Az Operaház „Alfától Operáig” című FB-programjában számos művész kapta a címben idézett kérdést (majdnem így). Ez is jelzi, hogy a covid hatására többen rájöttek, hogy jó dolog „kékezni”. Több, mint 150 ezer ember vette meg mostanáig az igazoló füzetet, és kezdett bele, és ennek folyományanként többen mennek végig, mint bármikor korábban.
A harmadik, karácsonytól pünkösdig tartó (59 túranapra eloszló) 1171 km-es menetelésem sosem következhetett volna be a karantén-helyzet (azaz a színházak leállása, így a blogírás szükségszerű szüneteltetése) nélkül, és most összefoglalnék néhány tanulságot, illetve a személyes okokat, amelyek miatt most már közel 30 éve felmerül az életemben időről-időre ez az útvonal.
Akit érdekel, az most összesen NYOLC túra-projekt tapasztalatairól olvashat, illetve ennek előzményeiről – milyen túrázni párban, viszonylag kicsi gyerekekkel (0,5 -13 éves) és egyedül. Az utolsó akciónkat éppen elkezdtük, de remélhetőleg egy hónapon belül már egy lábjegyzetben arra is vissza tudok majd tekinteni.
Akinek további kérdése van, az akár privátban (makkzs@gmail.com), akár kommentben felteheti.
Megjegyzés: ez egy nagyon személyes írás, és nem rövid, az átlagos 3-4-10 oldalas színházi bejegyzéseimnél is kicsit hosszabb (30+ évre tekintek vissza!), de bármikor félbe lehet hagyni, ahogy a kéktúrát is…