Mezei néző

Az Operaház „Alfától Operáig” című FB-programjában számos művész kapta a címben idézett kérdést (majdnem így). Ez is jelzi, hogy a covid hatására többen rájöttek, hogy jó dolog „kékezni”. Több, mint 150 ezer ember vette meg mostanáig az igazoló füzetet, és kezdett bele, és ennek folyományanként többen mennek végig, mint bármikor korábban.

A harmadik, karácsonytól pünkösdig tartó (59 túranapra eloszló) 1171 km-es menetelésem sosem következhetett volna be a karantén-helyzet (azaz a színházak leállása, így a blogírás szükségszerű szüneteltetése) nélkül, és most összefoglalnék néhány tanulságot, illetve a személyes okokat, amelyek miatt most már közel 30 éve felmerül az életemben időről-időre ez az útvonal.

Akit érdekel, az most összesen NYOLC túra-projekt tapasztalatairól olvashat, illetve ennek előzményeiről – milyen túrázni párban, viszonylag kicsi gyerekekkel (0,5 -13 éves) és egyedül. Az utolsó akciónkat éppen elkezdtük, de remélhetőleg egy hónapon belül már egy lábjegyzetben arra is vissza tudok majd tekinteni.

Akinek további kérdése van, az akár privátban (makkzs@gmail.com), akár kommentben felteheti.

Megjegyzés: ez egy nagyon személyes írás, és nem rövid, az átlagos 3-4-10 oldalas színházi bejegyzéseimnél is kicsit hosszabb (30+ évre tekintek vissza!), de bármikor félbe lehet hagyni, ahogy a kéktúrát is…

Aki teheti, annak csak úgy is érdemes bekukkantania a Magyar Építőművészek Szövetségének, az egykori Almássy-palotának udvarára, - netán a Szabó Ervin központi könyvtár épületének meglátogatása kapcsán (Ötpacsirta utca 2.). A repkénnyel befuttatott sárgára vakolt falak, a romantikus erkély és lépcsők, régi szobrok, nem is beszélve a mozaikkal is díszített udvarról, mind megfelelő hátteret biztosítanak egy kislétszámú zenekarral előadott barokk operai estének.

Ezen a vasárnapon a Werk Akadémia komolyzenemenedzsment-képzésének vizsgakoncertjén lehettem, ötven további szerencsés nézőtársammal. Az „Iker-lángok, Gesztusnarratívák Héró és Leánder mítoszára” címet viselő, a barokk operát és a mozgásszínházat is ötvöző előadása Gardenö Klaudia rendezésében, Kalafszky Adriána és Takácsy Réka főszereplésével remélhetőleg nem marad egyszeri esemény, ennek reményében írom nyomhagyó-ajánló bejegyzésemet.

Előtérben Leánder - Kalafszky Adriána - háttérben Héró - Takácsy Réka

Ha valaki várat vagy akár kastélyt emleget, alaphelyzetben is a Kékszakállú jut eszembe, ezen a héten pedig különösen így volt ez, amikor Sárik Péter jazzesített Kékszakállú-átiratának lemezbemutatóját közvetítették a Bartók Rádióban (július 8-ig elérhető a mediaklikk.hu-n).

Ez a történet jutott eszembe persze hétfőn egy másik független előadást nézve a Bethlen Téri Színházban, és minden esetben, ha férfi-nő játszmázást látok (a valóságban vagy színpadon) és ez a helyzet jelentősen többször fordul elő, mint ahány előadásban konkrétan egy kastély bemutatása a téma, ahogy most, Viktor Balázs rendezésében.

Béres Miklós és Domokos Zsolt

Ugyan ez számomra most már a 14. előadás volt egy hónapon belül, és minden jel azt mutatja, hogy „visszarobbantunk” nagyjából (ha a maszkozást leszámítom) a rendes kerékvágásba, de nekem eddig még mindegyik alkalom elsősorban arról szólt, hogy mennyire jó újra látni bizonyos zenekarokat/társulatokat/énekeseket/színészeket. Jó meggyőződni arról, hogy sem X, sem Z (stb) sem veszített kisugárzásából, nem kopott meg a hangja, és az előadók nemcsak átmentették magukat, de mintha még nagyobb játékkedvet mutatnának, mint korábban - vagy csak úgy tűnik.

Mindenki visszakapta a színpadot, illetve a nézőteret, és az előadások részértékeinek is folyamatosan örülni kell. Egy ideig a fanyalgás még nem időszerű. Nekem most a „milyent” tényleg elhomályosítja a puszta VAN.

Emiatt is emeltem be a címbe a darab egyik elkapott mondatát – még akkor is, ha ennek más íze lett az előadásban. Jó lenne, ha a színházi előadások megint életünk természetes részévé válhatnának, és szerencsére ehhez már az első lépéseket meg is tettük.

A karantén időszak még így is nagyon közeli, mind érezzük, hogy a vírus mutációi miatt fenyegethet minket egy újabb hasonló leállás, teljesen felhőtlenek azért nemigen lehetünk.

A közelmúlt élményeit Tarnóczi Jakab Úrhatnám polgára erősen magán viseli, és ez nemcsak a színpadon is feltűnő maszkokból látszik.

Nem fától fáig, hanem előadástól előadásig haladok, azaz gyakran fordul elő velem, hogy valakinek a pályáját megfigyelve jutok el újabb művekig vagy előadókig, és magam is érdeklődéssel várom, hogy ez a láncreakció a továbbiakban mit eredményez. Most jutottam el Sárik Péterhez és csapatához, ez a bejegyzés három koncertjükről szól. AJÁNLÓ következik

A Sárik Péter Trió Budakalászon - Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila - 2021.06.10.

Sárik Péter áthangszerelte, sőt egy stúdióban lemezre is vette Bartók egyetlen operáját, a most már több mint száz éve bemutatott Kékszakállú herceg várát, amely a Bartók rádióban június 8. óta hallgatható – a médiaklikk.hu segítségével pedig ezek után összesen harminc napig elérhető.

Az élő lemezbemutató koncert a Zempléni Fesztivál keretei között (aug. 13-22) lesz, várom, hogy hova és melyik nap fogok menni.

Ezt a bemutatót az év eddigi legizgalmasabb zenei eseményének érzem, és alig hiszem, hogy lehet valami más, amelyik ezt még idén elhomályosíthatja. (Aki meghallgatja és mégis úgy érzi, hogy tud jobbat mondani, kommentben nyugodtan hozzáfűzheti.)

Az Art-Szintér produkciója Vass György rendezésében pontosan olyan Molnár Ferenc előadás lett, amilyet a szerző kedvelői (sőt feltehetően a jogtulajdonosok is) nézni szeretnének. Független a kőszínházaktól, de nem „alternatív jellegű”. A szereplők viszonyait pontosan elemzi a rendező Bártfay Rita dramaturg segítségével, egyértelműen a színészi játékra alapoz. Járó Zsuzsát, Debreczeny Csabát, Dolmány Attilát, Kútvölgyi Erzsébetet, Kakasy Dórát és Koleszár Bazil Pétert erősen megtámogatják Kovács Andrea ízlésesen dekoratív ÉS korhű jelmezei. Miareczky Edit díszlete, amelynek meghatározó eleme a vörös bársony, a színészpár otthonát is színházi díszletként mutatja be, életüket pedig helyenként nagyon teátrális játékként, amelyben mintegy fricskaként csak ott van egy házi papucs, sokszor útban, éppen a színpad közepén...

Debreceny Csaba és Járó Zsuzsa

Még emlékszem a napra, amikor Kissjudit Anna beugrott a Gioconda bemutató előadásába. Mindig nagy pillanat, ha az ember átéli, hogy a több évvel korábbi jóslata beválik, és egy művész valóra váltja azt az ígéretet, amit megláttunk benne. Ezúttal is ez történt, blogírói pályám során nem először.

Az énekes pályája azóta szépen haladt tovább, és most egy újabb nyomhagyó bejegyzés következik Bartók Emlékházbeli koncertjéről, amelyet Sólyom-Nagy Sándor emlékére adott.

Pogány Imola és Kissjudit Anna

Lear - Hegedűs D. Géza - valamit nagyon elszúrt, az biztos, mert ész nélkül adja tovább országát lányainak, nem állíthatja meg Kent – Bányai Kelemen Barna -, az egyetlen bátor és tisztességes (szerető és nagyon szerethető) ember sem.

Keresztes Tamás, Katona Péter Dániel, Bányai Kelemen Barna, Hegedűs D. Géza

Ez a már elmúlt hét az újrakezdésé és az örvendezésé volt:   V A N    S Z Í  N  H  Á  Z  !!! A művészek is átmentették magukat valahogy és mi is, jöhet a játék – lehetünk megint mezei nézők. Akárhány jó és kényelmesen nézhető közvetítés volt, az élő (közösségi!) élményt nem pótolja semmi. Ez korábban se volt kérdéses, de most mindenki meg is tapasztalhatta. Kezdhetünk visszaszokni a vegetálásról az igazi életre, most már ismét van olyan bőséges választék, mindenki talál számára inspiráló előadást.

Hét nap – hat esemény (egy főpróba, egy előbemutató és négy koncert), négy városból (Budapest, Miskolc, Debrecen és Pécs) – ennyi volt a terv, és ez a program láthatóan meg is valósult menetrend szerint. (Utóbbi szó szerint értendő – hozzátartozik nem kevés buszozás és vonatozás is ehhez a projekthez.)

Három beszámoló következik egy sorozatban – fordított sorrendben. Ezúttal a miskolciak színháznyitásáról, amely igazi ünnep volt.

Fodor Tamás