizikai állapotban volt végig a teljes út folyamán, egyszer sem fáradt ki korábban a nap végére, és még átmenetileg sem voltam jobb kondícióban nála. De most felmerült benne, hogy mi lenne, ha mégsem csinálnánk végig, hiszen otthon várja az apja, a számítógépe, a meg nem nézett videók. Minden más lehetett volna, ha valami titokzatos okból a mobil net, amit neki befizettünk (1 giga) nem fogy el másfél nap alatt (tényleg nem jöttünk rá, hogy "mi ette le"), és minden este lett volna a szállásokon jó erős wifi is. Talán akkor nem érzi a fiatalember olyan nagyon elszakítva magát mindentől, és nem kezd hezitálni. Nekem könnyen ment a kikapcsolás, elfogadtam, hogy nincs sem e-mailem, sem fb. 122 levél gyűlt össze a 12 nap alatt, de jól éreztem, semmi különösen fontosról nem maradtam le.
Mindenáron nem akartam végignyomni az utat, csak azért nem, hogy elmondhassuk, hogy megvalósítottuk. János korábbi állapotában Recskig simán eljutunk, és esetleg mód lehetett volna az eredeti tervek szerint nem jelölt utakon másnap jól haladni Bélapátfalva irányába. Akár itt is kiszállhattunk volna, megtehettük volna, hogy feladjuk, de még ezt a döntést is halogattam, mert reméltem, hogy majd másnap megint lesz kedve hozzá.
Az említett parádfürdői szállás (Nr.1.) valóban várakozáson felül tökéletesen csendes volt, kényelmes, és az ennivaló jó, a pincérrel is jól lehetett beszélgetni. Ha arra fogunk autózni, biztosan megállnánk. És igen, a cukrászda személyzete különösen kedves volt, de a lúdláb is felejtős. Nyilván ezen a ponton is tévedtem, a sajttortát kellett volna rendelni.
Ezen a napon rengeteget latolgattuk az eshetőségeket, keveset fotózott János, én pedig egyáltalán nem. Galyatető pedig szép volt, a kilátó előtt - elemezgettem neki a Don Giovannit, kicsit már készülve a várható augusztus végi sárospataki előadásra, amely őt is érdekli. Mivel ez egy színházi ajánló blog, említődjön meg itt is, hogy meghirdették az előadást. Ha valaki eddig nem hallott róla, akkor akár rá is kereshet a Budafoki Dohnányi Zenekar oldalán, különlegesen ígéretes szereposztást sikerült kiállítaniuk a szervezőknek.
